Acélcsarnok lendítette fel az üzletet

A Hadarits Kft. fejlődése kiváló példa arra, miképpen tud egy megfelelően kialakított munkahely hozzájárulni egy cég üzleti sikereihez. A teljes körű tachográf szervízt és autóvillamossági szerelést végző vállalkozás műhelycsarnokát pár éve a Frisomat építette. A kivitelezésben gyors és rutinos, saját csapattal dolgozó acélcsarnokokat gyártó cég a tervezés folyamatában is rugalmas partnernek bizonyult.

A Szigetszentmiklós ipari parkjában uniós forrásból megvalósított építkezéshez a Frisomat bizonyult a pályázati feltételeknek leginkább megfelelő, rugalmas és jó ár-érték arányt kínáló kivitelezőnek. A kedvező árat és a rugalmasságot a technológia sajátosságai indokolják: az épületek hidegen alakított, előregyártott acél panelekből állnak (ehhez az eljáráshoz 30%-kal kevesebb acél szükséges), számos variációra adnak lehetőséget a belső tér sokoldalú kialakításához, a könnyen szállítható elemek pedig a helyszínen rövid időn belül összeszerelhetők. A csarnok tervdokumentációjának összeállításához nagy segítséget jelentett, hogy a Frisomat az épülethez részletes alaprajzot és teljes körű műszaki leírást küldött, így az engedélyek kérelmének benyújtása hamar megtörténhetett: 2014 és 2015 folyamán pedig lényegében nyolc hónap alatt lezajlott a komplett kivitelezés.

Az épület kialakításában fontos szempont volt a munkaszervezéshez elengedhetetlen átláthatóság, az integrált iroda- és műhelyrész, valamint a nagy tömegű és méretű gépjárművek fogadására alkalmas tágas tér és nagyfokú stabilitás.

 

 

Speciális igények, speciális műhely

A Hadarits Kft. egyéni vállalkozásból fejlődött a tachográf telepítés és szervíz, valamint az autóvillamosság terén színvonalas szolgáltatásokat nyújtó sikeres kisvállalkozássá. A 3,5 tonna fölötti járművekben – haszongépjárművekben, kamionokban és buszokban – kötelezően használatos, az utak biztonságát szolgáló tachográf rögzíti a jármű sebességét, a megtett út hosszát, külön az egyes utak hosszát, a buszok és teherautók indulási és megállási időpontját, ezáltal ellenőrizhetővé téve, hogy a sofőrök betartják-e a kötelező pihenőidőt.
A vállalkozás korábban Szigetszentmiklós belvárosában működött egy jóval kisebb alapterületű műhelyben, melynek befogadóképessége erősen korlátozott volt. A tachográf telepítést és szervizelést azonban, tekintettel a szerelendő járművek nagyságára, nem lehet egy szokványos autószerelő műhelyben elvégezni. A korábbi műhely épp a tehergépjárművek fogadására nem volt alkalmas: a szűk udvarban nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak manőverezni. Szükség volt tehát egy olyan, a tevékenységből adódó speciális igények mentén tervezett szerelőcsarnokra, amely a kamionok számára is átjárható: vagyis az érkezéshez és a távozáshoz nem kell a sofőrnek megfordulnia a járművel – az egyik oldalon behajt a műhelybe, majd a szerelés végeztével a túlsó oldalon egyszerűen kihajt.

 

 

Gyors, rugalmas kivitelezés

A Hadarits Kft. számára fontos volt az időtényező, hogy az új szerelőcsarnok minél hamarabb felválthassa a korábbit. A Frisomat szakemberei az építési munkálatokat a nyár második felében kezdték meg, és ősszel már át is adták a terepet a gépészetnek, burkolóknak, így 2015 márciusában bevetésre készen állt az új műhelycsarnok. Az elkészült műhelycsarnok a Hadarits Kft. arculatához illeszkedő – ezüst alapon sötét antracit ajtó- és ablakkeretekkel rendelkező – 15 méter széles, 25 méter hosszú, 7 méter magas épület, mely a Frisomat Astrigma típusú, előregyártott elemeiből összeállított, komolyabb műszaki tartalommal bíró csarnokának szép példája. A modern megjelenésű, könnyed, mégis rendkívül szilárd, 10 fokos dőlésszögű nyeregtetős épület esztétikusan simul a hasonló létesítményeket felsorakoztató ipari környezetbe.

 

 

„Hogy is tudtunk működni a csarnok nélkül?”

A példás funkcionalitással kialakított műhelycsarnokban helyet kapott egy kiváló áthaladást nyújtó tehergépjármű-műhely, valamint egy másik, külön bejáratú szerelőműhely, amely személygépkocsik autóvillamossági karbantartásának munkálataihoz alkalmas. Az épületben működik az ügyfélkezelést és az ügyintézést biztosító, kényelmes munkakörnyezetet nyújtó iroda is.

Az acélcsarnok 2015. márciusi átadása mérföldkő volt a Hadarits Kft. életében: nemcsak a vállalkozás hatékonysága, s ezzel párhuzamosan az elégedett ügyfelek száma nőtt, hanem a munkavállalóké is; a szolgáltatások ellátásához pedig két új szerelőt is felvettek a céghez.

Így négy év távlatából visszatekintve néha viccesen fel is tesszük magunknak a kérdést, hogy hogyan tudtunk működni a csarnok nélkül? Nem ritka, hogy az udvar teljesen megtelik járművekkel, mégis fennakadás nélkül tudjuk kiszolgálni az ügyfeleinket. Kezdetben sokan kérdezték a régi ügyfelek közül, hogy jó ötlet volt-e ilyen nagy beruházásba belevágni. Mindenkinek azt feleltem, hogy kérdezze meg 10 év múlva, de már egy év elteltével is határozottan állíthattam, hogy igen, megérte!” – összegzett Hadarits Tamás, a Hadarits Kft. tulajdonosa a Frisomat acélcsarnokával kapcsolatban.

Frisomat