építészet : környezet : innováció

Tisza(p)Art Mozi felújítása

Szolnok, Templom utca 4.
Építészet: Álmosdi Árpád, Csendes Monika (Ártér Kft)
A házat Böhm és Hegedűs tervezte 1930-ban. Eredetileg a zsidó hitközség kultúrháza volt, utcai szárnyában ma is működik az imaterem. Az U alakú épület nagyobb, hátsó traktusát az 50-es évek végén filmszínházzá alakították. Jelenlegi tulajdonosa - dacolva a multiplexek nyomásával – művészmoziként működteti, rétegigényeket (is) kielégítő repertoárral, közönségtalálkozókkal, filmklubokkal, fesztiválokkal.
Tisza(p)Art Mozi felújítása - Álmosdi Árpád, Csendes Mónika

A környezet meghatározó elemei a frissen felújított, mór-eklektikus zsinagóga (ma galéria) (1899 Baumhorn Lipót), egy skandináv ízű típus-iskola a 60-as évekből (Magyar Géza) és a lakóház léptékű, romantikus imaterem. A heterogén közeg mértéktartó, de határozott fellépést kívánt.

Feladatunk az új előcsarnok, a többcélú kisterem és egy a funkcióhoz illő arculat kialakítása volt. A vizes helyiségeket az épület közepéből a pincébe telepítettük, a különböző szintek összekötésére új lépcsőházat építettünk, galériaszintjén a kisterem gépházával. A vetítőgépek mind az utcáról, mind az előtérből láthatók. Az U-alak öblét a meglévő teret kiegészítő, deszkaburkolatú kávézó-terasz tölti ki.



 

A lépcsőház szerelt szerkezetét a szűkös hely és a téli kivitelezés indokolta. Reméltük, hogy a szokatlan technológia a mai átlagot meghaladó precizitást kényszerít az építőkre, amely - gondosság tekintetében legalábbis - a szomszédok nívójára emeli az új épületrészt. A lábazat előregyártott nyersbeton táblákból, a fal fűrészelt cédrus rétegelt lemezből készült, melyet selyemfényű kültéri lakkal kezeltünk. A lemezek vízszintes toldásainál a szokásos fémlemez vízvetők helyett keményfa léccel leszegett bevilágító réseket hagytunk. A mintázatot a táblamérethez igazítottuk, a felrakás után kb. 3% hulladék keletkezett. A belsőt a meszelt régi téglafal, a szürke acélszerkezetek és a tölgy ipari parketta határozza meg. A bútorok „turkált” és felújított régi darabok.

 

A házat állami és önkormányzati támogatások felhasználásával színházi díszletezők 1 év alatt építették fel, a mozi folyamatos működése és mindennapos tervezői művezetés mellett.

Álmosdi Árpád
Fotó: Illyés Csaba, Álmosdi Árpád


Megbízó: Demeter István (Tiszamozi Kft)
Építészet: Álmosdi Árpád, Csendes Monika (Ártér Kft)
Belső: Kovács József Gábor
Kivitelezés: Nagy Csaba (T-part Kft)
Tervezés: 2004. szeptember
Építés: 2004. október – 2005. december


Kapcsolódó oldalak:
Szolnoki Galéria

 

vélemény írásához jelentkezzen be »