Kicsengetés

Idén húsz éve, 1996-ban adták át a Dunakanyar Erdei Iskolát Visegrádon. A Turányi Gábor és Földes László építészeti és Göde András belsőépítészeti tervei alapján létrejött, 1997-ben Pro Architectura-díjjal jutalmazott alapfokú oktatási intézményi épület a hazai építészet egyik nagy pillanata volt.

Valójában már elhagyja a vándor Visegrádot, pár lépéssel a város végét jelző tábla után jár, hivatalosan a Mátyás király úton, földrajzilag az Apátkúti-patak völgyében, irányban a Kaán Károly-forrás felé. Az útról, még lombhullás után -rügyfakadás előtt is látszik a patakon túl, a fák övezte tisztáson álló épület. A két évtizeddel ezelőtt komponált dramaturgia ma is működik: igazán akkor tárul föl a ház, válik „valósággá”, amikor a tisztásra vezető híd előtt állunk. 

A rendszerváltás óta számos, nemzetközi kitekintésben is jelentős építészeti értékkel bíró általános- és középiskola-épület született, de ez vonatkozik – maradva a gyerekeknél, ifjaknál – az óvodákra, bölcsődékre is. (Ennél a pontnál nem állhatom meg, hogy azt is megjegyezzem, noha nem tartozik szorosan a jelen tárgyához: mindez a kvalitásra vonatkozik, a kvantitásra sajnos még bő negyedszázad elteltével sem). Az 1990–2000-es évek kortárs iskolaépületeit vizsgálva Kovács Dániel és Ongrádi Melinda 2009-ben egy „tízes listát” publikáltak a hg.hu-n, melyben helyet kapott a Dunakanyar Erdei Iskola is. Mint értékelésükben kiemelték, „természetes anyagaival, finom, de határozott vonalvezetésével úgy illeszkedik a természetes környezetbe, hogy építészetileg sem kényszerül kompromisszumra.





Nagy Bálint néhány évvel korábban, a 2000-ben írt és a Beszélőben megjelent publicisztikájában már elvégzett egy rövid számvetést a magyarországi kortárs – építőművészeti szempontból értékelhető – iskolaépületekkel kapcsolatban, s arra jutott, hogy „a jelentős műveket tartalmazó mezőnyből is kiemelkedik a Turányi–Földes szerzőpáros Visegrád melletti erdei iskolája.” S ennek a szinte tájból kinövő, a táji morfológiát építészeti morfológiára átíró épületnek a legkézenfekvőbb analógiáját Frank Lloyd Wright vízesésházában jelölje meg; az iskolaépület horizontális tagolása okán a Kovács–Ongrádi szerzőpáros kerülve a konkrét, egy épületre redukált meghatározást, általában Wright préri-stílusát hozta fel analógiaként.

Elidőzve még az erdei iskola építészeti, kulturális forrásvidékeinek feltérképezésénél, Nagy Bálint nem állt meg a 20. századnál, régebbre pillantott, s így írt: „Évszázados, évezredes, kultúrákat átfogó építészeti tudást sűrítettek bele ebbe a házba. Alaprajzi szerkesztése, tömegalakítása Mükéné városának lakóegyüttesét (i. e. 1600–1100), sejtszerűsége, a folyamatos bővítés lehetősége az anasazi indiánok sziklapalotáját (1100–1300), homlokzatainak kőből kibontott homlokzata a hindu szikla szentélyek eszköztárát és arányait (i. e. 2–1. század), az épület és a hegy közötti terek a zimbabwei fellegvár ívelt folyosóját (XI–XV. század) idézi.

Az épület értékét a nagyobb történeti összefoglalások, áttekintések is kiemelik, a 2001-ben napvilágot látott Kortárs magyar építészeti kalauz szerzői (Klein Rudolf, Lampel Éva, Lampel Miklós) így írtak az épületről: „Az erdei iskola építészeti nyelve, részletei divattól teljesen függetlenített, időtlen kifejezést értek el. E mű a kortárs magyarországi építészet egyik legsikerültebb alkotása”. De a 2003-ban megjelent 111 év – 111 híres ház című kiadványt jegyző Szegő György és Haba Péter is a táj és az épület harmonikus együttélésének, a kapcsolat építészeti arányok, anyagok, szerkezeti elemek szintjén megragadható jellegzetességeinek taglalása után azzal zárták rövid épület-bemutató gondolatukat: "Mindez [értsd a ház és a táj sajátos viszonyrendszere] az iskolát a kortárs hazai építészet egyik legkiválóbb alkotásává emeli."





Az egyértelmű szakmai siker már az épület átadása után megfogalmazódott. Visszaolvasva Masznyik Csaba 1996-os elemzését a Magyar Építőművészetben, elmondható, hogy megállapításai ma is érvényesek. Ráadásul ez az elemzés nagyon jó példája annak a típusú épület-bemutató publicisztikának, ami éppen a rendszerváltás utáni években fogant meg és indult fejlődésnek, amely fokozatosan próbálja elhagyni a műszaki szakzsargon objektív, kicsit száraz leíró jellegét, megértve és megértetve, hogy az építészet, a Ház több mint objektum: élmény, érzés, szubjektív megközelítéseket, önkifejezést megengedő és egyben megkívánó alkotás.

Cikke első harmadában ezt olvashatjuk az erdei iskoláról: „Visegrádon vannak házak. De ez az épület nem is ház. És nem is iskola. Ez egy ember alkotta természeti képződmény, soha nem látott, furcsa alakzat. Lakhatóvá, a civilizált ember kényelmének szempontjai szerint használhatóvá tett barlang, mesterséges szikla, az erdőben lakó titokzatos lények tanyája, misztikus hely. Etikai, szakmai (építészeti) értelemben az egyetlen lehetséges válasz a feltett kérdésre. Nagy szavak. Igen, itt most nagy szavak vannak.” Ez az érzékletes, elragadtatásoktól sem mentes hang őszintén szólalt meg az írásban, melyből alapvetően kiérezni egy, a kortársak által akkor meg nem fogalmazott fontos alapvetést, hogy ez az épület nem szervesen nőtt ki a hazai építészeti hagyományokból. Még akkor sem, ha akár az ácsolt faszerkezetekben, a helyben termelt bazaltkő használatában, teraszok kialakításában, a belső térben használt – régi iskolákból, de ódon lakásokból is ismert – betétes ajtók alkalmazásában ott a helyi, de általában a hazai építészet öröksége. Mert ehhez a fajta új regionalizmushoz szükség volt Turányi kritikai látásmódjára, amellyel valódi, időtlen építőművészeti érték hozható létre, szemben a rosszul értelmezett, divattá vált új regionalizmus romantikus, nem ritkán nacionalista színezetű gyakorlatával szemben.





Nyilvánvalóan beleíródott az épületbe Földes finnországi tapasztalata is – az építész a '90-es évek elején tért vissza két év után Finnországból, ahol történetesen a Järvinen-Airas irodában részt vett két iskola tervezésében is. Elengedhetetlen volt a kezdeményező, egyben az építtető és (jelenleg is) fenntartó Pilisi Parkerdőgazdaság és az akkori vezérigazgató, Dobó István víziója, aki '92 körül megbízta Turányit az iskola tervezésével.

Miként az épület létrejöttének feltétele, lényege a táj, úgy volt erős és különleges szerepe az épületnek az oktatásban - hogy miért a múlt idő használata, arra hamarosan kitérek. A tervezés idején már működött az iskola, de egy kisméretű épületben, alacsony tanulói létszámmal, a Turányi-Földes-féle épület tantermeinek mérete is ehhez (kb. 15 fő) lett igazítva. Alapítványi iskoláról beszélünk, eredetileg Waldorf-rendszerben képzelték el a működését, végül maradt a „szimpla” egyesületi fenntartású működés – kölcsönvéve Masznyik Csaba kifejezését: „erős hangsúlyeltolódásokkal” a környezeti nevelés felé, ahol priori, hogy a befogadó iskola a városon kívül, a tájban áll és működik.





Az épület íves alaprajra ültetett, zegzugos, az erdőt, a környező sziklák rétegződését leképző téri elrendezését, a túlnyújtott tetőfelületeket látva, az épületet használva tapasztalhatták meg a diákok, hogy milyen az, amikor a Ház a Tájból nő ki, amikor annak része, amikor szinte minden elemével a tájhoz szól, arra reflektál. „Annak idején úgy tartottam ott környezetismeret órát – emlékezett vissza egy közelmúltbeli Földes-interjúban a kérdező, Néder Katalin, aki 15 évig tanított (egy időben megbízott igazgató volt) az iskolában –, hogy az épületen magyaráztam el az erdő szintjeit. A szabadtéri tanteremnek is nagy sikere volt. Mindenkit felvittünk oda, akit el akartunk varázsolni.

Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy ez a páratlan, 15 éves tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy Néder Katalin szakmai irányításával a Hild József Építőipari Szakközépiskola pedagógusai olyan oktatási-nevelési modult, foglalkozástervet állítottak össze Bábel tornya címmel, amelynek alkalmazásával az építészetoktatás bevezethető a középiskolai oktatási rendszerbe.





És akkor most a fentebb használt múlt időről. 21 tanéven át működött a Dunakanyar Erdei Iskola (általános iskola). Szentendre-Esztergom térségéből busszal vitték nap nap után a diákokat az oktatási intézménybe. Fejkvóta, szülői hozzájárulás, pályázati támogatások, folyamatos fenntartói támogatás, ezek voltak a főbb költségvetési pillérek, de főként a válság évei után egyre fogyott a pénz és újabb támogatók nem érkeztek. A szülők sem bírták a plusz terheket, egyebek mellett az olyan jellegűeket, amik a kisebb-nagyobb felújításokra vonatkoztak – két évtized alatt erre a fenntartó ugyanis nem költött. Volt pedagógusi próbálkozás arra, hogy új szervezetként, új névvel – Apátkúti Általános Iskola – működjenek tovább, végül sajnos ez sem volt sikeres.

2012 óta nem működik az iskola, kicsengettek, az utolsó tanévet 40 gyerekkel, összevont osztályokkal vitte a tanári kar. Az épület lezárva, üresen áll. Kívülről nyoma sincs a romlásnak, bent viszont már itt-ott penészednek a falak, vagyis sürget az idő, nagyon fontos lenne, hogy a fenntartó – ha nem is oktatási –, de a ház építészeti szellemiségéhez méltó funkciót találjon, működési tervet dolgozzon ki az épülettel kapcsolatban - minderről, vagyis a lehetőségekről, tervekről hivatalos álláspont jelenleg nincs. Az építészet fontos, és nem csak művelőinek, teoretikusainak, hanem azoknak is, akik a házakat használják: amikor legutóbb a helyszínen jártam egykori diákokkal találkoztam (véletlenül) az iskola előtt. Mint mondták, gyakran járnak ide, csak úgy megnézni, tudni, hogy az iskolájuk áll és rendben van.




 

Molnár Szilvia 

 


(A cikk az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégium 3232/00140 kódszámú pályázatának támogatásával készült.)



Említések, források:

Bábel tornya/Ökoiskola-nevelési-oktatási program. In: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), http://ofi.hu/babel-tornya

Dunakanyar Erdei Iskola – Visegrád (Lőcsei Gergely gyűjtése). In: hazai középületek: hazai középületek/hazai.kozep.bme.hu

Egy koffernyi Dunakanyar (háromrészes interjúsorozat, interjúer: Néder Katalin). In: Kisduna: http://kisdunaujsag.hu/2015/12/17/egy-koffernyi-dunakanyar/, http://kisdunaujsag.hu/2016/01/08/egy-koffernyi-dunakanyar-2-resz/, http://kisdunaujsag.hu/2016/01/29/egy-koffernyi-dunakanyar-3-resz/ 2015.12.17-2016.01.29.

Klein Rudolf, Lampel Éva, Lampel Miklós: Kortárs magyar építészeti kalauz, Vertigo, Budapest, 2001

Kovács Dániel, Ongrádi Melinda: Magyarország legszebb iskolái. In: hg.hu 2009. szeptember 7.

Masznyik Csaba: A hegy szelleme. Erdei iskola, Visegrád - in: Magyar Építőművészet 1996/3.

Nagy Bálint: Patakparti iskola. Turányi Gábor és Földes László visegrádi épületéről. In: Beszélő 2000/5.

Szegő György, Haba Péter: 111 év – 111 híres ház (Dunakanyar Erdei Iskola, Visegrád), B+V Lap- és Könyvkiadó kft, 2003.