építészet : környezet : innováció

Egy apró sziget grandiózus iskolája

Krajnyák Nándor Bence neve sokunknak ismerős lehet, hiszen a Rudabányára álmodott búvárbázisának emlékezetes terve a Média Építészeti Díja közönségdíját is elnyerte, sőt, nemrég az A' Design Awards-on is díjazott lett. A fiatal építész most Finnországban szerzett tapasztalatait kamatoztatta egy újabb látványos koncepcióval.

 

Legutóbbi szemeszteremet Finnországban tölthettem, a University of Oulu építész képzésén, ahol a félév során egyszerre tapasztaltam meg a finn oktatás működését közvetlenül az egyetemi életen és az adott tervezési feladaton keresztül. A finn szemlélet sokrétűen próbál nevelni már gyerekkortól kezdve. Számos olyan képesség kialakítására összpontosítanak, amely később, a mindennapjaikban való érvényesüléshez elengedhetetlen, úgy, mint kritikus gondolkodás, kreativitás, személyes és szociális felelősségérzet, együttműködés, digitális kompetencia, kommunikáció, vagy épp annak megtanulása, hogyan is érdemes tanulni. Ennek a törekvésnek van alárendelve az oktatás építészete, melynek célja olyan tanulókörnyezetek alkotása, amik lehetőséget teremtenek az előbb említett iránynak.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

Helyszín & program

A program egy középiskola és közösségi központ együttes tervezéséről szólt, melynek helyszíne egy Oulu belvárosban található félsziget. A Lammassari könnyen megközelíthető, közkedvelt terület, közel a város nyüzsgő részéhez. Kiemelten sok iskola épül az utóbbi időben a városban és az országban egyaránt, ez az átfogó törekvés indokolta a feladat létjogosultságát. A program által megadott hibrid a multifunkcionalitást és rugalmasságot alapozza meg azzal, hogy olyan funkciót kapcsol egy széles kör számára készülő példához, amely korosztály specifikus. Ez a kapcsolat, vagy épp elválasztás megalkotása adja a terv egyik alappillérét.

 

Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

Koncepció

Az épület egy, a félszigetet érő hatásokra reagáló, karakteres beavatkozás, amely kiaknázza a hely nyújtotta lehetőségeket. A helyszínt befolyásoló tényezők közül egyaránt van negatív és pozitív, melyek harmonizálása az épület feladata. A belvárosi helyzet kettős színben tűnik fel, mivel jó megközelíthetőséget ad, de a városiasság előnytelen oldalát érezteti a keltett zajjal. Jelentősebb karakter azonban a félszigetet körülvevő ligetes környezet, amely megfelelően használva jó alapot jelenthet egy inspiráló közeg kialakításához.

A ház nagyléptékűnek számít, összevetve a sziget méretével, mely a koncepciómban jól kiaknázva előnyként is tud működni. A középen elhelyezett, hosszúkás tömeg a félsziget szétválasztásával alakítja a helyszín külső tereit. Az épület elsődleges feltárása a zajosabb keleti oldal felől történik, míg a nyugati oldalon bensőségesebb környezet alakítható ki a diákok számára a fák és az épület ölelésében. Hasonló viszonyulás érvényesül az épület kisebb egységeinél is. A felépítés két fő szárnyra és egy kapcsolóelemre tagolódik, melyből az egyik főszárny lefedi a közösségi központ igényét, a másik a középiskoláét. A forgalmasabb külsőtérhez kapcsolódik a közösségi szárny, míg a hely privátabb részéhez az iskola. Ezen funkciók összhangja pedig az épületen belül rendeződik az összekötő elemen keresztül.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

A szárnyak bemutatása

A belváros felől a ház közösségi szárnya mutatkozik meg leginkább, így ez az épület egyik legkarakteresebb eleme. Megközelítése oly módon történik, hogy a látogató végig vonulva a teljes homlokzati szakasz előtt, már kívülről megismerkedhetnek az épülettel. A szárny a közösségi központ helye a legtöbb ehhez kapcsolódó funkcióval, mint például az előadó, de a technikai blokk is idekerült a lehető legrövidebb megközelítéssel.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

A traktusok összekapcsoló eleme az úgynevezett „fénydoboz”, mely a központ legkönnyedebb része, ezzel is kiemelve a két főszárnyat. Ennek érdekében a rész karcsú acélszerkezettel, nagy üvegfelületekkel rendelkezik. Jellemzője a nagy mennyiségű természetes fény, világos felületek és beltéri növényzet.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

A belső oldalon található privátszárny szolgál az oktatás helyszínéül. A rejtettebb elhelyezés és a közeli kapcsolat a természettel segíti a fókuszált, kreativitást ébresztő atmoszféra megteremtését. A tanulás helyei térben és időben aktualizált, a társadalmi kontextushoz szervesen illeszkedő elvek mentén alakultak a rugalmasság, hatékonyság és multifunkcionalitás jegyében. A szárny fogadó tere egy hosszú, de keresztben osztott lobby, amely helyet teremt számos csoportos vagy önálló tevékenységhez.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

Szerkezet és anyaghasználat

A szerkezetet tekintve a két főszárny vasbetonból, a fénydoboz dilatálva, acélból készül. Az épület legkarakteresebb eleme a homlokzatot borító, „mozgásban lévő” rétegragasztott erdeifenyő lamellák sorozata, melynek szándéka az illeszkedés az épületet körülvevő facsoporthoz. A külső megjelenés belül is tükröződik a szabadon formált lamellás álmennyezeten, korlátokon keresztül. Maga a ház pedig nem csak kifelé mutat kapcsolatot a természettel, de belül is megteremti saját zöld környezetét. E két karakteres elemet semleges, egyszerű és világos anyaghasználat egészíti ki.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

Belsőépítészet & megvilágítás

A belső tér szervezését a tervezés kezdő fázisától „több jelentre” kellett alakítanunk, amely lehetőséget teremtett a terek változatos használatához. Ez elősegítette olyan tanulókörnyezetek tervezését, amely fókuszáltan a gyermekek fejlődését szolgálja. Az ilyen környezet érdekes és ötletes, formákban és színekben gazdag, rugalmas, multifunkcionális, effektív akusztikával rendelkezik. Fontos a megfelelő technikai felszereltség, vagy például az állítható megvilágítás alkalomnak megfelelően. Ezen részletek figyelembevételével lett szervezve a belsőépítészet, egy érdeklődés-orientált tér kialakítása érdekében.


Community Centre, Oulu, Finnland, Architect: Krajnyák Nándor Bence, 2019.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.


Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ, Oulu, Tervező: Krajnyák Nándor Bence, 2019.

 

A kint töltött félév alatt tehát kaptam egy kezdőimpulzust a finn oktatás építészetéből, amely egy alaposan átgondolt, ugyanakkor nyitott, emberközpontú koncepció. A tervezésen keresztül megismerkedtünk az általánosan megjelenő finn elemekkel, melyek használatával igyekeztem kísérletezni, karakteresebbé tenni a házat. A Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ ennek a szemléletnek az első benyomáson alapuló, személyes megnyilvánulása.”

 

Krajnyák N. Bence

 


 

Szerk.:Pleskovics Viola

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »