építészet : környezet : innováció

AGO, Toronto — Gehry első épülete Kanadában

Az AGO Frank Gehry első munkája szülőhazájában: a sztárépítész a múzeumtól nem messze fekvő utcában nőtt fel. A kritikusok többsége meglepve vette tudomásul, hogy az épület a nyolcvanéves mester talán legkevésbé “gehry-s” háza.
Plótár Fatime
cikke.

Átépítése után tavaly novemberben nyílt meg Torontóban a város legnagyobb múzeuma, az Art Gallery of Ontario (AGO). Az átalakítást Frank O. Gehry tervezte, akinek ez az első munkája szülőhazájában, Kanadában, és egyben szülővárosában, Torontóban. Ahogy mondani szokta, minden épületéhez erős érzelmi szálak fűzik. Az AGO átalakításának esetében ez az érzelmi töltet talán még erősebb lehetett, hiszen az építész a múzeumtól nem messze fekvő utcában nőtt fel.

 

A régi épületrészek bontása
Kék doboz a The Grange történelmi épületei fölött
AGO, Frank O. Gehry
 

 

Ennek ellenére úgy tűnik, Gehry az épület átépítésénél nem a tudatalattijából merített, és látszólag semmiféle önigazolás nem vezette. Az átalakítás talán az építész eddigi legkiegyensúlyozottabb, legvisszafogottabb alkotása. Vagyis nem kifejezetten “gehry-s”. Talán ez lehet az oka, hogy az épületnek számos kritikusa akadt, és az építészkritikusok nagy része is meglepve vette tudomásul, hogy ez az épület a nyolcvanéves mester talán legkevésbé “gehry-s” háza. Hiányoznak belőle a megszokott feltűnő elemek, és inkább azzal a szerénységgel és diszkrécióval tűnik ki, amivel a régi szerkezethez nyúl.

Az eredeti épület 1918-ban készült el, majd a század folyamán folyamatosan változott, összesen hatszor bővítették. A legkevésbé sikerült hozzáépítés Barton Myers munkája volt 1993-ból: kétszintes téglaburkolatú tömeget húzott a főhomlokzat elé, amellyel a főbejárat oldalra került, így a látogatók csak körülményesen juthattak a múzeumi előcsarnokba.

 

Az oldalhomlokzati galéria, Frank O. Gehry, fotó Martin Deutsch
Az oldalhomlokzati galéria, Frank O. Gehry
A főbejárat, Frank O. Gehry
 

 

Gehry feladata volt, hogy rendet tegyen az eklektikus, zavaros épületben. Első dolga az volt, hogy a fenti toldást lebontatta, így a reprezentatív főbejárat újra központi helyre került. Második lépésként az épület egyik végében gyűjtötte össze a múzeum kereskedelmi funkcióit: a könyvesboltot, a kávézót, az éttermet és az előadótermet. Ezen a sarkon így új városi közösségi helyszín alakult ki, míg a múzeum és a művészet elsődlegessége megmaradt a főhelyen. Gehry újratervezte a múzeum belső útvonalait is, így azok most már logikus rendet követnek. Az átalakítás során a kiállítóterek alapterülete 20 százalékkal nőtt, így a múzeum kétszer annyi művet állíthat ki, mint eddig.  

Bár az átalakítás a kritikusok szerint nem mondható tökéletesnek, mindenképpen elismerésre méltó, ahogy az építész a megemelt, hullámzó üveghomlokzattal új életre keltette a konzervatív régi épületet. Az üvegszalag a Gehryre jellemző fényes, íves tömegek transzparens változataként is felfogható, megmutatva a mögötte lévő fenyőburkolatú tartószerkezetet. Az üveghomlokzaton át az egész épületbe természetes fény jut, és egyben összekapcsolja a galériatereket a külvilággal.

 

AGO, Frank O. Gehry, fotó Vincent Tulio
AGO, Frank O. Gehry
 

 

Az üveghomlokzat fölött éppenhogy csak előbukkan az épület déli, hátsó részén felhúzott, a régi épületrész felett lebegő nagy kék titánium-üveg doboz, amelyben öt szinten a kortárs gyűjtemény kapott helyet. Ez az egyszerű tömeg nagyon más, mint a Gehrytől megszokott hullámzó formák. Gehry az új épületrészre két változatot is bemutatott a múzeumnak: az egyik a tőle megszokott komplikált tömeg volt, a másik minimalista. Gehry maga az egyszerű kék, nem “gehry-s” forma mellett lobbizott.

Az igazi meglepetés az épület belsejében vár ránk: ahelyett, hogy a régi múzeumot darabokra szedte volna, az építész meghagyta az eredeti tereket, és új rámpákkal, járdákkal és lépcsőkkel egészítette ki. Ezeken a hozzáadott elemeken érezhető egyedül a Gehryre oly jellemző szobrászi gondolkodás, és az épületben azok által válik folyamatosan érzékelhetővé az új és a régi közötti feszültség. Nicolai Ouroussoff, a The New York Times építészkritikusa szerint Gehry “hatalmas tehetségének legkevésbé ismert oldalát mutatja itt meg: a kontextusra való ráérzést, és azt a képességet, ahogy az extravanganciát és a visszafogottságot egyensúlyba hozza”.

 

AGO, Frank O. Gehry, fotó Vincent Tulio
Spirállépcső a belső térben, Frank O. Gehry
AGO, belső tér, Frank O. Gehry
 

 

A bejárattól az előcsarnok közepén hosszú, kígyózó szerpentin-rámpa vezet fel a kiállítóterek szintjére. Az előcsarnok melletti klasszikus árkádos belső udvart, a múzeum egykori központi tereként szolgáló Walker Court-ot acélszerkezetes üvegtető fedi, alatta körben újonnan kialakított napfényes járdával. Az udvar egyik végében innen, a második szintről fantasztikusan látványos faburkolatú, szalagszerűen kanyargó csigalépcső indul, amely átszúrja az üvegfedést, majd az épület hátsó részében kialakított kortárs galéria minden szintjére elvezet. A lépcső dőlni látszik, és ezzel Gehry az egész klasszikus teret valamiféle mozgásba hozza. Hasonlóan váratlan ráapplikált spirállépcsők bukkannak elő a kék titániumdoboz nyugodt homlokzatán az épületegyüttes hátsó részén is. Philip Kennicott, a The Washington Post újságírója felveti, hogy a lépcsőkkel Gehry talán Le Corbusier-t idézi, aki előszeretettel lazította fel geometrikus homlokzatait és tereit íves lépcsőkkel.

Gehry a meglévő galériaterekben fogta vissza magát leginkább. Némelyikhez hozzá sem nyúlt, máshol csak az ajtókat helyezte át. Az épületben mindenhol egységesen   Kanadában honos Douglas fenyőből készült burkolatot használt, így az megjelenik a kiállítóterek padlóin és a falak szegélyein is. Az új toldalék kortárs galéria nagy fehér kockaként megjelenő, felülvilágítós kiállítótereiben engedett talán egyedül a kísértésnek, és bennük zárt pavilonokat alakított ki, ezzel jobb lehetőséget adva a kiállításrendezőknek a kisebb műtárgycsoportok bemutatására.

 

AGO, belső tér, Frank O. Gehry
AGO, belső tér, Frank O. Gehry
AGO, belső tér, Frank O. Gehry
 

 

A legszebb tér talán az új üveghomlokzat teljes hossza mögött húzódó keskeny, 180 méter hosszú ún. ‘szoborpromenád’, amelyből az utca forgatagára látunk rá. Hajótestre emlékeztető íves, fenyőburkolatú acéltartói óvón borulnak a kiállítótereket összekötő tágas, napsütéses folyosóra. David D’Arcy, a The Wall Street Journal tudósítója egyértelműen Toronto legszebb belső tereként értékeli a promenádot.

A bilbaói Guggenheim Múzeum tervezőjeként Gehry természetesen jól tudja, hogy egy új múzeum bármelyik városbaéletet lehelhet. “A történelemben mindig a középületek határozták meg egy város rangját. A múzeumok kultúránk fontos részei, így megérdemlik, hogy emblematikusak legyenek”, mondta. Matthew Teitelbaum, a múzeum igazgatója azonban nem elégszik meg az egyszeri csodával. Szeretné, ha a látogatók rendszeresen visszajárnának azért is, mert a múzeum egyszerre kényelmes és meglepő. Elmondása szerint Gehry “olyan épületet hozott létre, amelynek minden fordulójában valami meglepetést vár – ez pedig a művészet élményének a metaforája lehetne”.

Első kanadai munkájával az építész arról adott tanúságot, hogy a visszafogottsággal is ugyanolyan jól bánik, mint a feltűnést keltő elemekkel. Lehet, hogy a nyolcvanéves Gehry stílusváltás küszöbén áll?

Plótár Fatime

 


megbízó: Art Gallery of Ontario
tervező: Gehry Partners, LLP Design
felelős tervező: Frank O. Gehry
társtervezők: Craig Webb, Brian Aamoth, Jeffrey Wauer
szerkezetterv: Halcrow Yolles Engineering, Inc.
gépészet: H.H. Angus
elektromos tervezés: Mulvey + Banani International, Inc.
világítás: L’Observatoire International
statika: R.V. Anderson Associates, Ltd.
akusztika: Aercoustics Engineering, Ltd.
műemléki konzulens: ERA Architects
átadás: 2008
teljes alapterület: 52.000 m2, ebből új 8.900 m2

 

vélemény írásához jelentkezzen be »