építészet : környezet : innováció

Mester Tibor: Pécsi városlakók mentális térképei

Hogyan változtatják meg a fogyasztás új terei a tér érzékelését.

A pécsi lakosok mentális térképeinek elemzése egy kiterjedtebb városkutatási program elemeként a városi tér percepciójának átalakulását, a nyilvános térhez való változóban levő viszonyt kívánta tetten érni. A kutatás alapját és kereteit a mentális térképezéssel végzett adatgyűjtés szolgáltatta; ezt a módszert főként az urbanisztikában alkalmazzák konkrét várostervezési, városrész-rekonstrukciós feladatok segédeszközeként. A mi érdeklődésünk középpontjában az állt, hogy miként alkalmazható a mentális térképezés módszere a városantropológiai vizsgálatokban. Nem csak azt kívántuk felderíteni, hogy milyen elemek szervezik meg egy viszonylag heterogén közösség térről alkotott képzeteit, hanem azt is, hogy visszatükröződnek-e benne a város fizikai terében és a városlakók térhasználatban végbemenő változások.

Kiinduló hipotézisek
(1) A fogyasztás új terei megváltoztatják a tér érzékelését, a város térszerkezetét. A fiatalabb generációk szabadidejük jelentékeny részét itt töltik, számukra épp ezért ezek a terek válnak fő orientációs pontokká.
(2) A hagyományos városközpontok szerepe leértékelődik. A térképeken megjelenő orientációs pontok főként funkcionális értékűek, a fogyasztáshoz kötődnek, a nyilvános terek más típusú használata háttérbe szorul.
(3) A térképeken megjelenő helyek és a város térstruktúrája markáns különbségeket mutat az egyes társadalmi csoportok esetében. A várossal és a városrészekkel kapcsolatos vélemények jelentős eltéréseket mutatnak a lakóhely és a társadalmi csoporthoz tartozás függvényében.

Tendenciák a városreprezentáció megszervezésében

A belváros mint látványtár
Az első figyelemre méltó tapasztalatunk az volt, hogy a belváros dominálja a városi tér szemléletét. A belváros a mentális térképek szinte mindegyikén szerepel, több mint egyharmadán pedig kizárólag a belváros jelenik meg. A belváros határai, kiterjedése tekintetében az egyes térképek kevés eltérést mutatnak, főként a központi mag, a történelmi belváros válik hangsúlyossá. A lakóhelyül szolgáló városrész ehhez képest csupán egy elnagyoltabban körülhatárolt terület, néhány utca, vagy épületcsoport jelzi a helyét a városon belül. Több megkérdezett meg is feledkezik róla a térkép rajzolásakor, és mindössze három olyan térképpel találkoztunk, mely egyértelműen feltüntette a készítőjének lakóhelyét.



A belváros és ezen belül is a Széchenyi tér nyitott, nyilvános, ugyanakkor reprezentatív tér, amelyben minden társadalmi csoport megjelenik és megjelenítheti magát, és ami emellett az informális kapcsolatoknak is teret ad. A térképeken ennek ellenére elsősorban mint "látványtár", az útikönyvekben szereplő és az interjúk során is gyakran felidézett kötelező első pécsi séta színtere jelenik meg, a felbukkanó épületek pedig főként turisztikai látványosságok, a közöttük, mellettük elterülő publikus helyek csak esetlegesen válnak az ábrázolás elemeivé.

Két, egymást felül nem író magyarázat is adódik a belváros városi teret uraló, domináns megjelenésére. Az első, hogy a városlakók számára az autentikus, valódi Pécset a belváros testesíti meg, ez fejezi ki a város esszenciáját. Ezt a képet nem az egyén hozza létre, ő csupán konformista módon alkalmazkodik a város aktuális turisztikai reprezentációihoz. Ezzel magyarázható, hogy nem jelenik meg egyetlen térképen sem a Széchenyi tér délnyugati oldalán található McDonald's, és ezért találkozhatunk csupán egyetlen térképen a város turisztikai önképéből jelenleg épp kiiktatott Nádor szálló épületével. Másrészt a kérdezés szituációjából fakadóan egyfajta lojális válaszadásnak is tanúi lehetünk: az interjúalany valamilyen feltételezett elvárásnak megfelelően akarja bemutatni a várost, és ehhez ez a számára legegyszerűbben hozzáférhető reprezentációs keret.

Ikonikus elemek
A második megfigyelt jelenség közelebb visz a városi tér látványként, látványosságként történő bemutatásának vizsgálatához. Az általunk ikonikus térképeknek nevezett ábrázolások a részleteket kiemelik a városi térből, így oldva annak homogén jellegét. Ezek a térdarabkák akár "városlogóvá" is tömöríthetőek.

A leggyakrabban felbukkanó ikonikus elem a Gázi Khászim pasa dzsámija, ami valóban Pécs egyik emblémaszerű, ugyanakkor ellentmondásos épülete. A harmincas években rekonstruált épület nem igazán tekinthető török kori műemléknek, jelenleg katolikus templomként funkcionál. Ennek ellenére úgy tűnik, a pécsiek nem kérdőjelezik meg autentikus jellegét, amit egy közelmúltban lezajlott vita - újra felépüljön-e a felújítás előtt még mellette álló harangtorony - is jelzett. Valószínűleg éppen jelentésének meghatározhatatlansága és a környező klasszicista homlokzatú épületekkel ellentétben álló karakteres jellege miatt válhatott a város időtálló szimbólumává. Ugyanakkor jelértéke sem elhanyagolható: sok ábrázoláson a Széchenyi tér helyzetét kizárólag a Dzsámi jelzi és jelöli ki, így tehát a tér egészére is utal.

A TV-torony szintén megtalálható a legtöbb ilyen térképen, amit részben térbeli orientációs pontként való használata is magyaráz. Ennél talán lényegesebb, hogy a környezetében található az elhanyagolt állapotban levő Mecseki Kultúrpark (az állatkert, a vidámnak csöppet sem nevezhető vidámpark, séta- és túraútvonalak, sípálya), melyet az interjúalanyok mint pécsi látnivalókat, kirándulóhelyeket rendszerint megemlítenek. A TV torony és környéke a pécsiek számára tehát nem elsősorban valamiféle letűnt technicista korszak jelképe, hanem a város tömegközlekedéssel legkönnyebben elérhető látványossága természeti környezetben, azaz a szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó hely-jel.

Figyelmet érdemel a Székesegyház gyakori feltüntetése, ami egy évtizeddel korábban valószínűleg kevésbé lett volna ennyire markáns. Értelmezésünk szerint a Dóm a Dzsámitól eltérően inkább a környezetére utal. Előterében található a közelmúltban feltárt és a világörökség részét képező két ókeresztény sírkamra, melyek a város jelenlegi turisztikai propagandájában központi helyet foglalnak el. Ennek közvetlen szomszédságában található a Sétatér, ami az utóbbi 5-6 évben kulturális-turisztikai szempontból az egyik legintenzívebben felhasznált terület. A Sétatér egy évtized alatt a tömeg forgatagában való elvegyülés legfőbb terepévé vált, áprilistól októberig nyitva tartó "kiülős helyeivel" jelenleg tipikus példája a fogyasztás terének, amely egyben a tér fogyasztását is jelenti.

A kizárólag az ikonikus térképeken megjelenő 25 emeletes magasház vizuális szimbólumként való felbukkanása az előbbieknél könnyebben értelmezhető: a világ legmagasabb lakatlan lakóépülete az időről-időre felbukkanó megoldási elképzelések ellenére is a város vezetőinek kudarcát testesíti meg. Az épület építésének és utóéletének története valódi "városi legenda", azaz elbeszélhető, sztorivá formálható eset, amely szimbólumként akár a városi fejlődés megtorpanását, elakadását, a kiútkeresés kilátástalanságát is szemlélteti.

A várost megjelenítő helyek rendszerének átalakulása személyesebbnek, kevésbé mesterkéltnek tűnik, mint a belváros kurrens bedekkerhez igazodó reprezentációja; spontán folyamatnak tekinthető, mely során egyes, régebben szorosan a városi élethez kapcsolódó terek (a Nádor Szálló, a Balokány liget, a Káptalan utcai szabadtéri színpad) eltűnnek, kiüresednek, és nyomukban új térbeli kötődések jelennek meg. Úgy tűnik tehát, ez a szimbolizációs folyamat kevésbé rendelődik alá a helyi politikai-közéleti diskurzusok és a turizmusipar által termelt szimbolikus ökonómiának.

Túl az észlelési téren: a külvárosok
A mentális térképeken megfigyelhető harmadik és egyben utolsó tendencia a városszerkezetre, pontosabban az egyes városrészek reprezentációjára vonatkozik. Azokon a térképeken, melyek a városrészeket is feltüntették, általában 5-10 területtel találkozhatunk, a közvetlen rákérdezés során az interjúalanyok túlnyomó többsége öt városrészt nevezett meg (a lakóhelyválasztás preferenciális sorrendjében: a Mecsek(oldal), a Belváros, a Kertváros, az Uránváros, a Meszes). A belvárost körülvevő három külváros (Budai, Siklósi, Szigeti) "kifelejtése", a belvárossal vagy a szomszédos övezetekkel történő összevonása szembetűnő, azaz ezek az elemek a lakosok többsége számára nem szerves alkotóelemei a városnak; nem részei sem az aktivitási, sem az észlelési térnek.



 

A megnevezett területek egyike sem tekinthető homogén lakóövezetnek, ennek ellenére a kiegészítésként adott jellemzésük meglehetősen egységes és konszenzust tükröz. A városszerkezet kognitív reprezentációját két szembeállítás határozza meg: észak (fenn, jó levegő, rend, jólét) és dél (lenn, kosz, rendezetlenség, szegénység) kontrasztja, mely sok hasonló fekvésű városban megfigyelhető; valamint a nyugat-keleti irányban tett különbségtétel (biztonság és tér, illetve veszély és zsúfoltság). Az utóbbi jellemzők a roma lakosság hangsúlyosként érzékelt kelet-pécsi jelenlétéből fakadnak, amely elvezet minket a város bemutatásakor is említett szegregáció kérdéséhez.

A "Meszesként" megjelenő terület, melyhez a megkérdezettek többsége a romák jelenlétét társítja, magában foglalja a kelet-pécsi területeket (Meszest, Fehérhegyet, Szabolcsfalut, a Budai városrész és a Siklósi városrész egy részét); határai a belváros szélén kezdődnek, és csak néhány határoló térelem kapcsolódik hozzá. A megfogalmazott véleményeken túl, a szegregációról árulkodik az is, ahogy a térképek rajzolói az említett területek által elfoglalt terület jelentőségét csökkenteni igyekeztek. A "Meszest" a térképek szélére szorítva, a kérdésekre adott válaszokban leírt méreteinél jóval kisebb területet elfoglalva ábrázolják, ekképpen csökkentve jelentőségét. Nem csupán ismeretlen, vagy leértékelt területről van szó, hanem veszélyesnek ítélt és ezért a városi tértől elkülönített, a városképből kirekesztett övezetről. A városi térrel kapcsolatos attitűdök tehát megelőlegezik a további gettósodást a kelet-pécsi övezetben.

Következtetések
(1) A fogyasztás új típusú terei alapvetően nem alakították át a város észlelt térszerkezetét, a fiatalabb generáció számára sem jelentenek jelentős orientációs támpontokat. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a városlakók kognitív térképeinek ne képeznék szerves részét. Arról lehet inkább szó, hogy a városlakók ezeket a tereket - Marc Augé kifejezését kölcsönvéve - "nem-helyként" kezelik, olyan térként, mely nem része, csupán függeléke a városnak.

(2) A nem belvárosi városközpontok szerepe leértékelődik, használatuk pusztán funkcionális jellegűvé válik. A belvárosi tér ezzel szemben sűrűsödik, alapvető szervező eleme a bemutathatóság és a látvány. Bemutatása a turista perspektívája mentén épül fel, mely szorosan kapcsolódik az itt megrendezett fesztiválok eseményeihez; egyes elemeiben tetten érhető a városmarketing üzeneteinek fenntartások nélküli elfogadása. A mindennap megtapasztalt közvetlen környezet - az otthon és a munkahely - leértékelődésében felfedezhetjük a privát és nyilvános terek fokozódó szembenállását is.

(3) A térképeken megjelenő helyek és a város térstruktúrája nem mutat markáns különbségeket az egyes városrészek lakóinak esetében, eltéréseket a városszerkezet észlelésében és az ahhoz kapcsolt attitűdökben találhatunk. A város legértékesebb térszelete minden társadalmi csoport számára a belváros. A város megítélésében ugyanakkor a belvárosi és belváros környéki lakosság véleménye a legkevésbé kedvező: ők gyakrabban látják leszakadónak, kicsinek, unalmasnak, rendezetlennek, barátságtalannak Pécset, és körükben nagyobb erről a konszenzus, mint a város külső kerületeiben élők esetében. Számos részlet arra utal, hogy a várossal kapcsolatos attitűdök tekintetében ez a legfontosabb véleményformáló csoport, melyhez a többi csoport tudattalanul is alkalmazkodni igyekszik.

A teljes tanulmány *.pdf formátumban olvasható.

vélemény írásához jelentkezzen be »