"Gyakran teremtőnek képzeled magad” - Skardelli György, a fények és árnyékok álmodója

„Ami elkészül évekre, évtizedekre, az meghatározza az emberek életét. Akár akarják, akár nem. Belenyomulsz az életükbe a házaiddal, mindennapjaik részese leszel. Ez nem egy könyv, mely ha unalmas, leteszed, nem festmény, amelyről elfordíthatod a fejed, ha érdektelen, és nem zene, amelynél a disszonáns elemekre reagálva otthagyod a koncertet vagy leveszed a lemezt a lejátszóról. Ha te disszonáns elemekkel operálsz, azt mindenki, mindenkor megszenvedi, mert, ahogy mondják, az építészet megfagyott muzsika. Az sokáig ott marad, azt lakják, oda járnak tanulni, dolgozni, szórakozni, gyógyulni és meghalni. Ezért aztán gyakran teremtőnek képzeled magad. Ha összeállnak a dolgok, szárnyalsz, repül a kezedben a ceruza. A fények úgy hasítanak, ahogy gondoltad, az árnyékok úgy esnek, ahogy vártad, harmóniában vannak az anyagok egymással, és működik az egész. Mámorító érzés, ezért érdemes élni.”

Ha állunk a Papp László Sportaréna lelátóján, ez a mámorító érzés akkor is hatalmába kerít minket, ha történetesen nem sok közünk van a sporthoz vagy a sok ezreket megmozgató gigakoncertekhez. Ívek és görbületek kiszámított geometriája, tartószerkezetek szigorú algebrája – csupa nagy lélegzet, nagy szabás. Az évszakok csiszolta nagy folyami szürke kavics belülről többet mutat, mint letisztult vonalú külseje megelőlegezné.

Ybl-díj, Budapest Építészeti Nívódíj, többszöri Pro Architectura, Prima Primissima. Ezek csak a díjak. Papp László Budapest Sportaréna, Puskás Ferenc Stadion, Gandhi Gimnázium, Kálvin tér. Ezek csak a felépített vagy éppen épülő nagyszabású létesítmények – a teljesség igénye nélkül. De miből nő ki mindez? Mi az a kor, az a hely, az a családi fészek, ahonnan a sport iránti szenvedély, az építészet csodálata, a pályázati kiírásokat felülíró autentikus alkotó elénk lép?

Minden úgy kezdődött, hogy a műegyetemi kitűnő írásbeli felvételi után Skardelli Györgyöt a szóbelin megkérdezték, milyen kedvenc épületei vannak. Csakhogy az izgalomtól lefagyott reménybeli hallgatónak nem volt kedvenc épülete. Benyögte hát a Posta-palotát, ez állt szemben a házzal, ahol akkoriban laktak.

A felvételi napja előtt épp a magyar utánpótlás-válogatott mérkőzését nézte a Népstadionban: döntőt játszottak az NDK-val. A barátaival átugrottak a stadion két méteres kerítésén, át a vizes árkon, még a rendőrökön is keresztül futottak, hogy a győzelem örömére a levegőbe dobálhassák a játékosokat. A gumibotozás elmaradt, a másnapi matek felvételi viszont sikerült, maximális pontszámmal. „Azért nem voltunk teljesen normálisak” – mondja nosztalgiázva, szája szegletében félmosollyal.

           
Skardelliék a Krisztina körút és a Csaba utca sarkán laktak, a Városmajor egy ugrásra. Édesapja egyedül nevelte fel őket három évvel idősebb bátyjával, mert a néptáncos édesanya korán meghalt. Egy este kimelegedve kiment a hidegbe, tüdő-, majd szívhártya gyulladás, végül tragédia. Gyuri a halálakor tizenegy éves, édesapja mos-főz ezután a két testvérre, ha kell, süteményt is süt a két fiúnak. Mielőtt elment dolgozni, megvette a piacon a lekvárnak való ribizlit, vagy a levesbe a zöldborsót és kint hagyta nekik a konyhaasztalon kísérő cetlije olvashatatlan betűivel: „Szevasztok Fülesek, pucoljátok meg!” - így vonta be a fiúkat a mindennapi munkába. 

A Városmajorban az Árkayék temploma áll. Szerette a nemzeti romantikában megfogalmazott kiskápolnát és szerette a nagy templomot is, az árkádsor körül sokat bújócskáztak.

Az ember mindig keresi a sorshoz, a választott hivatáshoz vezető, jelekkel megszórt utat. Talán ilyen jel az is, hogy Skardelli György iskoláit kivétel nélkül neves építészek tervezték. A Városmajor utcai általános iskolát Györgyi Dénes és Kós Károly, a Móricz Gimnáziumot Medgyaszay István, a Műszaki Egyetem Központi épületét pedig Hauszmann Alajos. Csupa nagyszerű építőművész.

Az egyébként kitűnő tanuló Skardelli kulcsos gyerekként azt csinált napközben, amit akart. Az iskolai közösség létkérdés volt számára. A barátok együtt bandáztak, fociztak, télen a Városmajor fellocsolt teniszpályáin korcsolyáztak. Voltak a „Nagyfások”, a Kalefosok, (Moszkva tériek) és egy városmajori galeri is a nagyobbaknak. Ők azonban még kisebbek voltak, s bizony hamar megtanulták, hogy a galeri-hierarchiában farkastörvények uralkodnak. Ha lementek focizni és jöttek a nagyobb srácok, nem volt mese, félre kellett állni, hogy ők játszanak a labdájukkal.

Egy öltönye mindig volt, eleinte abban járt, amit kinőtt a bátyja. Amikor a nadrág térde kiszakadt, megstoppolta. Az apa méregbe gurult: ne mondja senki, hogy az ő fia nem jár rendes ruhában. Skardelli papa szigorú volt, de nem félelmetes: bár időnként eljárt a keze, ahogy a nagypapának.

A zalaegerszegi kertvárosi kőműves nagyapa szikár, vékony ember, a cigarettát cseresznyefa szipkából szívta. Mikor megérkeztek hozzá nyaranta a gyerekek, kaptak egy ácskapcsot, hogy a kertkaputól a verandáig a lerakott téglaburkolat fugáiból kipiszkálják a gazt. „Ez volt a belépő a nyaraláshoz. Hólyagos lett a kezünk, de megtanultuk, mi az odaadással végzett munka.”

Skardelli nagyapa nyáron rekkenő hőségben is öltönyt, mellényt, kalapot viselt, úgy ment el otthonról, sétabottal. Az unokákat versenyeztette, ki pucolhatja meg a cipőjét, mert annak ragyognia kellett, és a gyerekek mindig tudták, mikor jön haza, mert nyikorgott a cipője talpa. Egyszer, amikor a zalaegerszegi új lakótelepi építkezések már a kertjük végéhez értek, Gyuri kiabálására minden panellakos az erkélyére szaladt, mert úgy megverte a nagyapja, amiért nem ért időre haza.

Mikor a nagyapja meghalt, soha többet nem nyaraltak.

Maradt a kóválygás a városmajori parkban, a többi szegény sorsú haverral. „Tengóztunk, pingpongoztunk, cigarettáztunk titokban. Moziba úgy jártam, hogy összegyűjtöttem az otthon talált üres üvegeket, újságpapírokat és apám zsebéből az aprót: négy forint volt a jegy az első sorba.”

Hogy Skardelli György még most is rendszeresen sportol, s a reggeleket fekvőtámasszal kezdi, jó kiállású általános iskolai testnevelő tanárának köszönheti, aki nyáron félmeztelenül tartotta az órákat, gyönyörűen kidolgozott mellizomzattal. Béla bácsi a BKV-Előre Egyesületnél volt edző, hetedikes volt, mikor levitte kosárlabdázni. Egyetemista koráig igazolt játékosa volt a csapatnak.

„Amikor 1980-ban végeztem az egyetemen, akkor kezdett el játszani a Hobo Blues Band a Bercsényi utcai koleszban. Akkor már fellépett ott Cseh Tamás is, az Európa kiadó és mások. Teltház volt mindig. Már az első akkord után mindenki énekelt, ismertük a dalokat.”

A mozi, rock, és a testedzés szenvedélye egyenesen vezet az arénák, stadionok imádatáig, s a pálya csúcsáig is. Skardelli Györgyből árad a szó.

„Ha a fiatalok kijárhatnak egy olyan modern stadionba, mint amilyen a Groupama Aréna, akkor beleszerethetnek a sportba. A mostani gyerekeket annyi minden eltéríti ettől. Virtuális világban élnek. Millió kütyü, mobiltelefon, számítógép, laptop, tablet – nem számít, mit mond a másik, az emberi kapcsolatok háttérbe szorultak. Ezek a mechanizmusok tesznek erőtlenné egy társadalmat. Sokkal életerősebbek azok a népek, amelyek naturális környezetben élnek, vagy a természetben nőnek fel, mindenféle előítélet nélkül, aszfalt, házak, autók és ketyerék nem szűkíti be a világukat. Három fiam van, de csak a középső építész. S bár unokáim még nincsenek, szabadidőm nagyon kevés van. De nem bánom, mert ez az jelenti, hogy jó feladataim vannak.”

A feladat azonban Skardelli számára nemcsak magas szintű megfelelés vagy kihívás, de egyfajta meggyőzés is.

„Sokszor megszegtem a pályázati kiírás feltételeit, akár drámaian is. Segíteni kell a döntéshozókat, akár markáns véleményalkotással, hiszen ők nem ismerik a szakmai szempontokat. Azt mondták például, hogy a Puskás Ferenc Stadiont a régi Népstadion és a Papp László Sportaréna közé kellene felépíteni. Na de egy új hetvenezres stadiont egy másik hetvenezres mellé? Pontosan tudtam, hogy a Népstadionnal azonnal kezdeni kell valamit, különben öt éven belül magától összedől. S mi lesz aztán egy használhatatlan romhalmazzal? Ezt minden szakembernek, tájépítésznek, közlekedésügyi szakembernek megmondtam, akik velem dolgoztak a Puskás Stadion projekten azzal, hogy lehet, hogy kizárnak minket a pályázatból. Így is történt. Viszont amikor megjöttek a külföldi szakértők és végignézték a terveket, a miénk is ott volt még előttük az asztalon. Azt mondták, azt kell megcsinálni. Szóval a munkánk nem volt hiába.”

 A stadion téma legfőbb szakértője kifogyhatatlan.

 „Kivétel nélkül valamennyi első világháború után épült sportlétesítmény, stadion és pálya szép lassan olyan szintre rohadt le, hogy sem a nézőközönségnek, sem a sportolóknak nem jó kimenni oda. Ezt az adósságot pótolni kell. A sport kitartásra, egészséges életmódra neveli az embert, ezért a stadionépítések nagyon jó befektetések a jövőre nézve. Ezrelékben sem mérhető, amit a megépítésük, elosztva a kivitelezés éveire elvisz az össznemzeti jövedelemből. Ezek egyben közösségi terek is, ahol az emberek találkozhatnak egymással.

A Papp László gyönyörű szürke csiszolt kavicsa már áll, a Puskás most épül. Már látszik a kifutása. Van hagyomány, lesz jövő.

A dolgok összeállnak, szárnyalás van, repül a kézben a ceruza. A fények úgy hasítanak, ahogy gondoltad, az árnyékok úgy esnek, ahogy vártad, harmóniában vannak az anyagok egymással. Tömeg a légiessel, vonal a formával, fény az árnyékkal.

Láng Judit - Kozár Alexandra