építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Társadalomformáló építészet – jelentés a kolumbiai frontról

Az idei Biennále fő kérdése az volt, vajon az építészet képes-e formálni a társadalmat, lehet-e eszköz a szociális és társadalmi problémák megoldásában. Bár Kolumbiának idén nem volt saját pavilonja, a főkurátor több megvalósult ottani projektet is meghívott, melyek jó példák a közösség- és társadalomformáló építészetre, és arra, hogyan tud az építészet a mindennapok szociális problémáira is megoldást találni. Ribári Dóra írása.

Az elmúlt évtizedekben Kolumbiában hatalmas fejlődés zajlott le, azon belül is Medellín városa drasztikus változásokon ment keresztül mind urbanisztikai, mind társadalmi szempontból. Medellínt 10 éve még ’City of Death’-nek, azaz a halál városának nevezték. Kolumbia második legnagyobb és egyben a világ legveszélyesebb városa volt, híres a gyilkosságok, bűnözések és drogkereskedelem burjánzásáról. Itt tevékenykedett Pablo Escobar is, a hírhedt drogkereskedő, aki rendszeresen szerepelt az úlságok címlapján. Egy 1991-es adat szerint 100 000 emberre 381 gyilkosság jutott átlagban.


fotó: Ribári László


Ezt a számot 22 év alatt 50-re sikerült csökkenteni, ma Medellín egy fejlődő metropolis, gazdasági központ, és a turizmusa is virágzik. Két évtized alatt a város megújult, biztonsága nagymértékben javult, élhetőbb és kompaktabb lett. Ehhez a rövid időn belül lezajló nagy változáshoz elengedhetetlen volt a figyelmes tervezés, társadalmi felelősségvállalás és a gondos kivitelezés.
A város vezetősége megértette, hogy a társadalmi változásokhoz idő kell, ezek a folyamatok lassan bontakoznak ki, hozzák meg eredményüket. Ha eredményt akarnak elérni, az embereknek össze kell fogni politikai nézetektől függetlenül, és a projekteket végig kell vinni az elejüktől a végükig. Erre jó példa egy olyan projekt, ahol egy állami cég és az önkormányzat az aktuális vezetőktől és nézetektől függetlenül, a város jövőjét szem előtt tartva kis építészeti beavatkozással formálták újra az elhaló közösségeket. A városháza és az állami vállalat élén is az aktuális vezetők egyöntetűen támogatták ezt a projektet, tudva és remélve, hogy idővel meghozza majd a gyümölcsét.


fotó: Ribári László


Ma a várost sok érdekes és változatos köztér jellemzi, amelyek helyszínt adnak az embereknek találkozásra, képzésre, művelődésre, szociális együttműködésre és fejlődésre. Ez nem volt mindig így. A nagyobb beruházások Sergio Fajardo polgármester vezetése alatt kezdődtek a kétezres évek elején, és az állami infrastruktúrát, a középületek-közterek minőségét javították, ami lassan a társadalmi változásokat is kiváltott. Főleg a szegényebb és elmaradottabb kerületekben új közterek létrehozása, és a régiek újragondolása elősegítette azok felzárkózását, bekapcsolódását a város szövetébe. Egy megadott területen egy-egy funkciót fejlesztettek. Ezt nem mindig sok pénzből, de fenntartható módon tették, és ezekkel együtt a környékük fejlődése is megkezdődött.

Több városi közkönyvtár építésével - mint például a Spain Library Park nevű közkönyvtárral - helyszínt, teret teremtettek különböző eseményeknek, fejlesztő workshopoknak a közelben lakók számára. Így a társadalmi élet is felpezsdült, és az emberek hétköznapi életének részévé váltak ezek a közösségi terek.


fotó: Ribári László


A világon először Medellínben alkalmaztak drótkötélpályás felvonót tömegközlekedésre, amit a helyiek nagy lelkesedéssel fogadtak. Ennek a rendszernek előnye, hogy a sűrűn lakott területeken se kell megbontani a város struktúráját, viszonylag könnyen kiépíthető, bővíthető. Medellín központja egy völgyben helyezkedik el, és a dombosabb perifériákra való eljutást a felvonó oldja meg, így az eddig kieső területeket is bekapcsolja a város körforgásába. Ma már 3 vonalon, napi 30 000 embert szállít a tömegközlekedési hálózat részeként és 2 újabb vonal kiépítése is folyamatban van. A számok azt is mutatják, hogy amióta működik a felvonó rendszer, az érintett területeken drasztikusan csökkent a bűnözések száma.

Másik nagyon jó példa egy nagyobb léptékű fejlesztésre a Medellín közlétesítmény-hálózatával foglalkozó cég, az EPM (Empresas Públicas de Medellín) egyik projektje, amit a Biennalén is megtekinthettünk az Arsenale-ban. A mára már 2,5 milliós lakosságú település egykori határán szétszórtan helyezkednek el víztározók, amelyek a várost kiszolgálják. A hatalmas tartályok a város növekedésével már nem peremterületen helyezkednek el, hanem a városi lakóövezet szövetét bontják meg, és a kerítéssel körbevett elhanyagolt területek sok esetben otthont adtak a bűnözésre, és drogkereskedés helyszínéül is szolgáltak. A környékük kifejezetten veszélyesnek számított, az emberek igyekeztek nagy ívben elkerülni, a szülők nem engedték a gyerekeket a környező utcákban hazamenni az iskolából. Ezen területek biztonsága folyamatosan romlott, az emberek nem mertek az utcán tartózkodni, közösségről nem lehetett beszélni.


fotó: Ribári László


A város infrastruktúrájával foglalkozó EPM állami vállalat 2010-ben tanulmányt készített a város közvilágításának fejlesztéséhez, és észrevette egy esti műholdfelvételen, hogy a város szerkezetében feltűnően nagy sötét foltok vannak. Ezek a világítás nélküli, elhagyatott foltokról kiderült, hogy itt a vállalat tulajdonában álló víztározók helyezkednek el. Az EPM akkori vezérigazgatója, Juan Esteban Calle és néhány építész Horacio Valencia vezetésével összefogott a városházával, hogy az adott helyzetet kihasználva a víztározók körülötti területeket újraértelmezve változtassanak a városképen. A lezárt területeket megnyitották, és a szomszédságban lakó emberekkel együtt kezdték el tervezni a rehabilitációjukat, újrahasznosításukat. A cél olyan közterek létrehozása volt, ahol az emberek szívesen töltik szabadidejüket, találkoznak egymással, és ezáltal közösség szerveződik az eddig elszigetelve egymás mellett lakók között.




Így valósult meg az UVA Projekt (Unidades de Vida Articulada - Units Of Articulated life). Számos különböző kritérium alapján - mint például a rendelkezésre álló terület egyszerű és megfelelő integrációja a lakónegyedekbe, geológiai és technikai szempontok, valamint a hálózat tervezett bővítésének lehetősége - 37 víztározót választottak ki a 144-ből. A várost fejlesztő nagy, átfogó infrastrukturális beavatkozásokhoz képest, amelyek a város egész léptékén akartak változtatni, az UVA projekt egyes elemei a közvetlen környezetükben próbáltak hatni, ezzel katalizátor szerepét játszva a később elinduló változásokhoz. Az egyes, egymással szomszédságban elhelyezkedő területek rehabilitációjánál figyelembe vették a helyi igényeket, és az ott lakókkal közös ötletelés, tervezés során is már látható volt a projekt közösségszervező hatása.


fotó: Ribári László


Az első, 2015 decemberében átadott UVA Los Sueños (Az álmok) nevű köztérrel körülvett betontartály sok rendezvénynek ad helyet, többcélú osztálytermek, internetkávézó és egy helyi mosoda is vonzza ide az embereket, ellentétben a korábbi helyzettel, amikor félve az erőszaktól, bűnözéstől és a rossz közbiztonságtól az emberek az évek során a falak mögötti, elszigetelt élethez szoktak hozzá. Az új közterek elkezdték kicsalogatni a lakókat az otthonaikból, arra késztetve őket, hogy elkezdjenek ismerkedni az szomszédokkal.
Azóta még 12 elkészült víztározó köré szervezett közteret adtak át a városban, amit a helyiek napi rendszerességgel használnak. Van, amelyik köré sportpályákat és játszótereket telepítettek a fiataloknak, de van olyan is, ahol a helyi non-profit idősgondozó szervezetek foglalkozásokat szerveznek. Kiállítások és workshopok szervezése is lehetséges a multifunkciós termekben, ahol szabadidejükben örömmel vesznek részt különböző foglalkozásokon a környékbeli gyerekek.

A hegyoldalon található víztározók köré épített közösségi terekről a kilátás is érdekes és változatos. Ez a kilátás, avagy rálátás a környékre és a messzebbi területekre egy vizuális kapcsolat is, amely összehozza a várost, kapcsolatot teremt a városi lépték és a közvetlen közeli környék között. Formálja a közösségeket, és nem utolsó sorban jelképezi az állami infrastruktúra és az egyén, mint felhasználó közötti kapcsolatot.


fotó: LaFarge


Medellín fejlődése gyönyörűen példázza azt, hogy egy központilag megálmodott, jól kialakított koncepciót hogyan lehet a helyi közösségek bevonásával, velük együtt és az ő érdekükben a számukra lényeges tartalommal megtölteni. Az eredmény, hogy egy nagy egységes koncepcióba illő, de mikroszinten megvalósított urbanisztikai beavatkozás a helyi közösség fejlesztésén keresztül milyen jelentős katalizátorként képes működni, ami makroszinten összeadódva, egymást erősítve eredményez komoly össztársadalmi fejlődést.

Ribári Dóra

 

vélemény írásához jelentkezzen be »