építészet : környezet : innováció

Debreceni Egyetem x Építész Mustra

A Szerencsi Csokoládégyár bezárása után jelentkező "űrre" reagál a debreceni csapat installációja, amely a gyárkémények gomolygó füstjé idézi meg. Az egy nézőpontra komponált installáció a hallgatók vitáiból és beszélgetéseiből alakult egységes koncepcióvá. Kovács Niki csapattaggal beszélgettünk az induló munkáról és az építés eddigi élményeiről. 

ÉF: Hogyan alakult ki a csoportotok?

Kovács Niki (KN): Engem már tavaly is nagyon érdekelt az Építész Mustra, viszont sajnos nem jutottam el rá. Idén a tanszék meghirdetett egy szabadon választható tárgyat, melyre jelentkezhettünk, és személyes elbeszélgetés alapján kezdtük el a kurzust. Tíz fővel akart indulni a tanszék, de összesen csak hét ember jelentkezett, kedden és szerdán fog még olyan emberekkel kiegészülni a csapat, akik később kapcsolódtak be. Jelenleg négyen csoporttársak is vagyunk az egyetemen, elsőéves mesterhallgatók, de vannak harmadévesek is, és egy elsőéves. Sokan elsőtáborosok vagyunk, mert a tavalyi csapat nagyrésze lecserélődött.

ÉF: Hogyan megy most a közös munka?

KN: Megdöbbentő, hogy mennyire jól tudunk együtt dolgozni. Nem voltam még ilyen táborban, szóval nem tudtam, hogy mire számítsak, de álomba illő. Persze most még mindenki kipihent, és lehet ez változni fog, de egyelőre nagyon pozitív.

ÉF: A Szerencsi Csokoládégyár története a sokáig sikeres magyar ipari fejlődéshez kapcsolódik. Volt valamilyen személyes kötődés is, ami alapján kiválasztottátok ezt a helyet?

KN: Voltaképpen annyi történt, hogy a helyszínbejáráskor megkaptuk Szerencset, ahol beszélgettünk a polgármesterasszonnyal, aki felsorolta a lehetséges helyszíneket. Egyszerűen mindenki beleszeretett ebbe a csokigyárba. A drámát nagyon szeretjük mi építészek, és volt a gyár történetében egy tragikus elem is. Gyönyörű volt a két torony, amint kiáll a semmiből, miközben a város közepén van. A helyszín határozta meg a választást, egyből eldőlt, hogy ide fogunk építeni.

 


fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

ÉF: Szerinted milyen kötődései lehetnek még a helyieknek ehhez a gyárhoz?

KN: Voltak arról viták köztünk, hogy mennyire hívjuk fel a figyelmet a helyre, vagy mennyire szívesen emlékeznek vajon a helyiek erre a térre. Az egész installáció mindezekből a gondolatokból állt össze, azokból a véleményekből, amelyeket mi kialakítottunk ezalatt az idő alatt. Talán túlzás azt mondani, hogy emléket állítunk a gyárnak. De felmerült az a gondolat is, hogy a lakosok már megszokták ezt a látványt, így nem annyira feltűnő nekik - egy kicsit fel akartuk eleveníteni ezt a kérdést.

ÉF: A Füstölő egy fixnézőpontos installáció, viszont van egy belső, megközelíthetetlen tere. Mit fejez ki ez az ellentmondás?

KN: Még kérdés, hogy mennyire lesz megközelíthető vagy megközelíthetetlen. A munkafolyamat elején része volt a koncepciónak, hogy olyan dolog legyen, ami vonzza magához az embereket, de mégis elérhetetlen, mivel ez a gyár területére is igaz. A végére nagyon megtetszett ez az összeállt koncepció, mert egész egyszerűen boldoggá tesz az az élmény, hogy valami valóban ott fog állni, amit elképzeltünk. Ez hatalmas lendületetet adott mindenkinek, nagyon izgatottan dolgozunk. 

ÉF: Az installáció füstjét sokféle anyagból akartátok megalkotni. Miben állapodtatok meg végül?

KN: 2,5 x 5 cm fekete színű pálcák lesznek, amik majd egy hullámzó felületet fognak adni az egyébként fehér színű faszerkezeten.

Kiss-Pál Anna

 


fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

Debreceni Egyetem

projektvezető: Kállay Ferenc, Keller Ferenc, Zombor Gábor

csapat: Bajusz Boglárka, Kovács Niki, Megyesi Miki, Pásztor Anna, Soltész Angéla, Szekeres Zsanett, Szuszik Dóri, Tóth Barbara, Zsupos Zoli

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »