építészet : környezet : innováció

Egy kódolt tér születése Vinciben

Leonardo örökségét megelevenítve, kortárs szellemben újították fel a toscanai kisváros, Vinci egyik terét. Új és történelmi jól megfér egymás mellett, miközben népszerű közösségi helyszínt alkot. A Piazza dei Guidi Mimmo Paladino és Nicola Fiorillo által jegyzett átépítéséről Bardóczi Sándor számol be.

Olaszországban nincs nagy szükség a szabad terek revitalizációjára, gyakorlatilag minden, ami kicsit is fontos volt, megőrizte emberléptékét (talán ez alól egyedül Róma és Milánó, a vallás és a dizájn fővárosa jelentenek kivételt). Az olasz kisvárosok dombokra, csipkézett partvonalakra települése, a mediterrán hőséget hatékonyan kompenzáló sikátorokkal szőtt városszövet a legtöbb helyen nem adott akkora teret a motorizációnak az olasz történeti belvárosokban, így annak káros hatásai nem változtatták meg a már egyszer kialakított emberi arányokat, atmoszférát. Nincs mit revitalizálni. Él. Legfeljebb néha egy-egy elkopott követ kell a másikra cserélni, de azzal sem sietnek oly nagyon. Túl meleg van ahhoz. Különösen igaz lehet ez a megállapítás a „földi paradicsomra”, Toscanára, és annak városaira. A világ egyik legszebb főterén, a kagylóhéj alakú sienai Piazza del Campón1 érti, érzi meg igazán az ember a konkáv térformákban rejlő transzcendens erőt, azt az elemi vonzást, ami szinte oda ragasztja, lenyűgözi, egyre csak hívogatja a látogatót a tér centruma felé.

 

A Piazza del Campo Sienában - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza del Campo Sienában - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza del Campo Sienában - fotó: Bardóczi Sándor
 

 

A „kitaláltság” ellenére 2006-ban Vincinek, a Firenzétől Nyugatra fekvő apró toscanai városkának, amely a világ egyik legkreatívabb alkotójának, művészének, feltalálójának, Leonardo Da Vincinek volt szülővárosa, új tere, kortárs tere született. A város 2003-ban írt ki ötletpályázatot a Leonardo Múzeumnak helyet adó Castello dei Conti Guidi előtti tér, a Piazza dei Guidi átépítésére, amelyen számos kortárs művész indult el, és amelyet végül Mimmo Paladino, a transzavantgárd2 egyik kiemelkedő művésze nyert el Nicola Fiorillo építészmérnökkel közös, meglehetősen dekonstruktivista tervével. Lám, lehet múzeumot, teret még uniós támogatással együtt is ötletpályáztatni!

 

 
A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor

 

Pedig e helyütt és eme koncepcióban aztán a hagyományos, és emberhez oly közeli konkáv térformának, a magához ölelő, hívogató térnek semmi szerep nem jutott, a konvex, baltaéles sokszögek szinte szilánkokra hasítanak mindent, amit egy toscanai térről képzelünk. Önkéntelenül jutottak eszembe Mőcsényi professzor „igéi” a Visszatérés Geához c. filmből: „A nyíl, a dárda, a balta és minden, ami konvex (és ilyen módon ellenem irányul) azt igyekszik az ember kikerülni. Fél, viszolyog, atavisztikusan irtózik tőle, még akkor is, ha az a forma egy nyírott sövényből áll össze. A konkáv formák, a három éves kisgyerek, egy idős nagypapa, vagy egy csinos fiatal nő ölelő karja, vagy éppenséggel maga az anyaméh (a legtökéletesebb konkáv tér), amelyhez az ember atavisztikusan vonzódik. A jó terek ugyanilyenek. Kényelemérzetünket növelők, abszolút konkáv, nem szilárd, nem merev, nem geometrikus terek, hanem elasztikusok, változók, a legkülönbözőbb helyzeteknek megfelelők és megfeleltethetők.” A Piazza dei Guidi egészen bizonyosan nem felel meg e Mőcsényi kritériumoknak, míg a Piazza del Campón szinte beszippantott az anyaméh-érzés.

Mégis ez az egzaltált mozgalmasság, ez a nyugodni nem tudó feszültség ott Vinciben megtalált valamit a leonardói örökségből, mesél valamit ennek a kivételes embernek az ideges kapkodásairól, számtalan befejezetlen, de csírájában is jövőmutató munkájáról, paranoiáiról, önmarcangolásairól, a géniuszt az őrülttől alig elválasztó attitűdről, de megújulási képességeiről is. A múzeum bejáratát jelölő csillag alakzatú test Leonardo poliéderekhez való vonzódására és kutatásaira utaló (szintén konvex) szimbólum. Ám maga a tér is háromszögekből, rombuszokból, négyzetekből összerakott egyfajta térplasztika, megfejtendő kódhalmaz, amely Da Vinci matematika és geometria iránti szeretetéről mesél, azt viszi át – egyfajta szabadtéri múzeumi térként – a látogatót érzelmileg felkészítve arra, ami a múzeumban rá várni fog. A szabadtéri múzeumi térérzetet csak fokozza az a kőlapokba szabadkézi vonalakkal metszett mozaik berakás, amelynek ábráit szinte graffiti jelleggel a köztérbe billogozta Palladino. Az ábrákban Leonardo tükörírással írt sűrű feljegyzéseit tarkító skicceit, vonalrajzainak részleteit fedezhetjük fel. Szinte tökéletes választás ebben a miliőben az a mindössze 1 cm vastagságúra szelt, ám hatalmas lapokba fektethető ún. Cardoso homokkő3, amely kékesszürke fényével valami hidegen metsző, logikus mértani világba repít bennünket, és amelyet híven ellenpontoznak a bele mart vibrálóan emberi, bizonytalan firkák a mestertől.

 

A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor
A Piazza dei Guidi Vinciben - fotó: Bardóczi Sándor
 

 

A tökéletes (konkáv) toscanai tájban, a rég kitalált kisvárosok régen kitalált terei között óriási nóvumnak számít, hogy egy kortárs alkotás egyáltalán megjelenhet, ráadásul minden ridegen formáltságával együtt egyfajta művészeti telitalálatnak mondható. A tér ebben a történeti települési kontextusban éppen Leonardo modernizmusát tudja kiemelni, míg aprócska léptéke révén a reneszánsz ember önmérsékletére, arányérzékére világít rá.

Leonardo írta: „Az arányosságot nem csak a számokban, méretekben találjuk meg, de ott van mindenben, ami hat ránk, a hangokban, mozdulatokban, tájakban, időérzésünkben”. Véletlenül, spontán bukkantunk rá erre a kis térre egy röpke tavaszi toscanai kiruccanás közepette (miután Leonardo feltételezett szülőházát, a Vincitől 3 km-re fekvő Casa Natalét és különösképpen annak környezetét rendkívül méltatlan állapotban találtuk). A Vinciben helyet foglaló, meglehetősen központi helyzetű téren éppen a helyi kisiskolások tartottak szabadtéri koncertet Ennio Morricone spagettiwestern-zenéiből. A tér tehát él, taszításra programozott konvexitása ellenére is a városi élet színterévé tudott válni, nemcsak egyfajta múzeumi exteriőr maradt. És egy tér életében ez a legfontosabb vízválasztó.

Bardóczi Sándor


1 A Piazza del Campo formája folytán természetes nézőteret ad számtalan köztéri aktivitásnak, közöttük a 350 éves múltra visszatekintő Il Paliónak, aminek – a más térérzet okán - csak gyenge mása tud lenni a budapesti Hősök terére szervezett fesztivál, a „Nemzeti Vágta”.
2 A transzavantgárd kifejezést először Achille Bonito Oliva, neves olasz művészettörténész használta 1979-ben. Segítségével kívánta összefoglalni Sandro Chia, Francesco Clemente, Enzo Cucchi, Nicola de Maria és Mimmo Paladino művészetét. A folytonos megújulási kísérletekkel jellemezhető avantgardista törekvések kiüresedése és a művészet mozgósító erejének hanyatlása utáni, jelenleg is zajló útkeresési korszakot írta le ezzel a kifejezéssel Oliva. (forrás: Artportál)
3 A követ az Apuan Alpokban, Felső-Versiliában bányásszák

vélemény írásához jelentkezzen be »