építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Bemutatjuk az Év Tájépítésze Díj zsűrijét

Bemutatjuk az Év Tájépítésze Díj 2013 szakmai zsűrijét, akik eldöntik, ki kapja idén az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerést.

Dr. Rácz Tamás
Zsűri elnök

Dr. Rácz Tamás

Tájépítész, vízgazdálkodási szakmérnök. 1972-76 között a VÁTI – ENSZ Termálturizmus Központi Tervező Osztály csoportvezetője, 1974-75 között a UNDP ösztöndíjasaként az USA-ban tanul. A VÁTI-ból kilépve elsők között alapít magánvállalkozást. 1989-91 között Master fokozatot szerez az USA-ban, majd 1994-ben az MTA Mezőgazdasági Tudományok kandidátusa címét is megkapja. Érdeklődése 1992-ben fordul a regionális Duna-kutatás felé, amely ÖKOPLAN nevű cégének fő profilja lesz. Hajóirodát üzemeltet, hobbija a dunai kishajózás. A Duna teljes hazai szakaszának felmérője, a Szigetközben az ún. meanderező változat kidolgozója és a szigetközi vízpótlási alternatívák értékelője. 2011-ben Pro Régió-díjban részesül, 2012-ben az Ormos Imre emlékérem kitüntetettje.

Anna Sessarego
EFLA Europe delegált

Anna Sessarego

1985 óta tagja a Genovai Építészek, Tervezők, Tájrendezők és Tájvédők Rendjének. 1990-ben az elsők között specializálódik tájépítészetre Olaszországban. Az Olasz Tájépítészek Szövetségének (Associazione Italia di Architettura del Paesaggio – AIAPP) alapító tagja, 2006 és 2009 között titkára. Jelenleg az olasz szövetség EFLA és IFLA delegáltja. 1994 óta folytat oktatási, kutatási és koordinációs tevékenységet a Genovai Egyetem tájépítészeti szakán. Kutatásainak fókuszában – főként Liguria területén - a használaton kívüli iparterületek tájanalízise, a barnamezők rekultivációs lehetőségei, a városi zöldhálózatok és a parti menti területek fenntartható turisztikai fejlesztése állnak.

Dr. Jámbor Imre
BCE Tájépítészeti Kar delegáltja

Dr. Jámbor Imre

1969 óta dolgozik egyetemi oktatóként. Kidolgozta a Zöldfelületi rendszerek diszciplina tananyagát, amelynek oktatását 1980-tól irányításával kezdték meg. Kimunkálta a tájépítész doktori (Ph.D) képzés programját. Kezdeményező szerepet játszott a MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozat létrehozásában, amelynek 4 évig elnöke volt. A Tájépítészet, majd az ezt váltó 4D c. szakmai-tudományos folyóirat alapító főszerkesztője. A szabadtér fogalmának bevezetője és a Szabadtérépítészet c. tantárgy kidolgozója. 2008-ig a Tájépítészeti Kar dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár.

Kerekes György
a MÉSZ delegáltja

Kerekes György

Építész, szociológus, esztéta, településtervező, a CDC Kft ügyvezetője. Számtalan település fejlesztési koncepciójának, rendezési tervének kidolgozója. Volt kerületi főépítész az V. és a XI. kerületben is. A Tarlós kabinetben két évig Budapest főépítésze, koordináló munkája nyomán, a településfejlesztési koncepció megalapozásaként, soha nem látott részletezettségű térinformatikai adatbázis állt elő a főváros területén. 2012 óta a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke. Kettős életet él: építészeti és főépítészi munkája mellett kiváló zongorista és jazz történész: Jazz Portrék címen 5 évtized jazz történetét dolgozta fel több kötetben.

Pottyondy Péter
A MÉK-TKT delegáltja

Pottyondy Péter

Építészmérnök, 1979-ben diploma díjjal diplomázott a BME Ipari Tanszékén. 1979-1984 között Veszprémben, majd a HUNGEXPO-nál, építész tervezőként dolgozott. 10 éven keresztül építészeti tervezést és épületszerkezettant tanított az Ybl Miklós Főiskolán. 1990-től a fővárosi és kerületi építészeti tervtanácsok tagja. 1997-től a KÖZTI-ben dolgozik, építész stúdióvezető. 1980 óta tagja, 2008-2009 között elnökségi tagja a MÉSZ-nek. 2008-tól tagja majd két éve vezetője az NKA Építőművészeti Szakmai Kollégiumának illetve a későbbi Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumának. Lánya révén családi vonalon is erős szálakkal kötődik a tájépítészethez.

Sándor Tamás
MAKEOSZ delegáltja

Sándor Tamás

Tájépítész, az S-TÉR Kft. vezetője. A MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozat vezetőségi tagja, korábban a MAKEOSZ elnökségi tagja. 2012-ben Az Év Tájépítésze közönségdíjasa. A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán a „Játszóterek és környezetük tervezése” tantárgy meghívott előadója. Az S-TÉR Diplomadíj alapítója. Részt vett az Erzsébet tér (Gödör) valamint az Erzsébet téri park tervezésében valamit több kelet-magyarországi településközpont és számos közpark, köztér és játszótér tervezésében.

Schieder Zoltán
Semmelrock delegált 

Schieder Zoltán

A Semmelrock Stein+Design Kft-nél 1998 óta dolgozik, mint projektmenedzser. Mélyépítő üzemmérnöki végzettségének köszönhetően a nagy projekteket lebonyolító tervezőkkel, kivitelezőkkel, beruházókkal, önkormányzati és építési ügyekben meghatározó döntéshozókkal országos szinten tartja a kapcsolatot. A betontermékek menedzselése tartozik a szakterületéhez, munkája különösen fontos az olyan betontermékek esetében, ahol a 400 féle Semmelrock termék standard színe, formája és mérete mellett további egyedi gyártási igényeket kell kielégíteni.

Szakács Barnabás
MTSZ delegált

Szakács Barnabás

Tájépítész, városépítési és városgazdálkodási szakmérnök, vezető tervező, a Lépték-Terv iroda alapító tagja, 2001 óta cégvezetője. Alapító tagja a Sztánai Műhely, a kalotaszegi falu fejlesztéséért - szakmai és kultúrális csoportosulásnak, valamint a TÁJ-ÉK tájművészeti csoportnak. 2010 óta a Magyar Tájépítészek Szövetsége alelnöke. Nevéhez fűződik többek között a XIII. Kerületben a Hollán Ernő és a Ditrói Mór utcák rekonstrukciója, Pécsett az Uránváros főterének és Megyer városrész központjának rekonstrukciója. Társtervezője a budapesti Károly körút átalakításának.

Turcsányi Miklós
MÖFÖSZ delegált

Turcsányi Miklós

Táj- és kertépítész vezető tervező, oklevelét Ormos professzornál védte 1968-ban.  Előbb egri tervező, majd Salgótarjánban „parkmérnök” lett. Később Városépítés- Városgazdasági szakmérnöki diplomát szerez, majd vidéken tájfásításokat, stadion felújítást végez. Táj- és Környezetrendezési harmad-diplomáját Alma Materében, a Kertészeti Egyetemen már Mőcsényi Mihály rektortól veszi át 1993-ban. Az európai virágos versenyben díjazott Eger ekkor hat évre kinevezi városi főkertésszé. A Főkertészek Szövetségének (a mai MÖFÖSZ elődjének) alapító elnöke. A Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány alapító tagja.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »