Vasúti áruraktárból mega start-up Párizsban

Ismét konténerek költöztek a korábban már bezárt párizsi vasúti raktárba. Ez azonban már a Jean-Michel Wilmotte tervezte új koncepció része, mivel a bontás elől megmenekült és azóta már műemléki védettséget is elnyert, közel 90 éves ipari épületbe most a világ legnagyobb start-up campusa költözött. Bán Dávid írása.

A vasúti infrastruktúra jelentős részét a különböző típusú, erőteljesen funkcióorientált épületek teszik ki. Nem véletlen, hogy egyes országokban – így Magyarországon is – az állami vasúti szolgáltató egyben a legnagyobb ingatlantulajdonos és –kezelő is. Az elmúlt bő másfél évszázad során hatalmas mennyiségű, a vasúti infrastruktúrát kiszolgáló specifikus épület valósult meg, majd a technológia, az igények és a gazdasági változások miatt ezekből szintén szép számú vesztette el eredeti rendeltetését. Az utasforgalom átrendeződésével állomásépületek, a biztosító rendszerek modernizálásával őrházak, a gőzmozdony-korszak hanyatlásával víztornyok, az áruszállítás átrendeződésével pedig raktárak váltak lakatlanná. A elhagyott vasúti épületek egy részének az enyészet pecsételte meg a sorsát, de az utóbbi pár évtizedben egyre többször igyekeznek új funkciót találni ezeknek az építményeknek. Egyeseket vasúti emlékként, ipari kuriózumként őriznek meg, a legtöbbjük azonban az adott környezethez idomulva, teljesen új funkcióval kel életre. Már-már unásig ismert példa a sikeres párizsi vagy berlini múzeum átalakítási projekt (Musée d’Orsay és Hambuergerbahnhof), de más csarnokok, specifikus építmények is jól megtalálták helyüket a 21. századi településszerkezetben. Számos elhagyatott, bezárásra ítélt, sokszor kifejezetten magas ipari építészeti színvonalat képviselő vasúti épület azonban még keresi új életét. 


 

Párizst a 19. századi nagy modernizáció idejében hatalmas intenzitással szőtte be a vasút, az akkor még egymástól független magán vasúttársaságok sorra nyitottak pompás pályaudvarokat, kiépült egy sugaras és egy körgyűrű rendszerű, szinte mindent átfogó hálózat. A 20. század elején szintén hatalmas intenzitással megkezdődött metróépítés már akkor felülírta egyes vasútvonalak létjogosultságát, majd számos funkció a városon kívülre került, egyeseknek pedig (például az 1980-as évektől térhódításba kezdett TGV szuperexpresszek számára épülő infrastruktúra) új építményeket kellett felhúzni. Az állandó változás eredményeképpen hatalmas vasúti területek kerültek használaton kívülre és kerestek számukra új lehetőségeket, általában azonban a meglévő infrastruktúra teljes szanálásával. Így születtek például új lakónegyedek, vagy az északnyugati vasúti rendező területére terveztek korábban olimpiai létesítményeket, éppen ezért Párizsban is kiemelt jelentősége van, ha egy korábbi vasúti építmény megmenekül, új életre kel.

Nem véletlen tehát, hogy hatalmas csinnadrattával, Emmanuel Macron elnök szavaival nyílt meg a korábbi vasúti áruraktárból átépített, mega méretű start-up campus. Igaz, az elnöki jelenlét inkább szólt a világ legnagyobb start-up campusának avatásáról, mint az értékes vasúti épület megmeneküléséről, a végeredmény azonban remélhetőleg mindkét célt jól szolgálja majd. Paris-Orléans Vasúttársaság még 1913-ban írt ki pályázatot a Párizs délkeleti „csücskében” a Gare d’Austerlitz külső vágányai mellett egy áruraktár és -rendező csarnok megtervezésére, ekkor azonban az első világháború közbeszólt. 1924-ben leporolták az elképzelést, s egy komplex irodai és logisztikai bázis létesítésére rendeltek meg tanulmányterveket. Az 1927-ben elfogadott, Eugène Freyssinet által papírra vetett terv egy kisebb irodaszárnnyal és egy olyan csarnoktérrel számol, amelybe három vágányt vezetnek be, az áruk szortírozása és raktározására több szinten zajlik, a mozgatásra egy hatalmas, síneken futó darut is beépítenének, illetve már kezdetekben gondoltak a különböző szállítási módok, a vasúti mellett az akkoriban kibontakozó közúti fuvarozás összekapcsolására is. 1929-ben nyílt meg a később a tervezőjéről Halle Freyssinet-nek elnevezett, modern, a ritkásan elhelyezett kecses beton tartópilléreivel és zsaluzott, könnyű héjszerkezetű fedésével meglepően szellős, 310 méter hosszú és 58 méter széles – bár legszélesebb pontján 72 méter is elérő –, háromhajós impozáns csarnok. Az épület 2006-ig szolgálta rendeltetését, ekkor a vasúti szállítás racionalizálása miatt bezárták. Az elhagyatott épület üvegeinek egy része betört, falain graffitik jelentek meg, megindult a hanyatlás felé.


 

A több évtizede tartó Paris Rive Gauche hatalmas fejlesztési terv keretében a város éléskamrájának is nevezett korábbi ipari, mezőgazdasági, áruszállítási gócpont helyén tudományos és oktatási negyed bontakozik ki, csúcsán a Dominique Perrault tervezte Francia Nemzeti Könyvtárral. A projekt keretében a Freyssinet-féle csarnokot eleinte elbontásra ítélték, de megmentésére nagyszabású civil és szakmai mozgalom alakult, melynek hála az épület 2011-ben megmenekült, majd egy évvel később ipari műemléki védettséget is kapott. Xavier Niel francia milliárdos befektető fantáziát látott az épületben és mintegy 250 millió eurós ráfordítással Station F elnevezéssel, mega méretű start-up campusszá alakította át.

A Jean-Michel Wilmotte [Wilmotte & Associés] tervezte átalakítás a meglévő struktúra lehető legszellősebben meghagyott beépítését próbálta elérni. Az építészek ki szerették volna emelni az 1920-as években készült, magas technikai, mérnöki színvonalon létrejött, esztétikailag is kiemelt minőséget nyújtó, filigrán betonszerkezetet, abba mintegy könnyed módon elhelyezni az új funkciókat. Az épületbe, az eredeti rendeltetésre utaló hajózási konténerek kerültek, azok segítenek a kisebb térelemek létrehozásában. A hely nagy része a hatalmas felülvilágítókból kellő mennyiségű természetes fényhez is jut. A 34.000 négyzetméteres, óriási alapterületű csarnokba bekerülő gyalogos főutca köré, a három hajó alá három, egymással szerves egységet alkotó, mégis jól elkülöníthető, saját identitással bíró zónát alakítottak ki.

 

 

A „megosztás” tere egy fedett köztér, egyfajta fórum vagy agora, ahol bárki helyet találhat arra, hogy találkozzon másokkal, megbeszéljék egymással innovatív, technológiai, digitális ötleteiket, ahol a különböző tudású emberek egymásra találhatnak. Mindezt egy közösen használható háttérbázis segíti szabadon használható 3D nyomtatóval, a nagyobb összejövetelekre, konferenciákra egy 370 férőhelyes előadóterem, a fiatal innovatőrök üzleti megbeszélései számára pedig kisebb tárgyalók állnak rendelkezésre.

A „kreativitás” tere lenne az épület motorja, itt helyezték el azt a 3000 munkaállomást, amin párhuzamosan akár 1000 start-up vállalkozást is el lehet indítani, illetve a kapcsolódó közösségi tereket. A munkaterületeket kisebb „falvakra” osztották, amelyek egyedi a kialakítása, de hasonló felszereltséget kaptak (teakonyha, skype box, tárgyaló). A közösségi irodarészekben rugalmas térkialakításra törekedtek, hogy az ott dolgozó vagy alkalmilag összejövő csapatok saját igényeik szerint alakíthassák ki az asztalok elrendezését.

 

 

A munkát, a gondolatok megosztását és a találkozást egy éjjel-nappal nyitva tartó „chill” zóna segíti éttermekkel, kikapcsolódási lehetőséggel, a déli homlokzaton végighúzódó terasszal, amely a lépcsőzetes kiépítésű kertre nyílik. Az épület nem csak megmenekült és új értelmet nyert, de sikerült jól beilleszteni az ipariból az innovatív világba átformálódó környékbe. A campushoz közel hamarosan egy közösségi lakónegyed is megépül, ahol három toronyban 100 lakást alakítanak ki, amelyekben közel 600 fiatal innovatív vállalkozó bérelhet magának megengedhető áron szobát.

Bán Dávid