építészet : környezet : innováció

Minimal art és maximum komfort

A korábbiakhoz képest szűk terepen, több kötöttséget leküzdve, zárt soros beépítésben valósíthatta meg az Energia Design elvét a gyakorlatban Prof. Dr. Kistelegdi István. A foghíjtelken épült pécsi lakóházban az öko-hatékonyság mellett hangsúlyos szerepet kapott a vizuális komfort megvalósítása is. Bán Dávid írása.

Egy kisebbfajta, ultramodern, páncélozott erőd bukkant fel a domboldalra felkúszó romantikus utcácskában Pécsett. A szürke, zárt, kifelé kissé talán mogorvának is tartható ház, a lakók számára komfortos, világos belső teret takar – a kis teraszos kertecske irányába pedig már teljes mértékben nyitott és barátságos. A saját karakterrel rendelkező zárt utcaképben levő foghíjbeépítés mindig nehéz építészeti feladat. A szűkös, számos korlátozással, építésügyi és városképi szabályozással nehezített terepen komoly kihívás nagyvonalú, mégis kellemes teret létrehozni. Az erőteljesen lehatárolt és korlátok közé szorított helyen, a megrendelő család öko-hatékony házat képzelt el, a kihívásokkal teli tervezési munkát pedig Prof. Dr. Kistelegdi Istvánra bízták.

A tervező számára komoly feladatot jelentett, hogy a kis területen energiatudatosság és komfortos térképzés szempontjából a maximális programot kellett megvalósítani. Kistelegdi bő másfél évtizede foglalkozik az épületfizikai szimulációkkal támogatott tervezési modellezés és módszer kidolgozásával, valamint alkalmazásával, amit a Pécsi Tudományegyetemen Energia Design névvel szabadalmaztatott. Ennek szellemiségében az elmúlt években több épületet - szabadon álló lakóházat, kisebb középületet, üzemcsarnokot - tervezett, született teljes körű átépítés is. Mindezekkel és magával a módszerrel korábban az Építészfórum is részletesen foglalkozott. Noha minden eddigi Energia Design ház a maga funkciójában és környezetében jelentett egyedileg megoldandó feladatot, jelen esetben az eddigiekhez képest zártabb, kötöttebb, szigorúbban szabályozott helyszín adott új nehézségeket az építésznek.

 

Nappali - építész: Prof. Dr. Habil. Ifj. Kistelegdi István DLA, PhD - fotó:

 

A Pécs történelmi belvárosához szorosan kapcsolódó, különleges festői hangulatú Tettye városrész domboldalon kanyargó kisvárosias, zárt beépítésű utcájában egy viszonylag szűkös, mindösszesen 167 négyzetméteres alapterületű építési telken kellett a megrendelő család számára kellő méretű komfortos és energiatudatos házat kialakítani. A telken a tervezés kezdetén egy kisebb, a szomszédos házak között szinte elvesző, erőteljesen leromlott állagú épület állt, amely egyértelműen elbontásra várt. Az így megtisztult területen azonban jelentős mértékben kötötte a tervező kezét a helyi szabályozás, ezért a beépíthetőség maximális kihasználásával egy 150 négyzetméteres hasznos alapterületű házat helyezett ide. Az előírás értelmében az épületnek illeszkednie kellett a környezet zártsorú beépítéséhez, az utcaképhez, valamint magastetős kialakításra volt szükség. Éppen ezen megkötések, valamint a szomszédos épületek tetőkiképzéseinek különbsége miatt a tetőszerkezet kialakítása komoly feladatot adott a tervezőknek. Annál is inkább, mert a formakialakításnál a külső szempontok mellett a tető kiemelt szerepet kapott az energetikai rendszerek egyensúlyában is. Az utca felé mutatkozó keleti homlokzaton a tető – annak érdekében, hogy egyfajta hidat képezhessen a két szomszédos épület tetősíkja között – egyedi, dinamikus formát kapott. Ezzel szemben a nyugati, nyugodtabb homlokzaton a megrendelő és a tervező közös elképzelése nyomán egy megtört vonalvezetésű alacsony dőlésszögű tetősík jött létre.

 

Szellőző kürtő - építész: Prof. Dr. Habil. Ifj. Kistelegdi István DLA, PhD - fotó:

 

A Kistelegdi által képviselt Energia Design módszert itt az adott paraméterek alapján kellett megvalósítani. Ennek egyik első eleme maga a tájolás, amely itt maximálisam behatárolt volt, hiszen az utca síkjából nem lehetett kilépni és a telek hátsó része is aránylag szűk lehetőségeket nyújtott. A korlátozott mozgástér ellenére a telek elhelyezkedése mégis szerencsésen segítette a megfelelő kelet-nyugati tájolás megrajzolását, s a többi adottságot is kellőképpen kihasználva sikerült egy jó energetikájú házat létrehozni.

Ahogy a korábbi Energia Design épületeknél, természetesen itt is tervezési szimulációkat végeztek az energetikára, a hőháztartásra vonatkozóan. Ezek alapján alakították ki a ház energetikai tömegformálását, amelyben fontos szerep jutott a szellőztető kürtőkkel ellátott tető kiképzésének. A kert felé tartó nyereglecsapás érdekes építészeti formaalakítása mellett elsősorban a kisebb fűtendő légtér kialakítása és a kedvező hőkomfort megteremtése érdekében született. Szintén kiemelt energetikai szerepe van a belső terek kialakításának, elrendezésének: a tető felé nagy légteret nyújtó kürtőformájú födémáttörésnek, amely a természetes szellőzést és légmozgást biztosítja. Az emeleti hálószoba fölött a lapos dőlésszögű tetőszerkezeti rész zárt, fűtetlen puffertérként szolgál, a tetőkürtő feletti felülvilágító üvegsáv pedig a természetes megvilágítást is erősíti az épület középső, sötétebb zónáiban.

 

Galéria - építész: Prof. Dr. Habil. Ifj. Kistelegdi István DLA, PhD - fotó:

 

A belső komfortszint megteremtéséhez szorosan hozzátartozik a megfelelő mennyiségű természetes fény beengedése a házba. A kert felé barátságos arcát mutató, kitárulkozó homlokzat teljes mértékben üvegezett, az üvegfelület elé helyezett külső árnyékoló segíti a benti hőérzet kiegyenlítését a nyári, melegebb időszakokban. A belsőépítészeti kialakítás a vizuális komfort növelésének szellemiségében készült: jellemző a világos színhasználat, a szellős terek és a minimalista stílusú bútorzat. A terek méretét optikailag is sikerült megfelelő mértékben növelni, a kürtőként is szolgáló légterek fölé pedig felülvilágítók kerültek, amelyek szintén az otthonos, mégis nagyvonalú térélmény megteremtését szolgálják. Nyugati irányból, a kert felől, a teljes homlokzatot befoglaló, filigrán alumínium keretes üvegfelületeken keresztül hatalmas fényár köszönti a lakókat a nappali-konyha-étkező egybefüggő, és a ház elrendezésében központi szerepet játszó egységében.

 

Közlekedő - építész: Prof. Dr. Habil. Ifj. Kistelegdi István DLA, PhD - fotó:

 

Az utca felé decensen páncélozott homlokzat szokatlan formában védi a lakók privát terét, az emelett tetőtéri szobáit, alatta a kettős garázst és a bejárati ajtót. A családi házak esetében egyelőre még ritkán használt elegáns, visszafogott, mégis határozottan karakteres fémhomlokzatával elnyerte a PREFA Hungária Kft. által meghirdetett minőségi fémlemezfedések és burkolatok széleskörű és időtálló felhasználására kiírt „Fémlemezfedések az építészetben” elnevezésű országos pályázat 2. helyét. A homlokzat burkolási megoldásában újszerű, talán ki is ugrik az utca miliőjéből – igaz, a szomszédos házak is csak tömegükben igazodnak egymáshoz. Hátrafelé a már említett, kisebb terasz és kertecske egyfajta belső oázisként nyújt szellősebb teret a háznak. A panoráma kibontakozását pedig a szinte teljesen észrevétlen üvegkorlát is erősíti, így zavartalan kilátás nyílik a belváros, valamint a közeli Kálvária domb irányába.

 

Fürdő - építész: Prof. Dr. Habil. Ifj. Kistelegdi István DLA, PhD - fotó:

 

A Tettye oldalában megépült családi ház végül a kis területen, a korábbi tervezésekhez képest kötöttebb módon, a hely adta lehetőségek maximális kihasználására született. Elrendezésében jól érvényesülnek az Energia Design eredményei: jó energetikájú és egy magas komfortérzetű épület jött létre. A ház külső, zárt arca talán első látásra szokatlan, de szolid eleganciájával mégis megragadja a láátogatót, egyedisége pedig kiemeli a szomszédos épületek közül.

Bán Dávid

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »