építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Gauder Péter - A város egy Gesamtkunst

Vagyis összművészeti termék, nem pedig projektek halmaza. Nem lehet csupán koordinálatlan ágazati tervek egymásra lapolásával, technokrata megközelítéssel, számításokkal meghatározni. A város nem épület, nem is épületek halmaza, hanem szövet, hálózat, dinamikusan és dialektikusan változó fejlődő, átalakuló, újratöltődő struktúra.

A város nem csupán hardver, épületek, vagy épületek által kimaradó szabadterületek fizikai hálózata, hanem érzések, törekvések, emberi ambíciók szövedéke, büszkeség forrása is. A várost polgárai építik, mégpedig nem városépítő elkötelezettséggel. A technokrata megoldások, az éppen jellegüknél fogva többnyire rövid vagy jó esetben legfeljebb középtávra tervezett atomizált tervek, aminek eredménye nem egy hosszútávon működőképes városszövet, hanem egy projekt-patchwork.

A várost irányítani nem állami nagyberuházásokkal, hanem ilyen beruházások generálásával, motiválásával és ezek feltételeinek megteremtésével, infrastruktúrákkal lehet. No meg adópolitikával, ami ezekkel adekvát!? kell legyen. Ma ennek ellenkezője érhető tetten! Minthogy a város a kormányzat nem a gazdaság szereplőit, a „részvényeseit” (stakeholder), a város urbanizáló erőit motiválja, nem generálja a strukturális hosszútávú fejlődést, hanem a maga szerepét a projektek rövidtávon való megvalkósításában , a beruházásban (állami pénzből kínálat teremtésben, nem pedig a kereslet kielégítésében) látja. Így aztán nem jön létre szinergia az urbanizáló erők és az irányítás között. Már nemcsak lemarad az irányítás, de el is ágazik: egy duális világ épül. A szereplők önállóan tűznek ki célokat, nincs koherencia, a TERV mint olyan mindig ott és akkor alakul, „alku” tárgya.

 

 

Az összeesküvés helye

A város egy kulturális összeolvadás, összeesküvés eredménye. Most amikor a Boldog Budapest sorozat legutóbbi írásában Iványi György által megfogalmazva a „kulturális szövet szakadozott” nehéz egyetlen közös jövő felé irányítani a törekvéseket, erőfeszítéseket: azaz mégoly nagy skaláris mennyiségű beruházás se tud sikerre vinni egy várost, ha a vektorok irányai szórtak, sőt széttartóak. Ahhoz, hogy legyen egy közös céldefiníció, egy közös identitás, azt a társadalom szereplőivel együtt ki kell fejleszteni, meg kell határozni, teremteni, de legalább egyeztetni szükséges. Hitem szerint ennek szükségességét egy outsider/kívülálló ismerte: Hankiss Elemér filozófus. „Találjuk ki Magyarországot! felhívása volt az ami, megteremthetett volna egy új irányt, egy jobb innovációs módszert, egy társadalmi párbeszédet.

 

 

Ilyen „összeesküvés” volt, ami egy első – máig is ható - akcentet, összetett városfejlesztési hangsúlyt is teremtett: az EXPO! Azt a társadalom nagyrészt támogatta. Mert értette, mert mind a cél, mind a folyamat, mind az a fejlesztési jövőkép, amit szolgált (volna) széles körben kommunikált volt.
Azóta több, inkább technokrata jövőképet is megkísérelt a város magáról előállítani. Többek közt a „Fürdőváros” identitás köré szervezve, majd „kapuváros” aztán az „Innovatív város”, a nem igazán megalapozott - de mégicsak egyfajta identitást sugárzó- „Világváros”, majd a „Duna fővárosa”. Most éppen nem világos, hogy milyen célt követ, mikor a CEU-t leépíti, a várat és a stadiont felújítja (?) Sajnos egyiket sem a szükséges mértékű társadalmi támogatottsággal, háttérrel, inkább csupán kommunikációs pótcselekvésként. E nélkül, azaz egy világos és támogatott, mi több szeretett társadalmasított identitás, karakter azaz „arc” nélkül marad a projektek halmaza, mely szintén elvezet valahová, csak nem fogjuk megtudni, hogy odaértünk. És nem lesz hatékony a fejlesztés, lévén mindenki a maga jövőképét építi, önmagának tűz ki célokat, melyek akár egymást is akadályozhatják. Mégiscsak szükséges lenne egy igazi jövőképre, méghozzá társadalmasított, társadalmilag támogatott, a büszkeség forrását megteremtő jövővízióra. Ez talán nem érhető el 2030-ra, de legalább a startpozícióba eljutathatja Budapest újratöltését (reloading).

Identitás, lét, lélek

Mindeközben a Budapest identitását hordozó történeti városrészekkel és „csatolt részeivel” kapcsolatban számos elképzelés látott napvilágot. Többnyire a fizikai, építészeti szépítés (boostering) szándékával. Mindez már régen azzal a fejlődéssel van összefüggésben, amit sokan még nem ismertek fel, és még többen nem szeretnének tudomásul venni: ez pedig a „harmadik generációs város”-sá válás. Ez a város szépségének a következménye: a turizmus „felfedezte” magának, és a vonzó körzetekben immár a turizmus használati értékei és érdekei diktálnak. Ez a kereslet határozza meg a fejlesztések irányát, minőségét. Mivel ez sem tudatos, és ez is inkább projektek sokaságán keresztül formálja a Város jövőjét, így számos feszültség forrása. Az ezek kezelésére javasolt identitás, vagy karaktertervek mint pl. Erzsébetvárosnak Kreatív Belvárossá (creaCity) alakítására vonatkozó javaslatok, vagy a jellemző főutcák, közterek újratöltése, újraformálása (többnyire „lakótelep minőségek”) iránt igazán nem fedezhető fel az irányítás(ok) részéről fogadókészség. Még az elvétve megjelenő tapasztalható pozitív minták ellenére sem, amilyen a Ráday utca.

Holott a város szabadterületei azaz a hardver (negatív terei), vagyis a házak közt hagyott ŰR (space) a város igazi nappalija. Ezeken lehet építeni az identitást, sőt a városrészek policentrumainak eltérő identitásait. Itt ragadható meg a városi Lét, a város „lelke”. Ezen át mérhető a körzet identitása, társadalmi- gazdasági hozzájárulása a város- összműködtetéséhez. Erre például kitűnő példával szolgálhat Brüsszel, ahol ennek a menedzselését, a közterek újratöltését, identitásaik körzetenként eltérő fejlesztését erre alapított ügynökség gerjeszti, szervezi, kommunikálja és persze gazdaságilag is menedzseli.

 

 

A város menedzselése

Annak, meg hogy ilyennek kellene lenni a városmenedzselésnek, mint folyamat-irányítási módszernek a Bauhaust alapító építész, Walter Gropius a megmondhatója: „Számos modern város példája bizonyítja azt a felismerést, hogy még a legjobb irányítás mellett sem lehet világos, szerves városformát létrehozni, olyan alkotó, irányító személy állandó befolyása nélkül, aki folyamatosan és felelősséggel az alkotó eszméjének kivitelezését. Az eszme sohasem tekinthető befejezettnek, hanem a város változó életfeltételeinek megfelelően akadálytalan folyamatban állandóan tovább kell fejlődnie (stb.).”
Ugye nem kell bizonygassuk, hogy ma egyáltalán nem ez a helyzet: számos-számtalan szakember, építész, akár milyen művész is lehet, irányítás, kormányzás nélkül - mint egy zenekar karmester nélkül - nem hoz létre élvezhető művet, inkább csupán zajt, egymásra torlódó atomizált, szervetlen projekthalmazt. Technokrata megoldásokkal nem tudhatunk Értelmet adni neki nagy É-vel! Lehet, hogy ez filoszok dolga lenne, lett volna!, lásd ismét Hankiss szándékát. Miként Nietsche monda: „akinek az életében van miért, az szinte bármilyen hogyant elvisel!” No, éppen ez a ‘miért’ nincs meg, nem tudjuk mivé kellene váljon Budapest. Éppen ezért veszít versenyképességéből, minthogy az nem más, nem több és nem is kevesebb mint pozícióelőny. No ezt veszíti, mert nem tudja, tudjuk, hogy valójában hová tart. Ne becsüljük alá az előrelátás-iránymutatás erejét! Kell a távlat, ami most elsikkadni látszik, mind fizikailag a nagy szuburb sivatagban, mind szellemileg a perifériára szorulással. Önmagunkon kell tudnunk segítenünk, és ehhez nem elég csupán a „lét korlátain” napi gyötrődéseinkre közvetlen problémáinkra „kis felbontású” megoldásokat keresnünk.

Bár ma éppen ezt teszi a városvezetés: a város egy bonyolult gépezet is egyben, amely szüntelenül a meghibásodás felé tart az entrópián keresztül, és csakis a gondos emberek folyamatos odafigyelésének köszönhetően tud relatív jól működni. Ma a vezetés erre tesz, erre alapoz. Nem más, mint a mindennapok törekvései tartják össze. De hová tart, mivé lesz? Pedig ez a napi harcokhoz is egy ragasztó, összetartó erő és az elbizonytalanodásban újra és újra iránytű lehetne. Ezt, azaz az Értelmet a hajszához, a káoszból egy Új Rend (New Deal?) felé tartó kilábaláshoz kellene elsősorban meghatározni, majd létrehozni azt a menedzselési módszert, ami mint karmester a számos energiát, hajtóerőt azaz tenniakarót összehangoltan irányítaná e cél, az „Új Miért” felé, egy jobb „hogyan” segítségével, karöltve a lakókkal, a piaci auktorokkal. Nem a korábbi minta szerint, azaz a köz által létrehozva mindazt, amit egyébként a város lakosai, a piaci szereplők önmaguktól is megtennének.

 

 

A Terv!

Mindezek betetőzéseként, utoljára, de nem utolsó sorban a TERV és vele összhangban TERVEZÉS is válságban van. Nem tudja irányítani az urbanizáló erőket. Már régen szükséges lenne a terv mint irányítási eszköz megújítása, újrateremtése amint a tervezésnek is azokat a metodikákat kellene tudnia honosítani, amelyek adekvátak egy demokratikus és piaci környezetben. Ennek megfelelő intézményesítés is feltétele (lásd W. Gropius) leend egy hatékony és sikeres városREGENERÁLÁSI időszaknak, programnak. A város spontán módon is újratölti önmagát, kijavítja sebeit, meggyógyítja magát, kilábal a „lakótelep” minőségből, de sokkal több fájdalommal, törődéssel és konfliktussal, mint ha ezt az átalakulást valaki felelősségteljesen, jövőre gondolva egy közösség által támogatott partitúra alapján szervezné, irányítaná. Rábízva a megvalósítást a piac szereplőire, a város lakóira, használóira,

Városvízió hét lépés

Mindenekelőtt a város Értelmét, jövőbeli identitását, szerepét a makrotérben, fejlődésének irányát, versenyelőnyeire, potenciáljaira alapozott Létpozícióit - mint „szellem”, mint erőközpont, (emberi és fizikai)- kellene tudni meghatározni. Ehhez abban a funkcionális térben kellene gondolkodni, amiben a város élete valójában lejátszódik. Esetleg mint a hagyma héja több rétegben: 30-50 és 100 km-es kitekintésben, és nem csupán kontextusába „illesztve” hanem inverzen: miként hathat ki, sugározhat („ville radiuse”) ki, közvetíthet tovább energiát (lásd még „cirkuszsátor”-modell, azaz egyidejűleg meghatározva a Dekapolis városainak fejlődési szerepeit is. Létre kellene hozni azt a társadalmi kommunikációt, ezt is több szintre tagoltan esetleg egy Beirat-tal indítva, majd pl egy Lipcsei típusú vagy más mintát követve tágabb társadalmi párbeszéddel meghatározni, kiterjedt kommunikációval a gondolkodás középpontjába emelni azt az Értelmet, „miértet”, jövőcélt, amit aztán egy erre alkalmas szakmai grémium, még inkább struktúra, rugalmas stratégai tervvé, megvalósíthatósági tervvé a jövő-menedzselés partitúrává alakit.

 

 

A város újratöltését abban a keretben célszerű meghatározni, hogy megindult már a harmadik generációs várossá alakulás. Ehhez az identitását szükséges jól kalibrálni, az én szűklátókörű elképzelésem ebben a Dunára és a Duna mentén kialakult látványra alapozza részben a szerepét is (Duna fővárosa, azaz egy tágabb EU tér (space) centruma) de vizuális identitását, sőt szerepeinek újradefiniálását, amint ez eléggé szimpatikusan és koherensen formálódott egykori gondolatvázlatban a Tabán újratöltésével egy Budai körút kialakításával és a Tabán-Gellért-Dunapart fürdővárosi (identitás) kiteljesítésével - a Duna hasznosításával mint „Főutca”. Persze ennek kellene alárendelni számos projektalapú fejlesztést, bekapcsolva ebbe a Várat is ami szerintem nem objektum, hanem program.

Az infrastruktúrák fejlesztését intenzifikálni szükséges és a becsatoló infrákkal a nagykiterjedésű, sőt terjengős falusias konurb körzetet fel kell tudni zárkóztatni. Ebben a közlekedés számos infráját kell összehangoltan fejleszteni, nem csupán a vonalas és egyéni gépjármű közlekedést. De még csak nem is a közösségit, hanem a Belváros illetve a történeti városrészek parkolásának megoldását, A lakótelepek dinamikus megújulása, érték és presztízsnövekedése éppen a jó infra-ellátottságuk következménye. Nem csupán parkolni lehet de elérhető gyalogtávolságban vannak a szükséges ellátó infrák, szolgáltatások.

A lakosokról minden élet és létformájukban kell tudni gondolkodni, és gondoskodni, amire egy szerves és integráló várostervezés akkor is képes. Nagy, átfogó programban kellene foglalkozni a közterekkel, közösségi helyekkel, azaz a város „negatív tereivel” a be nem épített szabadterületekkel, amelyekkel strukturálni lehet a város ma monocentrikus szerkezetét, policentrikussá alakítva azt. Ott, ahol a közterek szolgálnának a kisközösségek és persze a város egészének színpadául, jól megkülönböztethető, karakteresen eltérő körzetek és közösségek jellegterületek működések kialakulását segítve elő. Ez a program, ami ma „lopakodó üzemmódban” mintegy mellékesen és alulról építkezve igyekszik struktúrát adni a kaotikus szövetnek, fő akcióvá kellene emelni, ennek megfelelő tervezéssel és finanszírozással. A város szegélyén (edge) létrejött fiatal településrészeknek, önkormányzatoknak segítséget kellene nyújtani önmaguk megismeréséhez, a szükséges Lét-körülmények megteremtése érdekében.

 

 

Számos terhet azért kell a városnak magára hordania, mert anno magára hagyva ezek a területek csupán földet osztottak, nem városi szövetet fejlesztettek. Sem a kemény sem a lágy infrájuk nem kielégítő, és nincsenek meg a szükséges kapacitásaik (nagyobb részt) hogy azt a fajtaszervesülést, amely mindkét részvevő szereplő érdeke egyes egyedül meghatározhassák, és annak feltételeit meg is teremtsék a mai irányítási-gazdálkodás-adózási stb feltételek, keretek közt. E nélkül azonban a „belső” nem tudhat megújulni, a tehermentesítést a kereteken kívül kell keresni, megoldani.

Általában vissza kell térni a projektszintről a „összművészeti” (Gesamtkunst) szintre. Ezzel egy még nem lévő, de célként kitűzött karaktert, fizikai-művi környezetet lehet kommunikálni, meg lehet az időütemezést határozni, hogy mely lényegi, azaz fókuszált elemei készülnek el. A kommunikációval gerjeszteni lehet és kell a piaci szereplőket, hogy ők vállalják fel a megújítás rájuk hárítható kockázatait, a város ezáltal csupán a fő, legjelentősebb gerjesztő infrák és identitások fejlesztését kell vállalja. Ennek az intézményi feltételeit is meg kellene teremteni a korábban volt erőtlen kezdeményezéseket újragondolva, piaci szereplők számra is hiteles, kontrolált struktúrát működtetve, a karmester („teljes ember”: eszme / terv) mellett a hatékony megvalósítás érdekében.

Gauder Péter

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »