építészet : környezet : innováció

Spontán faépítészet Debrecenben, avagy a HIÁNYZÓ Kép-KERET

2010 őszén faépítészeti szimpóziumot tartottak Debrecenben, amelyen több finn előadó is szerepelt. A Kölcsey Központ előtti téren - a Finnagora szervezésében - a finn WOODISM és PRO PUU csoport tagjai a debreceni építészhallgatókkal közösen spontán faépítészeti workshopot rendeztek, amelynek során a felhasznált hulladékfából különféle egyedi alkotások, installációk születtek. Ferencz Marcel DLA és Kovács Péter DLA beszámolója.

Mottó:
 „….Kiszabadultak a MODEM raktárából a porosodó gigantikus képkeretek. Senki sem tudta feltartóztatni őket. Kijöttek a napra a légkondi mögül kicsit megpihenni, szívni egy kis friss levegőt…”

 

Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

2010. szeptemberében Debrecen különösen gazdag betekintést kapott a finn építészet és design világába. Az augusztusban megnyílt Alvar Aalto kiállítás vezette fel azt a szeptember 21-22-én tartott építészeti szimpóziumot, ahol az urbanisztikai program mellett különös hangsúlyt kapott a fa, mint az organikus anyag szépsége, - fa az építészetben és a formatervezésben. Pauli Lindström építész Néhány szó a modern fa szerkezetekről címmel tartott előadást, Tapio Anttila formatervező a Finn fa mint anyag a 21. század innovációiban címmel mutatta be a faépítészetben rejlő jövőbeli lehetőségeket, Wesselényi-Garay Andor pedig a hazai helyzetről nyújtott áttekintést (Véletlenek és kísérletek a magyarországi faépítészetben).

 

 
Faépítészeti workshop Debrecenben
Faépítészeti workshop Debrecenben
Faépítészeti workshop Debrecenben

 

A Finnagora (Finn kulturális, tudományos és gazdasági központ) által felvállalt kulturális misszió egyik célja az volt, hogy a fiatalabb generáció nemcsak nézőként, hanem aktív részvevőként is részt vegyen a programban. Ezért a szimpóziumra meghívott finn WOODISM és PRO PUU csoport tagjai, valamint a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatói a Kölcsey Központ előtti téren spontán faépítészeti workshop-ot rendeztek. A WOODISM és a PRO PUU a parkok fenntartási munkálatai során kivágott - nálunk már tűzifának minősített - faanyagot visszahelyezi a közterekre. Ez a természetes anyagot mélyen tiszteletben tartó filozófia egy másfajta formai szemléletet is hordoz. Tapio Anttila előadásában példaként mutatta be, hogy az egyik finn városi park vágásra ítélt fái milyen parképítészeti elemrendszerben kerültek vissza korábbi környezetükbe, és ezt az emberek milyen pozitívan fogadták. Az akciónak nyilván üzenet értéke is volt, de azért azt is tudni kell, hogy a finnek kapcsolata a fával egészen más hőfokon működik. Ez elsősorban a kulturális gyökerekből és a finn természeti környezet erejéből fakad, amely a lételem szintjére emeli a fát, az erdőt.

 


Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás

 

 

A finnek szinte úgy születnek, hogy értenek a faépítéshez, a famunkákhoz. Sokkal több szavuk van ebben a kultúrkörben a fafajtákra, a fával végzett műveletekre. A Finnagora igazgatója, Harriet Lonka asszony ezt a tudást hozta el a finnországi Lahti-ból a debreceni térre. A szándék az volt, hogy mialatt megmutatják, ők milyen lehetőséget látnak egy darab fában - miközben bárki kipróbálhatja, hogy spontán módon mit tud kezdeni a fával. A téren tehát két csoport jelent meg. A közös az volt bennük, hogy senki nem volt faipari munkás. A finnek köre a szimpóziumon résztvevők farmernadrágba öltözött tagjaiból állt össze, a másik társaságot az építészhallgatók alkották.

 

 
Faépítészeti workshop Debrecenben
Faépítészeti workshop Debrecenben
Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás

 

Az előző este közösen elmentünk egy fűrésztelepre, ahol hulladékfa minőséggel megpakoltunk egy teherautót. A szimpózium kezdetekor egy kupac fa - jobbára széldeszka - várta a résztvevőket. A finnek a rönköket és néhány nagyobb deszkadarabot, a hallgatók a széldeszkákat kezdték válogatni, majd a kölcsönbe kapott szerszámokkal megmunkálni. Őszintén bevallva, a hallgatói projektet jobban szerettük volna előregyártott, méretre szabott fa rudakra építeni, de ezt a megoldást az utolsó pillanatban visszalépett szponzor negligálta. Talán jobb is volt így, mert a hulladékfából létrehozott konstrukció – bár ez tervezhetetlen – jobban illeszkedett a woodism-i gondolatkörhöz. A finnek keze alatt a fadarab saját egyediségéből kifejtett formák születtek, amelyek közül például a madáritató volt az egyik legautentikusabb darab. A széldeszkákból pedig a tér struktúrájára és az anyag adta lehetőségre reflektáló keretrendszer kezdett összeállni. Az installáció neve: A Hiányzó Kép-KERET.

 

Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
Faépítészeti workshop Debrecenben - fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

A dolognak a téren - mivel viszonylag nagy nyüzsgés volt körülötte -  performance hatása volt. A lény születni kezdett - onnan kezdve, hogy az első keretet a híd közepén felállítottuk -, a forma alakulásában a deszkák egyre csökkenő mérete, a megállíthatóság és az idő is szerepet játszott. Eldöntöttük, hogy minden, a teherautóról leborított anyagot felhasználunk. A másfél napos jövés-menés, fűrészelés, csavarozás közben folyamatosan cserélődtek a résztvevők is. A megszületett produktum minőségét a készítés élményszintje fölülírta. A fa kézzelfoghatósága, színe szaga, struktúrája, árnyéka, a hozzá társult zajok, fények, illatok érzékelése jelen esetben jóval fontosabb volt. A köztéri installáció műfaja nem újdonság. A fa használata sem. Még az sem, hogy egyetemi hallgatók építenek. Hulladék anyagból építés is közhely számba megy. Harmonikus, vagy éppen disszonáns példával megjelenni, ez sem fontos. A művészet magas fokon űzi az aktust. A kedilek kerítés, a felhőkarcoló csomagolás léptéke már végletesen bejárta ezt az utat.

A fa valójában nem arra való, hogy kifejezzünk vele valamit köztéren. Ennél sokkal mélyebb szálak kötik az embert a fához. Összenőtt a két lény az evolúció során. A fa kétszer ad. Egyszer életében, és egyszer halálában. A teste romlatlan. Évezredekig tovább él. Ez szentség. A fa számunkra illatos. Ami azt jelenti, dolgunk van vele. Mindig. Tehát kötelező megfogni, hozni, vinni, fúrni-faragni, égetni és építeni vele. A fa az egyetlen szerkezet, melyet a természet tenyerén nyújt nekünk. Ha arra gondolunk, hogy nem létezhetnénk, ha Ő nem lenne, akkor máris más a megközelítés. Eltűnnek a köztéri installációk, megszűnik a formai versenyfutás. Marad valami fontosabb. A hiányzó Kép.

Ferencz Marcel DLA,  Kovács Péter DLA

vélemény írásához jelentkezzen be »