építészet : környezet : innováció

Azok a csodálatos Dyer fiúk

Az 1964-ben alapított angol Dyer Group jelenleg több európai központtal rendelkezik és 2010 óta Budapesten is fenntart egy irodát, amely élén két fiatal magyar építész, Deilinger Tamás és Domokos Balázs áll. Hihetetlen profizmussal irányítják a cég kelet-európai, elsősorban oroszországi projektjeit. Noha a dinamikus fiatalok már számos gigaméretű munkát jegyeznek, a hazai szakmai közélet alig tud létezésükről. A Dyer két építészével Rubóczki Erzsébet beszélgetett.

Rubóczki Erzsébet (RE): Ha megnézi az ember a Dyer honlapját, ott találja Önöket a cég öt vezetője között: mindketten igazgatópartnerek, és ez aligha csak itthonról nézve tekinthető jelentős karriernek. Különösen azért, mert igen fiatalok, hiszen csak 2006-ban diplomáztak a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. A honlapról az is kiderül, hogy Tamás már egy évvel a diploma megszerzése után, mondhatni pályakezdőként kezdett dolgozni a Dyernél, míg Balázs öt év hazai tervezői munka után csatlakozott az angol céghez. Mesélnének kicsit magukról, és arról, hogy miképpen kerültek a cég látóterébe? 

Deilinger Tamás (DT): Az egyetemi évek alatt ösztöndíjasként mindketten tanultunk külföldi egyetemeken is. Balázs Németországban, én az USA-ban és Franciaországban. Francia egyetemen diplomáztam, amit később a Műegyetem Rajzi és Formaismereti Tanszékén védtem meg. Mire végeztünk lett egy kis rálátásunk arra, hogy máshol milyen az építészet oktatása, illetve a szakmagyakorlás. Francia irodában kezdtem el dolgozni, majd a feleségem is francia lány lett. Édesanyám orosz, ezért anyanyelvi szinten ismertem az orosz nyelvet, de megtanultam franciául és angolul is. Ennek a „nemzetközi” családi háttérnek és a nyelvtudásnak köszönhetően mindig szabadabban tudtam mozogni a nagyvilágban. Talán ezért nem volt egy pillanatig sem kérdés, hogy külföldön fogok munkát vállalni.

2007-ben a Dyer londoni irodája, mint sok más iroda akkoriban, nagy lendülettel fejlődött. Én akkor, szinte kezdőként egy rendkívül színes, nemzetközi csapatba kerültem, ahol spanyol, olasz, görög, lengyel, skót, ír, ausztrál, dél-afrikai es persze angol kollégákkal voltam körülvéve, és ezt kiemelt lehetőségnek tekintettem; Lille-ből átköltöztünk Londonba, mondhatni az építészet egyik világközpontjába, ahol azóta is élek a családommal.

Domokos Balázs (DB): Az ösztöndíjak lehetőséget biztosítottak, hogy más szemszögből is lássuk a világot: hogyan kezelik máshol az építészeti oktatást, milyen metódusokkal dolgoznak, mit emelnek ki az építészetből, mire helyezik a hangsúlyt. Valahogy mindig a tervezés volt a legfontosabb mindkettőnknek, a változatos léptékű, izgalmas kihívások érdekeltek minket. Gyerekkoromban imádtam rajzolni, festeni, szobrászkodni, maketteket készíteni, mindig is izgatott az alkotás napról napra változó folyamata. Azt is megtapasztaltam, hogy a végeredménnyel, az elkészült művel komoly érzelmi hatást lehet elérni. Izgatott a forma, a szépség, többek között egy készülendő épület karaktere, esztétikai mibenléte. Sose felejtem el azt az érzést, amikor az első olyan épülethez kimentem, ahol a tartószerkezet már felállt. Nem volt különösebben szép az a tartószerkezet, mégis az a térélmény lett az első nagy építészeti élményem, amely a lapról lekerülve ott, három dimenzióban valósággá vált. Szerencsés vagyok, mert az azóta eltelt közel egy évtized feladatai mind megadták ugyanezt az érzést.


Deilinger Tamás és Domokos Balázs - fotó: Huszti István



RE: Merre tartott a Dyer, amikor maguk a céghez érkeztek?

DT: A Dyer akkoriban a legnagyobb angol építészirodák közé tartozott, három irodával működött: Londonban, Edinburgh-ban és Cheltenhamben. Ez utóbbi, vidéki építészirodaként, a 2000-es évek elejétől fiatal, nemzetközi építészekből álló teammel dolgozott. A későbbiekben egy londoni design irodává nőtte ki magát és elkezdett nyitni a nemzetközi piac felé. Ebbe a folyamatba csatlakoztam be 2007-ben. A legelső projektem egy 90 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont volt, ami azért is érdekes, mert a műegyetemi diplomavédésemkor éppen a tervem méretét – egy 20 ezer négyzetméteres középiskolát terveztem – kifogásolta a diplomabizottság, mondván, miért terveztem ekkora épületet, az életben úgysem ilyen méretekben kell gondolkodnom. Ám, valahogy azóta is mindig nagyméretű projekteken dolgoztam és dolgozom jelenleg is.

RE: Balázs szakmai múltjáról itthon kicsit többet lehet tudni, neve a Lukács és Vikár Építész Stúdió által jegyzett Autóklub székház egyik tervezőjeként vált ismertté. Az egyetem elvégzése után azonnal ebbe az irodába került, vagyis bátran állíthatjuk, jó helyre fizette a tanulópénzt.

DB: A piac akkoriban sokféle lehetőséget kínált. Egyrészt top-irodákat és kisebbeket, amelyekben nagyobb szabadságfokkal, de egyszerűbb feladatokon lehetett volna dolgozni. Tudatos volt a választásom, amikor hozzájuk jelentkeztem. Nagyon hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam öt éven keresztül, rengeteget tanulva a nagyléptékű, szerteágazó, kihívásokkal teli feladatokból, amelyekben ki tudtam magam próbálni, és amelyek felvérteztek a későbbiekre. Nagyon jónak bizonyultak ezek az évek a gyors és minőségi tanulásra, illetve a valóság megismerésére: a megrendelő, a kivitelező és a tervező együttműködésére. A tervlapok nagyon sokat elbírnak, de hogy a megvalósítás során hogyan tud az építész érvényt szerezni a tervének, hogyan tudja elérni, hogy az úgy valósuljon meg, ahogy elképzelte, eléggé összetett feladat, amelyet az egyetemen nem feltétlenül tanítanak meg. Mindezekből különösen sokat tanultam a stúdió egyik kiemelkedő projektjénél, az Autóklub székháznál, ahol mint projektépítész dolgozhattam, és ahol kilépve a magyar valóságból, az átlagos feladatokból egészen egyedi épületet kellett tervezni.


Oz Mall - tervező: Dyer



RE: Hogyan kezdtek el együtt dolgozni a Dyernél, egyáltalán miért kellett a cégnek egy budapesti iroda is?

DB: A közös munkát megelőzte egy annál sokkal fontosabb személyes kötődés. A barátságunk 2000-ben, az egyetemen kezdődött és azóta is tart, annak ellenére, hogy nagyon különbözőek vagyunk, talán éppen ezért egészítjük ki és értjük meg jól egymást. 2009-ben egy nemzetközi pályázaton kezdtünk el közösen dolgozni, és bár nem értünk el különösebb eredményt, a közös munkát imádtuk. Rájöttünk, hogy a nagy földrajzi távolság ellenére is jól szervezhető a munka, és lehetséges a szoros együttműködés, és hogy mi ketten így is össze tudunk rakni egy minőségi és kivitelezhető alapanyagot. Akkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy ennek lehetne folytatása.

DT: 
Mindeközben a londoni Dyer iroda, a 2008-as nemzetközi válság hatására is, egészen más irányt vett fel: a létszáma rohamosan csökkent, a cég több körben sok embertől vált meg, mert az addigi fő profilja, az oktatási és egészségügyi épületek, valamint a sportközpontok építésének a többsége egyik napról a másikra leállt. Amíg Európa nyugati fele szenvedett, a keleti térfélen, Oroszországban rengeteg munka jelent meg, amelyeknek – az orosz nyelvtudásomnak is köszönhetően – a vezetője lettem. Akkoriban, közel négy éven keresztül, kéthetente utaztam Oroszországba, ahol további izgalmas projekteket nyert el a cég. Többek között dolgoztam a Szocsiban szervezett téli olimipia média- és információs központján is. Ezzel párhuzamosan a londoni csapat kapacitása egyre csökkent, így alapvetően ez a kényszerhelyzet szülte a budapesti lehetőséget.


Deilinger Tamás - fotó: Huszti István



A kettőnk elszántságán múlott, a mi rengeteg plusz munkánknak – amiket valójában senki sem kért tőlünk – köszönhető, hogy Budapestről egyre több lehetőség merült fel a kelet-európai feladatok megoldására. Kezdetben nem volt körülöttünk semmilyen csapat, és olykor olyan feladatokat végeztünk el egyedül, amelyek egy kisebb teamet igényeltek volna. Egy ideig tudtuk ezt teljesíteni, de egy idő után ki kellett találni egy konstruktívan működő rendszert. Ebből alakult ki később a budapesti iroda, amely jelenlegi működését, infrastrukturális és konstrukciós hátterét Balázzsal együtt „tapostuk ki”. Közösen alakítottuk ki azt az irányvonalat, amit prezentáltunk az akkori vezetőségnek. Egyáltalán nem volt egyszerű az elfogadtatása, hiszen valójában egy új irányra kellett rávenni egy ötvenéves múlttal rendelkező építészirodát, és bebizonyítani, hogy ez Budapestről is jól működtethető lesz.

DB: Ehhez nagymértékben hozzájárult a Philip Balltól (a cég egyik vezetőjétől) kapott támogatás, és azon sikerélmények, amelyeket vele együtt, közösen éltünk át az oroszországi projekteknél. Nagyon nagy léptékű, komoly erőforrást igénylő feladatokról beszélünk, amelyek rendkívül magas szintű bizalmat igényeltek, és ez csak lassan alakult ki az angliai iroda részéről. Ehhez olyan lehetetlennek tűnő dolgokat is meg kellett oldanunk, amelyekkel addig Londonban sem találkoztak, és amelyek persze, nekünk is nagyon sok fejtörést okoztak. A projektek léptéke és mérete, a feladatok sokszínűsége minden egyes esetben egyedi megoldásokat követelt. Mindez oda vezetett, hogy újra kellett értelmeznünk struktúrákat, kielemeztük, hogyan működik a londoni iroda, milyen munkamódszerei vannak, nekünk hogyan kellene működnünk és alkalmazkodnunk az új helyzetek szülte feladatokhoz: egy olyan képletet kellett kialakítanunk, amely képes a felmerült problémákra megadni a válaszokat.

RE: Ez a budapesti iroda rugalmasabb működését jelentette?

DT: A nagy irodák akár több évtizedes, bemerevedett protokollrendszerek szerint dolgoznak és általában kevésbé rugalmasak. Azok a protokollrendszerek, frissítések és újítások, amit Balázzsal kialakítottunk, a hatékonyság növelését, az időtartamok csökkentését szolgálták a minőség megtartása, sőt emelése mellett. Ez a hozzáállás a mai napig nagyon erősen meghatározza ennek a budapesti irodának a működését.


Oz Mall - tervező: Dyer



RE: Hány fő dolgozik jelenleg az irodában?

DT: Nagyon változó, 10-20 fő között mozog. Most stabilan 10 fő, a csapat gerince fixen itt dolgozik, mert arra nagyon odafigyeltünk, hogy a designfolyamatok a „házon belül” maradjanak, de vannak járulékos részek, amelyek kiszervezhetőek. Noha egy válságos időszakot nekünk is kezelnünk kellett – a nyugati bizonytalanságok után az év elején egy orosz válsággal kellett szembenéznünk –, ennek ellenére az elmúlt évet nagyon sikeresen zártuk. Rá kellett döbbennünk, hogy a válságok jönnek-mennek, és ebben a folyamatosan változó rendszerben arra kell törekedni, hogy kiélvezzük a ritkábban adódó sikeres periódusokat. Ez a mostani éppen ilyen jó időszak, az ezt megelőző 6-7 hónap iszonyatosan nehéz volt, míg az azt megelőző évek a fejlődés időszakaként szolgáltak: nagyon sok munkát és energiát fektettünk akkor be, amely most kezd megtérülni, így a jelenleg futó projektek fényes jövőt ígérnek.

RE: Balázs egy jó nevű, jól teljesítő, szép feladatokat jegyző hazai irodában dolgozott. Látta annak működését, de azon túlmenően megtapasztalta a magyar viszonyokat is, amelyek között építészeink működni kénytelenek. Mit tudott kamatoztatni, mit igyekezett elkerülni, illetve melyek a legfőbb különbségek az akkori munkái és a Dyer Budapestnél végzett feladatai között?

DB: Egészen más típusú és kategóriájú kihívásokra kell most válaszolni – és ezzel nem súlyozni vagy pozícionálni akarok. Napi szinten kell nagyon komolyan teljesítenünk az általában nagyobb léptékű, nagyon összetett, nemzetközi felépítésű projekteknél, amelyek színességét mi sem tükrözi jobban, mint a közreműködők nemzetközi összetétele: Budapestről kooperálunk angol szakemberekkel, helyi orosz társtervezőkkel, török kivitelezőkkel, vagy akár német konzulensekkel. Azt is mondhatnám, hogy Magyarországon nem nagyon lehet olyan típusú fejlesztéseket találni, mint amelyeken eddig dolgoztunk vagy jelenleg dolgozunk.

Azt a kreativitást, amit az épületek tervezésébe bele tudtunk vinni, bele kellett tennünk az innováció szintjén is: kivetíteni munkamódszerekre, és az adott projekt típusától függően a projekt fejlesztési típusaiba injektálni. Be kellett látnunk, hogy a lépték miatt is másképpen kell fejleszteni egy felhőkarcolót – több ilyen épületen is dolgozunk –, egy háromszázezer négyzetméteres bevásárlóközpontot, és egészen mást követelt meg egy olyan masterplan, amely szerint több mint félmillió négyzetméternyi iroda, lakóhely, óvoda, iskola, vagyis gyakorlatilag egy komplett „kisváros” épül meg. De olykor mikro léptékre kell hirtelen váltanunk: a jövő év elején Moszkvában (majd Krasnodarban) megnyíló kozmetikai világmárka teljes brandjét, termékdesignját is mi készítettük, kiegészítve a prototípusüzlet belsőépítészetével is. Sokszor előfordul, hogy egyik percben hektárokban gondolkodunk, majd milliméterekről egyeztetünk egy kínai gyárral, ahol épp az egyik kozmetikai termék csomagolását készítik elő.


Oz Mall - tervező: Dyer



RE: Fantasztikus méretű projekteket irányítanak, és ezekhez az ember – a szigorú szakma még inkább – önkéntelenül is fiatalnak, szakmailag kevésbé tapasztaltnak gondolná Önöket. Hogyan gyorsították fel a tanulási időszakot? Gyanítom, hihetetlen sebességre kellett kapcsolniuk, hogy mindezt biztos kézzel vezényelni tudják, logisztikailag, tervezési szinten és minden egyéb szempontból.

DT: Fontos volt, hogy milyen környezetben és milyen mesterektől tanultunk. Én Philip Ball-lal kezdtem el dolgozni, és lestem el sok trükköt. Nem csak az építészet terén, hanem a kommunikációs, tárgyaló- és diplomáciai készségemet is mellette fejlesztettem, amikre bizony, égető szükségem van nap mint nap. Ennek ellenére sose mondanám azt, hogy felkészültem előre: mindig az adott feladatra kellett olykor egészen gyors megoldásokat találnunk, egyik mélyvízből a másikba kerültünk, és ezekből mindig a felszínre kellett jutnunk. Mindig valamilyen kényszerhelyzet vitt bennünket előre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem évtizedekről, pusztán néhány évről és mindeközben milliós nagyságrendű projektekről beszélünk, amelyekben hihetetlen tapasztalatot szereztünk.

A tudat rendkívül gyors tágítását igényelték ezek a feladatok, és most is erre van szükségünk, folyamatos megújulás kell, hogy megbirkózhassunk az új kihívásokkal. Iskolás éveimben, amikor a jövőről álmodoztam, mindig úgy éreztem, hogy egy apró porszem vagyok egy végtelen világban, ami valóban igaz is. Azóta annyi változott, hogy úgy érzem, bennem is rejtőzik egy végtelen világ, és amíg nem látom ennek határait, addig jó úton haladok, és egyben halad a cégünk is.


Oz Mall - tervező: Dyer



DB: A világ összement, pillanatokon belül elérhetőek azok az információk, amelyek a tervezést segítik - legyen szó a terület alapinformációiról, előírásairól, akár történetéről vagy a betervezendő technológiákról. A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy az egészen összetett, bonyolult feladatokat távolról is megoldhassuk. Ez olyan szinten aládolgozott a folyamatoknak, hogy ennek következtében elindult egy olyan nagy átrendeződés, amit világtrend szinten is látunk. A technológia ilyen szintű átalakulása az egyik kulcsa ezen komplex projektek sikeres megvalósításának. Éppen ezért a folyamatos fejlesztés alapvető fontosságú.

DT: Amikor elkezdtem dolgozni, a 150 fős cégen belül magasan a legképzettebb voltam a software-ekben és az ezekkel történő fejlesztésékben. Akkor én kutattam azokat a lehetőségeket, hogy miképpen lehet megformálni egy-egy épületet. Ez a tudásom pár év alatt iszonyatosan elavult, ma dinoszaurusznak számítok ezen a területen.

DB: Építészként képtelenség ezt az egyre gyorsuló fejlődést minden részletében követni, ezért hoztuk létre a Dyer Lab-et az irodán belül. Ez néhány fős, nagyon specifikus tudással rendelkező szakembert fog össze, akik folyamatosan figyelemmel követik a világ azon lehetőségeit és fejlesztéseit, amiket a tervfejlesztésbe integrálhatunk. Ezek jelenthetnek egy nagyon speciális, fluid héjrendszernél alkalmazható burkolatosztási opciókat, de tudjuk vizsgálni a menekülő útvonalak áteresztő képességét is, például egy-egy zóna mozgólépcső általi lelassulását vagy besűrűsödését. Volt olyan feladatunk, amelyben azt kellett szimulálni, modellezni, majd a tervbe beépíteni, hogy egy plázában egyidejűleg hogyan, milyen sűrűségben fér el 10 ezer ember a közlekedőkben és átriumokban.


Domokos Balázs - fotó: Huszti István



Tervezőfolyamatunk alapértéke és kulcsa egy BIM alapú gondolkodás. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy kifejlesszük azokat a metódusokat, amelyek a különböző tervfázisokat lefedik. Legyen szó előkoncepcióról, koncepciótervről, kiviteli tervről. Az összetettség függvényében már az első lépéstől ilyen modell alapon kezelünk mindent, és ez mindig pontos lesz, bármelyik tervfázisban vagyunk. Mindezt adott fegyelem és precíz munkamódszer szerint kell felépíteni, hogy az a bizonyos hatékonyság, a mennyiségek számíthatósága megmaradjon. Ez nagyon komplex önmagában is, de lehetővé teszi azt is, hogy szinte bármelyik társágazatot be tudjuk vonni a tervezési feladatokba: a szakági tervezéstől az animációig.

DT: Mindezen tényezők eredményes együttműködése szükséges ahhoz, hogy a minőségi munkát időre teljesítsük, ugyanakkor ezek mind belső rendszerek, számomra továbbra is egyenértékűek pl. egy ceruzával. Egy eszköznek, igaz, egy rendkívül fejlett eszköznek tekintem.

RE: Hogyan látja a tradicionális központ, a Dyer London, a fiatal vezetők budapesti tevékenységét, hogyan értékeli mindazt, amit Önök megálmodtak és létrehoztak a magyar fővárosban?

DT: Jelen pillanatban ezt a rendszert öt igazgató irányítja a Dyeren belül. Kettő Londonból, kettő (Balázs és én) Budapestről és egy Moszkvából. A rendszer az adott irodák legfőbb erősségére épít, azt kívánja kihasználni és optimálisan hasznosítani. A budapesti iroda az építészeti és kreatív tervezés központja lett, míg a londoni és a moszkvai irodák projektmenedzseri, üzletfejlesztési és reprezentációs központok. Kialakult egy kristálytiszta helyzet, és ennek megfelelve fejlesztjük tovább a céget. Ez nem jelent feltétlenül építészeti tudást, a moszkvai iroda vezetője, Elizaveta Luchitskaya üzleti háttérrel, business beállítottsággal dolgozik és ér el rendkívüli sikereket. A marketing és üzletépítési stratégia az erőssége, ezeket dolgozza ki, és munkájának köszönhető, hogy az orosz piacon a legmagasabb minőségi kategóriába pozícionálta a Dyert. Mi az építészeti megoldásokat dolgozzuk ki, a megkívánt, elvárt, magas minőségben. Tehát a két profilnak ugyanazon a színvonalon kell megjelennie, ebből adódóan az irodák közötti együttműködés naprakész és igen szoros.


Oz Mall - tervező: Dyer



RE: Beszéljünk egy kicsit az építészeti minőségről. A koncentrált terület jelenleg Oroszország és az utódállamok, ahova hihetetlen méretű projekteket terveznek. De mi az az építészeti minőség, építészeti gondolkodás, amely miközben büszkén vállalható, a megrendelőnek is megfelel? Gondolok az európai ízléstől nagyon eltérő orosz ízlésvilágra, amelyről persze kiderülhet, hogy mára már csak egy buta sztereotípia.

DB: Egy fejlesztési projekt mögött rendkívül szerteágazó érdekrendszer húzódik. Ez alapvető ráhatással van az építészeti minőségre. A fejlesztő egyik fő szempontja, hogy a létrehozandó objektum funkcionálisan jól működjön. Az építésznek ezen elvárt funkcionális igényeknek kell megfelelnie, ám a projektek specifikussága miatt ez legtöbbször nem elég, az építészet és az építészeti megjelenés komoly hangsúlyt kap. Kérdés, hogy milyen minőségűek azok a terek és milyen minőséget képvisel majd maga az épület? Véleményem szerint az elmúlt időszakban az volt a legnagyobb erősségünk, hogy mindig nagyon jól felmértük a megrendelő igényét, és nagyon egzakt, arra a területre a legjobbnak mutatkozó választ tudtuk megadni. Fiatal építészként gyakran beleesik az ember abba a hibába, hogy a világ legjobb épületét szeretné megcsinálni az adott projektre, de nekünk az adott területre, az adott megrendelő igényét kiszolgálva kell terveznünk. El kell fogadni, hogy az építészeti minőség addig tud elmenni, ameddig a megrendelő kiáll mellette. Nekünk nagyon fontos, hogy vele szinkronban, vele együtt történjen a fejlesztés, mert akkor születik helytálló, odaillő és a végén kölcsönös elégedettséget kiváltó megoldás.

DT: Mi a cég építészeti küldetése, melyek azok a minőségek, amelyeket megpróbálunk alapelvként lefektetni? Azt gondolom, nincs ilyen kategória. Nem tudnánk ezt definiálni, mert alapvetően mindig az adott lehetőségekhez képest, azokhoz alkalmazkodva kínáljuk előző önmagunkat és a megrendelő elvárásait túlszárnyalva a megoldásokat. Ebben kulcsfontosságú a moszkvai iroda működése vagy a londoni irodában Philip Ball, aki a cégen belül az építészeti vonal arca. Együtt képesek vagyunk oly módon kommunikálni a hátteret, az építészeti gondolatvilágot, amelynek nagyban köszönhető, hogy a későbbiekben – különösen, ha nem csak egy koncepciótervről, hanem egy teljesen végigkövetett projektről van szó – ezeket érvényesíteni is tudjuk. Mindegyik projektünket vállaljuk. Nem tudnék olyat mondani, amelyre „csúcsként” gondolok, de nem tudnék egyet sem elhagyni. Azt hiszem egyenletes színvonalon, a legjobbra törekedve dolgozunk. Nincsenek negatív hullámvölgyeink.


Oz Mall - tervező: Dyer



RE: Beszélgetésünk elején az iroda felépítésére, működésére koncentráltunk. Nem esett szó konkrét épületekről; a cég honlapján a legtöbb projektjük megtalálható és tanulmányozható. Hogy mégse zárjunk nevesített épület említése nélkül egy építészetről szóló társalgást, kérem, hogy a jelenlegi legfontosabb projektjeikről szóljanak néhány szót.

DT: A budapesti irodánkban az elmúlt négy évben 800 ezer négyzetméter felett van a már elkészült, illetve jelenleg megvalósítás alatt álló munkáink volumene. A mostani legnagyobb és legfontosabb munkánk az Oz Mall folytatása: tavaly decemberben egy nagyon hosszú tervezési folyamatot zártunk le egy koncepciótervvel, most indul a kiviteli terveknek elkészítése, amit jövő év elején kell befejeznünk. Ez a 450 ezer négyzetméteres projekt Moszkva belvárosában épül meg a „lifestyle” centerek egy új, evolúciós állomásaként. Továbbá dolgozunk több moszkvai lakóprojekten is. A mostani projektek összmérete meghaladja a másfél millió négyzetmétert, és esetenként elérik a 200-300 méteres magasságot.

RE: Általában hatalmas projekteken dolgoznak, de ha „lejönnének” ezekről a nagy méretekről, mit terveznének a szívük szerint?

DB: Most is vannak kisebb projektjeink, ezek éppen a méretük miatt nincsenek annyira fókuszban. Én egy „beszélgető szobát” szívesen terveznék, kb. 60 négyzetméteren. Egy olyan teret, amelyhez egy hosszú folyosó vezet mintegy dramaturgiai felvezetésként, jól megkomponálva az épületet, kihasználva a minimálterekben rejlő lehetőségeket. Innen egy olyan szobába jutnánk, amelyből minden ki lenne zárva, és amelyben valakivel úgy ülhetne le az ember, hogy elfeledkezzék a világról és megtalálja a maga belső világát. Olyan csöndes lenne, hogy a tudat legmélyéig hatolna benne az emberi beszédhang.

RE: Megtudhatom, kivel beszélgetne ebben a szobában?

DB: A feleségemmel.


Rubóczki Erzsébet

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »