Graphisoft Központi Étterem és Konferencia Központ

A geometriai elemekből való építkezés az egész Graphisoft Park területére jellemző, egyfajta szabad szerveződésben használt szövedékként, kohéziót alkotva az épületek között. A központi helyzetű épület ezen geometriai elemek alapelemekre való sűrítésével, azok eredetére utalva is formailag központi helyzetbe került.
Építészet, belsőépítészet, környezet: Ten Építész Műterem Bt.
Horváth Zoltán, Bara Ákos, Benson Marcell

A tervezési terület
A Graphisoft Park az egykori óbudai Gázgyár déli területén lett elképzelve egy nagyívű fejlesztési koncepcióként. A nagymultú dunaparti terület, a rangjához méltó fejlesztési szándék megkövetelte az azt megvalósító építészeti gondolat kiemelkedő minőségét.

 


 

Az építészeti probléma felvetése és megválaszolása két okból is rendkívüli. Egyrészt a felbecsülhetetlen értékű Duna-part a szemközti Hajógyári Sziget természeti szépségével, mint környezeti adottság, másrészt az építtető Graphisoft R&D Rt., aki az ezredforduló építészeti technológiáját forradalmasító, és gyökeresen megváltoztató építésztervezői szoftverfejlesztő cég, így a megvalósuló Graphisoft Park építészeti minősége óhatatlanul a cég tevékenységének minőségét is képviseli.

A terület beépítési koncepciója – az RRT-vel egyetértésben –, ligetes, parkos kialakítású, szabadon álló épületekkel. A Park telepítését a dunapart, és a Dunára kifutó, Záhony utca tengelyét folytató út szervezi. A Duna meghatározott egy partközeli sávot, melynek építészeti megfogalmazását elsősorban a természeti környezet határozza meg, lehetőséget adva egy szabadabb, játékosabb beépítésnek, ugyanakkor evvel a belső sávot az egykori Gázgyár fegyelmezett beépítési struktúrájához való erőteljesebb illeszkedésre kényszeríti.

A Dunára ferdén kifutó út ugyancsak két területre osztja a parkot. A déli terület a Graphisoft “birodalma”, a Dunára párhuzamos karakterű beépítéssel, míg az északi terület a fő útból induló, és oda is érkező hurok sémájú, szabadonformált úttal fűzi és tárja fel a szabadonálló épületeket, melyek bérbe vehető irodaházak.

A meglévő épületek bár egymástól függetlenek, egymással több síkon és vonatkozásban eszmei és anyagi rokonságban állnak. Bár beépítésük szabadon formált, az egyes épületek jellemzően szigorú, geometrikus megfogalmazásúak. A graphisoft fejlesztői épületei, és a parti sávot északról lezáró “C” épület ezt a szigorúságot a tömegek tagolásával, “mozdulati gesztusaival”, valamint a homlokzati arányrendszerek játékával igyekszenek oldani, míg az “A” és “B” épületek belső térszervezésükkel igazodnak jobban a beépítéshez, tömegeiket, homlokzataikat fegyelmezett egységben hagyva. Az elkészült épületek részletmegodásai, anyaghasználatuk, nagyfokú gondolati azonosságot mutatnak.

A Központi Étterem és Konferencia Központ a Dunára kifutó út érkezési pontjáról nézve annak végén, az úttól jobbra eső parkosított területen helyezkedik el. Egyfajta egyensúlyi helyzetet teremt az “A” épület fegyelmezett, zárt, és a “G” épület (Graphisoft) tagolt tömegei és homlokzatai között. A szabályos négyzet alapú hasábba helyezett henger geometriája is erre az építészeti szituációra felel egyfajta csuklópontként. Rendeltetéséből adódik a központi helyre való törekvés, hiszen minden irodaház dolgozói közösen használják.

 

 

A tervezési feladat
Az építtető és tulajdonos Graphisoft R&D Rt. mintegy 1000 m2 összes szintterületű Központi Étterem és Konferencia Központ tervezésére adott megbízást úgy, hogy a mindennapos használat miatt az épület elsősorban étterem – mely 150 fő egyidejű kényelmes étkezését biztosítja –, másodsorban – időszakosan –, legyen képes konferenciák, sajtótájékoztatók, illetve cégrendezvények lebonyolítására 250 fő részére. E kibővített használati követelmény miatt, az épületet tehermentesítjük a főzőkonyha technológiától – ami a meglévő étteremben megoldott –, helyette a zárt technológiával érkező, fogyasztásra kész ételek tálalását biztosítjuk.

Ezeken túlmenően – amennyiben mód van rá –, helyezzünk el bérelhető oktató-, ill. tárgyalótermeket – szólt a megbízás. Az épületet úgy alakítsuk ki, hogy felszereltségével, gazdaságos megoldások előnyben részesítésével, hosszútávon a fenntartási és karbantartási költségek ésszerű szinten tartásával legyen megvalósítható. Ugyanakkor az épület központi rendeltetéséből adódó kiemelt helyzete anyaghasználatában és építészeti megoldásainak minőségében tükröződjön.

 

 

Építészeti kialakítás
A helyszínből adódó építészeti problémák:

  • A dunaparti sáv szabálytalan, játékos beépítése
  • A szomszédos épületek eltérő tömeg-, ill. homlokzatkialakítása.
  • A szervízfunkciókból adódó megközelítési problémák.


A centrális, szigorúan geometriai alapelemekből való szerkesztés, az épületek közötti súlyponti helyzet, valamit a bejárati tengelyre való szervezés központi helyzetbe hozza az épületet.

A geometriai elemekből való építkezés az egész Graphisoft Park területére jellemző, egyfajta szabad szerveződésben használt szövedékként, kohéziót alkotva az épületek között. A központi helyzetű épület ezen geometriai elemek alapelemekre való sűrítésével, azok eredetére utalva is formailag központi helyzetbe került. A két geometriai alapelem (a négyzetbe helyezett kör vagy gyűrű) eredendően másképp viselkedik. A négyzetes elem látszó zsaluzott vasbeton szerkezet, míg a gyűrű, fa burkolatú elemként jelenik meg. A faburkolatú gyűrűtestbe hangsúlyt kapott a lyukszerű, szabályos ritmusú falmegnyitás is.

 

 

Térszervezés
A Közponi Étterem és Konferencia Központ a Graphisoft Park Dunára kifutó, a parkot kettészelő útjáról közelíthető meg. Az épület fő tere az éttermi fogyasztótér – ami egyben a konferenciatér is. Szerkesztése a centrális henger törvényszerűségeit követi. Szándékunk szerint igen egyszerű, tiszta tér, amit a belső felületek sötétebb szinezése, és a rafináltan beérkező természetes fények tesznek sejtelmessé, izgalmassá. A nagy belmagasságú tiszta térben pódiumszerűen van leválasztva a konyhatechnológia (tálaló), ami igény esetén le is zárható a nagy tértől. Teteje galériaként használható főleg rendezvények alkalmával. Innen juthatunk fel a tetőteraszra, ami szintén a rendezvények színtere, és ahonnan az egész parkra, illetve a Dunára és a hajógyári szigetre nagyszerű a rálátás.

A galériaszint magasságában a központi tér felett hangsúlyos, a váltakozó fényviszonyokhoz és a funkcióból adódó külömböző fényigényekhez alkalmazkodó ragasztott fa tartószerkezetű, üveg, horgany taposórács és szárnyprofilos árnyékoló elemekkel ellátott felülvilágító szerkezet van.
A központi térből két egykarú lépcsőn juthatunk le az alsó szintre ahol található egy bemutatóterem, mely kiállításokra, termékek bemutatására is alkalmas, valamint három elkülönülő oktatóterem a vizesblokkok és a gépészeti tér. Az oktatótermek természetes megvilágítást kapnak, és közvetlenül a sűllyesztett kertekhez kapcsolódnak.

tervezői leírás; fotó: Batár Zsolt

Graphisoft Park Központi Étterem és Konferencia Központ
Beruházó: Graphisoft Park Kft.
beruházás vezető: Kocsány János
project manager: Stein Gyula

Generáltervező: Ten Építész Műterem Bt.
Építészet, belsőépítészet, környezet: Ten Építész Műterem Bt.
Horváth Zoltán
Munkatársak:
Bara Ákos, Benson Marcell

Tartószerkezet: Plan 31 Kft.
Fejes János
Gépészet: Enco Mérnöki Iroda Kft.
Pfeningberger Ottó, Dudás Tamás
Elektromos: VA-IQ Elektromos Tervező Kft.
Komm Péter


Az épület jellemző mutatói
beépített terület: 655 m2
szintterületek: 1006 m2
-1. szint 546 m2
földszint 403 m2
galéria 57 m2
teraszok: 467 m2
-1.szint 24 m2
földszint 199 m2
tetőterasz 244 m2