építészet : környezet : innováció

Városrehabilitáció és ipari örökség Olaszországban

A TICCIH XIII. Nemzetközi Kongresszusa Terniben és Rómában.
Lampert Rózsa beszámolója:
"A cikk megírásával szeretnék csatlakozni a TICCIH felhívásához. Létre kellene hoznunk már végre nekünk is azokat, az olaszországihoz hasonló, országos, regionális és helyi intézményeket, amelyek kulturális örökségünk e fontos elemével foglalkoznak. Még mindig nem késő."

"A cikk megírásával szeretnék csatlakozni a TICCIH felhívásához. Ismételten és nyomatékosan felhívom az örökségvédelemmel foglalkozó szakemberek és a nagyközönség figyelmét az ipari forradalom óta eltelt 150 év, ipari tevékenységgel összefüggő alkotásaira (gyárak, üzemek, bányák, technológiai folyamatok, gépek, berendezések stb.), és azok megőrzésének és újrahasznosításának fontosságára. Létre kellene hoznunk már végre nekünk is azokat, az olaszországihoz hasonló, országos, regionális és helyi intézményeket, amelyek kulturális örökségünk e fontos elemével foglalkoznak. Még mindig nem késő."


A TICCIH (The International Committee for the Conservation of the Industrial Heritage) 1973-ban, Svédországban alakult szervezet. 49 ország (köztük Magyarország) tartozik a tagjai közé, de ezen túl még számos további országgal is kapcsolatot tart, annak érdekében, hogy nemzetközi kooperációval előmozdítsa az ipari örökség megőrzését, konzerválását, kutatását, dokumentálását és bemutatását.

A nemzetközi konferenciák ennek az együttműködésnek a jegyében, a tudományos eredmények, valamint egymás értékeinek, tapasztalatainak – helyszínen történő – megismerése érdekében szerveződnek. A TICCIH XIII. Nemzetközi Kongresszusa Olaszországban, Terniben és Rómában került megrendezésre, 2006. szeptember 14. és 23. között. Kongresszust 3 évenként tartanak, s ilyen alkalmakkor a tudományos munka mellett a vezetőség megválasztására is sor kerül.

TICCIH 33 éves történetében kongresszus iránt ilyen hatalmas érdeklődés még sohasem volt, több mint 40 országból 500 szakember vett részt. Köszönhető ez természetesen a helyszínnek, Olaszországnak, hiszen a világ minden tájának szakemberei kíváncsiak voltak arra, hogy a műemlékekben egyik leggazdagabb ország, amelyik a restaurálási módszerekben, a helyreállítás elméleti és gyakorlati kérdéseiben élen jár, vajon mit tesz hatalmas ipari örökségével.

A kongresszus tudományos programját, valamint az ipari helyszínekre szervezett látogatásokat, a TICCIH vezetősége mellett, az AIPAI (Associazione Italiana per il Patrimonio Archeologico Industriale) és az ICSIM (Istituto per la Cultura e la Storia d’Impresa „Franco Momigliano”) határozta, illetve szervezte meg. Az AIPAI-t 1997-ben alapította néhány – az ipari örökség megmentéséért tevékenykedő – olasz szakember és intézmény. A szervezet célja és feladata nemzeti szinten ugyanaz, mint a TICCIH tevékenysége nemzetközi szinten. Régiós tagolású szervezetei gyakorlati és tudományos kérdésekben köz és magán szervezetekkel (múzeumok, minisztériumok, egyetemek, műemléki hivatalok, helyi magáncégek és intézmények) tartanak kapcsolatot.


Velence, Arzenál
Velence, régi kikötő

Az ICSIM a Terni-medence (Terni megye, Terni és Narni város) több mint 200 éves ipari örökségének (textil-, vegyi-, és gépipar, vaskohászat, villamos energia termelés, stb.) védelmével helyi szinten foglalkozik. Irányítja azt a programot, (egy Umbria múzeum hálózatába illesztett múzeum-park létrehozását), amely feldolgozza Terni és környéke iparának történetét, amely különböző - funkciójukat vesztett - gyárakban kialakított múzeumokban helyezi el a mozdítható technológiai berendezéseket, s amely kulturális célú hasznosításokkal segíti konzerválni az itteni lakosság szoros ipari kötődését, egyben új munkahelyek teremtésével hozzájárul a munkanélküliség leszorításához.

Márvány-vízesés
Terni Olaszország egyik legrégibb és legjelentősebb iparvárosa, ezért is esett rá a szervezők választása. A gazdag ipari örökség a nagyközönség és a külföldiek előtt azonban kevésbé ismert. Az elmúlt századokban nem az ipar, hanem a Márvány-vízesés csalogatta ide a látogatókat. Nem is igazán lehetett elkerülni a várost annak, aki északról Rómába ment. A Márvány-vízesés igazi csoda. 165 m magasból zuhog alá a víz, több teraszon keresztül. Európa egyik legbővizübb vízesése, rendkívüli látvány. Azonban nemcsak a látvány, hanem az eredete is rendkívüli. Nem természetes képződmény, bár a Terni-medence két folyójának, a Velinónak és a Nerának a vizével táplálkozik. Annak a római konzulnak (Manlio Curio Dentato) köszönheti a létét, aki Krisztus előtt 271-ben meg akarta oldani, hogy az említett folyók völgyei ne mocsarasodjanak el. Ezért csatornákat ásatott, ami igaz, hogy évszázados vitákat eredményezett a szomszédos települések között, de megalapozta a későbbi iparfejlesztést. A Márvány-vízesés Terni város szimbóluma, legjelentősebb „üzeme” és az egyik legnagyobb olasz „vállalkozás”.

A víz több mint 2000 éve zuhog a Velinóból a Nerába, de 1929-től 1954-ig csak évi 486, azóta évi 770 órát működik. A fennmaradó időben, amikor „elzárják a vízesés csapját” erőműveket táplál, mint például a rendszer központi erőművét a Centrale di Galleto-Monte S.Angelo-t. Az erőmű Galleto része 1926-1929 között épült Cesare Bazzini tervei szerint. Az épület az olasz fasiszta építészet egyik jelentős és látványos alkotása, bővítésére 1971-73 között került sor (Monte S. Angelo) modern stílusban.

Azt, hogy Ternit az ipar, a kereskedelem és a munka városának tekinthetjük, a víznek és a Márvány-vízesésnek köszönheti.


Centrale di Galleto-Monte S. Angelo, 1929


Már az ipari forradalom előtt megjelentek Terniben szerény műhelyek, egy kézműves módszerrel működő gépgyár, malmok sora, kisméretű pamut- és gyapjúfonó üzem. Annak ellenére, hogy ezek nagyon szerény vállalkozások voltak, az olasz egység létrejötte idején (1860) mégis Terni számított a legiparosodottabb városnak Umbriában.

Az igazi fordulatot azonban egy újabb csatorna, a Nerino kiásása jelentette. Ez tette lehetővé, hogy az állam fegyvergyárat telepítsen ide. Hamarosan megjelent a pamutfonoda és 1884-ben az acélgyár is. (Ez ma is létezik Thyssenkrupp Acciai Speciali néven.) Később vegyigyár (Papigno) is települt ide. Az ipar fejlődésével egyidejűleg munkásnegyedek, mozik, színházak, sportcentrumok is létesültek a városban.

A munkások számára létrehozott épületek között építészeti megformálásában az egyik legjellegzetesebb az 1886-ban épített ötszintes Palazzone. Kívülről zárt, szigorú, római vörös vakolatú épület, belső udvara azonban rendkívül hangulatos, mellvédes kialakítású.


Terni, „Palazzone” munkáslakóház, 1886



1999-ben Terni vasútállomása előtt felállítottak egy 12 tonnás hidraulikus présgépet, amelyet 1935 és 1993 között az Acélmű kovácsműhelyében a nyersvas formázására használtak. A hatalmas gép Terni fejlett iparának a jelképe, de ugyanakkor a helyi közösség szellemi és fizikai erőfeszítésének is tanúja.

Az 1901-ben alapított Papigno nevű vegyigyárban, amelyben most a Cinecitta’ filmstudiói vannak, volt a kongresszus nyitó fogadása. Itt forgatták például az olaszok Oscar-díjas filmjét, Roberto Benigni Az élet szép című alkotását.

Az 1890-től működő „Bosco” nevű hajdani gépgyárban multimédiás központot alakítottak ki (színház, iskola, konferencia központ, stb.), Európai Uniós támogatással.


A Bosco Gépgyárból kialakított Multimédiás Központ
A Bosco Gépgyárból kialakított Multimédiás Központ

A Ternivel szomszédos településen, Narniban, ma is működik a Tarkett linóleumgyár, amelynek 1896-ban épültek az első, ma már üres gyárcsarnokai. Narni csodálatos fekvésű műemlékváros, amelynek dómja lélegzetelállító műkincsekkel büszkélkedhet. Mátyás történetírója, Galeotto Marzio ebben a városban született. Az 1930-as években, ma is álló szülőháza falán, a Corvin-társaság emléktáblát állított, olasz nyelven.

Látogatást szerveztek számunkra a Marsciano-i Tégla és Terrakotta Múzeumba is. Marsciano a 16. század óta híres az égetett agyag termékek gyártásáról, amelyek számos nagyváros híres épületein megtalálhatók.

Az ipari örökség újrahasznosítására Rómában, az Ostiense negyedben található az egyik legérdekesebb példa.


A Roma Tre Tudományegyetem, Jogi Kar az Ostiense negyedben
A Roma Tre Tudományegyetem, Jogi Kar az Ostiense negyedben



Az 1912-ben épült Montemartini Elektromos Központban, az 1990-es évek elején, a Capitoliumi Múzeum műtárgyait helyezték el. Eredetileg ezt a hasznosítást csak ideiglenesnek szánták, a Capitoliumi Múzeum felújítása idejére, de a nagy siker miatt állandóvá vált a tárlat. A római műtárgyak kiállítását úgy oldották meg, hogy a villamos központ berendezéseit nem távolították el. Az ipari architektúra és a műtárgyak szépségének kontrasztja egészen egyedülálló hatást eredményez.
Centrale Montemartini
Centrale Montemartini



Ostiense központi piacának területe a nemzetközi tervpályázaton győztes világhírű építész, Rem Koohlaas elképzelései alapján újul meg. A terv helyed ad egy nagyméretű, modern könyvtárnak (a Roma Tre Egyetem közelsége miatt ez rendkívül fontos), színháznak, mozinak, rádió állomásnak, számos jazz klubnak és vendéglőnek is, ezen kívül az ízek városának, amely az élelmiszerek kultúrájának bemutatóhelye lesz. A környék igényei szerint lesz itt bank, bölcsőde, posta, üzletek és centrum az öregek számára. A hasznosítási terv tiszteletben tartja a piac eredeti épületeinek építészeti értékeit, az új és régi kombinációjával dolgozik. A komplexum terve – a város vezetőinek véleménye szerint - megfelel Róma utóbbi évekbeli fejlesztési stratégiájának; modern, nyitott, európai, multikultúrális, a kultúra, a párbeszéd és a szabadidő központja.


Róma - Ostiense, a központi piac üres épületei
és Rem Koohlaas terve


A MACRO Modern Művészeti Múzeumot, önkormányzati kezdeményezésre, az 1990-es évek második felében hozták létre Rómában. Két helyszínen is vannak kiállítóterei, a volt Peroni sörgyár (1900-as évek eleje, Gustavo Giovannoni) lóistállókból kialakított helyiségeiben, valamint a Testaccio városrész hajdani Vágóhídjának (Mattatoio, 1888-1891, Gioacchino Ersoch) két pavilonjában. Az elsőt 1999-ben, a másodikat 2002-ben nyitották meg.


A MACRO Modern Művészeti Múzeum a volt Peroni sörgyár lóistállóiban
A MACRO Modern Művészeti Múzeum a volt Peroni sörgyár lóistállóiban



Mindkét helyszín eredeti épületei fontos ipari műemlékek, mind építészeti, mind szerkezeti kialakításuk miatt.

A Peroni sörgyár 1971-ben zárt be, s a vágóhíd is jó ideje üresen állt már. Az itt elhelyezett kulturális funkció azért nagyon jelentős, mert a város elhanyagolt, üres városrészeit töltötte meg élettel, és mindjárt nemzetközi érdeklődésre számot adó funkcióval. A nagy sikert jelzi, hogy mindkét helyszínen folyik a bővítés.

A Peroni sörgyár területén, Róma önkormányzata által kiírt nemzetközi építészeti pályázaton a francia Odile Decq építésznő lett a nyertes. Tervei alapján a múzeum bővítésének befejezése 2008-ra várható. Az új szárny területén a beavatkozás radikálisabb, mint korábban, a hatalmas mélygarázs miatt a gyár épületeinek jórészt csak a homlokzatai maradnak meg. A Vágóhíd területén újabb pavilonok elfoglalásával történik a fejlesztés.


A volt Peroni sörgyár központi épületeinek hasznosítása
A volt Peroni sörgyár központi épületeinek hasznosítása


Egy utcával arrébb a Peroni sörgyár csodálatos szecessziós főépületeiben irodákat, bankot, üzleteket és uszodát helyeztek el. Az üzemi és irodaszárnyak külső homlokzatai a száz évvel korábbi állapot szerint újultak meg, míg a belső tér, a funkciók igénye szerint, szabadabban alakított.


A Flaminia negyedben folyó fejlesztéseknek a MAXXI nevű, a 21. század művészetének szánt múzeum a központja, bár a terület sok egyéb szempontból is izgalmas.


A Zaha M. Hadid tervei alapján épülő MAXXI 21. századi Művészeti Múzeum
A múzeum a negyed Teveréhez közelebb fekvő részén, a hajdani Montello laktanya területén és épületeinek felhasználásával, az iráni származású, világhírű építésznő, Zaha M. Hadid és Patrik Schumacher tervei szerint, 2003 óta épül. Sztárépítész sztárépülete lesz ez a múzeum is, hasonlóan a világ nagyvárosaiban, - nem mellékesen idegenforgalmi célzattal - megépített más hasonló funkciójú épületekhez, de Rómában még Zaha M. Hadidnak is alkalmazkodnia kellett valamelyest a környezethez, és meg kellett őriznie a régi épületek egyes elemeit. Az együttes egyéni megfogalmazású, a közönség számára nyitott városi tér, ahol ugyanúgy összefonódik a múzeumi és a városi funkció, ahogy a természetes fénnyel elárasztott, változó belmagasságú terek is egymásba fonódnak.

A Montello kaszárnya egyik megmaradó épületében tulajdonképpen már meg is nyitották a MAXXI-t, és a konferencia idején a 21. század múzeumairól láthattunk kiállítást. Olyan múzeumok terveit, fotóit, videóit és modelljeit lehetett megtekinteni, amelyek 2000 után épültek, vagy amelyek felépítése 2010-ig várható. Természetesen a kiállítás nagy teret szentelt Zaha M. Hadid munkájának is, reklámot teremtve a készülő alkotásnak.

Flaminia városrészben található az 1960-as Olimpiára épített olimpiai falu, Adalberto Libera és mások munkája. Az együttes ma is remek állapotban van, az eltelt 46 év alatt építészeti és gondolati frissességét megőrizte. Kiváló alkotás, maradandó értéket képvisel.


A Római Olimpiai falu, Adalberto Libera, Vittorio Cafiero, Amadeo Luchenti, Vincenzo Monaco, Luigi Moretti, 1957-1960
Palazzetto dello Sport, Pier Luigi Nervi, Annibale Vitellozzi, Antonio Nervi, 1956-1958


Az olimpiai falu szomszédságában áll Pier Luigi és Antonio Nervi szavakkal alig kifejezhető, remek alkotása a Palazzetto dello Sport, ami 1956-1958-ban épült.

Belépve a csodálatos térbe az ember elámul a gyönyörűségtől és megállapíthatja, hogy a jó építészet kortól és stílustól független. Nem messze innét Nerviék egy stadiont is építettek, ami még ma is korszerű. Az olimpiai falut kettészeli egy viadukt, amely a város északi területeit és a centrumot köti össze. Ennek a tervezésében is részt vett a két Nervi. Az olimpiai falu ma lakótelep, ezért 1983-1986 között Francesco Berarducci tervei szerint templomot építettek itt, a Chiesa di San Valentinót.

A városrész építészetének harmonikus sokszínűségét Renzo Piano Auditóriuma (Parco della Musica) egészíti ki, amely 1997-2002 között létesült. Három hatalmas előadó, illetve koncertteremről van szó, amelyek Róma új kulturális centrumát jelentik.


Róma, Auditorium és a Muzsika parkja, Renzo Piano, 1997-2002
Róma, Auditorium és a Muzsika parkja, Renzo Piano, 1997-2002


Építészeti kialakítása mindhárom épületnek hasonló (három hatalmas szkarabeus), csak méretben térnek el egymástól. A három épület közrefog egy félkör alaprajzú nyitott „római” színházat, amely az Olimpiai falu felé fordul. Az együttesbe szervesen illeszkedik egy Krisztus elött V-VI. században épült római villa is, amelyet a kivitelezés előtt végzett régészeti feltárás hozott a felszínre.

Róma szűkebb belvárosában a fasizmus bukása óta egyetlen új épületet sem emeltek. Az első Richard Meier & Partners Építészeti stúdió alkotása az Ara Pacis, ami építészeti keretbe foglalja a Krisztus előtt 13-ban felavatott béke oltárt, amelyet Augustus Spanyolországból és Galliából való dicsőséges visszatértére készítettek. Az oltár az Augustusi békét szimbolizálja, számos relieffel. Az oltár darabjai 1938-ban kerültek elő, amikor az Augustus mauzóleuma melletti Piazza Augusto Imperatore tér körüli épületeket építették. Az oltárt Giuseppe Moretti régész állította össze 1938-ban, amit körbevettek egy kicsi pavilonnal. Meier új alkotása komoly vitákat váltott ki a szakemberek körében, mert sokak szerint nem kellett volna a régi pavilon lebontásával, a Tevere felé megnyíló teret egy negyedik fallal, (Meier épületével) lezárni. Az új épület transzparens, védelmi szerepén túl egyben múzeum, előadó és bemutatóterem is.


Ara Pacis, Richard Meier, 2005
Ara Pacis, Richard Meier, 2005
Róma, Jubileumi templom (Dio Padre Misericordia), Richard Meier, 2000

A másik nemzetközi hírű modern épület Rómában szintén Richard Meier alkotása. A Tor Tre Teste római negyedben álló, feszülő vitorlákból kialakított vakítóan fehér, meghitt belső térrel rendelkező templomra Meier nemzetközi pályázaton nyerte a megbízást és 2000-re, a jubileumi évre készült el az épület. Már építése közben több mint hétezer építész megtekintette. A pályázatot az 50 új templomot Rómának program keretében bonyolították le.

A mai építészet, néhány kiváló példától eltekintve, a belvárosban csak bátortalan kísérleteket tesz, hogy megbirkózzon Róma hatalmas építészeti és művészeti örökségével. (Persze a szűkebb belvárosban nem is kell új épületet építeni, de például a pályaudvar, vagy az egyetem környékén van lehetőség és vannak próbálkozások.)

Így véleményem szerint Róma belvárosában (a korábban említett Palazzetto dello Sport mellett) az 1950-ben épült Termini pályaudvar, amit most egy kicsit letisztítottak, a legjobb modern épület, bár építése idején a tervezők nem igen tudták eldönteni, hogy a két háború közötti építészeti stílusáramlatok közül a fasiszta párt hivatalos stílusává vált monumentális, avagy a Giuseppe Terragni által képviselt racionalista építészetet válasszák.


Termini pályaudvar, Eugenio Montuori, Leo Calini, Annibale Vitelozzi, Massimo Castelazzi, Vasco Fadigati és Achille Pintonello,
Termini pályaudvar, Eugenio Montuori, Leo Calini, Annibale Vitelozzi, Massimo Castelazzi, Vasco Fadigati és Achille Pintonello,



Minden hasonló jellegű konferencián a helyszíni tapasztalatszerzés a legfontosabb. A szervezők igazán változatos programmal szolgáltak, aminek következtében rendkívül hosszú utat tettünk meg az utókonferencia hat napja alatt, de Észak-Itália legjelentősebb iparágait, iparterületeit és a fontosabb új eredményeket mindenképpen be akarták mutatni nekünk.

Európa egyik leghosszabb tengerparttal rendelkező országában a hajózás és a tengeri kereskedelem vezető iparág, így rendkívül fontos szerepük van a kikötőknek. Az út során két kikötőt ismerhettünk meg részletesebben, a genovait (Porto Antico) és a velenceit (Porto Marghera).

A Genovai régi kikötő a Ligur tenger legvédettebb öblében alakult ki. Majd ezer éves története szorosan összekapcsolódott a körülötte elhelyezkedő városéval. Az öböl mérete, az új móló megépítése egy ideig lehetővé tette a terjeszkedést, gőzhajókat is tudott fogadni, de az 1900-as évek elején, a forgalom megnövekedése miatt, megkezdődött a terjeszkedés nyugat felé. Ma 47 km hosszan terül el, a hosszú gátakkal védett, Genovai kikötő, amely az egyik legjelentősebb a Földközi-tengeren, forgalmát tekintve pedig megközelíti a Rotterdami és a Hamburgi kikötőt.

Az új beruházások az áruforgalmat teljesen kivonták a régi kikötőből, csak a bárkák és az utasforgalom maradt ott, de a legbelső terület a gátakkal védett öblök (darsena) és az öreg móló (Molo Vecchio) szinte teljesen elvesztették eredeti szerepüket.

Az új hasznosításra az első tervek az 1992-es világkiállításra születtek meg, amelyet Kolombusz Kristófnak szenteltek, A hajó és a tenger címmel. Azóta a kikötő belső területét teljesen átadták a kultúrának, az idegenforgalomnak és a szórakozásnak. Renzo Piano, aki genovai születésű, sok feladatot kapott a kikötő új arculatának megformálásában.


Genova, Porto Antico, Gyapot raktárházak (Magazzini del cotone), Il Bigo, Renzo Piano
Genova, Porto Antico, Gyapot raktárházak (Magazzini del cotone), Il Bigo, Renzo Piano
Genova, Porto Antico, Gyapot raktárházak (Magazzini del cotone), Il Bigo, Renzo Piano
Genova, Porto Antico, Gyapot raktárházak (Magazzini del cotone), Il Bigo, Renzo Piano


Legelőször a hatalmas gyapot-raktárházakból formált konferencia központot, számos kisebb és nagyobb előadóteremmel. Az ő munkája az Akvárium és a Biosphere nevű üveggömb vagy buborék (La Bolla), amelyet a G8 csúcsértekezletre készítettek el. Ebben az üveggömbben esőerdőt reprodukáltak, ökoszisztémát kaméleonokkal, lepkékkel, gumi és kakaófával, egyéb más növényekkel és ritka páfrányfajtákkal.

A gyülekezési tér (Piazza delle Feste) mellett Renzo Piano felállított egy arányosan felnagyított darut (Il Bigo), olyat, amivel a kikötőben az árut mozgatják. Alapja a vízben van és egy hengeres panorámaliftet tart. Ez egy új design, ami díszletként szolgál a funkcióját vesztett régi kikötőben.


Az Aquarium ; Renzo Piano munkája
... és az üveggömb (La Bolla); Renzo Piano munkája


A Galata Tengerészeti Múzeumot egy 16. századi hajóépítő műhelyből Gulliermo Vázquez Consuegra spanyol építész alakította ki, aki nemzetközi építészeti pályázaton nyerte el a feladatot. Ez az első igazi kortárs építészeti beavatkozás Genovában.


Genova, Porto Antico, Galata Tengerészeti Múzeum, Gulliermo Vázquez Consuegra, 2004
Genova, Porto Antico, Galata Tengerészeti Múzeum, Gulliermo Vázquez Consuegra, 2004
Genova, Porto Antico, Galata Tengerészeti Múzeum, Gulliermo Vázquez Consuegra, 2004



Consuegra tervének két fő vonala van, új ruhába öltöztetni a szerkezetet, úgy, hogy a meglévő struktúra alapjaiban megmaradjon, és fénnyel telítődjön a régi műhely. Ezért van az üveg és alumínium homlokzat, a csodálatos átriummal. A második fontos elem a belső lépcső, ami átszeli az ötszintes épületet, - lazítva a tereket - amíg meg nem érkezik a kilátó teraszhoz. Innét a látvány lélegzetelállító. Ezzel a 2004-ben átadott munkával a kikötő véglegesen átalakult városi parkká, s csatlakozott a gyönyörűen felújított történeti városközpont frissességéhez, s általa a város súlypontja is közelebb került a tengerhez.


A kortárs építészeti beavatkozásoknak folytatása is lesz a régi kikötőben, a Ponte Parodi mólón, Ben Van Berkel tervei szerint. Egy tér alakul a tengeren, tetején egy igazi mediterrán kerttel, a belsejében előadóterem, sporttermek, üzletek, irodák, és egy új személyforgalomra szolgáló hajóállomás kerül majd elhelyezésre.

A kikötő műszaki ékessége az 1915-ben épített hatalmas daru, a Langër Heinrich, amit ipari műemlékként nagy becsben tartanak. Felújították, folyamatosan karbantartják, látogathatósága is biztosított.


Langër Heinrich, 1915
Langër Heinrich, 1915
Langër Heinrich, 1915


A Velencei Arzenált Ordelaffo Velencei dózse alapította a 12. században. Telepítését a védelmi szempontokon túl a hajóépítésnél felhasznált faanyag biztonságos és egyszerű helyszínre szállítása határozta meg. Az 1300-as évektől kezdve folyamatosan bővült, ugyanis az állandó fenyegetettség miatt a Velencei Köztársaságnak hadiflottáját bővítenie kellett. Dante Alighieri is járt ott, írt is róla a Divina Comediában. Abban az időben napi két hadihajót gyártottak és legalább ötezer ember dolgozott a dokkokban.

A középkor folyamán a Tana nevű terület is az Arzenálhoz kapcsolódott, a kötélverők műhelyeivel együtt. A Tana név a Don folyó ősi nevéből származik, s azért van ez az elnevezés, mivel a velenceiek a Don környékéről, az Azovi-tenger partjáról szerezték be a kötélfonáshoz szükséges kendert. Az idők során további területek is csatlakoztak az Arzenálhoz, a munkások lakóhelyei, számos műhely és gabonaraktár.
Velence, Arzenál
Velence, Arzenál
Velence, Arzenál
Velence, Arzenál
Velence, Arzenál


A mai Arzenál (Velence területének közel hetede) már csak az emlékezet helye. A haditengerészet kompetenciája alá tartozó terület egyszer majd Tengerészeti Múzeum lesz, de addig is a Kincstár bérbe adta a csarnokokat, egyelőre hat évre, a Velencei Biennálénak kiállítási célra. Az Önkormányzatnak és a Kincstárnak kész tervei vannak a terület másik felének a megújítására is, de egyelőre jórészt csak a hangárok biztonságossá tétele és műemléki helyreállítása folyik, Európai Uniós források felhasználásával. Az Arzenál területen számos szép darut is műemlékként kezelnek.

A velencei kereskedelmi kikötőt (Porto Marghera) a történeti városközponttól északra 1917-ben hozták létre. Itt elég nagy terület állt rendelkezésre iparfejlesztésre, jobb volt a vasúti, a közúti és a tengeri kapcsolata, egyszerűbb volt a nyersanyagok és a termékek szállítása, ezenkívül a megfelelő energiaellátást is könnyebben lehetett biztosítani.


VEGA Tudományos és Technológiai Park, Velence, Porto Marghera, Paolo Piva, 1993-2004
VEGA Tudományos és Technológiai Park, Velence, Porto Marghera, Paolo Piva, 1993-2004
VEGA Tudományos és Technológiai Park, Velence, Porto Marghera, Paolo Piva, 1993-2004


A terület újrahasznosítása még csak kezdeti stádiumban van, de elkészült a VEGA (VEnice GAteway for Science and Technology) elnevezésű Tudományos és Technológiai Park, ami egy műtrágyagyár (Agrimont) helyén létesült. A terveket Paolo Piva készítette. A komplexum funkciója hasonló a mi Graphisoft parkunkéhoz, de ott jó néhány régi épületet, például egy régi hűtőtornyot (Torre Hammon) is megőriztek, míg nálunk sajnos az iparterület mellé telepítették azt, ahelyett, hogy felhasználták volna a Gázgyár azóta is pusztuló épületeit. A komplexum fejlesztése újabb iparterületek bevonásával folytatódik.


A textilipar emlékeivel Észak-Olaszországban lépten-nyomon találkozni lehet. A Milánótól nyugatra fekvő Biella az egyik jelentős központ, ahol bizonyítottan már 1245-ben léteztek textil manufaktúrák. Hála a Biellában létrehozott kutató központnak és az archívumoknak, az iparág történetét – a hegyoldalakban malmokat elfoglaló kis manufaktúráktól a víz energiáját és közelségét felhasználó manchesteri-típusú üzemekig, majd az elektromos energiával működő nagy gyárakig – nyomon lehet követni. Szerencsére a környező völgyekben számos épületegyüttes napjainkig fennmaradt, amelyek többsége látogatható is.


Vallefredda (Biella), Textilgyár (La Fabbrica della ruota)
Vallefredda (Biella), Textilgyár (La Fabbrica della ruota)
Vallefredda (Biella), Textilgyár (La Fabbrica della ruota)


Legérdekesebb a La Fabbrica della ruota, ahol múzeumot alakítottak ki. Nevét az épület homlokzatán elhelyezett hatalmas kerékről kapta, amely a Ponzone forrás energiáját sokszoros és nagyon ötletes mechanikus erőátviteli-rendszeren keresztül (kerekek, szíjak, csigák, fa tengelyek, stb.) juttatta el a gépekhez. Ez az üzem az 50 km hosszú, ún. „gyapjú útnak” egy állomása.


 

Pria Levéltár (Archivio Pria)
Pria Levéltár (Archivio Pria)
Pria Levéltár (Archivio Pria)


Az út végigjárása során képet kaphatunk a biellai völgyekben folyó textilipari tevékenységről, az épületekről, a gépekről, a munkakörülményekről, a munkások által használt ösvényekről, amelyeken néha másfél órás gyaloglással közelítették meg munkahelyeiket.

A Pria Archívumban olyan részletesen van dokumentálva minden munkafolyamat és anyag, hogy annak alapján bármelyik - korábban gyártott - szövetet újra el lehetne készíteni.

 

Travernole, Forno Fusorio
A Bresciától északra fekvő völgyekben (Valle Trompia) a gyapjúhoz hasonlóan a „vas útjára” fűzték fel a hajdani bányák és vasolvasztók bemutatását. A Forno Fusorio a 15. századtól kezdve az 1900-as évek elejéig működött. A már megsemmisülni látszó épületet a helyiek összefogásával megmentették, és múzeumot alakítottak ki benne. A múzeumban gyűjtemény nincsen, a vasolvasztó maradványainak bemutatásával szándékoznak az alkotók érthetővé tenni a vasolvasztás több évszázados tevékenységét.


Meg kell még említeni két települést Crespi D’addát és Schiót. Mindkét várost a textilipar és az alapító gyáros família tette naggyá. Crespi D’addát a Crespi, Schiót pedig a Rossi család. Crespi D’adda világörökség, ahol a gyárépületek mellett szigorú rend szerint tervezett az egész város, a munkás és tisztviselőházak, a templom, az iskola, sőt még a temető is.


Crespi D’Adda
Crespi D’Adda


Schio egész történeti városközpontjára, a helyi önkormányzat kezdeményezésére, hasznosítási tervek készültek, aminek alapján megkezdték a régi gyár felújítását és néhány új lakóépület építését. A Textilgyárról fennmaradt egy 1864-ben készített metszetsorozat, aminek alapján képet kaphatunk az üzemek megjelenéséről és munkagépeiről.


Schio, Francesco Rossi Textilgyár, Carlo Matscheg metszetei, 1864
Schio, Francesco Rossi Textilgyár, Carlo Matscheg metszetei, 1864


A két világháború között, a fasizmus idején létrehozott, a munkásoknak jobb lakáskörülményeket és életfeltételeket biztosító modern iparvárosokra (citta’ sociale) két példát is láttunk.

Valdagno terveit a textilgyáros Gaetano Marzotto megbízásából Francesco Bonfatti készítette el 1920 és 1940 között. Az acélcsöveket gyártó Dalmine modern központjának és munkáslakótelepének terveit, az alapító társaság (Societa’ Tubi Mannesmann) megbízásából, Giovanni Grespi készítette 1938-ban.


Valdagno, Francesco Bonfatti, 1920-1940
Valdagno, Francesco Bonfatti, 1920-1940


Természetesen mindkét helyen, a gyárakon és a lakóházakon kívül megépítették a szociális és sportintézményeket, a templomot, az iskolát, a piacot, szórakozóhelyeket és a pártházat is. A városok építészeti megjelenésében ma is kifejeződik azoknak az éveknek a sürgető szándéka, a harmónia keresése a civil élet, a termelő tevékenység és a környezet között.
TenarisDalmine, üzemi épület, Giovanni Grespi, 1938
TenarisDalmine, lakóépület, Giovanni Grespi, 1938


Mindkét helyen, ha Valdagnoban csökkentett mértékben is, ma is folyik a termelés. Dalmine Archívumának székhelye egy - az alapítók számára az 1900-as évek elején épült – villában van, ahol az üzem és a hozzá kapcsolódó város történetére vonatkozó adatokat kutatni is lehet.

Az 1900-as évek elejétől kezdve Olaszország egyik fontos iparága az autógyártás. Utunk során a FIAT Autógyár múltjával és torinói központjával ismerkedtünk meg.

A Torinoi FIAT gyár, a Lingotto az Agnelli család hatalmát sugározza. A futószalaggyártás ötletét a Ford autógyártól lesték el. Annak ellenére, hogy a tulajdonosok nem igazán bíztak az autógyártásban, felépítettek egy majdnem ezer méter hosszú ötszintes épületet.


Torino, FIAT Gyár (Lingotto), Giacomo Matté Trucco, 1917-1922
Torino, FIAT Gyár (Lingotto), Giacomo Matté Trucco, 1917-1922


 

A terveket Giacomo Matté Trucco készítette, az építkezés 1917 és 1922 között folyt. Trucco hatalmas tehetséggel megáldott manager típusú mérnök volt, aki Olaszországban először alkalmazta a vasbeton szerkezetet. Az épület felavatásánál jelen volt III. Viktor Emánuel király is. Az épület Le Corbusier csodálatát is kivívta.

A technológiai folyamat alulról felfelé haladt, és az épület tetején elhelyezett pályán rögtön ki lehetett próbálni a gépkocsit. 1925-1926-ban az épület mindkét végéhez, ugyancsak G. M. Trucco tervei szerint, hozzátoldtak egy ellipszis alaprajzú, fantasztikus vasbeton szerkezetű rámpát, ami feleslegessé tette lefelé a liftek használatát, rögtön legurult a tetőről az új gépjármű.

Az Agnelli család a gyárat 1982-ben ezen a helyen bezárta, de a későbbiek során az az 1926-ban létesített igazgatási épületbe visszaköltöztek és a vállalat irányítása továbbra is innét folyik.


Torino, FIAT Gyár (Lingotto)


 

20 pályamű közül kiválasztva, a hatalmas épület újrahasznosítási terveit is Renzo Piano készítette el. Koncepciója szerint az új hasznosításnak a Lingotto korábbi szerepével kell összhangban állnia: ahogy a 20-as években a gyár a város ipari fejlődésének motorja volt, most is meg kell felelnie a jövő kihívásainak, a harmadik évezred szimbólumává kell válnia.

Az épület hatalmas mérete időnként a fejlesztés gátjának tűnt, de Renzo Pianonak sikerült időben és térben jól szétválasztania az új funkciók telepítését. Lakó, szálloda, iroda, kereskedelmi funkciók mellett a legnagyobb területet a kultúra számára tartotta fenn.


Torino, FIAT Gyár (Lingotto), La Bolla és Pinacoteca, Renzo Piano 1992-től
Torino, FIAT Gyár (Lingotto), La Bolla és Pinacoteca, Renzo Piano 1992-től
Torino, FIAT Gyár (Lingotto), La Bolla és Pinacoteca, Renzo Piano 1992-től

 

Az épület külső megjelenésében szinte nincs változás, csak az épület tetején, a keresztszárnyakra helyezve jelenik meg két új építészeti elem. A helikopter leszállóval összekapcsolt üveggömb, amelyben itt az Alpokra, a városra és a tetőn lévő autópályára nyíló 25 fős üléstermet helyezett el a tervező (1996-ban az EU csúcsvezetői is itt üléseztek), valamint a Giovanni és Marella Agnelli képtár, a tulajdonos házaspár saját gyűjteménye számára. Az építész koncepciója szerint, a jövőbe tekintés jegyében, a képtár űrhajót formáz, amely földön kívüli utazásra hív.

1992-től folyamatosan telik az épület az új funkciókkal. Van itt vásárközpont, konferencia és hangversenyterem, két hotel, üzletközpont, irodák, szolgáltató centrum, számos étterem és bár. Az épület szinte egy önálló városként működik.

Bologna mellett a volt Galotti téglagyárban kialakított múzeumnak az Ipari Örökség Múzeuma nevet adták, amelynek alapja Bologna legrégebbi műszaki iskolájának (Aldini-Valeirani) a gyűjteménye. Az építészeti terveket Elena Brigi, Enzo Cassarino és Manuela Magnani készítették, megőrizve és bemutatva az épületegyüttes lelkét, az ún, Hoffman kemencét.

A múzeum mindenki számára érthetően, rendkívül szemléletes módon meséli el Bologna és környéke iparának mintegy öt évszázados történetét, mozgó és kipróbálható makettekkel, eredeti gépekkel, videókkal dokumentálva és bemutatva a munkafolyamatokat és a különböző termékeket.


Az Ipari Örökség Múzeuma, Bologna
Az Ipari Örökség Múzeuma, Bologna
Az Ipari Örökség Múzeuma, Bologna



Nagy élményt jelentett a gyárak városának, a kis Manchesternek, Sesto San Giovanni iparvárosnak a meglátogatása (Miláno ipari körzete), ahol közel százezer munkás dolgozott hajdan és gyártott acélt és vasat, vonatot és repülőgépet, turbinát és villanymotort, harckocsit, mindig éppen azt, amit kellett. A gyárak városában ma már nincs semmi, csak a még élők reménye, hogy ez a hatalmas ipari örökség nem lesz az enyészeté.

Erre minden esélyük meg is van, hiszen Olaszország az ipari örökséget is nemzeti kincsének tekinti, és véletlenül sem fordulhat meg senkinek sem a fejében, legyen az akár tulajdonos vagy befektető, hogy valamit végleg elpusztítson.

Az izgalmas és hosszú úton Giovanni Luigi Fontana professzor úr, a Padovai Egyetem tanára, az AIPAI elnöke vezetett bennünket. Mindig ügyelt arra, hogy az ipari emlékek mellett, Olaszország gazdag kulturális örökségének egyéb gyöngyszemeit is megismerhessük.

Így többek között egy-egy kellemes estét töltöttünk el a Bisenzio völgyi Mulinaccio (egy 500 éves malom és udvarház) 17. századi freskói alatt, valamint a Valdagno melletti Villa Trissino Marzotto gobelin termében, a Raffaello és Giulio Romano rajzai alapján szőtt hatalmas gobelinek mellett. Köszönet érte.


Villa Trissino Marzotto
Villa Trissino Marzotto



A cikk megírásával szeretnék csatlakozni a TICCIH felhívásához. Ismételten és nyomatékosan felhívom az örökségvédelemmel foglalkozó szakemberek és a nagyközönség figyelmét az ipari forradalom óta eltelt 150 év, ipari tevékenységgel összefüggő alkotásaira (gyárak, üzemek, bányák, technológiai folyamatok, gépek, berendezések stb.), és azok megőrzésének és újrahasznosításának fontosságára. Létre kellene hoznunk már végre nekünk is azokat, az olaszországihoz hasonló, országos, regionális és helyi intézményeket, amelyek kulturális örökségünk e fontos elemével foglalkoznak. Még mindig nem késő.

Velence, kikötők
Velence, kikötők


Lampert Rózsa építészmérnök

(A Műemlékvédelem 2007. 2. számában megjelent cikk bővített változata.)

vélemény írásához jelentkezzen be »