"Gyakran teremtőnek képzeled magad” - Skardelli György, a fények és árnyékok álmodója

Ha állunk a Papp László Sportaréna lelátóján, ez a mámorító érzés akkor is hatalmába kerít minket, ha történetesen nem sok közünk van a sporthoz vagy a sok ezreket megmozgató gigakoncertekhez. Ívek és görbületek kiszámított geometriája, tartószerkezetek szigorú algebrája – csupa nagy lélegzet, nagy szabás. Az évszakok csiszolta nagy folyami szürke kavics belülről többet mutat, mint letisztult vonalú külseje megelőlegezné.
Ybl-díj, Budapest Építészeti Nívódíj, többszöri Pro Architectura, Prima Primissima. Ezek csak a díjak. Papp László Budapest Sportaréna, Puskás Ferenc Stadion, Gandhi Gimnázium, Kálvin tér. Ezek csak a felépített vagy éppen épülő nagyszabású létesítmények – a teljesség igénye nélkül. De miből nő ki mindez? Mi az a kor, az a hely, az a családi fészek, ahonnan a sport iránti szenvedély, az építészet csodálata, a pályázati kiírásokat felülíró autentikus alkotó elénk lép?
Minden úgy kezdődött, hogy a műegyetemi kitűnő írásbeli felvételi után Skardelli Györgyöt a szóbelin megkérdezték, milyen kedvenc épületei vannak. Csakhogy az izgalomtól lefagyott reménybeli hallgatónak nem volt kedvenc épülete. Benyögte hát a Posta-palotát, ez állt szemben a házzal, ahol akkoriban laktak.
A felvételi napja előtt épp a magyar utánpótlás-válogatott mérkőzését nézte a Népstadionban: döntőt játszottak az NDK-val. A barátaival átugrottak a stadion két méteres kerítésén, át a vizes árkon, még a rendőrökön is keresztül futottak, hogy a győzelem örömére a levegőbe dobálhassák a játékosokat. A gumibotozás elmaradt, a másnapi matek felvételi viszont sikerült, maximális pontszámmal. „Azért nem voltunk teljesen normálisak” – mondja nosztalgiázva, szája szegletében félmosollyal.
Skardelliék a Krisztina körút és a Csaba utca sarkán laktak, a Városmajor egy ugrásra. Édesapja egyedül nevelte fel őket három évvel idősebb bátyjával, mert a néptáncos édesanya korán meghalt. Egy este kimelegedve kiment a hidegbe, tüdő-, majd szívhártya gyulladás, végül tragédia. Gyuri a halálakor tizenegy éves, édesapja mos-főz ezután a két testvérre, ha kell, süteményt is süt a két fiúnak. Mielőtt elment dolgozni, megvette a piacon a lekvárnak való ribizlit, vagy a levesbe a zöldborsót és kint hagyta nekik a konyhaasztalon kísérő cetlije olvashatatlan betűivel: „Szevasztok Fülesek, pucoljátok meg!” - így vonta be a fiúkat a mindennapi munkába.
A Városmajorban az Árkayék temploma áll. Szerette a nemzeti romantikában megfogalmazott kiskápolnát és szerette a nagy templomot is, az árkádsor körül sokat bújócskáztak.
Az ember mindig keresi a sorshoz, a választott hivatáshoz vezető, jelekkel megszórt utat. Talán ilyen jel az is, hogy Skardelli György iskoláit kivétel nélkül neves építészek tervezték. A Városmajor utcai általános iskolát Györgyi Dénes és Kós Károly, a Móricz Gimnáziumot Medgyaszay István, a Műszaki Egyetem Központi épületét pedig Hauszmann Alajos. Csupa nagyszerű építőművész.
Az egyébként kitűnő tanuló Skardelli kulcsos gyerekként azt csinált napközben, amit akart. Az iskolai közösség létkérdés volt számára. A barátok együtt bandáztak, fociztak, télen a Városmajor fellocsolt teniszpályáin korcsolyáztak. Voltak a „Nagyfások”, a Kalefosok, (Moszkva tériek) és egy városmajori galeri is a nagyobbaknak. Ők azonban még kisebbek voltak, s bizony hamar megtanulták, hogy a galeri-hierarchiában farkastörvények uralkodnak. Ha lementek focizni és jöttek a nagyobb srácok, nem volt mese, félre kellett állni, hogy ők játszanak a labdájukkal.
Egy öltönye mindig volt, eleinte abban járt, amit kinőtt a bátyja. Amikor a nadrág térde kiszakadt, megstoppolta. Az apa méregbe gurult: ne mondja senki, hogy az ő fia nem jár rendes ruhában. Skardelli papa szigorú volt, de nem félelmetes: bár időnként eljárt a keze, ahogy a nagypapának.
A zalaegerszegi kertvárosi kőműves nagyapa szikár, vékony ember, a cigarettát cseresznyefa szipkából szívta. Mikor megérkeztek hozzá nyaranta a gyerekek, kaptak egy ácskapcsot, hogy a kertkaputól a verandáig a lerakott téglaburkolat fugáiból kipiszkálják a gazt. „Ez volt a belépő a nyaraláshoz. Hólyagos lett a kezünk, de megtanultuk, mi az odaadással végzett munka.”
Skardelli nagyapa nyáron rekkenő hőségben is öltönyt, mellényt, kalapot viselt, úgy ment el otthonról, sétabottal. Az unokákat versenyeztette, ki pucolhatja meg a cipőjét, mert annak ragyognia kellett, és a gyerekek mindig tudták, mikor jön haza, mert nyikorgott a cipője talpa. Egyszer, amikor a zalaegerszegi új lakótelepi építkezések már a kertjük végéhez értek, Gyuri kiabálására minden panellakos az erkélyére szaladt, mert úgy megverte a nagyapja, amiért nem ért időre haza.
Mikor a nagyapja meghalt, soha többet nem nyaraltak.
Maradt a kóválygás a városmajori parkban, a többi szegény sorsú haverral. „Tengóztunk, pingpongoztunk, cigarettáztunk titokban. Moziba úgy jártam, hogy összegyűjtöttem az otthon talált üres üvegeket, újságpapírokat és apám zsebéből az aprót: négy forint volt a jegy az első sorba.”
Hogy Skardelli György még most is rendszeresen sportol, s a reggeleket fekvőtámasszal kezdi, jó kiállású általános iskolai testnevelő tanárának köszönheti, aki nyáron félmeztelenül tartotta az órákat, gyönyörűen kidolgozott mellizomzattal. Béla bácsi a BKV-Előre Egyesületnél volt edző, hetedikes volt, mikor levitte kosárlabdázni. Egyetemista koráig igazolt játékosa volt a csapatnak.
„Amikor 1980-ban végeztem az egyetemen, akkor kezdett el játszani a Hobo Blues Band a Bercsényi utcai koleszban. Akkor már fellépett ott Cseh Tamás is, az Európa kiadó és mások. Teltház volt mindig. Már az első akkord után mindenki énekelt, ismertük a dalokat.”
A mozi, rock, és a testedzés szenvedélye egyenesen vezet az arénák, stadionok imádatáig, s a pálya csúcsáig is. Skardelli Györgyből árad a szó.
„Ha a fiatalok kijárhatnak egy olyan modern stadionba, mint amilyen a Groupama Aréna, akkor beleszerethetnek a sportba. A mostani gyerekeket annyi minden eltéríti ettől. Virtuális világban élnek. Millió kütyü, mobiltelefon, számítógép, laptop, tablet – nem számít, mit mond a másik, az emberi kapcsolatok háttérbe szorultak. Ezek a mechanizmusok tesznek erőtlenné egy társadalmat. Sokkal életerősebbek azok a népek, amelyek naturális környezetben élnek, vagy a természetben nőnek fel, mindenféle előítélet nélkül, aszfalt, házak, autók és ketyerék nem szűkíti be a világukat. Három fiam van, de csak a középső építész. S bár unokáim még nincsenek, szabadidőm nagyon kevés van. De nem bánom, mert ez az jelenti, hogy jó feladataim vannak.”
A feladat azonban Skardelli számára nemcsak magas szintű megfelelés vagy kihívás, de egyfajta meggyőzés is.
„Sokszor megszegtem a pályázati kiírás feltételeit, akár drámaian is. Segíteni kell a döntéshozókat, akár markáns véleményalkotással, hiszen ők nem ismerik a szakmai szempontokat. Azt mondták például, hogy a Puskás Ferenc Stadiont a régi Népstadion és a Papp László Sportaréna közé kellene felépíteni. Na de egy új hetvenezres stadiont egy másik hetvenezres mellé? Pontosan tudtam, hogy a Népstadionnal azonnal kezdeni kell valamit, különben öt éven belül magától összedől. S mi lesz aztán egy használhatatlan romhalmazzal? Ezt minden szakembernek, tájépítésznek, közlekedésügyi szakembernek megmondtam, akik velem dolgoztak a Puskás Stadion projekten azzal, hogy lehet, hogy kizárnak minket a pályázatból. Így is történt. Viszont amikor megjöttek a külföldi szakértők és végignézték a terveket, a miénk is ott volt még előttük az asztalon. Azt mondták, azt kell megcsinálni. Szóval a munkánk nem volt hiába.”
A stadion téma legfőbb szakértője kifogyhatatlan.
„Kivétel nélkül valamennyi első világháború után épült sportlétesítmény, stadion és pálya szép lassan olyan szintre rohadt le, hogy sem a nézőközönségnek, sem a sportolóknak nem jó kimenni oda. Ezt az adósságot pótolni kell. A sport kitartásra, egészséges életmódra neveli az embert, ezért a stadionépítések nagyon jó befektetések a jövőre nézve. Ezrelékben sem mérhető, amit a megépítésük, elosztva a kivitelezés éveire elvisz az össznemzeti jövedelemből. Ezek egyben közösségi terek is, ahol az emberek találkozhatnak egymással.
A Papp László gyönyörű szürke csiszolt kavicsa már áll, a Puskás most épül. Már látszik a kifutása. Van hagyomány, lesz jövő.
A dolgok összeállnak, szárnyalás van, repül a kézben a ceruza. A fények úgy hasítanak, ahogy gondoltad, az árnyékok úgy esnek, ahogy vártad, harmóniában vannak az anyagok egymással. Tömeg a légiessel, vonal a formával, fény az árnyékkal.
Láng Judit - Kozár Alexandra
vélemény írásához jelentkezzen be »