építészet : környezet : innováció

„Olyan attitűdben hiszek, amely a művészi pluszt megtartja, de nem használhatatlan dolgokat, hanem reagáló épületeket hoz létre"

Paulinyi Gergely terveit az új technológiák okos felhasználása, fenntarthatóság és lendületes, merész design jellemzi, csapatban felelősségtudattal és elkötelezetten dolgozik. Vezetésével pályázatok sorát nyerve, az egyik legnagyobb és legrégebbi - több mint húszéves -magyar építésziroda, a Mérték Stúdió újrapozicionálta magát a helyi és nemzetközi építészeti szcénában. 

Ez egy páros interjú másik fele. Amikor tavasszal Reith Andrással beszélgettünk, említette, hogy Paulinyi Gergellyel ők különleges munkakapcsolatban vannak, szakmailag szinte összenőttek. S mivel Gergely akkoriban épp doktori szigorlatra készült, pár hónappal később, 2010. július 20-án tudtunk csak sort keríteni erre a beszélgetésre. Aztán megint hónapok röppentek el, az ezer szilánkra széteső hétköznapokban egy-egy nagyobb lélegzetvételű munkára alig talál az ember időt, míg végül Biczó Gabi segített a hanganyagot feldolgozni és elkészült az interjú eme írott változata. Gergelyt épp akkor hívtam fel sűrű bocsánatkérések közepette, amikor a doktori védés utáni hivatalos eredményre várt a MOME-n. S végül még egy apróság, egy kis pletyka, amit mindenképpen el kell árulnom róla: Paulinyi Gergely (most már nem sokára hivatalosan is) DLA, vezető tervező építész a párjával együtt kezdő városi farmer. Balkonládákban paradicsommal kezdték az idén, s ki tudja, hogy mi mindenre nem ihleti még őket a siker.

Pásztor Erika Katalina: András (Reith András - a szerk.) említette, hogy szakmailag ti nagyon összenőttetek. Már az egyetemen is együtt dolgoztatok?

Paulinyi Gergely, fotó: perika
Paulinyi Gergely: 2002-ben kerültem a Mérték Stúdióba, Andris pedig másfél évvel később. Évfolyamtársak voltunk, Andrisról az a hír terjedt el, hogy négy év alatt akarja elvégezni az egyetemet, nekem meg ez elég bicskanyitogatónak hangzott. Ő már akkor a szerkezeti irányban, én meg az építészeti-design vonalon voltam erősebb. Később én Londonban jártam egyetemre, ő Németországban, és teljesen véletlenül futottunk össze itt, a Mértékben. Andris először az üveges munkákra szakosodott, többek között Stocker Gyurival közösen ő tervezte a MÜPA homlokzatát, illetve a Gödör üvegmedencéje is a nevéhez köthető. Addigra én elég sok nagy munka közelébe kerültem Komjáthy Attila jóvoltából, aki bevallottan azért hívott ide, hogy valami új hangot üssek meg az irodában. Amikor megnyertem a Prestige Towers pályázatot, Andris bejött az irodába. Meglátva ezeket a terveket, leült a földre az asztalom mellé. Akkor persze már nem volt közöttünk semmi feszültség, hiszen évek óta nem találkoztunk, és két-három mondatból kiderült, hogy nagyon egy irányba gondolkozunk.

EF: S mi ez az irány?

P.G: Az a vágy, hogy a technikát, technológiát és a designt olyan módon öntsük egymásba, ami a lehető legkevesebb kompromisszummal működik: a design ne uralja az adott technológiát, például a fenntartható építészetét; illetve esetenként, amikor kell, szabja meg a technológia a designt. Olyan kölcsönhatásban létezzen a kettő együtt, ami a lehető legkevesebb megalkuvással jár. Legelső munkáinktól kezdve mindketten ezt próbáljuk képviselni. Andrissal hasonlóképpen gondolkozunk abban is, hogy nem várjuk a sült galambot. Magunkat úgy alakítjuk, hogy az életünket be tudjuk illeszteni saját jövőképünkbe, s ezért elég sokat is teszünk.

EF: Ti a cégen belül mintegy „think-tank”-ként működtök?

P.G: Igen, abszolút. A pályázatok nagy többségükben Paulinyi-Reith néven futnak, de nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy azokat az embereket, akik mellettünk dolgoznak, mindig a lehető legjobb helyzetbe hozzuk itt az irodában, a szakmai előmenetelben, de az életben is. Ez az egyik legfontosabb, amit képviselünk az irodán belül. A szervezet egyébként olyan, mint egy lapos piramis.

EF: Te tulajdonos vagy?

P.G: Igen, két és fél éve.

EF: Hogy lesz egy alkalmazottból tulajdonos?

P.G: Úgy kell ezt felfogni, mint egyfajta - nagyon kedvező - röghöz kötést. A cég tulajdonosszerkezete két és fél éve megváltozott, s Andrással ketten kaptuk a lehetőséget.

EF: Miért pont ti ketten?

P.G: Ez arra vezethető vissza, hogy hogyan dolgozunk együtt. Sokakban visszásságot kelt, sokaknak viszont tetszik, hogy mi kétfejű, négylábú, négykarú organizmusként dolgozunk, jóval több oldalról körüljárt és szívvel, emócióval megtöltött terveket látnak illetve kapnak tőlünk.     

 

Paulinyi Gergely, fotó: perika
 

 

EF: Szerintem az alkotó ember számára az élet egyik csúcsa, ha talál valakit, akivel a gondolatai össze tudnak kapcsolódni. Ennek mágneses ereje van. Talán ezt vették észre itt a stúdióban?

P.G: Amit talán megláttak bennünk az eredményeinken túl, hogy irodán belül és kívül is szuggesztíven hatunk másokra. Humánusnak mondható légkörben dolgozunk a kollégáinkkal, akiket sokkal szívesebben hívok barátainknak. Az emberek általában tekintélyelvűen élik a világukat, s ez sok keserűséget okoz mindenkinek. Mi meg szeretünk boldogok lenni. Imádjuk a házainkat, még akkor is, ha néha rohadtul melléfogunk, de azt is vállaljuk. Utána persze megpróbáljuk végiggondolni, hogy miért fogtunk mellé.

EF: Hány emberrel dolgoztok együtt ilyen szorosan?

P.G: Nem akarok senkit kiemelni. 10-15 fő között mozog.

EF: Visszatérve a cégstruktúrához, mint tulajdonos mi a szerepetek?

P.G: Intenzív és szoros együttműködésben vagyunk tulajdonostársainkal, és mint a cég vezetésének részei, közösen tűzzük ki a rövid-, közép- és hosszútávú stratégiai célokat. Ezek teszik lehetővé egy ilyen nagy iroda gyors átszervezését, vagy jelen pillanatban - a túlélését.

EF: Több mint 20 éves a Mérték Stúdió és nagyon sokféle kép él az irodáról a köztudatban. Leginkább az, hogy mindent megcsinál. Célotok, hogy munkáitokon keresztül az iroda új arculatot kapjon?

P.G.: Komjáthy Attila 2002-ben - amikor engem idehívott - hozta meg azt a döntést, hogy ez a bizonyos új hang megjelenjen. Persze ehhez is idő kellett, de most már egyre inkább azzal is azonosítják a stúdiót, amit Andrással mi képviselünk.   

EF: Milyen stratégiával próbáltok meg túlélni ebben a nagyon nehéz időszakban?

Paulinyi Gergely, fotó: perika
P.G.: Nézd, ezt két oldalról lehet megközelíteni. Az egyik, hogy az iroda költségeit csökkenteni kell. Meg kell húzni a nadrágszíjat. Strukturális átalakításokban gondolkodunk. A cég nagyon széles palettát fed le, s az Andris és az általam képviselt területen túl - talán ezt „mai” építészetnek lehetne mondani - van egy nagyon erős műemléki profilja is a cégnek, és természetesen ott vannak a mindenki által ismert bevásárlóközpont fejlesztések is. Tudom, sokan nem szeretik magát a műfajt, de én nem fogok e példákról elítélően beszélni, mert amíg nem lettünk Andrissal - mint műterem - önfenntartóak, addig ezekből a munkákból lehetett finanszírozni a pályázatokat, vagy azt, hogy sokkal több időt tudjunk szánni egy-egy épületre.  Egy ekkora irodában nagyon sok fajta munka és megbízás fordul meg. Sokszor ezeken múlik, hogy az ötven munkatárs fizetést vihet haza a családjának, és finanszírozhatóak az olyan álmodozások, mint amilyeneket mi is csinálunk. Az a célunk, hogy a munkatársainkkal együtt éljük túl ezt a dolgot, mert jók, és mert szeretjük őket.

EF: Legyünk optimisták, és képzeljük el, hogy tudunk magunkon segíteni, ki tudunk jönni ebből a válságból. Ha szabad energiaáramlás lenne, nem lenne legátolva ilyen-olyan külső körülményekkel, akkor te milyen építészetet rendelnél a Mérték Stúdió mellé? Mit gondolsz arról az építészetről, amiről szeretnéd, hogy a brand-hez kötődjön?

P.G: Ez egy nagyon jó kérdés, de ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, az építészetet kéne definiálni. Mit értesz az alatt, hogy építészet?

EF: Nagyon pragmatikus oldalról közelítve szerintem az építészet egyrészt életmód-tervezés, amivel az élet megélésének és reprodukciójának fizikai környezetét hozzuk létre. Másrészt politika, közügyekkel való foglalkozás, az, hogy a számunkra kijelölt véges kiterjedésű területet hogyan osztjuk fel, hogyan gazdálkodunk vele, mit építünk, mit bontunk. Ezek szorosan összefüggnek. Amikor építészetről gondolkodom, ezek között a dimenziók között próbálom elhelyezni, hogy egy adott épület miről szól. Például az irodaházak - mint építészet - a technológia-orientált, urbánus életmód számára teremtenek kontextust. Andrással együtt nagyon komolyan gondolkoztok a fenntarthatóságban. A zöld gondolattal a domináns gazdasági és politikai erők olyan világot építenek, ami leginkább a technológiai innovációkról szól, miközben - ahogy András is mondta - jó néhány építészeti hagyományban jelen van az öko-tudatosság, s érdemes lenne ezt is beemelni, transzformálni, továbbgondolni. Ez pl. számomra egyfajta tervezői hozzáállást közvetít. Az a kérdésem tehát, hogy te mit szeretnél, mondjuk 20 év múlva milyen házak kötődjenek az irodátokhoz, mint brand?

P.G: Abból az irányból közelíteném meg, hogy mi az én vízióm. Nem építészetet fogalmaznék meg, hanem habitust, amit mondjuk eredmény-építészetnek neveznék. Az, amit én szeretnék csinálni, egy sokkal tágabb rendszerben értelmezi az élet jelenségeit. Emberközpontú és a társadalmi jelenségekre fogékonyabb, persze párosítva egy csomó minden mással is. Én egy olyan attitűdben hiszek, amely az élet jelenségeire nyitott, elveti a totális öncélúságot, természetesen az absztrakciót és a művészi pluszt megtartja, de nem önös és használhatatlan dolgokat, hanem reagáló épületeket hoz létre.

EF: Ez nem pontosan cseng egybe a jelenlegi sztárépítészettel.

P.G: Nem, abszolút nem. Akar a hóhér sztárépítész lenni.

EF: Kicsit az Iparterv hagyományait követi az, amit mondasz, nem?

P.G: Igen, de amíg ott a ház maga volt a korlát, addig most, hogy nyitott a pást, ha olyat tudsz kitalálni, amivel másokat is meg tudsz győzni, akkor onnantól kezdve szabad az út. Nincsenek olyan korlátaid, mint akkoriban.

EF: Nagyjából tíz éve vagy a pályán. Hogy látod, mi a ti generációtok nagy esélye?

P.G: Az, hogy szinte korlátlanok a lehetőségek. Illetve ha nem is korlátlanok, de olyan fokon tolódnak ki a határok, hogy mindenkinek elegendő mozgásteret biztosítanak. Nem lehet már a felelősséget külső erőkre hárítani. Természetesen mindig lesznek politikai pólusok, de az embernek mindig lehet saját döntése. Ez egy olyan szabadság, amivel még nem tanultunk meg élni.

EF: Lelkileg te hogy viseled a beruházókkal való csatározásokat?

P.G: Nekem nem kell napi szintű csatározásokban részt vennem, ezt Andris kitűnően megcsinálja helyettem. Higgadtan nem tudom kezelni, mint egy oroszlán a kölkét, úgy védem a házat. Sajnos olyan is volt, hogy ezt a ház sínylette meg. Például a Kikötő épület akkor lett volna szép és helyénvaló, ha nem sajnálják rá a pénzt. Két és fél év alatt húsz évet öregedett.

EF: Ilyen esetekben nem érné meg alacsony költségvetésű designban gondolkodni?

P.G: Egy hétköznapi ház esetében lehet, de egy ilyen épületnél, aminek a jeltartalma sokkal nagyobb, mint a funkciótartalma, valamint a ház maga is annyira egyszerű, hogy ha abból leveszel, akkor a jeltartalom vész el. Itt ezt a döntést nem tudod meghozni.

 

Paulinyi Gergely, fotó: perika
 

 

EF: A túlélési technikákat elősegítendő, nem gondolkoztok olyan projekteken, amelyek „pár ezer” forint/nm áron kivitelezhetőek?

P.G: Nem, mi teljesen máshonnan, az üzemeltetés oldaláról közelítjük meg az alacsony költségvetés fogalmát. A tervezési és a kivitelezési fázis az, ahol nem szabad spórolni.

EF: Olyan épületekre gondolok - például szociális lakás -, amelyek minimum pénzbe kerülnek az építés és a fenntarthatóság szempontjából is.  

P.G: Ha lenne ilyen tervezési feladat, az nagyon érdekes kihívás lenne. De alapvetően a megrendeléseink nem ilyenek.

EF: Az iroda mellett jut időd családi házak tervezésére?

P.G: Sajnos nem. De mindig is vágytam rá.

EF: Nem érzed azt, hogy az irodai építészeti munka, meg a cégvezetés kicsit elszakít a fizikai világtól, hogy téglát rakjál vagy anyagot fogjál?

P.G: De igen, ebben sok igazság van. Nagyon hiányzik. A saját házaimhoz mindig kijárok művezetni, arra minden körülmények között van idő. Sajnos, jó pár projektünk leállt. Amit kérdezel, az az elmúlt másfél-két évre igaz. Ha egy ilyen nagy irodának megnézzük a működési mechanizmusát, akkor kell, aki a folyó munkákat viszi, és kell, aki előretámad. Most nekem az a feladatom, hogy a pályázatokon keresztül hozzak valamit.

EF: Tetszik, hogy olyan – sokféle értelemben vett - okos házakat akartok csinálni, amelyek egyben kvázi design objektumok is. Nagyon szimpatikus ez az út, és kívánom, hogy találkozzon a megfelelő megrendelői körrel.

P.G: Szerintem találkozni fog. Gondolkozunk azon, hogy nyitunk a külföldi lehetőségek felé. Már korábban is léptünk ebbe az irányba és a jövőben is fogunk. Majd meglátjuk...

Pásztor Erika Katalina

 

vélemény írásához jelentkezzen be »