építészet : környezet : innováció

Hűvösvölgyi reklámstúdió

"Tima Zoltán és munkatársai megkíséreltek túllépni azon a felületi látványokat előnyben részesítő bűvöleten, amelynek a „minimalista konténereket” tervező építészek gyakran foglyává válnak." Haba Péter írása a hűvösvölgyi reklámstúdióról

Mintha bársonyból lenne ... 

A Tima Zoltán és munkatársai tervei szerint épült hűvösvölgyi reklámstúdió ismét látványosan bizonyítja, hogy a „minimalista konténer-építészet” távolról sem annyira reduktív, mint ahogy azt első látásra gondolnánk. E mind szélesebb körben követőkre találó építészeti magatartás valójában sajátos részletkultuszt jelent; az „új ornamens” élteti: az anyagok természetes struktúrájából eredő gazdag forma- és színvilágot az épületeket szőnyegszerűen beburkoló dekoratív mustrává emeli. Legfeljebb tömegformálásukban (ritkábban alaprajzukban) nevezhetők ezek az épületek minimalistának, homlokzatképzésükben azonban – bármennyire is úgy tűnik – semmiképpen sem. Hiába a zárt síkok, a töretlen, dobozszerű formák, ha a legfinomabb kőből, téglából, fából vagy fémötvözetekből készült burkolatok változatos textúrája, rajzolata és fénye öncélú látványeffektként uralkodni kezd az összképben. Perrsze ezen a téren is találkozunk minőségbeli fokozatok: vannak, akik csak a külsőségekre, az anyagok szépségére mint esztétikai segédeszközre apellálnak, s vannak, akik az anyagok komplexitására alapozzák az épület egész formai rendszerét. Tima Zoltánék erre az esztétikai kérdésre határozott választ adtak.

 

 

A reklámstúdió új szárnya egy 1930-ban épült, a tervező (Wiedermann Ágoston) és a megbízók (Weisler Károly és neje) konzervatív szemléletéről tanúskodó villa északi oldalához csatlakozik. Az Ördögárok lejtős oldalába telepített régi házat teljesen felújították, későbbi durva toldalékaitól megszabadították, de finomabb részleteinek egy részét (faragott ablakkeretek) megtartották. A tetőforma az eredetit idézi, de az anyagok hangsúlyosan maiak. Itt kaptak helyet az utcaszinten az intézmény központi fogadóterei, a földszinten (az utca felől nézve a pinceszinten) a kertre nyíló igazgatói irodák és a főbejárati előtti térség alatt húzódó műterem.

 

 

A villa bájosan régieskedő, bumfordi formái az új szárny képletszerűen tiszta geometriáját és leheletfinom részleteit kihangsúlyozó háttérként szolgálnak. A téglalap alaprajzú, hasábformájú épületet borító acéllemezek rozsdás felülete olyan látványt nyújt, mintha bársonyból lennének, mintha a barack hamvassága futná be őket. Az eső és a pára halvány vonalakat rajzolt rájuk, a rozsda mélyvöröse helyenként már meleg barnára váltott át. Ebbe az organikusan változó, festői képbe az egyes lemezek bemélyedő illesztései húznak derékszögű hálót, mely az „élő” fémfelületek ellentéteként a szereltség, az ipariság hangulatát kelti fel. Ezt a kontrasztot erősíti az északi oldalhomlokzatot és a kerti sarkot áttörő könnyű üvegfal is.

 

 

A belső tereket, a középső lépcsőházat és a belőle nyíló irodákat, tárgyalókat a nyers beton határozza meg, melyeken mindenütt jelen vannak a gyártás emlékei, a zsaluzatok, kapcsok, öntőnyílások negatív lenyomatai, a buborékok apró üregei. A külsővel szemben itt az emberi munka, a nyersanyag feldolgozásának folyamata, a falak története olvasható ki a részletek szövedékéből. Ott, ahol az épület az üvegfalak révén felnyílik, összetalálkozik a külső könnyű színessége és változékonysága a belső súlyos, domborműszerűen megformált falaival és szerkezeteivel.

 

 

A tervezők pontosan tudták, hogy melyek az anyagok természetének megfelelő alkalmazási módok, nemcsak funkcionális, de léptékbeli és esztétikai értelemben is. Tiszta rendet teremtettek az egyes anyagokhoz kötődő minőségek és fogalmak között – ez vezethetett az épület formai és szerkezeti harmóniájához. Mindez önmagáért beszél: jól mutatja, hogy Tima Zoltán és munkatársai megkíséreltek túllépni azon a felületi látványokat előnyben részesítő bűvöleten, amelynek a „minimalista konténereket” tervező építészek gyakran foglyává válnak. Nem mintha nem lelnék örömüket a rozsda gazdag színvilágában vagy a beton elementáris plasztikájában. Épp ellenkezőleg; de megtanulták a mértéket, a helyet és a formát, azaz megismerték azon lehetőségek határait, melyeken túl már az egyes anyagok legsajátabb tulajdonságaival ellentétes használat rejlik.

 

HP

fotó: Bujnovszky Tamás

vélemény írásához jelentkezzen be »