építészet : környezet : innováció

Üzemmérnökségi épület, Harkány (Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht.)

Építész: Boda Zoltán, Nagy Péter
Építész: Boda Zoltán, Nagy Péter

Az építtető az elmúlt években megkezdte a megyében található üzemmérnökségi épületek felújítását. Így a közelmúltban átépítették a Harkányi Üzemmérnökség épületét is, melyhez a tervezés 1999-ben kezdődött, és a kivitelezési munkák 2001-ben fejeződtek be. A vállalat feladatai a közeljövőben az új utak építésével növekedni fognak, és ezeket a feladatokat az üzemmérnökség dolgozói a jövőben a korszerű irodatechnikai eszközök használatával látják el. Ezek alapján határozta meg az építtető a tervezési programot: az épület általános felújításán kívül az új irodákat az első emeleten, a tanácsterem helyén alakítsuk ki, és a nagytermet tetőtérbeépítéssel pótoljuk.



A vállalat vezetősége a szükséges felújításokkal együtt építészeti elvárást is megfogalmazott: a korábbi épület arányainak javítását, kedvezőbb tömeg- és homlokzatképzés kialakítását. Az irodaépülethez kapcsolódó földszintes épületrészben a feladat az öltözőhöz kapcsolódó vizes helyiségek valamint a kazánház felújítása volt.



Az építtető eredeti elképzelése szerinti hagyományos tetőtér beépítéssel szemben a felmerült igényeknek megfelelő tárgyaló-oktató helyiséget egy részbeni emelet-ráépítéssel oldották meg. Az acélvázas könnyűszerkezetes felépítmény az udvar felé emelkedő félnyereg tetővel fedett. A nagy üvegfelületek az üzemi udvarra és a tájra nézve különleges hatásúak. Ezen a szinten a nagyterem kiszolgálására szükség volt még egy teakonyhára is, amely a tető beépítetlen részén van; kisebb tömegét az alatta lévő főnöki iroda hangsúlyozásával együtt kezelve illesztették az új tetőhöz. A tárgyaló-oktató előteréből nyíló tetőterasz használati értékét növeli a dohányzás épületen belüli korlátozása.

Az épület korábbi lépcsőháza nem csak formálásában volt nehézkes, hanem a lépcsőn való járás is gondot okozott: ugyanis a lépcsőszerkesztési szabályoknak nem felelt meg. A megépült új, áttört lépcső a környezethez, az épület jellegéhez igazodik. A lépcsőház könnyedségét a megnövelt bevilágítás tovább fokozza. Az igényeknek megfelelő új szélfogó a ház magasabb tömegét az érkezési oldalon lebontja, és anyaghasználatával, színével az emeletráépítéssel mutat rokonságot.



A felújítás fontos szempontja volt az épület hőszigetelő képességének fokozása. Ennek érdekében a külső falak utólagos hőszigetelést kaptak. Az építtető igényére valamennyi külső nyílászáró műanyagból készült. Ezek nemcsak jó légzárásukkal és szigetelésükkel tűnnek ki, hanem karbantartási igényük is csekély. A földszintes épületrészben lévő kazánházba új, korszerű kazánok, és külsőleg szerelt rozsdamentes acél kémények kerültek. A napkollektorok felújítása elsősorban az öltöző-mosdó helyiségekben ad jelentős energia megtakarítást.

A megújult Üzemmérnökség újszerű formálásával, színeivel és anyaghasználatával arra ad jó példát, hogy az ipari jellegű környezetben is lehet és - az ott dolgozók véleményét ismerve - kell barátságos, második otthont is adó (az ügyeleti szolgálatosoknak különösen) munkahelyet biztosítani.

vélemény írásához jelentkezzen be »