építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között

Hogy szüksége lenne ennek az épületnek propagandára? Ideológiai kavalkádra? Felismerhetetlenségig eltorzított ábrázolásra? Gondolom nem. Mégis skizofrén állapotot teremtek és forrót hideggel öntök össze, leszek Koolhaas és elemző, lebegtetek és részleteket ások ki a ködből.
Indul a Hollandia: táj, város és építészet sorozat

 

Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között

a képeken a teljes cikk szerzői változata, ahol jelölve vannak a két szövegrész közötti kapcsolódások (csatolva pdf formátumban is)

 

Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között

Hogy szüksége lenne ennek az épületnek propagandára? Ideológiai kavalkádra? Felismerhetetlenségig eltorzított ábrázolásra? Gondolom nem. Mégis a koolhaasi ideológia lépten-nyomon felismerhető. Hogy bizonyítsam, skizofrén állapotot teremtve leszek Koolhaas és elemző, lebegtetek és részleteket ások ki a ködből. A skizofrén játékhoz skizofrén struktúrát hozok létre. Alul Rem Koolhaas nyilatkoztat ki – a fordított interjúi, írásai alapján – az elengedhetetlen koolhaasi vizuális sokk érvényesítésével. Felül a szerző ír, gondolkodik, hámoz. Akkor kezdődjön a játék.

Kunsthal megépülésének évében az OMA fontos szerkezeti változáson ment át. Alejandro Zaera-Polo Rem Koolhaas-szal a '90-es évek közepén készített interjúban az európai társadalmi-kulturális klíma átalakulásának drasztikusságával magyarázta ezt. Az OMA zászlaján a szabadságokra találás („Finding Freedoms“) mottó szerepelt. És miközben a közönség az SMLXL magabiztosságával találkozik, egy másik interjúban Koolhaas rámutat arra, hogy nem is olyan egyértelmű „szabadságokra“ találni. És hogy ez mennyire így van, azt Koolhaas paradox bizonytalansága jelzi.

Kezdem a koolhaasi propagandával.
Nagy nyomást jelent az értelmező számára az a vizuális terror, mely összetettségével aligha, viszont zűrzavarával annál inkább zavarba ejti közönségét. Hogy mit szolgál? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához mindenképp tisztázni kell ki valójában a közönség. Szűkebb értelmezésében lehet mondani, hogy a szakma. Viszont propaganda jellege miatt túljut ezen. Ennyiben az elméleti értekezések szorosabb viszonyban állnak a megvalósult munkákkal. Hiszen a végeredmény – az épület – mindenkié. Mégis ellentét feszül a mondanivaló és tágabb értelemben vett közönsége között. Építészetelméletről van szó. Így a propagandista megnyilvánulás alapjaiban bizonytalanságot gerjeszt, tudatos bizonytalanságot. Termőtalajt képezve a megkérdőjelezés, az el nem fogadás attitűdjének.

Kunsthal. Igen az épületet nehéz nem kiáltványnak értelmezni. Mindennel rendelkezik, amivel egy propagandaszerű kiáltványnak rendelkeznie kell. Jelentést sűrít, tömören összegez, hatni, provokálni akar. Egy építészettörténeti idézet. Mies van der Rohe berlini Neue Staatsgalerie-jének átértelmezése. „...ironikusan idézi emlékezetünkbe Mies anyaghasználatában és formában visszafogott, tökéletességre törekvő reduktivizmusát“. Mégis a legfontosabb hasonlóság talán a párbeszédkészség. Kevés épülettel találkoztam, mely ennyire akarna, és képes lenne kommunikálni látogatójával, mint a Kunsthal. Lényeges, hogy nem a környezetével kezd párbeszédbe. Hiába a sokarcú homlokzatkezelés, minden oldal különböző megformálása. A környezet ezt nem indokolná, még ha egy park és egy nagyforgalmú út határán is áll. Ez nekünk szól. És emiatt a közléskényszer miatt válik az épület egy felfedezendő rejtvénnyé.

Az a fajta gondolati kavalkád ismerhető fel az építészeti kifejezésben, amit Koolhaas írásaiban tapasztalunk. Kiforgatás, átértelmezés. Lenyűgöző, hogy mindez építészeti részletképzésen nyomon követhető: függönyfal merevítőbordák a külső síkon, sarokátfordulásoknál a különböző burkolati anyagok elcsúsztatása – végiggondolatlanságot szimulálva – beton padlóburkolat, mint irányított textúra, vízszintes és függőleges csatlakozófelületeknél a legegyszerűbben kivitelezhető megoldások. És hogy mennyire nem áll összhangban a részletnélküliség koolhaasi eszméje épületével, azt a minden részletében végiggondoltság mutatja.

De vissza egy lépést. Az épület telepítéséről elmondható, hogy az épület a Westzeedijk utca ortogonális rendszerébe kapcsolódik nem reagálva a múzeum park telkének ebből a rendszerből való kimozdulására. Az épületen áthaladó rámpa tökéletesen merőleges az útra. A rend megszüntetésének vágyához egyszerre társul a rend megőrzésének vágya. A telepítésben a környezetből fakadó rend megőrzése mutatkozik, míg az épület belső térstruktúrájában, tartószerkezetében a rend kioltása. Itt megjegyzem, hogy a megállapítás, miszerint az épület térszervezése attól forradalmi, hogy bevonja, az épület részévé teszi környezetét, nem áll két lábon. Itt egy primér tömeg átvágással találkozunk. Mondom ezt azért, mert jól látható Koolhaas tudatos törekvése arra, hogy a szintkülönbséggel rendelkező két területet nem terek sorával, hanem mindössze egy rámpával kösse össze, ezzel is kihangsúlyozva az épület megszokott értelembe vett ház jellegének degradálási vágyát. Megtehette volna, hogy az utca felőli konzolos tető által lefedett nyitott tér az utca részévé váljon, hogy a park felöli rámpa a terepből nőjön ki így válva az épület részévé. De nem tette. Tudatossága bizonytalanságot kelt bennem, mivel egy olyan városi szituációt hozott létre, ami teljesen indokolatlan egy szabadonálló épület esetén. Ha valóban pusztán egy funkció nélküli átközlekedést akart létrehozni, miért engedi be a közönséget rámpán keresztül az épületbe, és miért képez oldalbejáratot a kávézónak funkcionális problémákat felvállalva ezzel? Ha viszont nem csak egy átjáróról van szó, miért nem fordította a kávézó teraszát a passzázs felé közösségi teret létrehozva? A kérdésfeltevést erősíti bennem, hogy az épület oldala mellett a kiszolgálóútról (a kávézó teraszáról) a Westzeedijk utcára felvezető külső lépcső – ami csak évekkel később került az épület mellé – egy funkcionális szervezésből adódó problémát jelez. A kávézó terasza leszakad az átközlekedés által determinált téri szövetből, azaz a közönség irányított vezetése az épületen kívül ezen a ponton csorbul. Úgy érzem a ház közepét átszelő rámpa komoly térszervezési kérdéseket vet fel. Persze az, hogy egy rámpán keresztül jutunk be az épületbe, érthető provokációt jelent a fejünkbe vésett szabály, a középület, múzeum megközelítésének, a bejárat hangsúlyossá tételének fontosságát illetően.

Koolhaasi profanizálás. Amit a pop-art irányzat a művészet profanizálásáért vívott harcában elért, azt Koolhaas építészeti eszközökkel, magán az épületen kívánja még tökéletesebbé tenni. A külső rámpáról betekintést enged a kiállítótérbe, sőt a kiállítóteret az utcára nyitja, mintegy óriási kirakatot teremtve ezzel, hangsúlyozva a kiállított alkotások árucikk jellegét. És itt van a funkció nélküli hirdetőtorony, mely a bevásárlóközpontok építészeti megjelenését idézi, a piktogramok az univerzális tájékoztatási formák, melyekkel szintén kereskedelmi épületekben találkozunk. Mindezek a deszakralizáció koncepciójának kifejtését szolgálják.

Belső térszervezés. Lépjünk be az épületbe. Jegyet a szélfogóban válthatunk, ahonnan belátás nyílik az előadóba és a könyvesboltba. Meglepő, hogy nem a kiállítótérbe lépünk, hanem az előadóba. Itt vissza is kanyarodnék a rámpa problematikájához. Az épület kettévágásából következik, hogy a két fő funkció a rámpa két ellentétes oldalára kerül. Hogy egy előadó tud-e előcsarnokként funkcionálni, arra az a válaszom, hogy nem. Viszont az a tény, hogy egy külső rámpáról egy másik belső rámpára érkezünk, arra késztet, hogy árnyaltabbá tegyem a határozott “nem” válaszomat. Bármennyire is lenyűgöző az előadó látványa nyitásaival, rafinált tartószerkezeti rendszerével, az, hogy egy ferde födémen állok, indulásra késztet, ezzel beteljesítve az előcsarnok funkcióját. Koolhaas ezzel éri el, hogy a látogatókat egy irányított pályára kényszerítse. Meg kell jegyeznem ez csak akkor igaz, ha a látogató kabát és vagy táska nélkül érkezett. A ruhatár, vizes blokk az előadótér aljában található, míg a megtekintendő kiállítást az előadótér felső, magasabb részéről lehet megközelíteni. Mindazonáltal elmondható, hogy térrendszerében meglehetősen bonyolultnak bizonyul az épület. A terek spirálszerű felfűzése az eligazodást nehézzé teszi, viszont rendkívül változatos térélményeket nyújt. Az előadó feletti kiállítóteret feltáró lépcsős rámpa a tetőkerti túlnyúlásával, az emeleti kis kiállítótér nagy kiállító csarnokterébe benyúló konzoljával, egy olyan térbeli spirált rajzol ki, melynek szálai minden esetben túlfutnak a spirálon, mint egy gombolyag. Így oldva az additív módon sorolt terek unalmát, téri heterogenitást hozva létre. Több Koolhaas-szal készített interjúból kiolvasható a sorolástól, az ismétléstől való félelme, igaz ő ezt egyben a tipológiától való félelemmel kapcsolja össze, ami egy olyan primitív redukcióra készteti, ahol mindössze a kicsi, nagy, magas, alacsony terminusok léteznek. Ennek ellenére hallatlan térbeli összetettségről tanúskodik épülete.

Anyaghasználat, részletek. Koolhaas anyaghasználatában a külső és belső tér párbeszédének kialakítására törekszik. Mészkő homlokzatburkolat = beltéri padlóburkolat, kültéri hullámlemez homlokzatburkolat = beltéri térelválasztó. Nem alkalmazza a kortárs építészetre jellemző külső burok (bőr) és belső (csont) szétválasztásának elvét. Egységet teremt. Ebben az értelemben hasonlóságot lehet felfedezni a strukturalizmusra jellemző (Aldo van Eyck - városi árvaház) külső és belső térstruktúrák anyaghasználatában egységre törekvő kifejezésmódjával, ami a rendszer hangsúlyozását szolgálja. Viszont az anyagok sokfélesége inkább utal az építészeti spontaneitás eszközrendszerére, mely egy furcsa skizofrén állapotot gerjeszt a rendszerelvűség és spontaneitás ellentétével. Ezt a skizofrén állapotot erősíti az "összehordott" anyagok tervezett egymásmellettisége, részletgazdag végiggondoltsága, buhera kontra tervezettség ellentéte. Az olcsó anyagok buhera jellegének felvállalásával Koolhaas valóban az építészet professzionalitásának mítoszát kérdőjelezi meg. Mégis, a megkérdőjelezés hamisságot mutat. Hiába az olcsó, jellegtelen anyagok felforgató használata, ha például egy függönyfal merevítőbordái egyedi, nem szabványos, különböző méretű rácsostartóból állnak, melynek legyártása egy átlagos függönyfalrendszer többszörösébe kerül. Vagy ha tartószerkezeti bravúrt kell produkálni azért, hogy a kiváltott ferde pillérek helyére pillérkeresztmetszetű — megjegyzem gyönyörű — neoncsövekből konstruált lámpatestek kerülhessenek. Szükségszerűen felmerül a kérdés megkövetelhető-e a tökéletes következetesség e tekintetben, és ha nem, használható-e ilyenformában kritikai kinyilatkoztatás céljából. A különböző elméletek (pl.: provokáció-olcsóság) megjelenítése egy épületen elkerülhetetlenül gondolati zavart hoznak létre, az ellentmondó elméletek gyengítését, egymás kioltását okozva. Az anyaghasználat sokszor a részletmegoldás legegyszerűbb kivitelezhetőségét szolgálja. Az előadóterem ferde födémére épített fa lépcsőspadozat, mely ideiglenességet sugall, az ipari rács födém és az ugyanebből az anyagból szerkesztett lépcső és korlát, az önterülő padlóburkolatok. A részletek végiggondoltságával nem esztétikai élmény elérése a cél. A klasszikus értelemben vett szépség- vagy idillkeresés nincs jelen. Az ideális elutasítása annál inkább. Minden építészeti eszközzel küzd a homogenitás ellen, mintha a meghatározatlanság vezérelne mindent. Paradox módon a nem kívánt egység — úgy érzem — valahogy mégis összeáll. Nem részleteiben, hanem egészében.

Autoritás. Egy bevillanó képet nem bírok száműzni. Az előadó feletti kiállítótér bejáratáról visszapillantva egy ócska fa képkeretből Koolhaas arcképe néz rám. Egy már mumifikált viaszba borított arc, mely nem titkolt túlvilágiasságot sugall. A kép 2003-ban készült. A korai Koolhaas paradigmaváltása után, abban a korszakában, melynek legfőbb ismérve az autoritás lesz. Nem pusztán kifejezni, hanem megteremteni akarja magát.

Kunsthal és a provokáció. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Koolhaas legerősebb fegyvere a provokáció, ahogy ő mondja: a botránykeltés. Célja egy sajátos kritikai hozzáállás kifejtése aktuális (aktuálisnak vélt) problémákról. A korai munkáinál, mint a Kunsthal, lázadás figyelhető meg a konvenció és a jó ízlés ellen. Ez a későbbi munkáinál teljesen megszűnik, átalakul a megrendelői igények kritikus kiszolgálásává. A provokáció attitűdje természetesen nem volt idegen és újszerű abban a kulturális közegben, melyben alkotott. Mégis a Kunsthal fogadtatása Hollandiában nem nevezhető pozitívnak, sőt meglehetősen széleskörű felháborodást váltott ki. Ennek következménye lett, hogy Koolhaas kitagadott építésznek számít Hollandiában.

Végül a perverzióról. Koolhaas Kunsthalja egy építészeti orgia. Orgia a tekintetben, hogy gondolatok, elméletek füzérét fonja nyakam köré, gondolati spirálba kényszerít közlési kényszerével. Útvesztőbe csal, majd gyengéden megerőszakol. Az épület beszéltetése súlyos dolog, főleg ha tudatosan történik. Bevallom, ennek befogadásához gyomor kell, vagy legalább szeretni kell a perverziót. És ebben Koolhaas úgy érzem az SMLXL zsákutcájába kerül, abba a zsákutcába, ami tulajdonképpen egy ellentmondás. Koolhaas az SMLXL kiadványt mindenkinek szánja, de csak egy réteg lapozza, a Kunsthal mindenkié, de üzenetét, közléseit kevesen értik. Tulajdonképpen akkor minek ez az egész? Mindez pusztán perverzió?

Vági János

 

Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között

 

Felhasznált szövegek:
1. A külső motiváció kreált egy mesterséges optimizmust, amely lefordítható egy sor ambiciózus kezdeményezésre, és néhány olyan útra, amely felfedezte az építészet propagandista hatalmát.
2. A mi munkánk abban áll, hogy válaszokat találjunk.
3. Az amerikaiak átveszik az európai kontextuális tudatot és propaganda illetve reklámérvet csinálnak belőle. Ez úgy hat, mint "egy vírus, amely ellen nincs orvosság”
“Európának ez a részben öntudatlan, részben tudatos újrafogalmazódása gyaníthatólag ellenőrizhetetlen, és inkább mesterséges természetre hasonlít, mint olyasmire, amit tudatosan mi teremtettünk meg. Ez az akaratunktól független folyamat arra kényszerít, hogy minden fontos hely szerepét és a fejlődéshez való viszonyát újból meghatározzuk"
4. hiszek a bizonytalanságban
5. azt hiszem, munkánk egyre inkább kapcsolódik és szól a performance-hoz, mintsem a forma problémájához, jobban érdekelt abban, hogy a mai bizonytalan helyzetben lehet-e még mindig valami szépet alkotni
6. "A részlet maga a tervben egyszerűen rossz. Én azt mondom nincs is részlet. Nincs pénz nincs részlet csak a tiszta koncepció."
7. Nem hiszem, hogy létezne globális rend. Ugyanakkor azt a nézetet sem osztom, melyet sok kortárs gondolkodó, főleg a japánok: igen, hogy az építészetnek definíció szerint kaotikusnak kell lennie. Ennek a véleménynek az igazolása az analógia volt: ha a zavaradottság van a világban, akkor mi is zavarodottságot alkotunk, ha struktúra-hiány van, mi is eltekintünk ettől, ha alantasság uralkodik, mi is alantasságot alkotunk, ha káosz van tükrözzük ezt a káoszt. És szerintem ez hiba. Egy olyan izgalmas potenciálunk van, mely lehetővé teszi, hogy feltételezzük, hogy az építészet képes ellenállni ennek a mimézisnek.
8. Úgy gondolom, hogy az árral szembe menni, harcolni az elkerülhetetlen ellen, valamikor meggyőzőnek és fontosnak bizonyulhat az építészet számára.
9. “nem tudom pontosan miért, de szenvedek az ismétlés félelmétől, a tipológia gondolata félelmet kelt bennem. A tipológiát csak a primitív terminusaiban tudom interpretálni, úgymint nagy-kicsi, magas-alacsony."
10. Ma már semmit nem szabhatunk ki, nem határozhatunk meg, csak azokat a folyamatokat szabályozhatjuk, módosíthatjuk, fordíthatjuk egy kissé más irányba, amelyek amúgyis megvannak. Folyamatokat nem gátolhatunk meg, és nem adhatunk nekik teljesen más irányt.
11. Mindenfajta ideológia ellenére, amely szerint módot lehet találni fragmentumok koherens összekapcsolására, ma arra kényszerülünk, hogy koherencia nélküli összképekből fragmentumokat hagyjunk kialakulni.
12. Senki sem érti tulajdonképpen, hogy az építészet paradox módon a hatalom és tehetetlenség keveréke, fontos hogy különbséget tudjunk tenni a kívülről jött és a saját motivációink között.
13. Egy bizonyos skizofrén struktúrát alkottam. Mi mindig provokáltuk az építészet professzionalitásának mítoszát.
14. Az egyedi esztétikai rendszer eszméjéről le kell mondanunk. Olyan észlelésformákat kell kifejlesztenünk, hogy képesek legyünk különböző rendszereken keresztül látni a szépséget
15. A szándékunk abban foglalható össze, hogy megpróbáljuk megtalálni a módját, hogyan húzzunk hasznot az aktuális szisztéma szemétjéből; illetve hogyan változzunk demokratikus Midász királlyá és hogyan találjuk meg azt a formulát, amelynek köszönhetően a haszontalan is értéket nyer, ahol még akár az emelkedett is lehetséges.
16. A '80-as évek elején azt gondoltam, hogy a válaszadás fontos, és feltalálni csak akkor szabad, ha ez kifejezetten szükséges. De az utóbbi időben megnőtt az érdeklődésem az invenció felé. Mindig is érdekelt a botránykeltés, a provokáció.
17. Talán két formája van annak, ahogyan én kifejezem a szkepticizmusomat az építészettel szemben. Az elsőben megpróbáltam az üres ambícióból kiinduló építészetet úgy formálni, hogy ezzel szerezzem vissza a kecsességet, bájt. ...A másik, hogy nem akarom hogy bárki is teljes mértékben azonosítson a szakmával.
18. Sose gondoltam, hogy lehetséges lenne egyszerre építésznek és teoretikusnak lenni, én mindig építésznek éreztem magam, irodalmi és elméleti nyugtalanságokkal teli építésznek, annak szükségességével, hogy elemezzük a pontos feltételeket és a szakma pontos lehetőségeit. Ez az én saját interpretációm a tevékenykedésemre.

Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között
Vági János: Skizománia — Rem Koolhaas Kunsthalja ideológia és gyakorlat között

Irodalomjegyzék:
Alejandro Zaera interjú Rem Koolhas-szal: Finding freedoms, Elcroquis 1998
Alejandro Zaera interjú Rem Koolhas-szal: The day after, Elcroquis 1998
Francesco Dal Co: Le mosche cocchiere. Rem Koolhaas a Seatle, Casabella 724.szám, Milano
Francois Chaslin: Psicogeografia di un cubo. L’ambasciata d’Olanda a Berlino, Casabella 721.szám, Milano
Roberto Gargiani: Rem Koolhaas/OMA, Editori Laterza, Roma-Bari 2006
Jeffrey Kipnis: Recent Koolhaas, Elcroquis
Klingmann, Anna: Rem Koolhaas népszerű(ségének) értelme(tlensége), Arc’ 3.1999
N.Kuhnert interjú Rem Koolhaas-szal: Berlin, nyitott város, Modernizálás, magasságviszony, potemkin-falvak.
Vukoszávlyev Zorán: Kortárs holland építészet, Terc, Budapest 2005

Kunsthal; fotó vm

vélemény írásához jelentkezzen be »