építészet : környezet : innováció

The Filigree Maker - Koszovó

Mokos Mariann építész hallgató a 2012-es Velencei Építészeti Biennálé koszovói pavilonját mutatja be, amely interaktív kiállításon vonultatja fel az ország sokszínű építészeti örökségét.

Koszovó építészeti öröksége meglehetősen sokszínű, a négyszáz éves török uralom ugyanannyira erőteljesen jelen van, mint a majdnem hetven évig húzódó jugoszláv fennhatóság. Az ország születésével együtt járó természetes folyamatként megindult az új nemzet építészeti identitásának megfogalmazódása is, és a kurátor, Perparim Rama erre kereste a lehetséges válaszokat a „THE FILIGREE MAKER” nevű kiállítással.

Koszovó kiállítása, Velencei Biennálé 2012

Koszovó kiállítása, Velencei Biennálé 2012, fotó: Bálint Cili


A kiállításon megjelennek egy-egy képben az ottomán éra jellegzetes épületei ugyanúgy, mint a kommunista évek hagyatékai, vagy Koszovó tradicionális építészete – ezekről mondhatjuk el a véleményünket annak az érzelemnek a megjelölésével, amit az adott épület látványa kivált belőlünk. Választhatunk, miszerint egy adott épület láttán dühöt, szabadságot, izgalmat, bezártságot, boldogságot vagy szomorúságot érzünk. Így válik a kiállítás teljesen nyitottá és interaktívvá. Lényegében a pavilonnak pont ezzel a gesztussal sikerült nagyon egyszerűen és lényegre törően megragadnia a COMMON GROUND értelmét. Azzal, hogy közüggyé teszi Koszovó építészeti jövőjét, amibe mindenkinek van beleszólása, közérthetően teremt egy megfogható közös alapot, és nem próbál többet mondani annál, mint amiről jelenleg Koszovó építészete szól.

Mokos Mariann, BME Urbanisztika Tanszék

vélemény írásához jelentkezzen be »