építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Kontakt Színház, Szombathely

A szombathelyi „Kontakt Színház” épületében irodalmi könyvesbolt, étterem és kávézó is helyet kapott.
Sztranyák Gergely diplomadíjas munkája.

A hely és a program
Célom egy olyan színház létrehozása volt, mely nemcsak az előadás ideje alatt áll nyitva a látogatók előtt, hanem bárki bármikor bemehet, és beleszagolhat a színház légkörébe.

A színház (nagyterem, pinceszínház, próbaterem) mellett helyet kapott az épületben egy irodalmi könyvesbolt (felolvasó estek), illetve étterem (zenés előadások), kávézó (összenyitható, többcélú térré alakítható), lépcsőház-galéria és szekrényes ruhatár a földszinten (a városba látogató vendégek számára is, akik az itt elhelyezett mélygarázst választják kiindulási helyként).

 

Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
 

 

A választott helyszínem Szombathely buszpályaudvara. A város már régóta tervezi az állomás áttelepítését a vasútállomás közelébe. Ennek következményeképpen felszabadul a belvárosban egy igen értékes terület. A Fő tér gyalogosan kb. 10 perc távolságra van (az általam javasolt úton keresztül 5 percre redukálódik a távolság), délre a Romkert parkja a borostyánkőúttal, a római villa feltárt falai, továbbá a székesegyház nyugati apszisa, továbbá több múzeum, kulturális célú épület, iskola és kollégium található látótávolságon belül.

A környező épületek meglehetősen vegyes képet mutatnak. A székesegyház és közvetlen környezete az 1790-es években késő barokk stílusban épültek. A telek szomszédságában álló házak a 20. század különböző korszakaiból származnak, a tűzoltóállomás szocreál stílusú, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ a 70-es évek, az egyik lakóház a 60-as évek modernizmusát követi.

A színház nem kíván egyik irányhoz sem kötődni, sokkal inkább a település szerkezete határozta meg a formáját.

A telek belváros felé eső területe az utca felől fejlődik befelé, míg a nyugatra a századforduló után épült épületek belülről kifelé alakulása látható, amely a kor nagy szemléletváltását tükrözi. Az egyik irányba a házak az utcát erősítik, míg a másik irányba az épület önmagát a környezetében. E két ellentétes fejlődésnek a határmezsgyéjén található a helyszínem.

 

Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
 

 

Az épület külső-belső formai alakulását a hely és a program határozta meg. A hely kettőssége irányította a figyelmemet a színház két alapvető használójára, a nézőre és a színészre, illetve e kettő kapcsolatára. Ennek megfelelően határoztam meg egy passzív és egy aktív tömeget.

A passzív tömeg statikus, nehéz, részben publikus, tehát itt kap helyet a könyvesbolt és a színházterem, illetve ezek kiszolgáló funkciói.

 

Kontakt Színház, Szombathely, Stranyák Gergely diplomamunka
 

 

Az aktív tömeg mindig publikus, nem statikus, lebegő, mozgásra serkentő, bárki bármikor bemehet egészen az éjszakai zárásig. (ruhatár, étterem, kávézó, galéria).

A tervem e két tömeg kidolgozására illetve egymáshoz és környezetéhez fűződő viszonyára, párbeszédére fókuszál.

Sztranyák Gergely
Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar
Építésztervező művész szak

Belső konzulens: Veres Gábor
Külső konzulens: Pelényi Margit

A munka Breuer Marcell Diplomadíjban részesült.

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »