építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Álomiroda kávérendelő applikációval

Állítható íróasztal, jógaszoba, babaszoba, könyvtár, masszázságyak, kávérendelő applikáció, intim sarkok, bérelhető elektromos roller és összecsukható bringa, hőmérséklet-, páratartalom- és fényvédelem optimalizálás — ezek a jövő irodájának összetevői. Egyelőre még nem Budapesten, hanem Pozsonyban, a HB Reavis megvalósításában. Tudósítónk a helyszínen próbálta ki mindezt. 

A pozsonyi New Nivy, az újjátervezett Nivy negyedben 2018-ra befejezett három épület, valamint a 24 emeletes Torony alkotják Twin City komplexumot, melynek egyik épületében található a HB Reavis ingatlanfejlesztő cég központja.

A Hb Reavis irodája, köszönhetően a cég által kifejlesztett szoftvernek, mely kétszáz okos szenzorral érzékeli a munkahelyi környezetet és a benne dolgozókat, az okosházak családfáján minden bizonnyal a legintelligensebb leszármazott: szenzorok tömege gondoskodik a hőmérséklet, a páratartalom, a helyiségek fényvédelmének optimalizálásáról, s egy fajta minőségi garanciaként a működést illetően folyamatos visszajelzést várnak és kapnak a cég vezetői az épületben dolgozóktól.


Közösségi tér falak, íróasztalok nélkül.

 

A munkahelyi „building app” szolgáltatásainak egyike a kávérendelés, de számtalan innovatív megoldással dolgoznak, az arcfelismerő beléptető rendszeren túl többek közt a napsugárzás erősségére reagáló fényvédelmi technikától a hőmérsékletre érzékeny klímaberendezések alkalmazásáig, így hozva létre azt a munkahelyi élményt, ami eddig ismeretlen volt az alkalmazottak világában.

A teljes körű felelősségvállalás a tárgyi környezetben is megnyilvánul az észszerű gazdaságosság és a közösségi tér ethoszának dualitásában. A saját iroda - saját íróasztal dogmájának elutasítása a berendezések használatában és dizájnjában is innovatív változtatásokat eredményezett a meeting-, konferencia- vagy akár brainstorming helyszíneken.


A büfé.

 

Peter Ceresniktől, a cég igazgatósági tagjától megtudtuk, hogy Európa tíz legnagyobb ingatlanfejlesztése közül öt a HB Reavis vállalkozása, köztük a Nivy Station készülő zöld tetős komplexuma vásárlóközponttal, élelmiszerpiaccal és futópályával.

A tervezőcsapat irodájának ablakaiból kilátás nyílik az általuk megálmodott, folyamatosan épülő negyedre, mely számos szolgáltatásával a rozsdaövezetté vált városrészt Pozsony vérkeringésébe hivatott becsatornázni.

A Twin City épületeiben dolgozók egészségvédelmét a test állapotának egyénre szabott, épületen belüli computeres ellenőrzésén, valamint a számos innovációs helyszín nyújtotta feszültségoldó megoldáson túl a családok ügyének szem előtt tartása is fokozza: a kisgyermekeseknek, afféle beltéri játszótérként babaszoba is rendelkezésükre áll.  


Vidám srága fal a mosolyokért.

 

A felnőttek „játszóházának” a csúszda a fénypontja, úgy is mint két emelet közötti extrém, alternatív közlekedési eszköz, amelynél sokkal hétköznapibb, de már a házon kívüli közlekedésre szolgál az összecsukható bringa, valamint az elektromos roller, melyeket az irodaház kölcsönöz dolgozóinak városi, közúti használatra.

Jógázni reggelente a külön erre a célra tervezett, zuhanyzóval felszerelt helyiségekben lehet, az egészséges (önkiszolgáló) üzemi étkeztetést az épületben egy erre szakosodott, pozsonyi üzletlánc biztosítja.

Az Y generáció interaktivitása és játékossága, valamint a gazdaságosság jegyében fogant számtalan elgondolás nem csupán a hatékonyságot serkenti, de közösségi élménnyé teszi a munkát.


Két szint között mi más is lenne a legegyszerűbb közlekedési eszköz, mint a csúszda?

 

A jövő irodaháza már jelen van a pozsonyiak életében, több száz munkahelyet biztosítva a Twin City komplexum központi épületében dolgozóknak.

A közösségi irodákat használó szabadúszók és a start up események résztvevői az épületben bérlőként megjelenő cégek, elsősorban a Tatra Banka áldásos jelenlétét élvezik, azaz ingyenességüket a bank által üzemeltetett innovációs tér bérlőinek bevételeiből finanszírozza a HB Reavis, mely a Gensler építészeti és Living Core innovációs céget is bevonta a komplexum tervezési fázisába.

Szobát, klasszikust, európai értelemben elképzeltet, mely E. T. Hall Rejtett dimenziók címe könyve óta tudhatóan nem is annyira általánosan elterjedt a Föld bolygón fellelhető kulturális interakciók díszletei közt, vagyis az ablakon és a négy stabil falon kívül zárható ajtóval bíró helyiséget csak a legfelső szinten találunk, ahová a HB Reavis tulajdonosa tárgyal vagy vonul vissza — ha épp nem a folyóson ácsorog valamelyik kollégája társaságában.


A családosok számára babaszoba van, ahol a gyerekek játszhatnak, míg a szülők dolgoznak.

 

Az épület összes többi helyisége mobil, igény szerint tologatható rendkívül hatékonyan hangszigetelt falakkal, a résztvevők száma szerint variálható, bárki magasságához állítható asztalokkal, székekkel, hogy semmi se akadályozza az adott helyiségbe szervezett esemény produktivitást eredményező kommunikációját.

A nemzetközi projektek a senior menedzsment terében zajlanak, ahol graffitik dobják fel, ha még lehet fokozni, a hangulatot. Saját, állandó íróasztaluk maguknak az igazgatósági tagoknak sincsen a helykihasználás hatékonyságát növelendő, hiszen a topmenedzserek idejük nagyrészében úgyis úton vannak.

Az akadálymentesített átjáró szelíd lejtője, nyershatású fapadló burkolata természeti tájat idéz a környező közösségi terek zöld falaival a háttérben.


Nincsenek valódi falak.

 

Az idelátogató idilli hangulatát már tényleg csak egy valami fokozhatja: a zeneszoba. Akusztikus és elektronikus hangszerek is rendelkezésére állnak a relaxációra vagy a még aktívabb, oldottabb kommunikációs helyzetre vágyóknak. A hangoskodásban ellazulók számára tökéletes rock’n’roll erősítés áll rendelkezésre — a hangerő nem gond, a ház költségvetése tíz százalékát áldozza az akusztikai fejlesztésekre, ami elsősorban hangszigetelést jelent.

A nagy, nyitott közösségi terek, étkezők, „nappalik” mellett kicsi, box-jellegű beugrókba húzódhatnak félre az intimitásra vágyók, afféle hangulatosan megvilágított kis zugokba, melyek időről időre felbukkannak a munkaasztalokban és monitorokban bővelkedő irodahelyiségek felé vezető úton, amely irodák falai éppolyan átláthatóak, mint a HB reavis működésének mutatói.


Fényterápiás relaxáció.

 

Azoknak, akiknek az egy-két személyes zugok sem alkalmasak az elvonulásra, még mindig akad B-terv: mint a régi várkastélyok falán a titkos ajtók, úgy nyílik itt is egy folyosófal polcrendszerének elforgatásával kiút a négyszemközti kommunikációt szolgáló intim szférába.

Van könyvtár is, ahol végképp teljes a csönd, se mobilozás, se társalgás, se jövés-menés nincs — csak te meg az olvasnivalód.

A valamit valamiért elve a HB Reavis központjában is játszik: cserébe a masszázságyaknak juttatott helyiségért mindenki minimalizálja a saját használati tárgyai tárolására szolgáló „öltöző szekrénye” terét.


Ezen a maketten lehet látni, mi hol található.

 

A pozsonyi központú HB Reavis ingatlanfejlesztő céget 1993-ban alapították, jelenleg hat országban végeznek ingatlanfejlesztéseket: Magyarországon, Lengyelországban, Angliában, Szlovákiában, Csehországban és Németországban. Az Árpád-híd pesti hídfőjénél épülő Agora Budapest projekt is, köztük egy 16 emeletesre tervezett magasházzal, szintén az ő fejlesztésük. Az első Magyarországon megvalósult projektjük 2016 óta áll, Vaci Corner Offices néven Budapest XIII. kerületében, a Váci út 150. alatt. Bár nem elsősorban magasépületeiről híres az ingatlanfejlesztő cég, de az Európában egyik legmagasabb, 310 méteres Warsaw Towert is ők építik.

Bárdos Deák Ágnes

vélemény írásához jelentkezzen be »