építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Árkádos látogatóközpont Zalaegerszegen

A zalaegerszegi piactéren létesülő tudásközpontnak és kézművespiacnak is helyet adó kétszintes épületet téglafalú, gótikus árkádokkal alakítják ki. Az épületben helyet kap egy kiállítótér és kézműves műhelyek is. A kiviteli terveket nemrégiben véglegesítették. Építész: Czigány István.

A TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projekt keretén belül megvalósuló, mintegy 500 millió forintos beruházás fele a gazdaságfejlesztést, másik fele pedig a turizmust szolgálja. "A cél az, hogy egy olyan termelői piac, és szövetkezeti bolt jöjjön létre, ahol helyi termékekből készült árucikkeket, illetve kézműves tárgyakat is lehet vásárolni." – válaszolta a Zalamédia érdeklődésére Tolvaj Márta alpolgármester.


Göcseji látógatóközpont látványterve - építész: Czigány István (Zala Art Kft.)

 

A tapasztalatok szerint egyre nagyobb az igény a helyben készült, egészséges és jó minőségű élelmiszerekre, és kézműves termékekre, ezeket így szervezett körülmények között és széles választékban tudják a kistermelők és a kézművesek a vevőkhöz eljuttatni. Az alpolgármester elmondta: a kétszintes, tetőteres épület 50 helyi termelőt fogad majd be. A földszinten árusítóhelyek, szövetkezeti bolt, étterem kap helyet, az első emeleten pedig egy tudásközpont létesül. Kiállítótér, tankonyha és kézműves műhelyek is kialakításra kerülnek. Ez utóbbiakban többek között a szövéssel/fonással, csipkeveréssel, fazekassággal, fafaragással és bőrdíszművességgel is meg lehet ismerkedni. A legkisebbek számára népi játszóház is létesül. A tudásközpontban különféle programokat, munkabemutatókat, előadásokat, főzőtanfolyamokat is szerveznek. A lényeg a hagyományok élményszerű átörökítése. A földszinti részen mindezeken túl egy információs pontot is kialakítanak, ami turistáknak ad tájékoztatást, többek között a város egyik új túraútvonaláról is. A Horhosok útját tavasszal avatják fel, s ennek kiindulási pontja a termelői piac épülete előtti tér lesz.

A városvezetés szeretné, ha a termelői piac Göcseji Látogatóközpontként működne. Ha minden a terv szerint halad, 2019 szeptemberében a vásárlók birtokba vehetik a piactér új létesítményét.

forrás: Zalamédia

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »