Szent István Egyetem x Építész Mustra

A tájépítész csapat installációja (Tarcali Placz) Tarcal délkeleti részén, a bányató közelében található. Az építés alatt Valkai Csaba és Zelenák Fruzsina projektvezetőkkel beszélgettünk, akik annak fontosságát emelték ki, hogy a struktúra finoman illeszkedjen a meglévő környezethez és tekintettel legyen a táj történeti és földrajzi összetettségére.

Az építési helyszín karakterét két, egymással szemben elhelyezkedő támfal határozza meg. A falak által határolt, hosszúkás teret többnyire csak a helyiek használják a bányató megközelítésére. Az északi támfal felett lévő löszös hegyoldalba – egy, már meglévő bevágásba – kerül az építmény, melynek a támfal felé eső része konzolszerűen előre nyúlik. 

ÉF: Dolgoztak már együtt a hallgatók a csapatban?

Zelenák Fruzsina (ZF): Kilenc hallgató van most a csapatunkban, közülük négyen voltak már Hello Woodon. A társaság fele mesterszakos hallgató, másik fele alapszakos. Ez a harmadik tábor, ahol együtt dolgozunk Csabával; van olyan hallgató, aki mindháromban benne volt, de vannak olyanok is, akik csak az elsőben vagy a másodikban. Viszont az egész félév folyamán jól összeszokott a csapat, ami alatt többször eljöttünk helyszínelni és itt is aludtunk egyik alkalommal egy estét. 


 

ÉF: Már a táboron kívül, az egyetemi szemeszterben elkezdődött a munkafolyamat. Hogyan lehet a koncepción megragadni, hogy ennyire közeli kapcsolatba kerültetek a tarcali tájjal?

Valkai Csaba (VCS): Az eddigi feladatok közül úgy érzem, hogy ez bizonyult a legnehezebbnek. A Balaton-parton és a tállyai tájban sokkal egyszerűbben be lehetett fogadni azt a fizikai és gondolati alapszituációt, aminek keretén belül ki tudtuk fejteni az installációt. Itt Tarcalon van egy különös karakterrel bíró helyszín, melyet kezdetben nem tudtuk elég jól megragadni. Hallgatóink látták meg a félév során, hogy az álpincesor térsége geometriai értelemben nagyon hasonló a tállyai zsákutca és az azt kísérő dupla fasor által létrejövő szituációhoz. Ebből következhetett volna az is, hogy az ott jól bevált receptet itt is sikerrel tudjuk alkalmazni. De általában nem lehet ugyanazt a térbeli választ adni, főleg csak egyfajta olvasat szerinti hasonló kérdésekre.

Ezért ezt eleve elvetve, egymás után több koncepciót is kidolgoztunk. Ezek közös tulajdonsága az volt, hogy „kívülről” szeretett volna rátenni egy programot a helyszínre, hogy a látszólagosan tartalmatlan, de mégis feszültséggel teli tér valamivel megteljen, valamilyen rendeltetést nyerjen. Volt például egy társasjáték terv, melyet a Scooby Do híres jelenete inspirált, amikor egy folyosóra nyíló ajtók sorából keresztül-kasul szaladgálnak a mese figurái. Vagy például megjelent a boszorkányság mint alaptéma is, hiszen Könyves Kálmán 1100-ban a tarcali országgyűlésen nyilatkozta ki, hogy strigák nem léteznek. Számunkra izgalmassá vált ennek a haladó eszmeiségnek a településhez való kötődése és persze e különös személyek adta felütés is. Mindezek ellenére ma már úgy látom, hogy ezen tervek azért nem valósulhatnak meg a pincesoron, mert annak ellenére, hogy több szállal is kötődnek Tarcalhoz, a mikrotérség karaktere ennél jóval erőteljesebb, több réteget tartalmazó. A pincesor által kifeszített markáns tér, a felette elhelyezkedő temető nyugodtsága és az onnan feltárulkozó alföldi látvány végül – úgy hisszük - elégséges fogódzót adott. 

Amíg a tavalyi tállyai koncepciónk be akarta tölteni, egyfajta mágnesként vonzani akarta a környezetét, addig a Tarcali Placz csak óvatosan szeretne megjelenni, mintegy kiegészítéseként a meghatározó jelenvalónak. Látszólag kevés elemből építkezik az installáció, de ezek megpróbálnak mind erőteljesebb kapcsolatot teremteni a számunkra értékeknek vélt ott lévőkkel. Ilyenek a gyönyörű, hozzávetőleg 250 éves terméskő sírkövek, azok készítési módja, valamint az, ahogyan a feliratokat és díszeket helyezték el rajtuk. Az is magával ragadó, hogy egy-egy közülük már kifordult a földből, jelezve így az idő lassú múlását. De fontos számunkra az álpincesorok boltíveinek falazási módja is. Ezek a részletek csak finoman tesznek hozzá a tájhoz, de ennek ellenére meghatározzák azt. Fontosnak tartottuk, hogy a harminc ajtó befalazottsága miatt felvetődő sok-sok kérdésre ne fogalmazzunk meg egzakt választ, hagyjuk meg azt jelen transzcendens állapotában. És valójában az egész létrejövő művel kapcsolatban is meghatározó az az attitűd, hogy nem akarunk egy bizonyos állásfoglalást adni bármilyen irányban, inkább a korábban említett finom, többsíkú kapcsolatteremtés a cél.


 

ÉF: Mi inspirált arra, hogy álpincesor környezetébe építsetek? Mi ez pontosan?

ZF: A hallgatókkal történt közös helyszínelés során Tarcal település polgármestere javasolta számunkra ezt a helyszínt. A hely történetét a település és a hegy kapcsolatánál kell kezdeni. A Tokaj-hegyről kis vízfolyások érkeznek a települések felé, amik az idő és a használat által mélyutakká alakulhatnak. Ezekbe a furcsa nyúlványokba később beköltöznek a települések. Ezen a helyen is ez történt. A katonai felméréseken még látszik a vízfolyás és az út, ahol a XIX. századi kataszteri térkép már épületeket is mutat. Az 1960-as évekig ezen a helyen nagyon egyszerű vályog parasztházak álltak, melyek a tarcali Citrombánya megnyílása után annak védőtávolságába estek. Mivel a robbantásoknál veszélyeztetve voltak ezek az épületek, le kellett bontani őket, így megmaradt ez a hatalmas üres tér és a löszfallal határolt helyzet. Az 1990-es években pályázati úton akarták stabilizálni a löszfalat és megépítettek a szimmetrikus kőtámfalakat, melyeknek mindkét oldalára pincéket szerettek volna építeni. Ezekhez el is készültek a boltíves bejáratok, méghozzá oldalanként tizenöt darab. Viszont a hely hegy felőli oldalán egy temető, a másik oldalán pedig lejtő van, ezért tulajdonképpen a pincéket – kegyeleti és építéstechnológiai okokból – egyik irányba sem lehetett kialakítani a már megépített nyílások mögé. Ahogy múltak az évek, a hegy elkezdett befelé törni ezeken az bejáratokon, ezért az északi „ajtókat” befalazták és bevakolták hátulról, hogy stabilizálják azon az oldalon, ahol a temető található. Az egyik oldalon így egy nyers kőfal maradt, míg a másikon a természet által már visszavett struktúra áll – emiatt a kétarcúság miatt is annyira karakteres a hely.

VCS: Az installációnak az az alapvető célja, hogy megálljanak és szemlélődjenek itt az erre járók, hogy meglássák benne azt, amit mi – mondjuk így – alapos megfigyelés után. Engem emlékeztet az általunk bejárt út Antonioni Nagyítás című filmjének arra a mozzanatára, amikor a fotós csak bizonyos idő eltelte után látja meg képe valódi értelmét vagy értékét. Mondjuk ilyen érték nekem a déli pincefal mint mérnöki építmény a természet visszafoglaló ereje által végbemenő metamorfózisa tájléptékű képzőművészeti alkotássá.


 

ÉF: Nektek máshogy is megjelenik a fa anyaga, illetve léptéke a munka során, mivel tájépítészek vagytok. Itt milyen kapcsolatot alakítottatok ki az előbbi szempontokkal?

ZF: Az előző táborokban mindig voltak fogódzópontjaink, mind elméletiek, mind térbeliek: egy fasor, egy határterület (a Balaton és a nádas közt) vagy egy hely, ami ’Európa mértani közepe’. Itt, a szűken értelmezett helyszínnek is hatalmas léptéke van a kereteinkhez képest és a tágabb környezet értelmezésében is sokkal messzebb kellett mennünk. Nagyléptékű, táji „horgonypontjaink” voltak: itt találkozik a Tokaj-hegy és az Alföld, tulajdonképpen ez is egy határterület, ahol a magaslatokon különféle jelek, meghatározó tájelemek állnak. A környéken van például a Szent Teréz kápolna, az Áldó Krisztus szobor, vagy a TV torony: meg kellett érteni, hogy hogyan vannak jelen ezen a helyen. Az installáció anyagával, a fával kapcsolatban pedig még inkább át kellett gondolni, hogy ez a mennyiségű és jellegű építőanyag hogyan tudja megtalálni a helyét ebben a tájban, hiszen ezen a vidéken tradicionálisan inkább a kőépítészet terjedt el.

VCS: Ráadásul fűrésztelepről érkező faanyagról van szó, ugyanakkor az installáció bizonyos értelemben szakrális témájú is; az itteni munka során kérdés volt és amíg az elemek nem kerülnek a végleges helyükre, addig az is marad, hogy hogyan tudjuk, tudtuk ezt az összetett témát feldolgozni. Egyébként számomra az is érdekes, hogy mennyiben tud ez a munka illeszkedni a tábor és a Hello Wood szellemiségéhez.

 

 

ÉF: A boltíveket le is fogjátok majd festeni, ezt milyen technikával, illetve gondolatisággal teszitek majd?

ZF: A polgármester javasolta, hogy „valamit” festhetnénk ezekbe. Mi egyetértettünk ezzel, hiszen gyakorlatilag egy festéshez előkészített nyers vakolt felület állt rendelkezésünkre. De itt is a meglévőből indultunk ki, vagyis a kváderkövek helyzetéből, melyekből kialakult egy alapminta. Ezt minden hallgató megszemélyesíthette, kialakíthatott egy – a nagy egészhez illeszkedő – saját mintát.

VCS: Sajnos nincs már köztünk Janáky István építész, aki felhívta figyelmünket a talált tárgyak által nyújtott szépség fogalmára. E szerint például egy ilyen vakajtót, melynek nyers vakolatán sókivirágzások foltjai jelennek meg, az emberek általában csúnyának tartanak, és teljesen természetes, hogy le akarják festeni. Mi viszont azt gondoltuk, hogy egyfajta környezetbe helyezve ezek egy kép, ha tetszik egy festmény aktív idősíkjává tudnak válni, ezért mindenképpen meg kell hagynunk ezeket a réteget.

Ennek a tábornak az lesz számomra a kérdése, hogy mennyire lehet erős tervet készíteni úgy, hogy az megőrizze és erősítse a hely alapvető karakterét. Elképzelhető, hogy a szemlélőnek először unalmasnak fog tűnni az installáció, de talán idővel meg tudja kedvelni. A két és fél méterre kinyúló konzol egyedisége és annak alulról meghatározó látványa, vagy a repülés élményét megadó érzet a Placz felső oldaláról jó kiindulási alapot adhat.

ZF: Az installációval kapcsolatban még fontos volt számunkra, hogy a helyiek, különösen a fiatalok használják ezt a teret. Leginkább nekik szánjuk a Placz-ot; a település és a kedvelt bányató között félúton ez egy „jó hellyé” válhat.

Kiss-Pál Anna

 


 

Szent István Egyetem - Tájépítészeti és Településtervezési Kar

Projektvezető: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina

Csapat: Bancsi Réka, Erdelics Ágnes, Gimes Kinga, Gyimesi Levente, Juhász Rozália, Kassay Emese, Katona Zsombor, Lakatos Luca, Livják Ábel