építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Installációkkal borított borvidék Hello Wood módra

Mi történik, ha több mint 100 fiatal építészhallgatót szabadítanak a Tokaji borvidékre és egy hetet töltenek el építéssel? Olyan kreatív ötletek valósulnak meg, mint a Tállyoló, ami Európa mértani közepének állít emléket, a Kerekítés, ami segít a kisiskolások területfoglalásában vagy a borkedvelők pihenőjeként funkcionáló abaújszántói Dekantáló (ahol tapasztalataink szerint a nyári forróságban kifejezetten élvezetes hűsölni). 

Idén ünnepeljük a 15. évfordulóját annak, hogy a Tokaji borvidéket az UNESCO felterjesztette a világörökségi listára kultúrtáj kategóriában. Ez adta az egyik apropóját annak, hogy idén a Hello Wood itt rendezte meg Építész Mustra ‘17 elnevezésű oktatási programját, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács támogatásával. Az ország összes építész képzéséről és a Magyar Képzőművészeti Egyetemről összesen 150 diák és a hazai építészeti oktatás legjavát képviselő, díjnyertes építész kapcsolódott be a Tokaji borvidék megújulását övező közös gondolkodásba, és épített fel 11 projektet a régió 7 településén - Abaújszántón, Golopon, Mádon, Mezőzomborban, Monokon, Tállyán és Tokajon. Először fordult elő, hogy a Hello Wood Architizer A+ Award-nyertes programját az összes résztvevő egyetem beépítette a tantervébe. Az oktatási program célja, hogy a fiatalok és vezetőik ráhangolódjanak a helyi jellegzetességekre - az egyedülálló adottságokra, természeti-, kulturális- és épített örökségre, évszázados hagyományok ápolása mellett, a megújulásra való törekvésére, a bor és az építészet kapcsolatára - és az Y-generáció friss ötleteivel bővítsék a régió megújulásának gondolatvilágát. 

Az egyetemek saját csapatvezetőkkel és csapattal indulhattak, hogy összemérjék erejüket. A versenynek tétje is volt: az utolsó nap, a csapatok szavazatai alapján a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem monoki projektje nyerte el az 1 millió forint értékű fődíjat. A csapat a Kálvária-domb alján álló fa köré épített szakrális teret: a Merengőből egyedülálló kilátás nyílik a falura, miközben a temető és a Kálvári-templom közti tér meditációra is hív. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács különdíját a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési karának Tállyoló projektje kapta. A Valkai Csaba és Zelenák Fruzsina vezette csapat alkotása azt jelzi, hogy Tállya Európa mértani közepe, és egyben említést tesz a többi európai településről, amelyek mind ugyanezt gondolják elhelyezkedésükről - de mind tudjuk, hogy Tállya a cím jogos tulajdonosa. A Hello Wood különdíját a Széchenyi István Egyetem nyerte; Cseh András, Élő József és Tátrai Ádám csapatvezetők a tállyai Mailloth-kastély parkja és az iskolaudvar elválasztására szolgáló rozzant és rosszemlékű drótkerítés helyett terveztek csapatukkal mobil, játszóeszközként is használható Kerekítést. A flexibilis szerkezet egyben területfoglalás is, amely játékos vonalvezetésével csippent némi teret, a kicsi udvaron játszó iskolások számára.

"Tokaj-Hegyalja gazdag hagyatékkal rendelkező régió. Sok fiatal építész új látószöget hoz, a megszokott narratívák helyett, és segít felpezsdíteni a térség identitásához kapcsolódó közös gondolkodást. Ezért szerveztük meg, hogy egy héten keresztül az ország összes építészeti képzése és a Magyar Képzőművészeti Egyetem csapata ide koncentráljon és friss gondolatokkal reflektáljon a térségben tapasztalt társadalmi-, kulturális-, épített- és természetes környezetre." - mondták a Hello Wood vezetői.


Kerekítés - Széchenyi István Egyetem - fotó: éf


A Hello Wood egyetemek mustrájának és kollaborációjának szánt táborai Csopakról települtek át Tokajba. Jelenleg a térség turisztikai látogatása az őszi szüreti időszakra korlátozódik. Ezen gondolkodott el a Hello Wood csapata a résztvevő egyetemek oktatóival, a régió önkormányzataival és a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács csapatával: hogyan lehet kimozdítani és időben kiterjeszteni a vidék gazdag történelmi, kulturális, épített örökségi és kulináris hagyományának látogatását, megkóstolását.

A Hello Wood csapata már évek óta a falu jelentőségét hirdeti. Gandhira hivatkozva, aki a jövőt a falvakban látta, gondolják újra a vidék hagyományának szerepét és lehetőségeit a 21. században, hiszen az élelem-termelő vidék életben tartásának rendkívüli jelentősége van közös jövőnk szempontjából. Hosszabb távon gondolkodva a falu, a vidék újra vonzóvá tétele alternatív megoldást jelent az urbanizáció generálta problémákra.

Míg a térség egyik legnagyobb problémája az elvándorlás, elsősorban a fiatalok távozása, a Hello Wood szervesen az egyetemi képzésbe épülő projekttel (elsősorban az építészeti képzést nyújtó intézmények bevonásával) jelenik meg, amely alaposan megismerteti a térséget a fiatalokkal. Az alkotótábor a maga több mint száz résztvevőjével már egy nyitott réteget szólít meg, akik elsősorban a városi civilizációból érkezve, itt szerzett tapasztalataik révén viszik hírét a területnek.


Pozsár Péter - fotó: Lakos Máté


A helyszínválasztást komoly és alapos kutatómunka előzte meg, amely kiterjedt az épített örökségre, illetve a jelenlegi társadalmi összetételre, és igényekre is. A szervezők és a megszólított egyetemekről érkezők nem szervetlen, tájidegen megoldásokat hoztak, hanem érzékenyen figyeltek a helyi szokásokra, tradicionális eszközökre. Belesimulni és funkcionálissá válni, ez határozza meg az installációkat. Falvakban gyűjtött anyagokból készült (pl. a monoki templomtorony gerendáiból), vagy a helyi “design megoldásokat” alkalmazó padokat kreálva és adományozva a településeknek, a szó szoros értelmébe egybeolvasztva régit és újat. Tágasabb értelemben is gondolkodnak erről, egész pihenőket, falusi köztereket is szerveznek egy-egy padrendszer köré, vagy kiegészítői lesznek a helyi buszmegállónak. A pihenés, megpihenés gesztusa a turizmus hozta vándoroknak szól, akik akár egy falu főterén, akár a falvak határába telepített kerékpáros pihenőkben, vagy éppen kilátókban válhatnak részeivé a lokális közösségnek illetve a tájnak. A kilátó megmutat, perspektívát ad, ám egyszerre meditációra is késztet. A tájvédelem, a fák védelmének látványos megjelenítése szintén gyakori gondolata az installációknak. A komplex, erősen érzelmi töltésű élményeket sűrítik egybe és funkionalizálják az installációkban.

A megközelítésben fellelhető az érzékenység és felelősségérzet a helyi iskolákban tanuló gyerekek és társadalom hátrányos helyzetű emberei iránt. A workshopok idején készültek “jelek” is a helyszínek virtuális és vágyott funkciójának kiemelésére. Természetesen és nem utolsó sorban a szőlő és a bor is szerepet kapott a készülő és felállítandó installációkban; egy pincefoghíjakat betöltő, kiegészítő tervet valósítottak meg, valamint egy fejlődő, változó szobrot, egy hatalmas, pirosló furmintlevelet (amely minden részét egyenként faragták a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói) gondoltak el és építettek fel Mádon.

Öröm látni, hogy a Hello Wood által képviselt szellemiséget, a kommunikáció fejlesztésére irányuló törekvést már a hallgatók gondolkodásában is viszontlátjuk. A tábor során készülő és a falvakban látható installációk a hagyományokat figyelembe véve tágabb és fennköltebb értelemben a diskurzusnak, helyi szinten a beszélgetésnek biztosítanak teret és eszközt, miközben a tájélmény lehetőségeit is figyelembe veszik. Közös gondolkodásra, beszélgetésre invitálnak mindenkit - az itt lakókat és vándorokat egyaránt. 

 

Golopipaddal

alkotó: Budapesti Metropolitan Egyetem
csapatvezetők: Galambos Dániel, Molnár Beáta, Pintér Márton
csapat: Béres Réka, Csala Sára, Györke Lilla, Heim Lehel, Horváth Fanni, Krönung Bálint, Meiszter Evelin, Német Anita, Vichnál Krisztina
helyszín: Golop, buszforduló

Golopipaddal - Budapesti Metropolitan Egyetem - fotó: Bujnovszky Tamás


Monokipaddal

alkotó: Budapesti Metropolitan Egyetem
csapatvezetők: Galambos Dániel, Molnár Beáta, Pintér Márton
csapat: Béres Réka, Csala Sára, Györke Lilla, Heim Lehel, Horváth Fanni, Krönung Bálint, Meiszter Evelin, Német Anita, Vichnál Krisztina
helyszín: Monok, Kossuth Lajos Általános Iskola udvara

Monokipaddal - Budapesti Metropolitan Egyetem - - fotó: Lakos Máté



XYZ

alkotó: Budapesti Műszaki Egyetem
csapatvezetők: Lassu Péter, Pálóczi Tibor
csapat: Bális Marcell Gergely, Bognár Melinda Zsófia, Boronkay Gábor Szilveszter, Botka Fanni, Györfi György Dániel, Kolossváry Bernadett, Ódor Anna Flóra, Salamin Fanni Zita, Szűcs Mihály, Zacher Bendegúz
helyszín: Tokaj, Bodrog part

XYZ - Budapesti Műszaki Egyetem - fotó: Bujnovszky Tamás



Tájtető

alkotó: Debreceni Egyetem
csapatvezető: Zombor Gábor
csapat: Balogh Tamás György, Farkas Alexandra Éva, Fodor Zsófia, Kövessy Bence, Mártha Anna, Molnár Dorina, Pásztor Anna, Soltész Angéla, Zsupos Zoltán, Zurai Lilla
helyszín: Mezőzombor, Rákóczi út

Tájtető - Debreceni Egyetem - fotó: Bujnovszky Tamás

 

Furmintavillám

alkotó: Magyar Képzőművészeti Egyetem
csapatvezetők: Gálhidy Péter, Sallai Géza
csapat: Kovács Zoltán, Gheorghita Borbála, Juhász Éva, Körei Sándor, Kozma Anita, Krausz Dániel Csaba, Mikus Áron, Nyári Flóra, Tóth Dominika Dalma, Veres Márton Vitéz
helyszín: Mezőzombor - Mád határa

Furmintavillám - Magyar Képzőművészeti Egyetem - fotó: Lakos Máté



Merengő és Pletykapadok

alkotó: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
csapatvezetők: Bene Tamás, Vass-Eysen Áron
csapat: Barna Gergely Péter, Bartha Olivér, Cseszlai Barnabás, Domokos Kázmér, Farkas Sára, Kaderják Eszter, Kéry Dorottya, Király Csenge Jolán, Kopacz Hanna, Kubinyi Hanna, Pintér Sára Lilla, Réti Eszter, Sebestyén Noémi-Éva
helyszín: Monok, Kálvária-domb


Merengő - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem - fotó: Lakos Máté


Pletykapadok - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem - fotó: éf


Imádlak

alkotó: Pécsi Tudományegyetem
csapatvezetők: Getto Tamás, Sztranyák Gergely
csapat: Bagó Júlia, Borbély Fruzsina Anna, Búrány Ármin, Fridrih Zsófia, Getto József, Gyüre Lilla Andrea, Kiss Virág, Kovács Norbert Hunor, Szabó Diána, Vári Mihály
helyszín: Mád, Percze tető 

Imádlak - Pécsi Tudományegyetem - fotó: Lakos Máté


Tájsimogató

alkotó: Soproni Egyetem – Alkalmazott Művészeti Intézet
csapatvezetők: Hadas László, Herczeg Tamás
csapat: Baranyai Kitti, Csobánczi Patricia, Czilling Eszter, Endresz Noémi, Gerencsér Márton, Gyarmati Dóra, Imre Szabina, Jenei Ferenc, Keresztes Gyula, Surányi Vanessza
helyszín: Abaújszántó, világörökségi pincesor


Tájsimogató - Soproni Egyetem – Alkalmazott Művészeti Intézet - fotó: Lakos Máté


Kerekítés

alkotó: Széchenyi István Egyetem
csapatvezetők: Cseh András, Élő József, Tátrai Ádám
csapat: Bálint Eszter, Csikár Ottó, Csuzi Barbara, Farkas Fanni, Kulicskó Edina, Lazur Eszter, Pati Barbara, Truhlig Noémi
helyszín: Tállya, Zempléni Árpád Általános Iskola udvara

Kerekítés - Széchenyi István Egyetem - fotó: Bujnovszky Tamás


Tállyoló

alkotó: Szent István Egyetem – Tájépítészeti és Településtervezési kar
csapetvezetők: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina
csapat: Csóka Eszter, Gyimesi Levente Zsombor, Horváth Fruzsina, Horváth Máté, Kertes Tamás, Lakatos Luca, Lakner Lóránd László, Livják Ábel, Madácsi Flóra, Pap Noémi
helyszín: Tállya, elkerülő út

Tállyoló - Szent István Egyetem – Tájépítészeti és Településtervezési kar - fotó: Bujnovszky Tamás


Dekantáló

alkotó: Szent István Egyetem - Ybl Miklós Építéstudományi Kar
csapatvezetők: Borbás Péter, Rohoska Csaba
csapat: Cserveni Viktória, Deák Andrea Roxána, Erdő Adrienn, Fekete Kinga, Gajdica Annamária, Hild Nikolett, Janovicz Zoltán, Kósa Roland, Oravecz Péter, Sápi Tamás, Tóth Beáta, Tóth Bence Ádám
helyszín: Abaújszántó, bejárati út melletti pincesor

Dekantáló - Szent István Egyetem - Ybl Miklós Építéstudományi Kar - fotó: Bujnovszky Tamás



 

A Programban résztvevő egyetemek és csapatvezetőik

  • Budapesti Metropolitan Egyetem - Galambos Dániel, Molnár Beáta, Pintér Márton
  • Budapesti Műszaki Egyetem - Lassu Péter, Pálóczi Tibor
  • Debreceni Egyetem - Zombor Gábor
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem - Gálhidy Péter, Sallai Géza
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem - Bene Tamás, Vass-Eysen Áron
  • Pécsi Tudományegyetem - Getto Tamás, Sztranyák Gergely
  • Soproni Egyetem - Herczeg Tamás, Hadas László
  • Széchenyi István Egyetem - Élő József, Cseh András, Tátrai Ádám
  • Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar - Borbás Péter, Rohoska Csaba
  • Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar - Zelenák Fruzsina, Valkai Csaba 


Az Építész Mustra szervezői

  • Pozsár Péter, Huszár András, Ráday Dávid (a Hello Wood társalapítói)
  • Farkas Anita (projekt vezető)
  • Cselovszki Andrea (projekt menedzser asszisztens)
  • Mangliár László (építészeti koordinátor)
  • Szőke Gergely Lukács (grafika)


A Hello Wood csapata

  • Janota Orsi, Lakatos Niki, Karig Fruzsi (projekt menedzsment)
  • Bányai Csaba, Végh Gyula, Fekete Nóra, Kiss Dániel, Ollé Gellért (tervezők)
  • Holánszki Réka (műhelyvezető)

 

 

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »