építészet : környezet : innováció

Rostás Árpád: „A bútorokhoz beszélek úgy, mint más a virágokhoz”

 Harminc éve bútorokat ment meg: politúroz, gyalul, bemér, titkos receptek segítségével színt kever. Munkáival az Országházban, a Gellért Fürdőben, vagy a Versailles-i kastélyban találkozhatunk. Álma egy gótikus templom megépítése, hogy mestereinek méltó emléket állítson. Rostás Árpád vándorasztalos, nemzetközileg elismert műbútorasztalos, műtárgykutató, feltaláló műhelyében jártunk Kaposváron.

„Ilyeneket tudok megmenteni, látja? Ez 1868-ban készült. Semmit nem szabad kidobni. Aki előttem restaurálta folyékony fát használt, tönkretette az egészet, ezt kell most rendbe hoznom”- mutat egy szekrényt Rostás Árpád. A kaposvári műhelyben mozdulni is alig tudunk a rengeteg szekrénytől, asztaltól, mások által kidobott vagy menthetetlennek tűnő bútortól. Minél több időt töltünk az asztalos műhelyében, annál inkább biztosak vagyunk abban, hogy megmenti az összes rá váró, öreg fát.

 

 
Rostás Árpád, fotó: Biczó Gabriella
Rostás Árpád műhelyében, fotó: Biczó Gabriella
Rostás Árpád műhelyében, fotó: Biczó Gabriella

 

„A nagy álmom egy gótikus templom megépítése, Mújdricza Péterrel. Ez egy hosszú távú terv, nem akarom elkapkodni, 20 évben gondolkozom. A templom mellé iskolát is szeretnék. Régi tervem, hogy valamit itt hagyjak Magyarországnak. Nem csak Olaszországban vagy Franciaországban vannak művészek, hanem itthon is”- meséli Rostás Árpád. Összefogásból, fiatalokkal tervezi megépíteni a templomot, olyan helyen, amely elöregedett, szegénységtől és kilátástalanságtól sújtott, hogy munkát és reményt adjon az ott élőknek. „Ki van szemelve a hely, de még nem szeretném pontosan megmondani, hogy hol. Egy kívánságom van csak: dombra épüljön.”

Állami gondozásból a Versailles-i kastélyba
„Harminc éve ezzel foglalkozom. Pályafutásom alatt több mint 200 kastélyba volt szerencsém betekintést nyerni, több mint 1000 bútort restauráltam. Intézetben nevelkedtem, Somogy megyében. Biztosan furcsán hangzik, de örülök annak, hogy odakerültem. Nem haragszom a szüleimre, valahol nekik köszönhetem, hogy ez lett a szakmám, mert ha nem állami gondozásban növök fel, talán sosem lesz belőlem az, aki ma vagyok. Orgonakészítő akartam lenni, de erre nem volt lehetőségem, így lettem asztalos”- mesél a kezdetekről. Már tanuló korában megmutatkozott a tehetsége, szakmunkás versenyeket nyert, azt meséli volt, hogy ügyesebben csinált valamit, mint a mestere. „Nem sajnáltam a pénzt, a fáradságot, bárhova elutaztam, hogy tanulhassak. Volt egy mesterem, azt mondtam neki: mester, amit maga megcsinál egy óra alatt, én megtanulom egy fél óra alatt. Amikor politúrozott, mindig becsukta az ajtót, hogy ne lássam, mit is csinál pontosan. Fúrtam egy lukat az ajtón, és kilestem a titkát. Később, amikor elmeséltem, nagyon tetszett neki, tovább is adott más mestereknek.” Mivel állami gondozásban nevelkedett, az iskolai szünetekben nem volt hova mennie, ilyenkor is mestertől mesterig járt, hogy minél többet tanuljon. Így ismerkedett meg intarziamesterekkel, faszobrásszal. „Nem pénzt kértem, hanem tanulni akartam. 1987-től van saját műhelyem, de a mai napig járok idős mesterekhez tanulni.”

 

Rostás Árpád műhelyében, fotó: Biczó Gabriella
Rostás Árpád

 

„Sajnos nem elég megbecsültek a mesterek. Alig várták, hogy átadják a tudásukat valakinek, hogyan kell intarziázni, hamisítani”- mutat egy régi és mégis új varróasztalra. Egyik megrendelője - akinek három éven át dolgozott - ajánlotta, hogy külföldön dolgozzon, „mert itthon nem becsülnek meg. Aztán, amikor elkészül egy lépcső, egy fa homlokzat, alig akarnak hinni a szemüknek.” Így került előbb Franciaországba, majd Angliába ment, munkáit látva kézről-kézre adták.

„A Napkirály parkettáját árverésen megvette valaki, de senki nem tudta megcsinálni. Én vállaltam. Mindent kézzel készítek, nem használok gépeket. Földaraboltam, nekiálltam gyalulni, bemértem, szépen nekiálltam rakni, pont úgy, mint régen. Azt mondták, nem hiszik el, Franciaországban mindenki azt mondta, ezt nem lehet megcsinálni. Leültek körbe, úgy nézték, hogyan politúrozok. Egy művészettörténész is ott volt, akiről akkor még nem tudtam, hogy ő a Versailles-i kastélyban dolgozik. Arra volt kíváncsi, hogy vissza tudom-e adni a fa színét. Jött a színkeverés: kimentem lócitromot szedni, gyógynövényeket, vizeletet, pálinkát, lakkot használtam: visszaadtam az antik fa színét. Akkor azt mondta a művészettörténész, hogy nekem el kell mennem a Versailles-i kastélyba. Amikor bementem a kastélyba, a könnyeim kijöttek, nem akartam elhinni, hogy ott vagyok.”

 

Rostás Árpád munkái
Rostás Árpád munkái
 

 

Fokhagyma, trágyalé, parfüm
„Nem azt akarom, hogy a vállamat veregessék. Nem vagyok restaurátor, én asztalos vagyok. Ezért nem is néznek jó szemmel a restaurátorok”- mesél a szakmáról és a konfliktusokról Rostás Árpád. Azt meséli, eddig bármivel megbízták, azt magas szakmai minőséggel, ősi technikával, vegyszerek nélkül, mindig teljesítette. Mégis itthon kevesebb a megbecsülés, több a gyanakvás. A szakmáján túllépve sok esetben restaurátori teendőket lát el, de „mivel nem vagyok restaurátor, sok esetben nem kapok hivatalos megbízást. A magyarföldi templomnál például, megfőztem kérget, almát, fokhagymát, ezzel kenegettem be a fát. Mivel nincs faanyag-védelmi végzettségem, a szakértő erre hivatkozva megszüntette a szerződésemet.” Pedig most éppen Japánból kapott ajánlatot faanyag védelemmel kapcsolatban. Receptjei titkosak, így velünk nem is osztja meg, annyit azért elárul, hogy trágyalé, fokhagyma és pálinka szerepel az összetevők között. „Ezeket nem lehet ellesni, ezt ki kell kísérletezni”- mondja. Az évtizedek alatt felhalmozott szakmai tudást fiának tervezi átadni.

„Imádom ezt a szakmát. Sokan megkérdezik, hogy miért szép egy bútor? Pont azért, amiért egy nő. Egy beteg az orvosnak hálálja meg, ha meggyógyul, a bútor nekem. Mosolyog, beszélek hozzá, mint más a virágokhoz. Ha valamit nem tudok megoldani, a fától kérek tanácsot. Minden munkámat úgy kezdem, hogy egy régi mesterhez imádkozom. És mindig kapok valamilyen sugallatot, hogy Árpád ezt így csináld. Soha nem használok vegyszereket hanem gyógynövényeket, olajakat, sőt, parfümöket. Megvédi a fát, nem fog repedni, nem engedi pattogni.”

Rostás Árpád magasra teszi a mércét: példaképei Leonardo, Michelangelo, Tiziano. „Egész életemben elődeink remekműveit csodáltam, és azon igyekszem, hogy az utódaink is minél tovább gyönyörködhessenek bennük. Szeretnék maradandót alkotni, újra életet lehelni a műtárgyakba, és minél több műkincset megmenteni. A szakma szeretetét továbbadni. Erre tettem fel az életem”- mondja, miközben a kaposvári Stühmer kávéházba tartunk, aminek bútorait szintén ő restaurálta.

vélemény írásához jelentkezzen be »