Ki volt César Pelli? - Elment a felhőkarcolók szerelmese

Az egyesült államokbeli New Havenben, július 19-én elhunyt életének 92. évében César Pelli, az argentin-amerikai építész, akinek a neve összeforrott a felhőkarcolókkal. Leghíresebb – mozivászonról is sokaknak ismerős – épülete a Kuala Lumpur-i Petronas Tower. A család és az építész irodája – a Pelli Clarke Pelli Associates – nem közölte a halál okát.

Az 1926. október 12-én született Pellit mindig érdekelték a felhőkarcolók, hiszen szűkebb hazája, San Miguel Tucumán. az Argentína északi részén fekvő Tucumán tartomány székhelye teljesen sík területen fekszik, és ma sincsenek toronyházak szülővárosában, ahol ma is főleg a spanyol gyarmati korszak, és a XIX. század neoklasszicista, eklektikus építészete dominál. Az apai ágon szárd felmenőkkel rendelkező Pelli elárulta a konzervatív argentin La Naciónnak 1984-ben adott interjúban, hogy enyhén szólva nagyon kalandosan indult a pályafutása. Feleségével, a spanyol várostervező és tájépítész Diana Balmorival együtt (1932 - 2016) Tucumán provincia székhelyének egyetemén vette át diplomáját. Pelli 1948-ban, felesége három évvel később. 1951-ben Illinois államban ajánlottak neki ösztöndíjat, de mivel Argentína akkor éppen nem volt jó viszonyban az Egyesült Államokkal – a demokrata Roosevelt elnök utódja, Harry S. Truman sem nézte el Juan Domingo Perón elnöknek (1946-1955), hogy korábban rokonszenvezett az olasz fasizmussal -, az esküvői ajándékok eladásából se tudta kifizetni az útiköltséget. Még az őt nagyon kedvelő rektor is lebeszélte volna, mondván, hogy ez a döntés hátrányosan befolyásolná karrierjét. Ezért felesége beleegyezésével közösen megjátszották összes pénzüket a város kaszinójában, de persze vesztettek. Diana egyik nagynénje segítette ki őket a szükséges összeggel, hogy el tudjanak utazni, már csak azért is, mert várták első gyermeküket, Denist. (Víctor Saúl, Césarnál öt évvel fiatalabb egyik öccse, aki ugyancsak építész lett, maradt Argentínában, és szociális lakásokat tervezett egész életében.) Egyik első megrendelését különben felesége szüleitől kapta, a Tucumántól még északabbra fekvő Salta provinciában tervezte meg nyaralójukat, akik így támogatták őket, hogy az ifjú pár meg tudjon élni a szűkös ösztöndíj mellett. Pelli és Diana 1964-ben szerezte meg az amerikai állampolgárságot, utána tíz évig az USA-ban élő és dolgozó finn Eero Saarinen irodájában dolgoztak Bloomfield Hills városában (Michigan állam), majd 1964 és 1976 között Los Angelesben éltek és vállaltak munkákat.




Már elmúlt 50, amikor saját bevallása szerint fogalma se volt, miért, de rámosolygott a szerencse, mert 1977-ben őt kérték fel, hogy tervezze meg a New York-i Kortárs Művészeti Múzeum (MoMA) épületének bővítését. Előtte tíz évig dolgozott a nemzetközi hírű finn-amerikai Eero Saarinen stúdiójában, ahol elsajátította a gyakorlati szakma csínját-bínját, és többek között részt vehetett a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér, a TWA termináljának tervezésében. 






De segítséget kért egy már akkor is nagyágyútól, az idén elhunyt kínai Ieoh Ming Peitől is. Saját irodát nyitottak, közben a Yale Egyetem Építészkarán tanított, és 1977-ben, az első komoly megbízás évében választották dékánnak. Bár bírálói szerint a bővítés kevésbé ambiciózusra sikeredett, az 1984-es átadástól kezdve nagyon beindult a karriere. Ennek bizonyítéka a World Financial Center (1981-1987), amely megrongálódott 2001. szeptember 11-én, az Ikertornyok összeomlásakor.





Pelli amióta az eszét tudja, a felhőkarcolók lelkes híve, ezért 2005-ben részletesen kifejtette ezzel kapcsolatos filozófiáját Vladimir Belogolovskynak. Pelli legismertebb és leghíresebb műve a maláj fővárosban, a Kuala Lumpurban álló 88 szintes, 452 méter magas helyi Petronas ikertornyok, amelyek 1998 és 2003 között a világ legmagasabb épületeinek számítottak. 





Az ArchDaily-nek adott 2012-es (spanyol nyelvű) interjúban elárulta, hogy a Petronas-tornyok már javában épültek, amikor a megrendelők előálltak az ötlettel, hogy koncerttermet is akarnak, ezért nem kis nehézségek árán, de a megbízók nagy megelégedésére is sikerült megoldaniuk a váratlanul kapott feladatot. Véleménye szerint minden magasépülete kiállja a LEED-előírásait a legmagasabb, Platinum szinten, de néhány megrendelője sokallta az érte fizetendő 50-80 ezer dollárt.





Tíz éve így fakadt ki mérgében, amikor Sevillában, az andalúziai tartomány székhelyén éveken át mindenféle akadályokat gördítettek a Sevilla Tower 180,5 méter magas, 40 emeletes toronyházának tervezett megépítése elé: a 97 méter magas La Giraldát a XII. században építették, (és a felhőkarcoló 2015-ös átadásáig Andalúzia legmagasabb épülete volt – a szerk.), de most a XXI. században élünk... A várost 1184-ben elfoglaló almohád kalifa, Abu Juszuf Almanszúr (1184-1199) a hagyomány szerint közölte építészeivel, hogy lóháton akar feljutni a városi mecset új minaretjébe, hogy ott gyönyörködhessen a város és a környező síkság szépségeiben. Így is történt, és a lépcső nélküli, rámpás feljáró akarva-akaratlanul is a jövőre készült, mert ma már a kerekes székesek is fel tudnak menni a 74 és fél méter magas platformra, igaz, nem kevés segítséggel. Pelli másik érve szerint a toronyház az 1992-es világkiállítás helyszínén, a Guadalquivir folyó Cartuja nevű szigetén emelkedik, légvonalban úgy egy kilométerre, tehát mégsem a La Giralda közvetlen szomszédságában, hogy valóban zavarja a város panorámáját.





A felhőkarcolókon kívül a színházak tervezését szerette leginkább, majdnem harminc ilyen megbízást kapott 2012-ig. Több alkotása lehetett volna eredeti hazájában, de szűkszavúan úgy fogalmazott, hogy „sosem értette a hazai politikát”, ezért csak elvétve láthatók munkái az argentin provinciákban és a fővárosban egyaránt.

Sobieski Tamás