építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Retró

Emlékpont Hódmezővásárhelyen
Megnyílt 2006. július 7-én

Emlékpont Hódmezővásárhelyen
Megnyílt 2006. július 7-én

Az építészetnek eszményi esetben kétségtelenül igen jelentős közösségképző ereje van. Egy jó épület átadása pillanatától egyértelmű a lakosok számára, s egyértelmű használatával azon nyomban közösségformáló tényezővé válhat. Ez a varázslatos képesség éppen hiányakor ismerhető fel a legkönnyebben – gondoljunk csak a Kálvin Center, vagy a Művészetek Palotája kietlen, rideg és a közösséget monumentalitásával és arroganciájával taszító épületeire. Ezek az építmények sohasem válnak majd a főváros jelképeivé, legfeljebb csak mint a rendszerváltás nagy ingatlanos panamáinak ormótlan emlékműi...

Nem mintha az „ikonikus építészet” (Charles Jencks), avagy a Bilbao-effektus teljes mértékben problémamentes kortárs kulturális jelenség volna! Hiszen sokkal inkább társadalmi célú építészetre, a szegényekre, a fogyatékkal élőkre, az idősekre figyelmező „befogadó tervezésre” (inclusive design), az ökológiai és humánökológiai katasztrófát elodázó, avagy netán megoldani képes tervezői kultúrára van szüksége a világnak, semmint ikonikus épületekre, látványos térbeli gegekre. De még mindig jobb, ha a nagy költségvetéssel felépülő városi ikon, urambocsá’ a múzeum, a Guy Debord leírta „látványtársadalom” (société du spectacle) ezen – ugyancsak látványos – kulisszája, s valóban olyan érvényes megnyilatkozásnak tekinthető, mely a kortárs építészet és urbanisztika mibenlétéről, így például a mediatizált téralkotás mikéntjéről vall, s nem valaminő logisztikai kompromisszumnak némi csiricsáré high-tech dekorral odateremtett valamije...

A Hódmezővásárhelyen most megnyílt Emlékpont a néhány évvel ezelőtt igen nagy vihart kavart Terror Háza folytatásaként láttatható. Egy biztos, a Terror Háza, s az Emlékpont is az ikonikus építményeknek azon típusába sorolható, amelyek messze nem csupán Mammon templomaiként, a késői kapitalizmus kulturális logikáját megtestesítő építményekként állnak előttünk.* Mindkettő reflexív alkotás, gondolkodó alkotó műve. Már más kérdés, hogy a Terror Háza milyen áldatlan politikai kontextusban született, s megint más kérdés, hogy a hagyományosabb értelemben vett muzeológia több szabályát is súlyosan sérti, így például a történeti hitelesség igényét is olykor-olykor. Ám a sokat szidott pengefal nyers provokációja, s az Andrássy út 60. kietlen kiradírozása a párizsias minibulvár kedélyes közegéből mindenképp markáns művészi intervenciót testesítenek meg, bárki bármit is mondjon. Ilyen a terror. Ez a terror látványa...

 


A hódmezővásárhelyi Emlékpont első pillantásra a Terror Háza létrejöttekor kikísérletezett műfogások exportja, szupermodern építészeti intervenciókkal fűszerezve – itt elsősorban a lábakon álló acéltömbre gondolok természetesen. Kész déjà vu az egész: peresztrojka design a nyolcvanas évek végéről, Terror Háza és egy kis holland-japán kortárs építészeti kevercs. No, és persze egy percig sem múzeum, még annyira sem, mint a Terror Háza. Noha az oldalán olvasható a „múzeum” felirat, az Emlékpont valójában nem több mint egy remekbe szabott kulissza, szellemes dekorációs ötletekkel tűzdelt díszletarchitektúra. Hogy ez a látványos, a hódmezővásárhelyi kis utcák miliőjétől érdemben elütő, ám mégis a városban magának helyet követelő díszlet valóban közösségalkotó hely lesz-e, nagy kérdés. A sarki presszó és a lábakon álló tömb alatt elterülő terasz mindenesetre az első pillanattól kezdve vonzotta a látogatókat. De vajon képes-e a nemzeti megbékélést elősegíteni az a politikum, amit már a Terror Háza is közvetített nem kevés egyoldalúságával, s amit az Emlékpont megnyitó ünnepsége sem kerülhetett meg? F. Kovácsék – szemben a Terror Házával – Hódmezővásárhelyen immár a retró nosztalgikus eszközeivel is éltek, az elmúlt rendszer bemutatásakor nem csupán a terror borzalmaira, de a hétköznapi világ szerethető emlékeire is figyelmeztek. Vajon elegendő lesz-e mindez egy olyan országban, ahol a felelősöknek nem szokásuk a múlttal elszámolni?

Szentpéteri Márton
fotó: Vargha Mihály 

* Az F. Kovács-féle retró, éppúgy, mint a Rajk Lászlói radikális eklektika egy tőről fakad, egy olyan alkotói időszakból, amikor az építészeti tett még nem üzletnek, hanem ellenzéki politikának bizonyult. Volt ennek a tendenciának egy hiteles képviselője hazánkban, úgy hívták Bachman Gábor – cseppet sem mellékesen Rajk László és F. Kovács Attila is az ő köpönyegéből bújt elő. Ám Bachman a ’96-os Velencei Biennále óta teljesen új építészeti nyelvet alkotott meg, erről a Kínában épülő házai tanúskodnak a legjobban.
SzeM   


 
 
 
 

 
 

Emlékpont Múzeum és Oktatási Központ
Hódmezővásárhely
Andrássy utca 34.

Építtette Lázár János polgármester
és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselőtestülete
Történészi koncepció Schmidt Mária
Építészet, design F. Kovács Attila
Munkatársak
Építészet Sándor János
Berendezés Makai László
Grafika Udsdesign
Zene Kovács Ákos
Kivitelező Építészmester Zrt.

vélemény írásához jelentkezzen be »