építészet : környezet : innováció

Lassan belépve - Entrez lentement



Kiállítás lakóterekről és személyiségekről Pierluigi Nicolin rendezésében

2005. április 13-tól május 5-ig, Via Stendhal 36, Milánó

 

Entrez lentement
2000 óta a Milánói Szalonokat rendre úgy nevezett "szalonon kívüli" (fouri salone) események kísérik, amelyek arra hivatottak, hogy a nagyszabású bútorvásár erőteljes kommersz imázsán változtassanak, csakúgy, mint a fiatalokat bemutató SaloneSatellite is. Kiemelkedő ebből a szempontból a designereket, építészeket és képzőművészeket mozgósító "nagy kiállítás", melyet 2000-ben a "Szobák és titkok" (Stanze e Segreti), 2001-ben az 1951-2001 Made in Italy?, 2002-ben a GrandHotelSalone, 2003-ban a "Prométheuszt elképzelvén" (Immaginando Prometeo), tavaly pedig a "Vacsorázó design" (Dining Design) címmel nyitottak meg az érdeklődők előtt. Ez a kiállítás évről-évre a Milánói Szalonok egy-egy vezértémáját választja kiindulási pontjául, s a bútorvásár pavilonjaiban megszokott hektikus légkörrel szemben a kontemplációnak nyújt otthon pár hétre minden tavasszal.

 

Az igazi modulor
Ami immár csupa PR, marketing és túlélésért folytatott harc a Salone del Mobilén, az ezeken a kiállításokon egészen más fényben jelenik meg. Egyszerűbben szólva, e kiállítások arra intenek, hogy nem csupán kenyérrel él az ember, s a kortárs designt - téralkotást, tárgytervezést és vizuális kommunikációt - nem csupán trendek és üzleti szempontok vezérlik, de páratlan szakmai felkészültség, és nem ritkán művészi spiritusz is. Vagy legalábbis azt sugallják e tárlatok, hogy jobb, ha nem feledkezünk meg az artisztikus látásmód játékos anarchizmusáról sem, hiszen az minden szakmában - sőt Feyerabendtől tudjuk, a tudományban is - húzóerő, az innováció egyik legfontosabb letéteményese. Egyébként is, aki járt már Milánóban a Szalonok idején, tudja, jó megpihenni egy darabon a sok szakmai újdonság sokkja után.

 

Corbu dobozkája (modell)
Idén Pierluigi Nicolin arra vett rá néhány kortárs építészt, hogy immár jócskán klasszikusnak mondható modern építészek egy-egy személyes indíttatástól gazdag házát gondolja újra, a kiállítás megfelelő részének megtervezésével, s egy filozofikus töltetű installáció - afféle művészi re-design - elkészítésére. Kengo Kuma Eileen Gray E-1027-es tengerparti villáját, Juan Navarro Baldeweg Luis Barragán mexikóvárosi házát, Álvaro Siza Vieira Oscar Niemeyer rio de janeiroi Casa das Canoas-át, Tony Fretton Alison és Peter Smithson fonthilli Upper Lawn Pavilionját, Pierluigi Cerri Marco Zanuso szardíniai Casa ad Arzachenáját, Michael Maltzan Rudolf M. Schindler nyugat-hollywoodi Kings Road-házát, Steven Holl Alvar Alto noormarkkui Villa Maireáját, Pierluigi Nicolin pedig Le Corbusier Cap Martini Cabanonját gondolta újra, s értelmezte a jelenből.

 

Via Tortona
A kiállítás a Tortona-negyed újjáéledő posztindusztriális zónájában várta látogatóit egy decens módon rehabilitált, értékes ipari épületben. Személyes töltetű installációi arra adhattak szívmelengető példát, milyen is az, amikor az újítók nem feledkeznek meg elődjeikről, s az innovációt csakis a hagyomány messzemenő tisztelete mellett tudják elképzelni. A kiállítás címe és szlogenje Le Corbusier-től származik; Corbu egykoron Eileen Gray - egészen a közelmúltig vandálok dúlta állapotban lévő - tengerparti villájának falára írta fel e sorokat. Nem is lehet szebben összefoglalni, miként is viszonyul a jó építész az intim lakóterek megtervezéséhez, a bensőséges otthonok megálmodásához. Ugyancsak szépen illusztrálja Corbu idézete azt az elmélyült és kifinomult látásmódot, ahogyan az igazán nagy építészek elődjeik alkotásai felé fordulnak, megértve azokban a csak a maguk korára jellemző vonásokat, s azokat a transzcendens tartalmakat is egyúttal, melyek nem az üzleti világ kisajátító percembereinek szólnak.

SzeM

Fotók: Szentpéteri Márton

vélemény írásához jelentkezzen be »