építészet : környezet : innováció

MKE x Építész Mustra

Az MKE hallgatói a golopi vasútállomás helyszínére terveztek három absztrakt kádárrakást, melyek egyszerre utalnak a Tokaji borvidékre, illetve a közvetlen környezet pusztaságára. A struktúrák mögötti állomás illemhelyiségének felújítása mellett a golopiaktól kért tárgyakkal tették otthonosabbá azokat. Sipos Lilla Judit csapattaggal beszélgettünk.

ÉF: Ki hogyan kapcsolódott a projektbe?

Sipos Lilla Judit (SLJ): Több idén, illetve jövőre diplomázó hallgató van a csapatban, ezért a vizsgaidőszak és a diplomavédések miatt ők csak a munkafolyamat elején és végén tudtak részt venni. A csapat nagyrésze viszont egész idő alatt együtt dolgozott, a végleges koncepciót közösen alakítottuk ki, feljesztettük. Nem ez volt az eredeti terv, sok ötletünk volt útközben a település különböző pontjaira, igényeire. Végül a tervtanács ajánlotta, hogy ezt a helyszínt válasszuk.

ÉF: A tervtanács Golopot vagy konkrétan a vasútállomást adta helyszínül?

SLJ: Eredetileg Golopot; a polgármester leginkább a belvárosba szeretett volna valamit. Azt javasolta, hogy felejtsük el a vasútállomást, mivel szerinte ott kisebb az esélye annak, hogy maradandó lesz az építmény. Ezt mi komolyan is vettük, és a falu egyébként nagyon szép központjába terveztünk. Végül úgy döntött a tervtanács, hogy a falu ékszerdobozszerű atmoszférájának térhódítását kéne elősegíteni; úgy, hogy a vasútállomás reprezentatív területére tervezve utaljunk a falu jellegére. Egyébként már a tavalyi Hello Wood tábor során is felmerült ez a helyszín, így már ismertük valamennyire.


fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

ÉF: Ti is örültetek ennek a választásnak?

SLJ: Eredetileg nem, a többi helyszínen sokkal könnyebb lett volna a környezettel operálni. Később viszont rengeteg lehetőséget fedeztünk fel a helyszínben, mivel így mi teremthettük meg az egész környezetet. Ezért került bele a tervezésbe az állomás mellékhelyiség épülete, mellyel kommunikál az installáció. Eleinte céloztak arra, hogy takarjuk el, rejtsük el az illemhelyet, de nem akartunk egymással konkuráló, vetélkedő építményeket létrehozni, inkább az egymást erősítő hatásukat használtuk fel. Erre a megőrzésre, egymással élésre utal az installáció együttes címe is: “ÉLJ A MÁV-NAK”.

ÉF: Az installáció terve hogyan alakult ki?

SLJ: Amikor megállapodtunk a vasútállomás helyszínében, felevenítettük, hogy mi is volt arról a benyomásunk: egy vadnyugati, elhagyatott táj jutott az eszünkbe, ahova még a golopiak sem szívesen mennek - erről tájékoztattak is minket. Azonnal a ’Volt egyszer egy Vadnyugat’ című film jutott eszünkbe. Vonat és puszta. Gyűjtöttünk inspirációs képeket, majd az egyik fotó sarkában, Charles Bronson profilja mellett megláttunk egy kádárrakást. Ez az a sajátos struktúra, mellyel a fákat egymásra illesztve szárítják a hordókészítők, amíg el nem érkezik a hordó összerakásának ideje. Azonnal beugrott, hogy a Tokaji borvidék területén vagyunk, összeértek az asszociációk, megszületett a végleges terv.


fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

ÉF: Mennyire volt része a koncepciónak az elejétől kezdve, hogy szimbolikus alkotás legyen?

SLJ: Szobrászok vagyunk, nem akartunk kilátót vagy pihenőhelyet tervezni; ezeket nálunk sokkal jobban tudják az építészek – mi a saját nyelvünkön keresztül akartunk a tájhoz és főleg Golop településhez adni.

ÉF: Hogyan fog kommunikálni az állomással az installáció?

SLJ: Három struktúrát építettünk a mellékhelyiség elé, melyek megadják az első benyomást az állomás felől. Az eredeti épületre a toronyegyüttest idéző ajtókat készítettünk. Ezek választják el a fülkék otthonos belsejét a letisztultabb hangvételű külső tértől. Az így közrefogott tér hasznosul, a belül ülőhellyel kiegészített tornyok és az illemhely egy fedetlen állomást alkotnak; megidézve a régi megálló épületét.

ÉF: Hogyan kezeltétek a fát?

SLJ: Nyers hatást idézve színtelen lakkal tartósítottuk az anyagot. A Hello Woodtól kérhettünk előre leszabott és tíz-tíz fokos szögben bevágott, trapéz keresztmetszetűre alakított pallókat, hogy méginkább idézzék a hordódeszkákat. Így minimális lett az anyagveszteségünk. Az illemhelyet kizárólag a táborban összeszedett hulladék faanyagból újítottuk fel.

ÉF: Milyen most itt szobrászként dolgozni?

SLJ: Izgalmas. Nekünk nagyon érdekes, hogy az építészek mit alkotnak, és milyen szemlélettel. Úgy gondolom ez fordítva is igaz.

Kiss-Pál Anna

 

fotó: Lakos Máté

 

Magyar Képzőművészeti Egyetem

csapatvezető: Gálhidy Péter, Sallai Géza

csapat: Csukás Csenge, Farkas Lucián, Gheorhita Borbála, Görbe Adrienn, Kozma Anita, Krausz Dániel Csaba, Mikus Áron, Sipos Ábel Mihály, Sipos Lilla Judit, Veres Márton Vitéz

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »