építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Haikuk Svájcból

Az Építész Továbbképző 2013 őszén lezajlott tanulmányútja sok népszerű célpont után igazi szakmai csemegét kínált: Svájc ikonikus kortárs épületeinek megismerésére adott kivételes lehetőséget. Zöldi Anna cikke.

Karakterüknél fogva ezekre az épületekre különösen jellemző – ami egyébként az építészeti publikációk esetén általános ellentmondás – hogy képekről alig, csakis testközelből értelmezhetőek, így az út nagyon is hiánypótlónak bizonyult. A svájci építészet innen nézve tanulságos metaforája a nyugati civilizáció szellemi törekvéseinek. Precíz, steril, metafizikai – ilyen és hasonló jelzőkkel illetik a teoretikusok a megjelenésükben egyedi, szellemiségükben azonban mélyen rokon épületeket, melyek sok esetben valóban tárgyiasult metaforák: nem könnyítik meg a befogadó dolgát az érzelmi azonosulás lehetőségének felkínálásával.

Kunsthaus Bregenz - Peter Zumthor, fotó: Zöldi Anna

A hétköznapok persze arrafelé mások, és más volumenben áll rendelkezésre a minőség kulcsa is: a pénz. Meg a hagyományos precizitás, szakértelem, józan takarékosság – az összes sztereotípia, ami a Svájcba utazónak eszébe jut, az építészeti produktumok tanulmányozása révén fényes bizonyítékot nyert és mélyebb filozófiai tartalommal gazdagodott. Svájc működése innen, az érzelmes és fecsegő Kelet-Európából nézve az európai civilizáció szélsőséges válasza a fogyasztói társadalom csapdájára: a józan önkorlátozással párosult minőségi fogyasztás, amely a jól szervezett és közös érdekből betartott rendben még a gondolkodás luxusát is megengedheti magának. Az pedig, hogy arrafelé hogyan gondolkodnak a világról, pontosan leolvasható az ottani építészetről, amelynek innen nézve legirígylésreméltóbb vonása, hogy nem kényszerül a kivitelezési korlátok okán sem formai, sem szellemi önkorlátozásra.

Rehab Basel - Herzog & de Meuron, fotó: Zöldi Anna

Egy összehasonlító tanulmány1 Svájcot számos vonatkozásban éppenséggel Japánnal állítja párhuzamba - lehet benne valami: ott is sok a hegy, és ott is csak haikukra szorítkoztak. A svájci filozófus szövege a két ország életvitelének szellemi hátterét nagyon plasztikusan ábrázolja:
"A körülményeknek megfelelően, itt éppúgy, mint odaát, szokássá, sőt életstílussá vált, amit aztán ápolnak és kultiválnak, bensővé tesznek, és néha megideologizálnak, hogy az ember szűkös körülményekre rendezkedjen be és így boldoguljon. Kis léptékkel mérnek, és kis léptékben gondolkodnak. A jártasságot, minőséget, a legapróbb dolgokra kiterjedő megbízhatóságot nagyra becsülik. A monumentális, a tágterű és nagy volumenű a kivétel, nem pedig a fő jellemvonás - a legszembeötlőbb ez az építészetben és a városok tervezésében."

A tanulmány idézi egy svájci író, Peter Bichsel 1980-as Ruhr-vidéki tartózkodása alkalmával tett megállapításait, melyben Svájcot - Németországgal szemben – non-verbális kultúrának definiálja: "Mi (svájciak) nem beszélünk a dolgokról. A tartalmak nálunk belsők és nem kimondottak. A németek azonban beszélnek [...] A beszéd Svájcban mindig kifogás. Számunkra a németek túl sokat beszélnek. Mindig beszélnek s mindent kimondanak [...]" 2 Az író nyilván nem ismerte a magyar pátoszt, különben minket idézett volna ellenpéldaként – érdekes lenne egyszer ebből a szemszögből elemezni a kortárs magyar építészet tagadhatatlan törekvését a szándékosan redukált megfogalmazásra. Mindenestre a nem-verbális kommunikációnak és kooperációnak ez a jelenléte a svájci társadalomban fogódzót adhat a svájci kortárs építészet szellemiségének megközelítéséhez. "…a nem-verbalizálás sok svájcinak nem egyszerűen kényszer, hanem erény. Nem mindennek és mindenkinek tesz jót, ha mindent nyelvileg kifejezünk, részletesen, explicit módon és végérvényesen, mintha mindenhez lenne egy megfelelő nyelvi kifejezés, valamint egy velejáró eldöntöttség." 3

Talán ez az eldöntetlenség a forrása annak benyomásnak, hogy a nagyon-svájci kortárs építészet a szakralitás nélküli metafizika tárgyiasult leképezésének tűnik. A szakralitást erősen igénylő, abba mélyen ágyazott kelet-európai tudatunk azonban ebben a lecsupaszított, intellektuális miliőben is a mindennapi érzelmek, a használat lenyomatát kereste. A továbbiakban meg sem próbálok teoretikus elemzést adni a látottakról – ezt tanultabb kollégáimra bízom. Mindössze arra vállalkozom, hogy szakmai diskurzusok során sokszor hivatkozott építészeti anyag bemutatását a helyszíni megfigyelő szubjektív megjegyzéseivel fűszerezzem.

A nyolc napba sűrített látnivalók imponáló listájának köszönhetően a túra sztárépítészeti skalpvadászatnak sem volt utolsó. Az összeállítás Gelesz András, Holló Eszter és Szendrei Zsolt munkája volt. A jórészt külföldi publikációkból ismert ikonikus épületek működés közben, közegükbe ágyazva azt a meglepő következtetést sugallták: nem elsősorban építészeti csúcsteljesítményeket látunk, hanem a hétköznapi kihívásokra adott minőségi válaszokat.

Pfaffenholz Sportközpont, Basel - Herzog & de Meuron, fotó: Zöldi Anna

A válaszok karakterüket tekintve azonos iroda esetében is egészen különbözőek lehetnek a funkciót leképező építészeti gondolat függvényében – erre jó példa volt a baseli Pfaffenholz Sportközpont és a szomszédságában álló Rehab Basel épülete. Mindkettő Herzog & de Meuron munkája, az előbbi 1992-93-ból, utóbbi 2002-ből. A sportközpont a látszóbeton apoteózisa, maga is egy haiku. A csarnok dinamikus rajzú tartószerkezete adja a nyelvtanát, az üveg és betonfelületek rajza a plasztikus szóképeket. A közelében álló rehabilitációs központ azonban lírai költemény – mintha nem is a szikár Svájcban járnánk, hanem egy japán kolostorban. Fa mindenütt, az épülettömbök között zárt kertek bújnak meg víz, kő és növényi felületekkel. Az intézet lakói súlyos idegrendszeri elváltozásokban szenvedő emberek, akik számára mentálisan is rehabilitáló épített környezetet alkottak a tervezők.

Rehab Basel - Herzog & de Meuron, fotó: Zöldi Anna

Az egyes épületrészek, udvarok vizuálisan karakteres megkülönböztetése a beszédben vagy gondolkodásban korlátozott betegek számára megkönnyíti a tájékozódást. A legsúlyosabb állapotú páciensek szobájában a mennyezeten, az ágy fölött egy-egy kupolás felülvilágító teremt állandó kapcsolatot az életet jelentő fénnyel. Minden arra hivatott, hogy feledtesse – kórházban járunk. Egyetlen elvont gesztus jelenik meg a házban: a terápiás fürdő némiképp koporsóra emlékeztető, félgömb felülvilágítókkal ellátott fekete piramisa – azért ne feledjük, nem Japánban, Svájcban járunk.

Rehab Basel - Herzog & de Meuron, fotó: Zöldi Anna

A rehab központ előrevetíti, amit az út során látott számos (szám szerint 15) múzeum kínált tanulságul: a kulturális és jóléti szolgáltatások magas színvonalát, amelyhez a minőségi építészet a hozzáadott érték. Nem a lépten-nyomon szembejövő Picassok és Rodenek ejtettek ámulatba, sokkal inkább az, ahogy a kultúrát tálalják és fogyaszthatóvá teszik. Játék és fantázia, akadémizmustól mentes érthető és élvezhető kommunikáció jellemzi a kiállításokat. A bregenzi Voralberg Múzeum (Andreas Cukrovicz, Anton Nachbaur, 2009-2013) pet-palack homlokzati reliefje ugyanazt a szellemiséget közvetíti, mint kiállításainak kihúzható fiókjai, megrázható kolompjai, a római régészeti leleltek másutt unalomba fulladó, itt színes, szellemes bemutatása.

Voralberg Múzeum, Bregenz - Andreas Cukrovicz, Anton Nachbaur, fotó: Zöldi Anna

Voralberg Múzeum, Bregenz - Andreas Cukrovicz, Anton Nachbaur, fotó: Zöldi Anna

Valerio Olgiati 1999-es agyonpublikált „Das Gelbe Haus”-ában remek sonka-kiállítás volt látható – ki hinné, hogy a húsfeldolgozás is élményszerűvé tehető egy hajtogatott bölénycsorda és néhány térbe lógatott vágódeszka segítségével. Zumthor Kunsthaus Bregenz-e is a benne kiállított kavicsokkal és cserepekkel együtt nyert igazán értelmet. A kulturális szolgáltatások színvonalának jellemző példája Appenzell Liner Múzeuma, (Gigon/Guyer 1996-98). Egy Cserszegtomaj méretű faluban áll egy olyan minőségű múzeum, amiért Budapesten Baán László hálakönnyeket hullatna. A shed-tetőre emlékeztető felülvilágítókkal megoldott belső térsor előtanulmánya volt Winterthurban az a múzeumbővítés, (Gigon/Guyer 1994-95), amely az Appenzellivel együtt a kortárs svájci építészet egy másik, felőlünk nézve joggal irigyelhető aspektusával is szembesít – a bátorsággal. 

Kunsthaus Bregenz - Peter Zumthor, fotó: Zöldi Anna

Appenzell Liner Múzeum - Gigon/Guyer, fotó: Zöldi Anna

Olgiati lecsupaszított Gelbe Haus-a az idilli kisváros múltszázadi házai között, kívül-belül beton Paspels-i iskolája a hegyi legelő szélén, Appenzell falusi dombtetőn álló kortárs múzeuma, vagy Alfred Grazioli/Adolf Krischanitz 2007-es zürichi Rietberg Múzeuma (8/0-1) a jövőt úgy helyezik a múltba, hogy közben nem remeg a tervezők keze – sem a pátosztól, sem a félelemtől.
Múlt és jövő közti érzékeny játék színtere a berni Történeti Múzeum bővítése (:mlzd, 2009). Az új tömb nyílások nélküli, szabálytalan geometriájú tömbjének homlokzata mi más is lehetne, mint beton, ám struktúrája, mélyedései, színe egyértelműen archaikus „természeti képződménynek” mutatják. A historizáló régi épület felé forduló teljes homlokzata üveg, amely északi tájolásának köszönhetően állandóan tükrözi a környező épületeket. Az igazán finom megoldást azonban a két épületszárny közt felvezető széles lépcső rejti. A klasszicista múzeumok előlépcsőjére emlékeztető teátrális lépcsősoron ugyanis nem csak a főirányban lépkedhetünk felfelé. A fokok homloklapjának törését követve ide-oda cikázhatunk az új és a régi épület, múlt és jövő között, és így juthatunk a két szárny által közrefogott tágas térre, ahol a múlt a jövőben tükröződik. 

Iskola, Paspels - Valerio Olgiati, fotó: Zöldi Anna

A humán igények jövőbe mutató kezelésére nem csak a múzeumok adtak példát. A paspels-i iskola rideg szürkesége láttán kétkedő magyar építészek kérdésére a szombaton is készségesen rendelkezésre álló tanerő velős választ adott: nálunk a tanárok egyénisége színes! A betonfalakon hatalmas, egész osztálytermet betöltő ablakok nyílnak a hegyi panorámára –óra közben az ablakon át bámészkodni valószínűleg nemhogy nem tilos, de kötelező. (10/0-2)

Peter Zumthor nemes egyszerűséggel megformált Idősek Otthonán (1993, Chur) akkora ablakok nyílnak, mintha képernyőül szolgálnának, kifelé-befelé egyaránt. A kertben tolókocsival mozgók számára külön tornapálya működik. Santiago Calatrava zürichi könyvtárbővítése (Jogi Kar Könyvtára, 2004) egyszerre idézi a Cethal gyomrát és a tudás templomát. A berni Paul Klee Centrum (Renzo Piano 2005) nem csak hallatlanul nagyvonalú megformálásával, de az alagsori gyerekfoglalkoztatók felszereltségével is ámulatba ejtett. A lakóépületeken előszeretettel alkalmazott eltolható üveg árnyékolók láttán is csak a magyar turista teszi fel az ostoba kérdést: hogy egyeznek meg abban, hogy ki, mikor, hova húzgálja (Zürich, Gigon/Guyer 2007). 

Jogi Kar Könyvtára, Zürich - Santiago Calatrava, fotó: Zöldi Anna

Csalódás egyedül a nagy elánnal beharangozott Zürichi parkok és a játszóterek esetében ért – itt kicsit sokalltam a kavics és króm józanságát. A kaviccsal borított felületeken az élet legapróbb, sarjadó jelét is azonnal eltávolították a szorgos kerti munkások. Kivételt képezett az éppen renoválás alatt álló MFO Park (2002, Burkhardt& Partners, Radeschall tájépítész csoport), ahol egy ipari terület rehabilitációjának részeként alakították ki a horganyzott rácsszerkezeten futó futurisztikus növényerdőt. (15/0-4)

Egy egész napot szenteltünk a Vitra Campus bejárásának Weil am Rheinben, ennek méltatása külön tanulmány tárgyát képezhetné. A szakmai idegenvezetéssel megtekinthető gyártelep voltaképpen a kortárs építészt skanzenje, ahol még a maradék fadarabokkal teli talicska is műalkotásnak tűnik. A séta meglepetés műsorszáma Zaha Hadid első munkája, egy eredeti funkciójában sosem működő tűzoltóállomás volt, a téri fantázia remekműve. 

Vitra Campus, Weil am Rhein - Zaha Hadid, fotó: Zöldi Anna

Az eddigi lelkendezés ellenére tudjuk: a nyugati civilizáció válság-tüneteitől Svájc sem mentes. Az ország vezető építészei által készített tanulmányból kiderül, hogy az elzárt hegyi települések leszakadása, az urbanizáció itt is probléma. Erre a jelenségre reflektál Gion Caminada munkássága, aki - bár a zürichi egyetemen tanít – egy Vrin nevű hegyi faluban él és alkot, kizárólag a hagyományos technológiák újraértelmezésével. Ez már az a régió, ahol a busz feladja a kanyarban, és a főutcán szó szerint karnyújtásnyira állnak a házak. A kényszerű gyaloglás azonban nem várt élményekkel is gazdagított – Zumthor Szent Benedek kápolnáját Sumvitg-ban például csak így volt szabad megközelíteni.

Szent Benedek kápolna, Sumtvig - Peter Zumthor, fotó: Zöldi Anna

Vrin gyalogos felderítése pedig arról győzött meg, milyen finoman illeszkednek a kortárs kiegészítések a hagyományos faépítészet közegébe. A vrini példa az építészet partner-szerepére bizonyíték: a modell alapja a hagyományos falusi tevékenységekre épülő gazdasági autonómia, melynek az újonnan épült házak adják a minden modorosságtól mentes keretét, ahogy tették azt a hagyományos faluközösségek esetében is. Ha Vrint Hollókő kiüresedett műemlék Ófalujával vetjük össze, a régit pusztán a múlt megőrzendő emlékeként kezelő műemlékvédelmi gyakorlat irracionalitása szembeszökő. Svájcban a régit akkor őrzik meg, ha még használható. Akkor viszont rendben tartják – romantikusan pusztuló romot nemigen láttunk, hagyományos faépület burkában megbúvó high tech házikót viszont igen.

Vrin - Gion Caminada, fotó: Zöldi Anna

Feltűnően hiányzik a méltatásból Peter Zumthor munkássága – és nem csak azért, mert az Építésztovábbképző áldozatos szervező munkájának ellenére az utolsó pillanatban lemondta a programban tervezett műterem-látogatást. Nem a sértődöttség motivál – a Vals-i fürdővel, ahol kollektíven megmerítkezhettünk termálvízben és spiritualitásban egyaránt, a mester jóvátette az elutasítást. Úgy gondolom azonban, hogy ez a szegmens már avatottabb szakember tollára kívánkozik. A felsorolt benyomások pusztán egyéni reflexiók - a beígért rövid terjedelmet a látnivalók sokasága hiúsította meg – ami megint csak az Építésztovábbképző munkáját dicséri.

Zöldi Anna

1 ELMAR HOLENSTEIN: Vergleichende Kulturphilosophie , Zürich 1993, ÖSSZEHASONLÍTÓ KULTÚRFILOZÓFIA Kínai képek, japán példák, svájci viszonyok, 986.o; http://minerva.elte.hu/mfsz/MFSZ_9556/HOLENS1.pdf

2 P. Bichsel : „Wie Deutsch sind die Deutschen?” (1980), in Schulmeistereien, Neuwied 1985, 151─165. o. 

3 ELMAR HOLENSTEIN: Vergleichende Kulturphilosophie , Zürich 1993, ÖSSZEHASONLÍTÓ KULTÚRFILOZÓFIA Kínai képek, japán példák, svájci viszonyok, 989.o; http://minerva.elte.hu/mfsz/MFSZ_9556/HOLENS1.pdf

 

vélemény írásához jelentkezzen be »