építészet : környezet : innováció

Eredményhirdetésen jártunk: Erzsébet téri Kulturális Központ és Milleniumi park kialakítására kiírt tervpályázat

Roth Jánost, a bíráló bizottság társelnökét is megkérdeztük az eredményről...
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 2000 április 17-én kiírt pályázatára öt cég adta be pályaművét, ebből négyet ítéltek megvételre érdemesnek. Díjat ezúttal nem adtak ki. A döntés értelmében egyetlen terv sem teljesítette maradéktalanul az elvárt igényeket. A "Gödör" pályázat ennek ellenére eredményesnek tekinthető: a Firka Építész Stúdió terveit továbbdolgozásra javasolták.

A Milleniumi park - Erzsébet tér - Deák tér együttese - amelyből a tervek szerint az első ütemben az Erzsébet téri építkezés valósulna meg-, a pályamunkák szerint nem homogén, hanem egymással kölcsönhatásban lévő terek kapcsolatát jelentené, lazítva a már meglévő városszövetet.




A kiemelt megvételben részesült FIRKA Építész Stúdió Kft. tervében az Erzsébet teret egy "centrális, klasszikusabb, kicsit nyugodtabb térként" értelmezte, míg a 2. sorszámú pályamű (Mérték Építészeti Stúdió Kft. és Virág Csaba & Z. Halmágyi Judit Építész Iroda) egyik szerzője, Göcsei Sándor szerint csapatukat az motiválva, hogy új, izgalmas elemet vigyenek a városszerkezetbe, így tervüket "felülnézetből kicsit repülőtéri leszállópályára emlékeztetőnek" nevezte.

Kévés György (4. sorszámú pályamű) elmondása szerint munkatársaival elsősorban a látványra törekedtek : "Mi úgy gondoljuk,hogy össze kell kapcsolni a felső teret az alsó térrel, ez szerintünk egy alapvető követelmény. Én semmiféle olyan tervvel nem értek egyet, amelyik nem ezt csinálja." A 3.számú terv szerzői - Gerő-Szabó Építész Iroda Kft. - éppenséggel a Hősők Terének újrafogalmazására emlékeztető pályázati munkát nyújtottak be, az Andrássy út lezárására tett javaslatuk legalábbis ezt idézi.


Roth János


A Bírálóbizottság társelnökét, Roth Jánost kérdeztük:

ÉF: Miért nem járt sikerrel az ötödik pályázó ?

RJ: A Hősök Terének ellenpontozásaként értelmezte a feladatot, építészeti javaslatai kidolgozatlanok voltak.

ÉF: Néhányan úgy ertelmezték a kiírást, mint a Milleniumi Ünnepségekkel összefüggésbe hozható programot.

RJ: Én ezzel nagyon nem értek egyet. Úgy gondolom, hogy a régi Millenium, ami a Hősök Teréhez és olyan komplett nagy építészeti produkcióhoz vezetett, mint a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok, tipikus XIX. századi megoldás volt. Abban a gondolatiságban van benne, mint pl. a párizsi Eiffel-torony... ez a "pompeux" millenium.

ÉF: Ma is összefüggésbe kerül az építészet az ünnepléssel.

RJ: Én azt gondolnám, hogy építészetileg az ilyen évfordulós ünneplésnek az az igazi tartalma hogy naprakész, tehát Európára kész legyen, és olyan építészeti megoldásokat produkáljon, amelyek maiak, mint ahogy "akkori" volt az eklektikának a Hősök terei megnyilvánulása is.

Bálint Csilla C.

vélemény írásához jelentkezzen be »