építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Egy 21. századi agora születése - Szerkezetkész a Klapka Szolgáltatóház

Alig egy év alatt elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Klapka Szolgáltatóház. A Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz Média Építészeti Díjas terve alapján megépülő komplexum kereskedelmi, szolgáltató és lakófunkciójával illeszkedik a kerület integrált településmenedzsment szemléletéhez. A bokrétaünnep keretében lehetőség nyílt bejárni a szerkezetkész épületet. 

A Klapka Szolgáltatóház megépítéséről a XIII. Kerületi Önkormányzat revitalizációs programjának keretében született döntés 2015-ben. Dr. Tóth József polgármester köszöntőbeszédében kiemelte: „Átadását követően a Klapka Szolgáltatóház és környezete – lakosságbarát szolgáltatásaival, zöldkörnyezettel harmonizáló megoldásaival – a városrésznek egyedi megjelenést adó közösségi tere lesz. Modernségében is klasszikus agora.” A Klapka Szolgáltatóház beruházásának része 33 önkormányzati bérlakás építése is, ami a XIII. Kerületi Önkormányzat saját forrásából valósul meg; összértéke: bruttó 4,236 milliárd forint. 

„A több mint tízezer négyzetméteren épülő Klapka Szolgáltatóház révén olyan lokális kisközpont jön létre, amely széles palettájú, minőségi szolgáltatásaival jelentősen növeli a környékbeli lakosság, illetve az itt megforduló állampolgárok komfortérzetét” – mondta Dr. Tóth József polgármester az épület bokrétaünnepén. Hozzátette: a ház a legkorszerűbb építészeti elképzelésekhez igazodva több szegmensében is tükrözi majd az ökologikus gondolkodást. Az épület élőflórás díszítőegységei, környezetének kertészeti megoldásai unikális mikrokörnyezetet teremtenek. Mindez ugyancsak erősíti az élménytér jellegét.


Klapka Szolgáltatóház épületbejárás - építész: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz - fotó: ÉF

 

A Kassák Lajos utca, Klapka utca, Tüzér utca, Pattantyús utca által határolt területen a Klapka Szolgáltatóház megépítésével létrejövő tágabb környezet karakterét a kereskedelmi-szolgáltató épület déli részén kialakított játszó- és pihenőterület határozza meg, illetve ennek a „zöld dombnak” a belsejében elhelyezett élelmiszer áruház, valamint kis üzletek térkompozíciója. A Klapka Szolgáltatóház a terület rekreációs funkcióját is erősíti: a projekt kapcsán jelentősen nő a zöldfelület. Ugyanakkor a Szolgáltatóház mellett esztétikus városi teret, a térbe futó korzót is kialakítanak, amely betöltheti egy új kerületi-városi agora szerepét is – nemcsak lehetőséget kínálva a találkozásokra, eszmecserékre, de hangulatával kedvet is teremtve mindazokhoz.

Az épület belső helyiségeiben is környezetbarát, energiafelhasználást csökkentő műszaki és technológiai megoldásokra helyezték a hangsúlyt a tervezők. A Média Építészeti Díjas terv alapján épülő Klapka Szolgáltatóházban az üzletek mellett 33 önkormányzati – 44 és 90 négyzetméter közötti – bérlakás is helyet kap. (Pályáztatásukra 2018 nyarán kerül sor.) A pinceszinten 4 akadálymentesített parkolóhely létesül, illetve 2 elektromos üzemű, 74 „normál” gépkocsi parkolóhelyét alakítják ki. Ugyancsak a pinceszinten 36 kerékpártároló is lesz.


Klapka Szolgáltatóház épületbejárás - építész: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz - fotó: ÉF

 

A Klapka Szolgáltatóház környékén több gyermekintézmény, szociális intézmény, sportlétesítmény működik. Ezen intézmények profilja, a lokális hétköznapok vitalitása indokolttá tette egy korszerű, többféle szolgáltatást nyújtó kisközpont megvalósítását. Mivel az üzemeltetés, illetve a komplexum működése kapcsán elsőrendű szempont volt a lakóházi és a szolgáltató funkciók harmóniájának megteremtése, végül – az üzemeltetési koncepciók különböző variációinak vizsgálata után – az önkormányzati üzemeltetés mellett döntött a kerület.

A Klapka Szolgáltatóház beruházása a XIII. Kerületi Önkormányzat saját forrásából valósul meg; összértéke: bruttó 4,236 milliárd forint. Az épület terveit Marosi Miklós Ybl-díjas építész vezetésével a KÖZTI Zrt. készítette el. A generál kivitelezést a LATEREX Építő Zrt. végzi. A beruházás befejezése: várhatóan 2018 vége.


Klapka Szolgáltatóház épületbejárás - építész: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz - fotó: ÉF

 

Arató György, a XIII. Kerületi Önkormányzat főépítésze a Klapka Szolgáltatóházról: „A kerület hosszú távú fejlesztési koncepciójában kiemelt szerep jut a »központrendszer« megvalósításának. Vagyis: egy település területén vannak nagyobb központok – ilyen lesz például a Váci út és Róbert Károly körút sarkán az Agora –, és vannak kisebb központok a nagyobb lakóterületek közelében, vagy épp azok közepén.

Az egyik ilyen kisközpont lesz a Klapka Szolgáltatóház és környezete. Településszerkezeti értelemben ez a projekt – egyedi elhelyezkedése miatt is – nóvumnak számít, nincs sok hozzá hasonló. A Klapka utca fölötti részen több ezer lakásos lakótelep húzódik tizenegy-szintes házakkal, míg a Klapka utca alsó részén található a kerület egyetlen kisvárosias beépítése a Kassák utca két oldalán. Az új kisközpont a két terület metszéspontjánál épül meg. Ez a lokalizáció mindkét karakteres kerületrész szempontjából fontos. A kisvárosias részből hiányoznak azok a központi területek, főterek, amelyek jellemzően megtalálhatók a hasonló városias területeken.


Klapka Szolgáltatóház épületbejárás - építész: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz - fotó: ÉF

 

A Klapka Szolgáltatóház projektjének keretében komplex városi központot tervezünk, ami megnyilvánul építészeti színvonalban, közhasználatban, zöld területben, rekreációban. Ami a környező lakótelep szempontjából különösen is fontos, hiszen a lakótelepek zöld területe általában az égbe nyúló házak által beárnyékolt keskeny zöldsávokat jelenti, apró játszóterekkel. A Klapka projekt esetében „nagyvonalúbb” zöldterület készül.

A beépítés déli részén az épületet – üzletet – borító, jelentős méretű ferdetető „bezöldül”, így számtalan rekreációs tevékenységnek lehet színtere. A projekt során összesen több mint 4000 négyzetméternyi területet parkosítunk – padokkal, árnyas fákkal, funkcionális-esztétikus burkolatokkal. A beruházás kapcsán további ültetésekkel bővül majd a Pattantyús utca fasora is, és az ottani közlekedési, parkoló aszfaltrészt is zöldterület váltja majd.

Ugyancsak a Klapka Szolgáltatóházhoz kapcsolódó építészeti különlegesség, hogy kiépül egy „imitált” kis bevásárló utca is, amely tölcsérszerűen szűkül, majd tágul: hol egy presszóterasz, hol egy épületbejárat kerül centrumba.
Összességében a projekt olyan új, városias környezet képét mutatja majd, amelyben a mai elvárásoknak megfelelően sok lesz a zöldterület.”

 

Klapka Szolgáltatóház épületbejárás - építész: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz - fotó: ÉF

 

A Klapka Szolgáltatóház környékén a közelmúltban megvalósult fejlesztések

Gyermekkert Tagóvoda korszerűsítése férőhely-bővítéssel
A kilenc csoportszobás Gyermekkert Tagóvoda kétszintes épületének korszerűsítését és férőhely-bővítésének kivitelezését 2016 októberében kezdte meg az önkormányzat. Az óvodások 2017. augusztus 14-én vették újra birtokba a korszerű, egy csoportszobával bővített intézményt.

Prevenciós Központ
A korábbi általános iskolából kialakított Prevenciós Központ területén 2015-ben készültek el a kerítések, kapuk, illetve a tető vízszigetelése. 2015-ben az energiakorszerűsítési program keretében a tető nagy részét hőszigetelték. 2017-ben került sor a homlokzati hőszigetelés felújítására, valamint az acélszerkezetű régi „hőhidas” portálok, függönyfalak cseréjére.
A Prevenciós Központ több évre tervezett korszerűsítési munkáinak zárásaként idén a hátsó udvari járdák és a parkoló burkolatának cseréje zajlik, illetve a zöld területek fejlesztése.

Kassák Lajos utca közvilágítás fejlesztése
Jelenlegek is folyik a Kassák Lajos utca közvilágításának fejlesztése. A beruházás célja a közbiztonság erősítése, illetve a gyalogos komfortérzet növelése. A csomópontoknál a gyalogos átkelőhely létesítése a közlekedésbiztonság növelésére irányul. A kivitelezés 2018. augusztus végén kezdődik, és október végére fejeződik be.

Papp László tér kialakítása – szoboravatással
2017-ben valósult meg a kerület díszpolgáráról, az olimpiai ökölvívó bajnok Papp Lászlóról elnevezett elegáns városi dísztér kialakítása. A korábbi parkolóterület helyén létrehozott 650 négyzetméternyi új, intenzív zöldterület a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásának köszönhetően reprezentatív pihenőtérré vált.

Gidófalvy lakótelep fejlesztése
A Gidófalvy lakótelepen 2015-ben nagyjátszótér fejlesztése valósult meg. A területen 2016-ban pihenőparkot hozott létre az önkormányzat. Ennek kapcsán került sor a pihenőpark öntözőrendszerének, csobogójának, évelőkertjének kialakítására. Ugyancsak elkészült a Gidófalvy Lajos ezredes emléktáblája körüli terület rendezése, illetve a környező részek közvilágítási hálózatának bővítése.

Forrás: sajtóközlemény, sajtóbejárás

 

vélemény írásához jelentkezzen be »