építészet : környezet : innováció

Építészeti kalandtúra - Weil am Rhein, Vitra Campus

Építészeti kalandtúra az esőben a Vitra gyártelepén, ami a cég építészeti múzeuma is egyben. De itt és most a kétféle funkció  - nyilvánosság és féltve őrzött bútorgyártás - ellentmondásos kapcsolatából adódóan az idegenvezetővel állandó harcban álló építész-turisták győztek: Rab Hajnalka, Teráz Béla és Terék Mariann száznál több képpel és egy izgalmas beszámolóval tértek haza.

Képes beszámoló a svájci Vitra cég németországi gyártelepén tett látogatásunkról, amely az utóbbi időkben építészeti zarándokhellyé nőtte ki magát.

Ha az ember a német-svájci-francia határ találkozásának környékén jár és ráadásul van némi köze az építészethez, akkor a Vitra Campust – gyártelep és szellemi központ - Weil am Rhein-ben vétek kihagyni. Kivételes lehetőség, hogy viszonylag kis területen belül korunk néhány sztárépítészének munkáit egy kupacban megszemlélhessük.

Azzal a szándékkal indultunk neki a két órában maximált időtartamú látogatásnak, hogy – építész attitűddel – kívül-belül megismerjük, körbefotózzuk a házakat, és sok részletkérdésre választ kapva, no meg remek képanyaggal térjünk haza. Nem rajtunk múlt, hogy ez csak félig-meddig sikerült. Két dologgal nem számoltunk: az időjárással és az idegenvezetővel.

A vezetés németül zajlott (hosszasan), majd néhány mondatban angolul is hallhattuk a fontosabb információkat. A körséta elején vezetőnk elmondta, hogy nyugodtan fotózhatunk, filmezhetünk mindenhol, egy kérése van: a csoport mindig maradjon együtt. Utóbb kiderült, ezt tényleg nagyon komolyan gondolta, lazaságnak nem volt helye. Elindultunk, és ezzel egyidőben az eső is rákezdett.

 

Frank O. Gehry - Vitra Design Museum, gyárépület és gyártóüzemi portaépület (1989)


A három épületből álló együttes tervezésére az 1980-as évek közepén kapott – Európában először – megbízást Gehry. A felkérés - a helyi folklór szerint – érdekes körülmények között született. Gehry egyik amerikai szobrász barátja nagyméretű térplasztikát (ma a Vitra Campus logójaként ismert) ajándékozott a Vitra elnökének kerek számú születésnapjára, de a jobb kézzel adott ajándék mellé bal kézzel tervezési megbízást is kért Gehrynek. Az egyébként meghatódott elnök a megbízást megadta. Ma ennek köszönheti az építészettörténet a Vitra Design Museum épületét, Frank O. Gehry pedig azt, hogy megalkothatta azt az épület-együttest ami Pritzker díjat hozott neki.

Az eredeti tervezési program raktárra és kiállítótérre szólt. A tervezési munkával párhuzamosan azonban létrejött egy alapítvány, amely a design és az építészet népszerűsítését tűzte ki célul, így aztán az épület funkciója ennek szellemében kibővült. Kétszintes múzeum lett a végeredmény, a dekonstruktivista építészet egyik mintaértékű darabja, tágas, impozáns, hófehér belső terekkel. A múzeum formavilága a szomszédos gyárépület fogadó részében és a Campus fogadóépületében is visszaköszön.

Frank O. Gehry – Vitra Design Museum, bejárat felől, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – Vitra Design Museum, oldalról, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – Vitra Design Museum, hátulról, fotó: Rab Hajnalka
 

A múzeum belső tereit – általános szokástól eltérően - nem lehetett fotózni a „The essence of things” című kiállítás miatt. Erre - kizárólag a térképzés megörökítésére - irányuló kéréseinket határozottan visszautasították. Azért persze mégiscsak sikerült néhány illegális képet készíteni...

Frank O. Gehry – Vitra Design Museum, illegális belső fotó, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – Vitra Design Museum, illegális belső fotó, fotó: Terék Mariann
 

Türelmesen álltunk a múzeum épület bejárata előtt az esőben, míg vezetőnk hosszasan elmondta az előírásszerű szöveget, közben fotózni is próbáltunk, bár esernyővel kombinálva nem volt egyszerű az élet. A legkisebb jelentőségű portaépületet akár meg is tapogathattuk, de a gyárépületet csak távolról szemlélhettük. (Ezek a fránya ipari titkok!)

Frank O. Gehry – gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
 
Frank O. Gehry – szék betonból, fotó: Rab Hajnalka
Frank O. Gehry – szék betonból, fotó: Rab Hajnalka
Emblematikus szobor az esőben, fotó: Rab Hajnalka
 

Richard Buckminster Fuller - Kupola (1978/2000)


Az egyre jobban zuhogó esőben átsétáltunk Buckminster Fuller 1950-es években készített tervei alapján 1978-ban megépített kupolájához, ami eredetileg autó bemutató teremként működött Detroitban. Ezt a sátorszerkezetet később megvásárolta a Vitra és a Campuson kiállító térnek használják (most épp üresen állt). Megálltunk az épület bejáratától pár méterre, vezetőnk valami érthetetlen okból továbbra is kültéri eső-programként értelmezte a túrát. (Mint építészmérnökök csak arra gondolhattunk, hogy vezetőnk az épület csapadékvíz elvezető képességét akarja demonstrálni.) A csoport kevésbé víztűrő tagjai (köztük mi magunk is) végül behúzódtak a kupola alá, így persze lemaradtak (lemaradtunk) a tudományos ismertetőről. De legalább részesei lehettünk annak a sajátos hangulatnak amit a ponyva-szerkezeten kopogó eső keltett és sikerült néhány képet készíteni a sátor-kupola belső teréről. Az alkalmazott sátorponyva – ami azonos a tehergépkocsik ponyva-anyagával - állítólag nem túl strapabíró, kétévente ki kell cserélni (!), amit a Vitra szorgosan meg is tesz.

Richard Buckminster Fuller – Kupola, fotó: Rab Hajnalka
Richard Buckminster Fuller – Kupola belső, fotó: Rab Hajnalka
Richard Buckminster Fuller – Kupola részlet, fotó: Rab Hajnalka
 

Jean Prouvé – Benzinkúti kiszolgáló épület (1953/2003)


A picinyke épület előtt újabb hosszas ácsorgás következett, az eső kitartóan szakadt. Mi megint csak a műtárgy keskeny előtetője alatt próbáltunk menedéket keresni, vezetőnk rosszalló pillantásaitól kísérve. A benzinkút nem volt túl attraktív, érdekessége abban áll, hogy annak idején az ötvenes években sorozatgyártásra tervezték, de végül nem terjedt el. Az inkább ipari előregyártás-történeti érdekességet jelentő, mint építészeti értéket képviselő épületből mindössze 3 darab készült. Ebből az egyiket vásárolta meg a Vitra és újra felállította az építészettörténeti park-kezdeménynek látszó gyártelep füves területén.

Jean Prouvé - Benzinkúti kiszolgáló épület, fotó. Rab Hajnalka
 

Nicholas Grimshaw – Gyárépület (1981)


A Vitra gyártelepének mintegy kétharmada 1981-ben leégett. A biztosításuk értelmében csak hat hónapig kaptak a biztosítótól üzemleállási kártérítést. Rutinos építészre volt szükségük, aki tud olyan műszaki megoldású – és egyben színvonalas – épületet tervezni „zárthelyi feltételek”-kel amiben hat hónap múlva a termékgyártás újra megindulhat. Grimshaw a megbízást elfogadta, azzal a feltétellel, hogy a teljes üzemi terület épület-koncepcióinak kialakításában és tervezésében az övé lesz az irányító szerep. A színes alumínium hullámlemez homlokzatképzésű épület el is készült határidőre (1981-ben!). Grimshaw azonban több épület tervezésére itt már nem kapott megbízást. (hmm...)

Az épület mellett csak gyorsan elhaladtunk így erre vonatkozó kényelmetlen kérdéseket nem tehettünk fel vezetőnknek.

 
Nicholas Grimshaw – gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
Nicholas Grimshaw – gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
 

Alvaro Siza – Gyárépület (1994)


Az időjárás végre megkegyelmezett nekünk és lassacskán elállt az eső. Alvaro Siza – rá egyáltalán nem jellemző - téglaburkolatos gyárépülete mellett csak elsétáltunk, bemenni nem lehetett (ismét az ipari titkok kifürkészésének elkerülésére). A téglaburkolat alkalmazásával a gyárépületen Siza az 1920-as évek ipari építészetének emlékét elevenítette fel. A szomszédos, Grimshaw által tervezett gyárépülettel fedett árumozgatási-, közlekedési kapcsolatra volt szükség, ennek kialakításakor azonban azt a különösen fontos körülményt kellett szem előtt tartani, hogy Zaha Hadid kissé távolabbi – ekkor már tervezési fázisban lévő - tűzoltó állomása teljes pompájában látható maradjon a gyártelep bejárata felől. (Legalábbis Hadid ehhez nagyon ragaszkodott.) Ezért aztán Siza – aki ebből is láthatóan udvarias ember - egy magasan ívelt, rácsos acélszerkezetet tervezett, amiről esős időben automatikusan leereszkedik egy hosszú tetőzet. Ezt volt szerencsénk látni. Száraz időben viszont semmi nem zavarja a rálátást a gyártelepi bejárattól a tűzoltó állomás épületére.

Alvaro Siza – Gyárépület, fotó: Rab Hajnalka
Nicholas Grimshaw – gyárépület előtetővel, fotó: Rab Hajnalka
Alvaro Siza – Gyárépület előtetővel és a távolban Zaha Hadiddal, fotó: Rab Hajnalka
 

 

Zaha Hadid - Tűzoltó állomás (1993)


Zaha Hadid első megépült épülete, a körút fénypontjaként számon tartott tűzoltó állomás alig két éven át működött rendeltetésszerűen. Azóta üresen áll, bár nemrég koncertet tartottak a garázs-csarnokában. Vezetőnk lehorgonyzott a tűzoltóautók garázsának egyik csücskében és itt beszélt hosszasan. Látótávolságon kívülre nem volt tanácsos elkóborolni, mert azonnal utánunk szólt.

Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, fotó: Rab Hajnalka
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, fotó: Rab Hajnalka
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, fotó: Rab Hajnalka
 
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, garázs, fotó: Rab Hajnalka
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, garázs, fotó: Rab Hajnalka
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, a lépcső mögött, fotó: Terék Mariann

Megszemlélhettük azt a fűthető betonfalat, amit Zaha Hadid azért talált ki, mert nem akart olyan magas szerkezetet az épületben kialakítani, ami a tűzoltók általános előírásai szerint szükséges lett volna. Eszerint a tűzoltó fecskendőket teljes hosszukban fel kellene lógatni, hogy használat után a víz maradéktalanul kicsöpögjön belőlük. De nem itt! A víz ugyanis a meleg falra tekert csövekből pára formájában távozik. Rejtély, hogyan tudta elfogadtatni a tűzoltó hatóságokkal ezt a megoldást, de sikerült neki.

Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, fűthető betonfal a távolban, fotó: Rab Hajnalka
 

A másik engedélyezett néznivaló az emeleti tanácsterem volt, aztán máris sietni kellett tovább mivel a két órás látogatási idő már fogytán volt. Esélyünk se volt alaposan körbejárni a házat és minden oldalról szemügyre venni a térképzéseket, az egyedi részletmegoldásokat, elgondolkodni a designon. Vezetőnk ekkor már elég morcos volt – és ennek hangot is adott -, mivel mi azért mégiscsak megpróbálkoztunk egy-egy óvatlan pillanatban szétszéledni, részletek bámulni, pár fotót készíteni a terekről anélkül, hogy vezetőnk vagy a csoport többi tagja belezavarna a kompozícióba.

Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, emeleti tanácsterem, fotó: Terék Mariann
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, emeleti tanácsterem, fotó: Rab Hajnalka
Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, emeleti tanácsterem, fotó: Rab Hajnalka
 

Azért a híres üvegajtós vécéblokkba még bekukkantottunk.

Zaha Hadid - Tűzoltó állomás, WC blokk, fotó: Rab Hajnalka
 

Tadao Ando - Konferencia pavilon (1993)


A vezetett körút utolsó állomásához nagy füves területen húzódó keskeny ösvényen juthattunk el. Tadao Ando külön gondot fordított a többszörös irányváltással tarkított nyomvonal kialakítására, hogy a zárkózott, szinte a földbe lapuló épület ezzel a szándékosan lassított felvezetéssel csak apránként tárja fel magát, időt hagyva a ráhangolódásra. Eddig az elmélet. A gyakorlatban mindez úgy nézett ki, hogy a kis csoport libasorban követte a vezetőnket a szűk – aszfaltozott - ösvényen, így leginkább az előttünk baktató hátát láthattuk. Szentségtöréssel felérő illetlenség lett volna kilépni oldalt a fűre, hogy az eredeti koncepcióból valamicskét érzékelhessünk.

Tadao Ando - Konferencia pavilon, fotó: Rab Hajnalka
Tadao Ando - Konferencia pavilon, fotó: Rab Hajnalka
Tadao Ando - Konferencia pavilon, megközelítés libasorban, fotó: Terék Mariann

Az épület viszont önmagáért beszél - ráhangolódással vagy anélkül - a maga fegyelmezett visszafogottságával. Az alkalmazott modul-rendszer a japán tatami arányrendszerét követi mindenhol az egész épületben a látszóbeton panel elemek és a raszteres faburkolatok esetében is. Tadao Ando még az épület körüli cseresznyefák lombkoronájának a belső térhez való kapcsolódására és a szomszédos autóút forgalmának belekomponálására is ügyelt a tárgyalóhelyiségek kilátásának tervezésekor.

Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső udvar, fotó: Rab Hajnalka
Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső udvar, fotó: Terék Mariann
Tadao Ando - Konferencia pavilon, tárgyaló, fotó: Rab Hajnalka
 
Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső tér, fotó: Terék Mariann
Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső tér, fotó: Terék Mariann
Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső tér, fotó: Terék Mariann
Tadao Ando - Konferencia pavilon, belső tér, fotó: Rab Hajnalka
 

Jacques Herzog & Pierre de Meuron : VitraHaus (2010)


A vezetett túra itt véget ért, fellélegezhettünk és immár szabadon, minden megkötés nélkül indulhattunk a Campus legújabb tagjának felfedezésére. A VitraHaus két évi építés után ez év elején készült el, izgalmas tömegű és belső terű építmény, minden zugában bútorkiállítással.

Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, külső, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, külső, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, külső, fotó: Rab Hajnalka
 

Az épülethez vezető úton déjà-vu élményünk volt, a járdát szegélyező kerti lámpák kísértetiesen emlékeztettek a „Madárfészek” néven elhíresült pekingi olimpiai stadionra.

Jacques Herzog & Pierre de Meuron : VitraHaus, Madárfészek kerti lámpa, fotó: Rab Hajnalka
 

Mivel otthoni bútorok kiállítási tereként épült, az alkotók ebből az eszméből kiindulva a legegyszerűbb, klasszikusnak számító nyeregtetős, hosszanti elrendezésű „családi” házformát vették alapul. Az építészeti „trouvaille” ennek az egyetlen alapelemnek a sokszorozásában és szokatlan összeállításában rejlik, mintha csak úgy lazán összedobálták volna őket.

Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, külső-belső tér, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, külső-belső tér, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, makett, fotó: Rab Hajnalka
 

Az alapelemek mindkét vége teljes felületen üvegborítású, így elegendő természetes megvilágítást is kapnak a belső kiállítóterek. Az épület kívül fekete, belül fehér, ehhez faburkolatú padlók és lépcsők valamint nagy üvegfelületek társulnak csak. Anyag- és színválasztásban mértéktartóan egyszerű, mégis van egyfajta otthonossága.

Ennél többet nem is érdemes róla beszélni, ezt látni kell! A fényképek ugyan bemutatják egy-egy látószögből az épület egyes részeit, de a térélmény nem adható vissza. A 12 – látszólag véletlenszerűen – egymásra halmozott sematikus lakóház formáját idéző tömeg-egység olyan geometriai áthatásokat eredményez a fehérre festett falú és mennyezetű belső terekben, amik sík vetületben visszaadhatatlanok. A Vitra elmúlt 30 évi „otthon-design” termékeit bemutató itteni kiállításról sokat mondani nem tudnánk, mert a kiállítóterek szerkesztési elveinek megértés-kísérlete lekötötte agyi kapacitásainkat. Azért az itt készült fényképeket közreadjuk, nehogy valaki puszta nagyotmondásként értelmezze a leírtakat.

Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, belső, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, belső, fotó: Rab Hajnalka
Jacques Herzog & Pierre de Meuron - VitraHaus, belső, fotó: Rab Hajnalka


 

szöveg: Rab Hajnalka, Teráz Béla
fotók: Rab Hajnalka, Terék Mariann

vélemény írásához jelentkezzen be »