építészet : környezet : innováció

Kemény munkával az élvonalban

Ambíciózus tervekkel és kemény munkával vív ki egyre nagyobb elismerést Magyarországon a dinamikusan fejlődő Aliplast. Mára számos épület nyílászáróit vagy függönyfalát adják a cégcsoport kiváló minőségű termékei, a vállalat segítőkész hozzáállásával és szakmai hátterével elérte konkurensei tiszteletét is. A cég újdonságait most a Construma kiállítás A pavilonjának 303 b/1 standjánál is megtekinthetik az érdeklődők.

"A Construma építőipari szakkiállításon egy ujjlenyomat-leolvasó rendszerrel felszerelt, rejtett szárnyas panel betétes bejárati ajtót, valamint egy 90°-os sarokmegoldású, sarokoszlop nélküli, emelő-toló erkélyajtót mutatunk be újdonságként, elsősorban szakmai érdeklődőknek."– mondta el Buliszak Edward. Az Aliplast magyarországi képviseletének vezetője egyébként még a 2010-es kiállításon kapta a felkérést erre a posztra, amire – mint fogalmazott – "gond és gondolkodás nélkül" rábólintott.

Az elmúlt hét évben a vállalat erős piaci pozíciót vívott ki magának, 12-14 százalékos részesedésével ma már hazánk második legnagyobb alumínium rendszer-beszállítója.


Az aliplast piaci részesedése


Fő konkurenciájuk tavaly 10 milliárd forintos forgalmat bonyolított, ennek 60 százalékát tették ki az alumíniumrendszerek. Ezzel szemben Magyarországra az Aliplast lublini gyára szállít – ez a belga gyökerű gyártó hazai, francia, és brit gyárához képest a legfiatalabb és legdinamikusabb, és ez látja el Lengyelország és hazánk mellett Csehország, Szlovákia és Litvána piacát is. Az automatizált gyártósorokkal felszerelt lublini egység alumínium rendszerekből tavaly 15 milliárdos, a kiegészítő terméknek számító extrudált profilokból 10 milliárdos bevételt könyvelhetett el. Előbbi 15 milliárdnak 7-8 százaléka a magyarországi forgalom; mindezt korántsem volt könnyű felépíteni. – sorolta Buliszak Edward, hozzáfűzve: a cégcsoport a lengyelországi gyár létrehozása során felhasználta a hasonló kapacitású belgiumi, franciaországi és a Bristol melletti brit üzemben szerzett tapasztalatokat.

"Az Aliplast egyébként harmadik éve tagja az ALUTÁ-nak, az Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesületnek – éppen a 2014-es Construma alkalmából rendezett ALUTA konferencián jelentették be ünnepélyes keretek között felvételüket. Dacára a kezdeti bizalmatlanságnak, amellyel az újonnan érkező céget a szakma fogadta, nagyon komoly teljesítménnyel hozta be lemaradását a piac és a presztízs szempontjából is. – mondta el Fegyverneki Sándor, az ALUTA elnöke. Hozzátette: az egyesület tagjainak kifejezetten imponált, amikor Jan Kidaj, az Aliplast lengyelországi vezetője meghívására megtekinthették a vállalat grandiózus lublini présművét, és megszemlélhették azokat a présszerszámokat is, amelyeket sok cég ipari titokként kezel.


Buliszak Edward és Fegyverneki Sándor az Aliplast standján


"A látogatás egyértelműen eloszlatta a kételyeket az Aliplast cég műszaki háttere kapcsán, és azoknak a tagoknak az aggályait is, akik az esetleges olcsó, alacsony minőségű dömpingárutól féltették a magyar piacot." – szögezte le. A cég kis létszámmal, de nagyon kemény munkával még az ALUTÁ-n belüli komoly konkurensei tiszteletét is kivívta. A cég elfoglalta helyét a piacon, és kiválóan integrálódott az egyesületbe is, amelynek 32 tagvállalata – mint az elnök kiemelte – a hazai fém-üveg homlokzat, és üvegtető iparág teljes vertikumát lefedi.

Mint Fegyverneki Sándor elmondta, a régebben "magyar ezüstnek" is nevezett alumíniumból készült szerkezetek bizonyos területeken ma is verhetetlenek: ellenállóbbak a tűzzel szemben, mint a fa vagy a műanyag; ahogy a profilvastagsághoz viszonyított teherbíró képességük, a deformálódással és a kopással szembeni ellenállóságuk is sokkal jobb. Népszerű és tartós megoldásként az alumínium nyílászárókat elsősorban a függönyfalak, az irodaházak, illetve a középületek építésénél alkalmazzák, de lakóépületekhez is felhasználhatóak – ismertette. Ráadásul az elmúlt nyolc-tíz évben annyi innováció történt a szakmában, hogy az újgenerációs függönyfalak már könnyen eltávolíthatóak a homlokzatról, és az újabb technológiai trendeknek megfelelőbb elemekkel pótolhatóak. Eközben maga az üveg és az alumínium is újrahasznosítható, ami ma már szintén nagyon fontos szempont.

Az alumíniumszerkezetes függönyfal a legokosabb része egy épületnek, hiszen alig 6-8 centiméteres profillal, és 3-4 centiméter vastag üveggel elképesztően sok követelménynek kell megfelelnie: többek között a hőhídmentes hőszigetelés, a szél, a por és a csapadék elleni védelem, a bepillantás elleni védelem, a fényvisszaverő képesség és a betörésvédelem terén is – magyarázta az elnök, rámutatva: ugyanezt a hatást hagyományos szerkezettel igen vastag és otromba megoldásokkal lehetne elérni. "Mindig bámulom ezeket a szerkezeteket, hogy minden karcsúságuk ellenére milyen teljesítményre képesek; és azokat is, akik ilyen szerkezetek gyártásában vesznek részt, ezzel az igényességgel és felelősséggel, mint az Aliplast."

Valóban, lépésről lépésre építkeztünk; a Nordic Light irodaháznál, tűzgátló szerkezetek alapanyagait szállítottuk, az MTK stadion viszont már fontos mérföldkő volt, egyike az első nagyobb épülethomlokzatnak, amelybe a mi rendszereinket építették be, s amellyel a szövetség és a rajongók is meg voltak elégedve – hozta fel példának az Aliplast magyarországi referenciáit Tarjáni Tibor, a cég értékesítési vezetője.

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak olyan jó minőségű terméket forgalmaznak, amelyből a nyílászáró-gyártó vállalat két hét alatt készterméket tud előállítani, de folyamatosan partnereik rendelkezésére állnak szakmai információkkal és segédletekkel is, akik örömmel fogadják az ilyen jellegű törődést.

"Mi alapvetően PVC ablakokat gyártunk, ugyanakkor egyre több projektnél elengedhetetlen volt, hogy alumínium rendszereket is beépítsük a kínálatunkba: ekkor jött képbe az Aliplast, amellyel másfél éve lendületesen fejlődik a kapcsolatunk." – mondta el Osztafin Anna, a Magyar Termék Nagydíjjal és Business Superbrands díjjal is elismert Marshall Ablak alumínium üzletágának vezetője.


Osztafin Anna az Aliplast standján


Ő azt is aláhúzta, hogy kifejezetten elégedettek a cég szakmai és emberi hozzáállásával: az Aliplastnak nem csak addig fontos egy ügyfél, amíg megrendeli a termékét, hanem később is folyamatosan segíti, partnerként kezeli a másik oldalt. "Nekünk az elindulásban is sokat segítettek, hiszen számunkra az alumínium rendszerek egy teljesen új, ismeretlen technológiát jelentettek: folyamatos szakmai támogatást, valamint képzéseket biztosítottak és biztosítanak nekünk a mai napig." – hangsúlyozta Osztafin Anna, aki kiemelte az Aliplast rugalmasságát az egyéni kérések és a problémák kezelése terén is. Határozottan fontosnak tartja, hogy a cég rendkívül gyors, alig egy hetes szállítási határidővel dolgozik. "Ez egyedülálló a magyar építőiparban, főleg, hogy mindeközben a termékeik is kiváló minőségűek."– mondta el az üzletágvezető. "Az Aliplast egy nyugati szolgáltatási színvonalat valósít meg Kelet-Európában is." – összegezte, megemlítve: a kiváló kapcsolatokat jól példázza, hogy a két cég a Construmán is közös standon van jelen.

Mi soha nem állunk meg: folyamatosan elemezzük, hogy mire van szüksége a megrendelőnek, a gyártónak és a tervezőnek, és reagálunk is ezekre az igényekre – mondta Tarjáni Tibor, hangsúlyozva, hogy miközben a kisebb gyártókat is megbecsülik, céljuk a lengyelországi gyárban meglévő hatalmas kapacitás kamatoztatása a nagyobb gyártó cégek irányába is. Az értékesítési vezető meggyőződése: ha továbbra is keményen dolgoznak, nem lesz olyan szakember, aki ne ismerné az Aliplast nevet.

Nemzetközi szinten pedig elsősorban dél és kelet irányába terjeszkedne a cég – egészítette ki Buliszak Edward. Hozzátette: a térségben Románia és a volt Jugoszlávia tagországai az elsődleges célpontok, keleti szomszédunknál és Szerbiában már van is egységük. De a gyorsan fejlődő lublini gyárnak nyugat felé is komoly ambíciói vannak: a tervek szerint ők láthatják majd el Ausztria és Németország piacát is.

Aliplast

 

Aliplast

vélemény írásához jelentkezzen be »