építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Építészeti tematika Bordeaux-ban és Barcelonában, 2008 októberében

Kevesebb cucc, nagyobb ember-központúság – ez volt a bordeauxi és barcelonai építészeti konferencia üzenete, de a „sztárok” ezúttal sem tudtak saját magaslataikról alászállni, főleg ikonikus épületeik másolása miatt aggódtak.
Rácz Jolán beszámolója

A Bordeaux-ban rendezett legutóbbi EFAP (Európai Építészetpolitikai Fórum) konferencia fő témájának legjobb illusztrációja és szimbóluma annak a növénynek a képe volt, amit John Thackara mutatott.

A képen egy olyan gyönyörűen zöldellő, életerős növény volt látható, amelyet vizelettel locsoltak. Mellette árválkodott egy ugyanolyan fajtájú egyed, sárgás, satnya levelekkel, amelyet a megszokott módon csupán vízzel itattak.

A rendezvény központi témája a fenntartható építészet volt.
John Thackara pedig a témát bevezető főelőadó.
És miért ez volt a legjobb szimbólum?
Mert arról szólt a felvezető gondolatsor és sok későbbi előadás is, hogy nem megy úgy tovább, ahogyan eddig csináltuk.
Sem az építészet, sem az életünk. Sem globális, sem lokális szinten.
Nem fogyaszthatunk tovább az eddigi szinten és sebességgel, és nem termelhetünk ezzel szemetet az eddigi felelőtlen módon és mennyiségben. A Föld ezt nem bírja ki. És ha a Föld nem bírja ki, mi sem bírjuk ki.

Tehát - és erre volt megvilágosító erejű példa a dúslevelű növény - mindent, ami lehetséges, fel kell használnunk abból, ami körülvesz bennünket, és amit már mi magunk is létrehoztunk. Méghozzá takarékos, mértékletes, beosztó és szerény módon.

 

Bordeaux
Bordeaux

 

Vissza a jövőbe…mintha eleink így éltek volna…vagy csak sváb felmenőim miatt ismerős ez? Nem hiszem; minden felelősen gondolkodó kis-közösség; falu, kisváros, de mindenekelőtt a család ilyen alapokra építette az életét sok-sok generáción keresztül, egészen a közelmúltig, a mértéktelen fogyasztás korának beköszöntéig.

És most baj van. És pont akkor robbant ki a baj, amikor Bordeaux-ban az építészek a fenntarthatóságról beszéltek. A két téma – „bent”: a fenntartható építészet és „kint”: a pénzügyi válság, igencsak erősítette egymást.

Mindig nehéz visszatérni a szűkösséghez a bőség után. De nem ám amolyan nadrágszíj-meghúzó mozdulatokra van most szükség! Az eszünket, azt a józan parasztit, és az erkölcsi érzékünket, azt a jól aláásottat kell újrafennünk, hogy jó éles legyen, vágjon, mint a borotva, mert különben nem lesz jó végünk!

A meglévő javakkal való gazdálkodás szükségessége vonatkozik a természeti környezet forrásaira és a tárgyi világra is, tehát ennek részeként az építészetre is.
Thackara szerint lehet, hogy nem is lesz túl nagy szükség új épületekre. De akkor mit fognak az építészek csinálni? A feladatuk és a felelősségük az lesz, hogy újra felfedezzék a mindennapi élethez szükséges körülmények megteremtésének meglévő (értsd: korábban jól működő) megoldásait, és azokat megújítva, hozzáidomítsák a jövő biztosításának a feltételeihez.

Thackara szerint az élet fenntarthatóságának biztosítéka: kevesebb cucc (rendszer, módszer, pótszer, technológia, technika, kozmetika… és még ragozhatnám), nagyobb ember-központúság. (Angolul frappánsabban hangzik: „less about stuff, more about people”.)

 

Füvesített villamospálya Bordeaux-ban
Bordeaux
 

 

És a varázsigék: kicsi, helyi, kis befektetést igénylő, önellátó, önszerveződő, zárt-rendszerű, de egyben nyitott és kapcsolatban álló – legyen szó akár emberi közösségről, termelő tevékenységről, épületről, lakónegyedről vagy városról.

Az angol filozófus (és sok nagy projekt szakértője anélkül, hogy építész lenne) szerint nagyon sok ilyen kezdeményezés van szerte a világon. Ezeket segíteni kell, hírt kell adni róluk, és el kell érni, hogy ezek „összeérjenek” és egymást erősítve hatást gyakorolhassanak.

Azt azonban Thackara is megtanulta, amit mi magunk is tapasztalunk saját országunkban, hogy az emberi gondolkodásmód, viselkedés, a dolgokhoz való hozzáállás, attitűd változása nagyon hosszú és lassú folyamat.

John Thackara gondolatairól, tevékenységéről honlapján lehet tájékozódni. Bordeaux-i előadásának a címe „Low-entropy Urbanism” volt, amit, üzeneténél fogva szabadon úgy fordíthatnánk, hogy „Kiegyenlített, rendezett állapotra törekvő környezetalakítás”.

A konferencia során aztán jócskán voltak ebbe az új gondolatmenetbe illeszkedő előadások, hozzászólások, melyek közül csak néhányat említek.

Az angol André Viljoen a városi mezőgazdaságról beszélt, arról, hogy a városok zöldterületeinek egy részét, a kisebb lakó-együttesek közössé tehető kertjeit, de a lakóházak erkélyeit, tetőit is fel lehet és kell használni haszon-növények, zöldség és gyümölcs termesztésére. Mindezt azért, hogy a jövőben várható megnövekvő energia- és benzinárak miatt ne kerüljenek a városlakók olyan helyzetbe, hogy nem jutnak elegendő élelmiszerhez.  Legyenek a városok is képesek az önfenntartásra, a kiszolgáltatottság helyett szervezzék meg a maguk életét. A városok elszigetelt zöldterületeit egymással összefüggő zöld-folyammá kell változtatni, melynek a növénytermesztésen kívül természetesen más, a természetes életmóddal kapcsolatos és rekreációs funkciói is lehetnek. Ki kell használni erre a városok olyan, a jelen állapotukban általában elhanyagolt, sivár közterületeit is, mint például a magasban futó autópályák, hidak alatti területek. Koncepciójukkal Viljoen és társa, Katrin Bohn nem áll egyedül, bőven olvashatunk ilyen kezdeményezésekről a beszédes nevű honlapon: Transition Culture.

 

Nemzetközi Konferenciaközpont, Barcelona
Barcelona
 

 

Hasonló elgondolással a Barcelonában megrendezett első Építészeti Világfesztiválon (továbbiakban WAF) is találkoztam. Egy fiatal holland építész kompakt, kicsi telken elhelyezkedő, mindössze 4 méteres oldalkerttel rendelkező családiház-tervének is az volt a lényege, hogy ügyes tömegalakítással minél több zöldfelülettel lássa el a benne élő családot.

Az erkélyek növénymedencéibe, a több síkon kialakított tetőfelületekre, de még a homlokzat-felületet dinamikáját adó, kihúzott fiókként beillesztett téglaelemekbe is növények, zöldség, gyümölcsfák vannak ültetve, mellyel egyrészt az épület jó hő-háztartása, alacsony energiaigénye van biztosítva, másrészt azzal a jóleső gyakorlattal ajándékozza meg a benne lakókat, hogy kitekintve állandóan zöldet látnak, és tavasztól őszig saját termésüket ehetik a város közepén.

Már Bordeaux-ban, Viljoen előadását hallgatva-látva eszembe villant egy hazai kép: a Millenáris park. 2001-ben fiatal tájépítészeink (ma Újirány csoport néven ismertek) Magyarország jellegzetes tájait, növényeit idézték meg a pipacsos búzamezővel, almáskerttel és szőlődombokkal.

Az EFAP konferencián volt egy érdekes holland előadás is a 2012Architecten cég részéről. Az iroda a második világháború után épített 4 emeletes olcsó, tömegesen épített lakóépületek minőségi feljavításával foglalkozik, és eközben ezt a nem túl értékesnek tűnő épületállományt is hasznosítandó tárgyi erőforrásnak tekinti.
Egy-egy már meglévő épülettel foglalkozva először „betakarítás-térképet” készítenek, hogy mennyi és milyen anyagot és szerkezetet tudnak majd hasznosítani, arra bontási és tárolási tervet készítenek, majd kitalálják, hogy ezeket a legkülönfélébb anyagokat (pl. álmennyezet elemek, műanyag ablakok, stb.) hol, mire és hogyan tudják majd újra felhasználni. Egyik projektjüknél 10%-os bontási aránnyal megúszták az épületek modernizálását, és 12.000 tonna szemét és törmelék létrejöttétől mentették meg a környezetet. Honlapjukon online-közösségként definiálják magukat, amelynek építészek, formatervezők, de akárki tagja lehet, akit érdekel az újrahasznosítás kísérletező gyakorlata.

 

Barcelona
Barcelona
 

 

Ennek is volt párhuzamos példája a WAF-on: ausztrál tervezője mutatta be azt a gyerek-foglalkoztató központot, ami kizárólag más épületekből kibontott anyagokból, szerkezetekből készült.

Ami nem volt közös az Építészetpolitikai Fórum és az Építészeti Világfesztivál során, az a sztárok megnyilatkozása volt. Bordeaux-ban Shigeru Ban, és a két francia kiemelt előadó illetve beszélgető partner, Patrick Bouchain és Christian de Portzamparc nagyjából követte, illetve képviselte a fentiekben felvázolt tervezői magatartást és életszemléletet.

Barcelonában azonban a „sztárok” nem tudtak saját magaslataikból alászállni, és a mindennapi élet kérdéseivel foglalkozni.

Az egyórás panelbeszélgetés témája: „Építészet és a globális helyzet”. A résztvevők: Lord Norman Foster, Charles Jencks és Süha Özkan török építész voltak. A beszélgetést pedig az ehhez kiválóan értő, valódi ironikus angol humorral felvértezett Paul Finch, az Architectural Review főszerkesztője, egyben a WAF programigazgatója vezette. A legkisebb sztár, Ozkan viselkedett a legemberibb módon, ő próbálta a beszélgetést a megadott téma felé terelni és az építészet, az építészek felelősségéről beszélni az elbizonytalanodott globális valóságban, azt a merész kijelentést is megkockáztatván, hogy az ikon-épületek az építészeti arrogancia megtestesítői.
A két fő-sztár és a moderátor stílusokról, üzletről és arról a kérdésről társalogtak, hogy az építészeknek vajon szórakoztatniuk is kell-e?  Az ikonokról folyó beszélgetésben leginkább azt sajnálták, hogy az ikonikus épületeket aztán elkezdik másolni, csekélyebb tehetségű építészek, és hogy ez aztán tényleg nagy kár…  Ennek kapcsán a talpig úriember Lord (N.F.) kissé kényelmetlenül érezte magát, amikor Charles Jencks megnyugtatta, hogy az ő uborkája („your gherkin”) tényleg jobb, mint a Barcelona látképébe be-betüremkedő másodpéldány (vagyis Jean Nouvel-é).

 

Torre Agbar, Barcelona
Torre Agbar, Barcelona
Torre Agbar, Barcelona
 

 

A kiállítás, mivel minden beküldött tervet bemutattak, nagyon gazdag volt. Megvalósult az a beígért programpont is, hogy kategóriánként 16 projektet (összesen tehát 256-ot) tervezőik 15-15 percben ismertették. Ez egyfajta nyílt építészeti zsűriként valósult meg, s ez volt talán a legjobb, leginformatívabb és legélvezetesebb része az egész programnak. A tervezői bemutató után a nemzetközi zsűri tagjai kérdéseket intéztek a tervezőkhöz, amiket ők spontán módon megválaszoltak, kibővítve ezzel az épületekről és a tervezési koncepcióról, a kivitelezésről, működtetésről és használatról addig adott tájékoztatást. Sok esetben csalafinta kérdésekre humoros válaszok érkeztek, főleg, ha egy-egy családi ház térszervezésének (és ezzel a családi élet működésének) kérdéseit firtatták.

A rendezvény jól szerkesztett programfüzetéből kiolvashatóan 10 magyar építésziroda küldött terveket az első Építészeti Világfesztiválra. Valószínűleg csak az időhiány miatt nem láttam az összeset a kiállítási felületeken. Egyet választottak ki közülük prezentációra: F. Kovács Attila /Cube Design/ T&G éttermét.

Rácz Jolán
építész

vélemény írásához jelentkezzen be »