Lupa Rév - bemutatjuk Pottyondy Bence diplomatervét

A Lupa sziget különleges világa és Kozma Lajos építészete ihlette meg Pottyondy Bencét, aki diplomatervében a szigetre közlekedő komp budakalászi kikötőjét fogalmazta újra, rendkívül tiszta és képletszerű formában. A koncecpió alapját a víz felé irányuló látszóbeton pengefalak, a közéjük illesztett kubusokba rejtett funkciók és az építmény sokrétű használatot nyújtó lehetőségei adják, amelyek együttesen hangsúlyos építészeti jelet képeznek.

LUPA RÉV

2011 nyarán sok időt tölthettem a Lupa szigeten. Figyeltem a komp közlekedését, az ottani élet folyását. Megfogott a harmincas évek atmoszférája, Kozma Lajos hatása a sziget nyaralóinak építészetére, és maga a Duna. Egyetlen középület található a szigeten, a Diós kocsma, abc. Az 1963-ból származó vasbeton építmény óriásként áll az apró nyaralók között egy vasbeton hidroglóbusz társaságában. Az épület szép és jól is működik, nem szeretnék hozzá nyúlni. A komp és kikötői viszont felkeltették az érdeklődésemet. Jól működik a komp is, kiszolgálja az igényeket, de mégis úgy gondolom, lenne értelme foglalkozni vele. Diplomamunkám témájául ezért a Budakalász és a Lupa sziget között közlekedő komp szárazföldi (budakalászi) állomásának újragondolását választottam.

 

 

 

Elhelyezkedés

A Lupa sziget a Duna szentendrei ágában, Budakalász város magasságában, és fennhatóságában elhelyezkedő kis sziget.  Hossza nagyjából 800 m, szélessége körülbelül 90  m. A Dános és Fehér Helvetia nevű cég 1932-ben parcellázta fel a szigetet, jól átgondolt és szépen kivitelezett tervek alapján. Megteremtette az infrastruktúrát és ezzel a kulturált üdülés lehetőségét. Aki telket vásárolt, aláírta a Lupa Bizottság által meghatározott alapszabályokat, amelyek biztosították a békét és kulturált üdülést. Nyeles telkekre osztották a szigetet, vagyis a vízpartiaknak szolgalmi útjuk lett a főút felé, a belső telkeknek pedig kijáratuk lett a vízre. A parcellázott sziget pár év alatt szinte megtelt a Helvetia Társaság hírverése nyomán (a telekkönyvi kivonat szerint még mint nemesi birtokot írták át az új tulajdonosra a telket).

A szigeten egy hosszanti „főút” vezet végig, ami valójában egy szélesebb járda. Kétoldalt 3-3 harántirányú utca vezet le a partra, középen egy védettséget élvező hetvenéves platánsor húzódik végig. A sziget közelsége vonzó a fővárosi emberek számára, az üdülőterületet a szárazföldről csupán hajóval lehet megközelíteni.

 

 

 

Szűkebb helyszín

A választott tervezési terület nagy része az ártéren fekszik. A Duna sétányt, és az ott található kerteket általában meredek, cserjés partszakasz választja el a folyótól, ami általában megvédi azokat az évenkénti két árvíztől. A tervezett épület közvetlen környezetében kialakult öböl miatt viszont a sétány nyugati oldalán elhelyezkedő kertekig (néha a kertekbe is) minden évben feljön a víz. Valószínűleg a kompállomás meglévő helye is - többek között - a folyó lankás megközelíthetősége miatt került ide. A rézsű, a tereprendezés - amit ezen a szakaszon terveztem - folytonossá teszi a sétány árvíz elleni védelmét. A legmagasabb épített járóvonal magassága fél méterrel meghaladja mindenkori legmagasabb vízállást, így olyan épület és parkoló alakítható ki a területen, ami sosem kerül víz alá. Ezzel a helyi telektulajdonosok árvízvédelmi munkái is redukálódnak, továbbá az itt elhaladó, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig vezető (Nantes-Konstanca 3653 km), a folyók útvonalának nevezett EuroVelo 6-os biciklis útvonal ezen szakasza is egész évben használhatóvá válik.

 


 

A meglévő kompállomás és környezetének használata az évek során megmutatta, melyek azok a funkciók, amelyekre szükségük van az ide látogatóknak, a kompot igénybe vevőknek. Az ésszerűtlen parkolás, a használaton kívüli hajók partra húzása, a víz megközelíthetetlensége és a biciklis pihenő hanyag kiépítése rávilágítottak a tényleges igényekre, amelyekre tervemmel - az igények vizsgálata után - egy letisztult, egységes választ szeretnék adni.

 

 

 

 

Kikötő mint középület

„A üdülőhelyekhez kapcsolódott a sétahajózás, mely a 20. században a személyforgalmú hajózás máig legelterjedtebb, legnépszerűbb formája. Ellentétben más utazási formákkal, itt nincs szükség sietségre, feszes menetrendre, hiszen a hajózás és a kikötés is lassú folyamat. A hajóállomás forgalma rendszerint kisebb is, mint ugyanazon település vasútállomásáé. Nem a nagy tömegek gyors célba juttatását kell megoldani, hanem úgy kell kialakítani a körülményeket, hogy az utasok és az érdeklődők a hajózás élményét a lehető legteljesebb mértékben élvezhessék. A parton állók lássák a hajó közeledését, beállását, kikötését, lássák az indulás manővereit. Az utasok pedig a lassan közeledő hajóról már messziről felismerjék a parton a hajóállomás épületét. Az állomás fontos része tehát a várakozásra, nézelődésre alkalmas nyitott (ritkábban fedett-nyitott) terület: parti sétány, terasz, móló vagy ponton. Ezek a területek részben vagy teljesen a járműfogadó térhez tartoznak. Mólót azért építenek, hogy a hajóknak ne kelljen a sekély parti vizekre mennie. A kikötőponton ugyanezt a célt szolgálja, csak nem a mederfenékre támaszkodik, hanem úszik, ezért a nagy vízszint ingadozású vizeken (főleg folyókon) alkalmazzák.

Az első hajóállomások a vasútállomásokkal egy időben születtek, hasonló előképek alapján; ezek az épületek is kúria-jellegűek voltak. A szépség, az egyedi jelleg nagyobb szerepet kapott a hasznosságnál. A vasút- és buszállomásokkal ellentétben, az érkező utas már messziről láthatta az épületet, ami a parti látkép fontos eleme, a település „vízi kapuja” volt. Szimbolikus szerepe a fejpályaudvarokéhoz volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy az érkező először nem az épület belső tereivel, hanem a távlati képével találkozott. Ennek megfelelően a hajóállomás belső terei általában jóval szerényebbek voltak, csak a jegyváltás, információszerzés, esetleg a várakozás céljait szolgálták. Az érkező utasok az épület érintése nélkül is elhagyhatták az állomást.

Később a hajóállomás épülete szorosabb kapcsolatba került magával a hajóval és az utasforgalommal, a fő tervezési szempont egyre inkább az lett, hogy az utas minél védettebb, komfortosabb térben szállhasson fel a járműre. A modernizmusban kifejlődött konzolos szerkezetek remekül érvényesülhettek, az új épületek karaktere és egyes formaelemei (könnyed, fehér, áramvonalas formák, csőkorlátok) is közelebb kerültek a hajóéhoz. A hatvanas-hetvenes években nagyvonalú, látványos héjszerkezettel fedett állomások épültek, tanúsítván, hogy mennyire lényeges az emblematikus jelleg. A közvetlenül a vízpartra telepített épületeken már keresztül lehetett haladnia az utasoknak, így a belső terek is felértékelődtek. Napjaink hajóállomás-építészete csak kevés példa alapján ítélhető meg. A kisszámú publikáció oka vélhetően az, hogy ritka az új építés ezen a területen. Mindenesetre látszik, hogy a korábbi törekvések érvényesek ma is, de a mai épületek még könnyedebbek, dinamikusabbak és transzparensebbek - a korszellemnek megfelelően.” (Cságoly Ferenc, Középületek)

 

 

 

Koncepció

Épületemnek funkciójából adódóan emblematikusnak, a sziget hangulatát felvezetőnek, jelszerűnek kell lennie.  A szigetet csak hajóval lehet megközelíteni. Ez az az épület, ahonnan az átkelés történik - a Lupa rév. A használók számára  egyértelművé kell tenni a hely és az épület kiemelt funkcióját. A kompállomás meglévő helye ideális. A sokak által megszokott, bejáratott elhelyezkedés, az EuroVelo 6-os bicikliút közvetlen közelsége, a lehetséges parkoló kialakításának lehetősége mind a választott helyszín mellett érvel. Budakalász és Budapest felől érkezve a Duna sétányon észak felé haladva egy nagyobb, a folyó felé öblösödő területen, az útra és a Dunára merőlegesen helyezkedik el a tervezett épület. A tereprendezés és a rézsű kiépítése lehetőséget ad arra, hogy az épülethez és a Dunához érkezők rendezett körülmények között letehessék, otthagyhassák autójukat, biciklijüket. Az épület hosszanti északi pengefala kinyúlik. Jelt ad, kijelöli a megközelítést az arra közlekedőknek.

 

 

 

Az épület a főbb funkciók alapján négyfelé osztható, ezek a komp, motorcsónak, kajak, kenu kikötéséhez használható úszó stég, a hajók utasait és az erre járókat kiszolgáló vendéglátó, pihenő funkció, a révész idénylak és az ezeket összekötő közlekedő dekk, fogyasztóterasz. A funkciók szerkezetbeli elkülönülése jól látható. A vertikális látszó vasbeton falak közrezárják a faburkolatú, lényegében lebegő dekket, a funkciók sárgára pigmentált, vízzáró látszóbeton burkolatú, lebegő kubusait és a szürkés CORIAN burkolatú úszó stéget. Az épület a folyómederbe, illetve az ártérre levert cölöpalapokon nyugszik.

 

 

 

A vertikális falak látszó vasbetonból készülnek, a folyóra mutató vizuális elemként. Emellett az északi szél takarása és nem utolsó sorban a statikai szerep is megkívánja a hangsúlyos vertikális megjelenést. Ezek a falak fogják közre, tartják meg és merevítik a stéget, a dekket, a teraszt és a két kubust. A falakban megjelenő áttörések - az északi homlokzatot kivéve - teljesen nyitottak. Az északi faláttörésekben egy transzparens, de a szél ellen mégis védő lamellás rács kap helyet, amelynek kialakítása Kozma Lajos északi terasz-lezárásaihoz hasonló megjelenésű.

 

 

 

A dekk nyugati oldala a talajba fúródva indul, de onnan kelet felé már lábakon, cölöpalapokon áll. A dekk járószintje a mindenkori legmagasabb vízállásnál fél méterrel  magasabban helyezkedik el. Míg vizuálisan az egész ház alatt egy egybefüggő lemezt alkotva jelenik meg, szerkezetileg a kubusok alatt, a padlórétegrend miatt lejjebb ugrik. Ez adja ki a vertikális fal áttöréseinek keretvastagságát. A lemez monolit vasbetonból készül, ThermoWood kültéri faburkolattal. A terasznál és a közlekedő felületek bizonyos helyein 10 mm vastag üvegkorlát jelenik meg.

 

 

 

A két kubus elvében hasonlóan épül fel, színezett vasbeton kérgpanel burkolatból készül, a tetőt is beleértve. A tetőről a vízelvezetés épületen belül, a belső magokban elhelyezett lefolyócsövön keresztül történik. Mivel az épület lábakon áll, egyszerűen csak a Dunába ömlik a tetőről összegyűjtött víz. Mindkét kubus (a kiszolgáló egység és révész idénylak) magában foglal egy-egy kisebb, fa burkolatú kubust. A kiszolgáló egység belső magja a pénztárt, a pultot, a gépészetet/raktárt és a vizesblokkot tartalmazza, a révész lak magja pedig a révész mosdója. A belső magok tégla falazatúak, nagytáblás fa burkolatot kapnak. Ezzel egy különleges, az eltérő funkciót tisztán, vizuálisan is megmutató belsőépítészeti elemmé válnak.

A stég egy hagyományos, Dunán használatos hordókból és zártszelvényekből hegesztett stég egyedileg formára öntött CORIAN műgyanta elemekkel burkolt verziója. Lényege az élek finom lekerekítése, a kapcsolati hézagok minimalizálása és így a homogén megjelenés. A kikötő rámpája csuklós kapcsolattal csatlakozik az épülethez és magához a stéghez. Az épület a mindenkori legmagasabb vízállásnál fél méterrel magasabban helyezkedik el.

 

 

 

Alkalmazott anyagok

A tervezett épület a kompállomás szerepét idényjellegű funkcióként tölti be. Alapvetően két állapota lehet az épületnek: nyitva van a kiszolgáló egység, vagy nincs. Jégzajlás esetén, vagy ha az árvíz elönti a területet, nem működik a komp, ettől függetlenül azonban a kiszolgáló egység nyitva lehet. Amikor nem működik a komp és a kubusok sincsenek nyitva, a stég akkor is bárki számára használható marad - tehát az épület nem lesz állandó kontroll alatt. Ezt és a vízparti szelesebb, esősebb időjárást is figyelembe kellett vennem, amikor az anyaghasználaton gondolkoztam. A másik befolyásoló tényezőt a Lupa sziget hangulata jelentette. A beton, az üveg, a fa és a fém használata mind jellemző a szigeten épült házakra, valamint az erős színek  alkalmazására is jó pár szép példát találhatunk az itt álló nyaralók között. Az épület alapvető anyagai a látszó vasbeton, a színezett beton, a fa és az üveg. Ezen anyagok őszinte volta kielégíti a keménység, a könnyedség, a légiesség és a tiszta egyszerűség együttes igényét.


Lupa Rév, diplomamunka, 2012 (PTE PMMIK Msc építész tervező)
tervező: Pottyondy Bence
konzulens: Veres Gábor DLA
opponencia: Skardelli György