építészet : környezet : innováció

Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét Fertőbozon

A laboratórium építésére az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, valamint az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont 434,59 millió forintos, vissza nem térítendő uniós támogatást nyert. A zéró mágneses tér laboratóriumban földi körülmények között válik lehetővé az interplanetáris térben jellemző mágneses környezet vizsgálata. 

Bokor József, az MTA természettudományi alelnöke elmondta, hogy az új laboratóriumban unikális kísérleti lehetőséget biztosíthatnak majd a kutatóknak. Mint rámutatott, az obszervatórium munkájának és eredményeinek ismertsége nemzetközi szinten az egyik legjobb a korábbi nemzetközi projektekben való részvételek miatt. Az obszervatórium különleges szerepet tölt be a geofizika területén, a kutatói gárda elhivatott, az MTA pedig lehetőségeihez mérten támogatja a munkát.

Wesztergom Viktor, az MTA CSFK GGI igazgatója, az obszervatórium vezetője elmondta, hogy a tízszer tíz méteres, kocka alakú épület egy árnyékolt mágneses laboratórium lesz, vagyis mágnesesen láthatatlan lesz a világ számára, mert mágneses tere nulla közeli lesz. Beszélt arról is, hogy az elektromágneses tisztaszobában az űrfizikai kísérletek és fejlesztések mellett geofizikai, anyagtudományi, és élettudományi kísérletekre és fejlesztésekre is lehetőség lesz. Mindezek mellett különféle mérőeszközök mágneses vizsgálatát és kalibrálását is végezhetik, ezzel tovább bővítenék a magyar részvételi lehetőségeket az Európai Űrügynökség programjaiban.

U. Nagy Gábor, a laboratórium egyik építésze elmondta, hogy a mágnesesen nulla teret egy háromrétegű speciális ötvözetből, műmetálból készült, háromszor három méteres kamra biztosítja, amely köré egy úgynevezett kompenzáló tekercsrendszert építenek. A kamrát Németországban készítik. Speciális anyagokat kell használniuk az építés során, kerülni kell a ferromágneses anyagok (vas, nikkel, kobalt) használatát, ezért a tekercsrendszer köré előregyártott faszerkezetű épületet húznak. Hasonló létesítmény Európában Németországban és Hollandiában van, utóbbi az amerikai űrkutatási hivatalé, a NASA-é.

Forrás: MTI

 

vélemény írásához jelentkezzen be »