építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

PRAXIS 01 – Mesteriskola

Az Építész Szakkollégium PRAXIS névvel szakmatörténeti konferenciasorozatot indított, melynek első és egyben felvezető alkalmát június 1-én tartották az Átrium Film- Színházban. A sorozat célja a magyarországi építészek XX. századi történetét a töréspontjai mentén feltárni. Az első alkalom témáját az 1953-ban alapított Mesteriskola adta. Dőry Bálint beszámolója.

A családias hangulatú délutánnak Vámos Dominika és Madzin Attila 2007-es Építészek Mesteriskolája című dokumentumfilmje adott keretet, melyet a konferencia zárásaként le is vetítettek.

A Mesteriskola alapítása politikai motivációval történt, így az államszocializmus kreálmányának tekinthető, ennek ellenére a második világháború előtti szakma működése és értékrendje fennmaradásának zárványszerű műhelye lett. Egy azokból az értelmiségi törekvésből, amelyek a szocializmus évei alatt próbálták megőrizni a polgári, nyugatos értékrendet egy ideológiáját tekintve egalitárius környezetben. A szervezők célja az volt, hogy az előadások mentén tárják föl a Mesteriskola valós vagy vélt, anekdotikus és reális történetét, valamint válságait és előnyeit egyaránt. A széles körüljárás érdekében különböző korosztályokból hívtak meg belső és külső előadókat egyaránt.

Ferkai András, fotó: Építész Szakkollégium

Első előadóként Keller Márkus, történész, a szakma 1945 utáni történelméről tartott bevezetőt két fogalom –a professzionalizáció és az emlékezés- mentén. Az előbbit három szempont alapján vizsgálta meg a korszakon átívelve: a szakmai autonómia, a szakmai tudás és a gazdasági és társadalmi pozíció alapján. Megállapította, hogy ebben a szempontrendszerben az építészek a Rákosi-korszakban magas rangot töltöttek be, de ez a Kádár-korszak gazdaságossági törekvéseinek megjelenésével alábbhagyott, az építészet az építőipar kiszolgálójává vált. Ferkai András az 1945 és 1956 közötti szakmagyakorlásban végbemenő változásokról tartott előadást, így időbeli kontextusába ágyazta a Mesteriskola alakulását, mely, mint elhangzott, a „boldogok szigete” maradt az államosított, nagyvállalati működésű szakmán belül. Ezt követően Wesselényi-Garay Andor tartotta meg előadását különböző stratégiákról, melyeket beszédhelyettesítő beszédként nevezett el. Ez a fabula-szerű tudásátadási mód metaforákon, fikciókon és mítoszokon alapszik, mely így igen sérülékeny. A beszédhelyettesítő beszéd különböző kategóriáiként anekdotákat hallhattunk, így szó esett Janáky Istvánról, Makovecz Imréről és a 2011-es debreceni Árkádia konferenciáról is. A Mesteriskolát egy központjaként nevezte meg az előadó, ami a mai kor strukturálatlan információ-áradatában szervező struktúraként lép fel a beszédhelyettesítő beszéd gyakorlása által. Az első panel zárásaként Golda János mesélt a Mesteriskola és a szakma történetéről az általa kiemelt két töréspont mentén, melyek az államosítás és a rendszerváltás volt, mely utóbbi után az építész szakma nem tudott hatékonyan reagálni a szabad vállalkozások viharos vizeire. Végkövetkeztetésként pedig a Mesteriskola feladatáról esett szó, mely szerinte a feladatok közös megértése és az építészet XXI. század új paradigmájának meghatározása.

Közönség, fotó: Építész Szakkollégium

Az első panel utáni kerekasztal beszélgetést követően, melyet Árvai András moderált, következett a második panel Jelinek Csaba vezetésével. Vámos Dominika a Mesteriskola-film egyik rendezőjeként a II. világháború utáni szakmában jelen lévő verbális kommunikációról és személyi/politikai történéseiről tartott előadást, kitérve Szendrői Jenő elfogadottságára és népszerűségére, valamint arra a tényre, hogy Szendrői mind a világháború előtti, mind pedig az utáni időkben megtalálta a közös hangot a hatalommal. Őt követte Dévényi Tamás, akitől a rendszerváltozás körüli történésekről hallhattunk, a 90-es évek hétköznapi építészetével illusztrálva. 1990 a Mesteriskola számára egy korszak végét, és egy új elejét jelentette. A megváltozott külső körülmények miatt újra kellett definiálni a mester-hallgató viszonyt, ami addig az iskola alapkövét alkotta, illetve a közösség kifelé való viselkedését és nyitottságát is. Szemerey Samu a Velencei Biennálén ’Lifting the curtains’ címmel most megnyíló kiállításáról beszélt, mely a közép-európai építészet informális hálózatait mutatja be esettanulmányokon keresztül. Az előadás rávilágított az eddig megíratlan nemzetközi kapcsolatrendszerre, illetve az említett informális hálózat elemeinek (köztük a Mesteriskola) hasonlóságaira, ami így túlmutat a nemzeti szakmai színtéren.

Szemerey Samu, fotó: Építész Szakkollégium

Utolsó előadóként Frikker Zsolt, jelenlegi hallgató mutatta be a Mesteriskola hétköznapjait az iskolában jelen lévő három fő elemen keresztül, melyek a pályázatok, az előadások és a kirándulások. Ezek mentén betekintést nyerhettünk az iskola működésébe, jelenlegi problémáiba és az ezáltali útkeresésébe is. És hogy milyen a Mesteriskola? Arra azt a választ kaptuk, hogy olyan, mint amivé a hallgatók teszik.

A konferencia egy érdekfeszítő kerekasztal beszélgetéssel zárult a második panel előadóival, akik a Mesteriskola jelenlegi helyzetét és létét vitatták meg egy baráti beszélgetés keretein belül.

Dőry Bálint

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »