építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

"People meet in Architecture" - Velencei Biennálé, magyar pavilon

Már korábban is beszámoltunk a 2010-es Velencei Biennálé kiállítási koncepciójának születéséről, az alkotók kiválasztásáról, a katalógus elkészültéről. Hosszú előkészítő munka után elérkezett a premier: a Magyar Pavilon hivatalos megnyitója augusztus 26. 16 órakor volt.

Megnyitó esemény: augusztus 26., 16 óra,
Megnyitja: Dr. Magyar Péter építész professzor, a Kansas-i Állami Egyetem Építész- és Designkarának vezetője
Köszöntőt mond: Dr. habil. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, kulturális helyettes államtitkár (NEFMI) és Dr. Petrányi Zsolt, nemzeti biztos

A BorderLINE Architecture kiállítás koncepciójáról, a munkafolyamatról már korábban is beszámoltunk, most újabb részleteket ismerhetünk meg a filmek, rajzok és a katalógus születésével kapcsolatban.

A FILMEKRŐL
A kiállítás legfőbb tézisének igazolására, mely szerint az építészek még mindig rajzolnak, negyven: huszonkét külföldi és tizennyolc magyar építésszel készült rajzinterjú. A kamerák előtt felvett rajzok némelyike már megépült tervek illusztrációja, némelyikük a helyzetre adott reakció, jó néhány pedig az adott alkotónak a rajzzal kapcsolatos kérdésre adott grafikai válasza. E személyes – ezért nehezen kanonizálható - rajzi dokumentumok legfontosabb közös tulajdonsága az egyidejűség és az élményszerűség. Rendkívül kiélezett helyzetet teremtett ugyanis az a kérés, hogy az egyes résztvevők a kamerák előtt rajzoljanak. Egy építész számára az irodája mélyén, közvetlen munkatársai előtt végzett tevékenységének napvilágra emelése egyet jelent a szakmai intimitás pillanatainak dokumentálásával.

Lehet, hogy egy skicc képes hazudni a születésének pillanata kapcsán, azonban nem képes hazudni a születésének tényét illetően. Az ugyanis kamerák vagy a voyeur tekintetek kereszttüzében történik.

Az interjúknak a filmen nehezen megragadható, de rendre bekövetkező fordulópontja az volt, ahogy a résztvevők e kezdeti zavaron túllépve elkezdtek rajzolni. Az első, bizonytalan gesztusok után a mindennapi tevékenységükre a kamerák előtt is rátalálva, a legtöbben beleoldódtak saját vonalaikba. Az, ami az interjú elején furcsának, bizarrnak és érthetetlennek tűnt számukra, az egy bizonyos pont után természetessé vált. Függetlenül attól, hogy ez kamerák kereszttüzében történt, a rajzolás volt az, ami visszavezette az építészeket a mindennapjaikhoz. A legtöbb felvétel végére nem ritkán öt-hat skicc is készült.

A RAJZOKRÓL
A filmforgatásokkal párhuzamosan azzal a kéréssel fordultunk a magyar építészek közösségéhez, hogy egy vonalrajz formájában, némi szöveges kiegészítéssel fogalmazzák meg a rajzolással kapcsolatos gondolataikat. Hatvankilenc építész százkilencvenöt rajzzal és összesen harmincezer karakter hosszúságú szöveggel válaszolt a felhívásra. Az egyes vallomások elemi tömörséggel fogalmazzák meg a rajzzal kapcsolatos álláspontokat. Ez szükségtelenné tette a további interpretálását, ezért ezek a szövegtöredékek a katalógusban némiképp csoportosítva, ám kommentárok nélkül, forrásszövegként olvashatóak. 

A KATALÓGUSRÓL
Ugyanebbe a fent említett vázlatos rendszerbe illeszkednek a filminterjúk szövegei és a fotóriportok is. A katalógus – amely számozott példányú művészeti albumként készült el – lapjain olyasfajta homogén tér létrehozása volt a cél, amely a kiállítás tézisének megfelelően egyenrangúan mindenkié, aki rajzol, vagy rajzával részt vett a kiállításon. Ezt szem előtt tartva a katalógus nem szentel külön fejezetet a hazai és külföldi építészeknek, illetve nem alakított külön csoportot azoknak, akik interjút adtak vagy esetleg „csak” rajzokat küldtek. Bármilyen hasonló gesztus olyasfajta értékválasztás jelentene, amely alapvetően idegen a rajzolásnak attól a nyitottságától, amit a kiállítás is hangsúlyozni próbál. Noha a képzőművészeti szcénában ma már ez bevett gyakorlat, a hazai építészeti életben még ritkaságszámba megy az, hogy magyarországi kezdeményezéssel készüljön nemzetközi relevanciájú könyv. Ez a nemzetközi kitekintés a Magyar Pavilon katalógusában távolról sem öncél. A kiállítás tézisének igazolása – hogy ti. az építészek még mindig rajzolnak – elképzelhetetlen lett volna csak magyar építészek részvételével éppúgy, mint ahogy elképzelhetetlen lett volna az is, hogy pusztán néhány, híresen jól rajzoló magyar építész rajzi munkásságából válogassanak a szerkesztők. Ennek a nyitottságnak az eredményeként kerülnek egymás mellé a katalógusban a gyerekrajzok, az éppen végzős egyetemisták rajzai, valamint az ismert illetve kevés ismert hazai és külföldi építészek művei. Ugyanez a szempont vezérelte Wesselényi-Garay Andor kurátort, hogy a katalógus szerzői között ne csak hazai szakemberek, hanem külföldi építészek, így Heinz Tesar, Boris Podrecca és Azby Brown is megjelenjenek. Külön sikerként tekinthetünk arra, hogy a szövegek egy része kifejezetten erre az alkalomra íródott, illetve először a magyar katalógusban jelenik meg.

Egy, a rajzolással foglalkozó kiállítás legfontosabb – mondhatni kulcskérdése az, hogy miképpen viszonyul a rajzolás alapvetően „analóg” műfajának elemzése során a számítógépes kultúrához. Talán tagadja, esetleg ignorálja, vagy egy ellentézist felállítva, esetleg adorálja a digitális technológiák nyújtotta lehetőségeket? Rendkívül szellemes választ ad erre a kérdésre Tasnádi József médiainstallációja, amely az ÖSSZES, a projekt során született rajz számítógépes, generatív „újrarajzolásával” jött létre.

 

 

 

EGY TANULSÁG
A katalógus oldalain eltérő nemzetiségű, eltérő építészeti univerzumokat képviselő építészek gondolatai olvashatóak. E szerencsés heterogenitás okán az építészeti rajzolás kapcsán megfogalmazható vélemények és ellenvélemények rendkívül pontosan illusztrálják azokat a téziseket – valamint azok ellenkezőjét is –, melyeket e könyv szerzői, Haba Péter, Boris Podrecca és Azby Brown az esszéikben megfogalmaztak.

Maradt azonban egy aspektus, amivel a rajzot elemző szövegek – révén, hogy szükségképp a végeredményre koncentrálnak – nem foglalkoznak. Ez pedig nem más, mint a rajz időbelisége, a rajzolás illusztratív jellege. A rajzolás mint operacionális tevékenység ugyanis nem pusztán láttató, közvetítő, felfedő, nyomőrző, hanem – végeredményétől és esztétikájától függetlenül – az elkészülésének idejére vonatkozó magyarázó, explanatorikus médium. A mimézisnek olyasfajta típusa, amelynek ereje a folyamatos történésben, a színházhoz hasonlóan a valóságra vonatkoztatás egyszeri, ám időben lezajló dramatizálásában rejtezik. Ezt a folyamatosságot nem a képek, nem a rajz, hanem az elkészülésüket rögzítő filmek képesek csak bemutatni. A katalógus mellékleteként megjelenő DVD-n látható mintegy nyolcvan perc hosszú rajzdokumentum-film mintegy százhatvan órányi nyersanyag vágása és szerkesztése után jött létre. Ezen a DVD-n láthatóak még Ferencz Marcel installatív vonaltanulmányai valamint Tasnádi József „generatív” rajzetűdje.

Az elmúlt kilenc hónap során Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel célja az volt, hogy olyan kiállítást hozzanak létre, amely a lehető legjobban képes redukálni azoknak a szakértőknek, társművészeknek a számát, akik az önálló művészeti ággá nőtt kiállítás-műfajban szükségképp megjelennek. Ez a kiál­lítás – az installáció és a filmek, a katalógus és a zene – szinte kizárólag építészek munkájaként jött létre. A kiállításnak a tematikai nyitottsága, hogy ti. a rajz mindenkié, egy rendkívül szigorú szervezési zártsággal párosult, amely lehetővé tette azt, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keretek ellenére egy anyagában rendkívül gazdag installáció, a pavilonban pedig összetetten komponált tértest születhessen. Egyfajta barokkos aszkézis jellemzi az idei magyar részvételt, ahol a felhasznált anyagok gazdagsága, sokasága, a rajzolás mint köztérnek bemutatása rendkívül szigorú, az utolsó szögig következetes kiállítás-koncepció és a szó szoros értelmében aszketikus munkavégzés eredményeként született. A pavilonba tervezett építési munkák szakembergárdáján túl az installáción, a katalóguson és a filmeken csak építészek dolgoztak.

A RAJZ MINDENKIÉ
A Magyar Pavilonban megjelenő installáció egy köz(ös) térnek, a rajzolásnak az idézete. Noha építészeti kiállításról van szó, feltett szándékunk volt, hogy ebben a térben TÉNYLEG ne csak szakmabelieket, hanem a lehető legszélesebb körben – kortól és nemtől függetlenül – mindenkit képviseljünk, akik rajzolnak. Ennek érdekében a lehető legtöbb embert szólítottuk meg, hogy valamilyen szimbolikus formában jelenjenek meg az installációban. Ezt a szimbólumot a kinek-kinek a fiókjában heverő, már nem használt, elfaragott, adott esetben összerágott és tán rég el is feledett színes vagy grafit faceruzákban találtuk meg.

 

 

 

A Magyar Pavilon apszisában elhelyezett faceruzák egy országos méretű, iskolák bevonásával szervezett akció eredményeként gyűltek össze. Ezek a faceruzák nem pusztán íróeszközök, hanem sokkal többek. Egy-egy személy, egy-egy kézmozdulat, a kiállításon nem látható, de már megszületett és tán el is pusztult alkotások képviselői. Ezek a gyűjtött ceruzák ezen a kiállításon bennünket, mindnyájunkat képviselnek.


A kiállítás és a katalógus megvaklósításában közreműködtek
BorderLINE Architecture
12. Nemzetközi Építészeti Kiállítás – La Biennale di Venezia
Magyar Pavilon 2010. augusztus 29 – 2010. november 21.
Kurátor: WESSELÉNYI-GARAY Andor
Építész: FERENCZ Marcel
Nemzeti biztos: Dr. PETRÁNYI Zsolt
Építész munkatárs: DÉTÁRI György

KATALÓGUS
Szerkesztő: WESSELÉNYI-GARAY Andor
Katalógusterv, grafika: TASNÁDI József
Fotó: BUJNOVSZKY Tamás
Szakmai lektor: SÓLYMOS Sándor
Nyomdai előkészítés: MIKLÓS Árpád
Angolról magyar nyelvre fordítás: GASCHLER-GYEVIKI Nóra
Angol nyelvre fordítás: SARKADY-HART Krisztina
Angol nyelvi lektor: Adrian HART

FILM
Rendező: WESSELÉNYI-GARAY Andor
Operatőr: ÁRVAI András, VILLÁNYI Norbert, WESSELÉNYI-GARAY Andor, FERENCZ Marcel
Vágó: SZŐNYI András
Narrátor: Neville CANN, Lisa MOOTZ, Jake STUBBS
Hangok: BREZOVCSIK Gábor
Vége főcím: KOPEK Donát
Weboldal-terv: TASNÁDI József
Weboldal-építés: SZŐNYI András

Installáció építés
Ász Kft.: DUPAJ Péter, LAUKÓ Ferenc, BÉKI István, FÜLÖP Balázs
SoundMade Kft.: ANDORFER Gyula, BESENYŐI Ákos
Producer: Műcsarnok, Biennale Office, GÁSPÁR Júlia

 

vélemény írásához jelentkezzen be »