építészet : környezet : innováció

A struktúra teherbírása - Egészségház Balatonalmádiban

2011. október 27-én avatták fel Balatonalmádi új Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központját, amely Földes László, Balogh Csaba és Tatár-Gönczi Orsolya építészek tervei alapján készült el. A kötött büdzsé és a kényszerű módosítások ellenére az épület alapképlete jól olvasható maradt, amelynek részleteit Szabó Levente elemzése mutatja be.

Az építési lehetőségek beszűkülésével és a kivitelezői morál romlásával felértékelődni látszanak azok az építészeti koncepciók, amelyek – tudatosan vagy sem – az építészeti gondolatot nem anyagokban, arányokban vagy részletekben fejezik ki elsősorban, hanem azt az épület jól olvasható struktúrájába menekítik. Az ilyen koncepciók olyan, a szerkesztésen alapuló játékszabályt állítanak föl, melynek a bármilyen irányból jövő változásokkal szembeni teherbírása jóval erősebb, mint valamely formai analógiára, az épület felöltöztetésére, a részletképzés perfekcionizmusára támaszkodó vagy egyéb kedvelt építészeti alapvetéseké.

Helyszínrajz

Egy 2008-as meghívásos pályázatot követően készültek el Balatonalmádi új egészségházának tervei, abból a célból, hogy az eddig egymástól távol és nem megfelelő körülmények között működő orvosi szolgáltatásokat integrálja, regionális központtá bővítse. A mintegy 1.500 m2 nagyságú épület az Almádiból Vörösberénybe vezető Petőfi Sándor utcában helyezkedik el, alig pár száz méterre a vasútállomástól. A tervezői koncepció szerint az épület kötődését az utcára merőleges, hosszanti, meglévő függőfolyosós lakóházak telepítési mintája határozta meg, melyekre a funkcionális tagoltság képletszerűsége jellemző. Ahogy a mintául vett épületek nyitott függőfolyosókra és zárt lakástraktusokra oszthatók, az új épületben egymással párhuzamos, a főfunkciókat befogadó vastagabb és a közlekedő és várótermi funkciót betöltő vékonyabb sávok alkotnak összetartozó rendszert. Az egyes traktusfajták szélessége azonos, de hosszuk eltérő. A homogén struktúrába az egészségház funkcionális értelemben csak látszólagosan homogén funkciója költözött, hiszen éppúgy befogadja – mintegy bérleményként – a korábban a településen szétszórtan működő szakrendelők magánpraxisait, az egészségügyi továbbképzéseknek helyet biztosító oktatótermet, a külön bejáratot igénylő orvosi ügyeletet ellátó egységet vagy a gyermekrendelőket is. A három hossztömeg valójában két elkülönülő tömeggé áll össze, amelyeket az emeleteken egy-egy híd köt át. Az így kialakuló együttes telke nyitott, átjárható, a főbejárat a Baross Gábor utca felé eső közterületről nyílik, míg az ügyeleti blokk az átellenes irányból, a gyermekrendelő pedig a két főtömeg közötti teresedésből közelíthető meg.

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás


A pályázati terveken még az almádi (vörösberényi) mészkőből burkolt, hosszirányban hullámzó tetőformájú főtömegek vakolttá váltak, míg a kezdetekkor transzparens közlekedősávokon téglával és almádi kőbetétekkel burkolt falas szerkesztés valósult meg. Az alapképlet változatlan maradt, miközben az anyagok – részben költségvetési kényszer hatására, részben tervezői döntések nyomán – teljesen kicserélődtek. A választott építészeti stratégia leginkább ebből a szemszögből hordoz figyelemre méltó tanulságokat.

Zónák vagy szövet

Könnyen olvasható építészetet látunk: a funkciók sávokba, építészetileg (tömegformában, anyaghasználatban) is megkülönböztetett zónákba rendeződnek. Ez az önként vállalt funkcionalista hagyomány látszólag megköti a tervet, rideg vázat ad az épületnek, amely az annak logikáját kikezdő elemekkel szemben ellenáll, mégis néha váratlanul rugalmasan viselkedik. Mindez az eredeti alapképlet módosulásához vezet, a zónákból álló szerkesztést fel-felváltja a szövetszerűség élménye.


Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás


Az addíció vagy kohézió dilemmáját már a tömegforma is bizonytalanságban hagyja. A hullámzó tetőformák – egyes gépészeti berendezéseket elrejtő praktikumán túl – elsősorban inkább a közérthető magastetős formavilágra utaló, már-már közhelyszerű narratívaként jelennek meg a házon, semmint a szerkesztésből elvárt következményként. A tetőformák bizonyos szögből úgy tűnnek, mintha az egyes tömegeken lévő tetősíkok és töréseik – virtuálisan – összefüggnének, vagy egykor, végleges elszakadásuk és egymástól való eltávolodásuk előtt összefüggtek volna. Valójában azonban a hosszirányú hullámzás tömegenként más és más. Míg az érzet, hogy a síkok egy nagy tömeget rajzolnak ki, azaz mintha az együttes egy nagy tömegből lenne utólag kifaragva a szövetszerűséget, a tetők különálló kezelésmódja a zónás szerkesztést erősíti.

Az üveghidak folytatásában a főtömegekből egy-egy terasz metsződik ki, ahogy a főbejárat is a Baross Gábor utcai oldalról, a hosszanti szerkesztésre merőlegesen alakul ki. Az alapvetően egyirányú szerkesztésmódot tehát a közlekedők egy másik rendszerének keresztirányú hálózata hatja át. Ezáltal a sávos logikát felülíró térbeli szövetszerűség jön létre, melyet erősít, hogy a főtömegek végei egy vonalra rendezettek, tehát a hosszabb-rövidebb kubusok laza egymás mellé helyezéséből sugárzó tervezői spontaneitás látszólagos csupán. Nem az egyes hosszanti tömegek, zónák között alakulnak ki az épületet tagoló átmeneti terek, hanem ott, ahol a teljes együttes befoglaló formájából azok kimaradnak: egyrészt a parkolók felől, az ügyeleti bejáratnál, másrészt a Petőfi Sándor utca felől, az összekötő hidak alatt. Át- meg átjárva folyamatosan máshogy érzékeljük: hol egyetlen tagolt épületet, hol összetett épületegyüttest látunk.

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás


Az egymás mellé sorolt sávok a folytathatóság érzetét keltik. Fő- és melléktömegeket – a telekhatárok engedte kontúrokon belül – tetszőlegesen lehetne sorolni, majd üveghidakkal összekötni. Épületünk a zónákra osztott mintázatnak csupán prototípusa, a főtömegeken ejtett lyukak szinte megelőlegezik további hidak kapcsolódását. Az egymás felé forduló, egymással a téglahomlokzatok révén szoros szimbiózisban lévő tömegelemek ugyanakkor zárt rendszert alkotnak, a további bővítés – a mintázat sérülése nélkül – szinte elképzelhetetlen.

Tapadás

Az épületegyüttes fő építészeti dilemmája mégsem a sávok elhelyezkedése, geometriája, vagy a szerkesztés következetessége, sokkal inkább az egyes elemek egymáshoz való viszonya, azaz a tapadás módozatai. A főtömegek és a közlekedő-várótermi sávok didaktikus megkülönböztetése elsősorban nem funkcionális okokra vezethető vissza, jól mutatja ezt a tömegek nagyon kis magasságkülönbsége és a majdnem azonos hosszúságuk, de a homlokzati szerkesztés falas elvének azonossága is. Az építészeti prekoncepció volt az, ami eleve megkülönböztette e sávokat, amelyek aztán a tervezés folyamán e döntéstől függetlenül váltottak ruhát: kőburkolatból vakolat, üveghomlokzatból téglaburkolatos lyukarchitektúra lett. E radikális szemantikai átalakulást mégsem követte az alapképlet módosulása.

Kétségtelen, hogy az addíció helyett sokkal inkább a kétféle tömeg összetapadását érezzük, melynek oka az eredeti struktúra módosulása: nem eltérő építészeti karakterű, transzparens és falazott elemek kerültek egymás mellé, hanem lényegében azonos, lyukarchitektúrás sávok. De a tapadással együtt járó hasonulás figyelhető meg a legrövidebb főtömeg esetében is, amely sosem volt önálló elem, mindig a főbejárati tömeg közlekedősávjára fűződött fel. E három épületelem lényegében azonos szerkesztése eredményezi, hogy inkább egy L-alakú épületrész jön létre, semmint három egymás mellé sorolt, elkülönülő épülettraktus. A hidak értelmezhetők utólagos összekötésként is (hiszen a szerkesztésmód itt radikálisan tér el az épület többi részétől), de tekinthetjük úgy is, mintha a két épületrész úgy állt volna elő, hogy széthúzódtak egymástól, és a hidak erős „inak”-ként akadályoznák meg a további távolodást. Vagy fordítva: ha a téglahomlokzatok felől nézzük e belső teret, sokkal inkább a két tömegrész egymáshoz húzó, szinte „mágneses” kapcsolata juthat eszünkbe, és a teljes összetapadást csak az azokat kitámasztó hidak képesek megakadályozni. Mindkét olvasatot erősíti, hogy a kisebbik tömeg alaprajzilag majdnem beilleszthető a másik kettő mellé, és az egymás felé néző téglahomlokzatok is mintha önálló építészeti világot, egyfajta bélést jelenítenének meg.

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás

Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás


Az épületelemek összetapadása nem teszi elkerülhetővé a funkcionális áthatásokat sem, amelyre az alapvetően a funkciók elkülönítésére támaszkodó építészeti alapképlet különösen érzékeny. Ahogy az ügyeleti egység bekebelezi a folyosóvéget is, vagy a gyermekrendelő folyosósávját megszakítja a szélfogóként és a fertőzőrészleg zsilipeként is funkcionáló helyiség, vagy ahogy a lépcső-liftblokk beköltözik a középső főtömegbe, a képlet elemeinek különálló olvashatósága, azaz belső téri egyértelműsége rendre elbizonytalanodik.

Lépték

Az egymás mellé sorolt, különféle anyaghasználatú és szerkesztésmódú tömegekből háromféle épület-kép rajzolódik ki elénk.
A főbejárati és a parkoló felőli homlokzatokon mit sem érzékelünk a közlekedő- és várótermi sávokból, azokat teljesen eltakarják a rendelőket befogadó főtömegek. Nagy, vakolt, lyukarchitektúrás felületeket látunk, amelyeket a hosszirányú tető hullámzása és a hidak végén, valamint a főbejáratnál kialakuló teraszok tömeghiányai artikulálnak. Az egymáshoz képest eltolt ablakosztások a homlokzati felületszerűséget erősítik, a háromszintes vakolt felületek sokkal inkább lakóépületet, semmint közfunkciót rejtő kulisszákat alkotnak. A hidak alatti, a két főtömeg közötti térben a ház gyökeresen más arcát mutatja. Mintha a település léptékének jobban megfelelő külső homlokzati kéreg elrejtené az urbánusabb belsőt. A zárt helyzet és a hidak által létrejövő fedettség miatt kvázi belső tér jön létre. A tér béléseként jelennek meg a folyosók tömegelemeinek téglaburkolatos homlokzatai, amelyek atektonikus homlokzati szerkesztésmódja (alulról fölfelé egyre zártabb felületekbe kerülnek egyre keskenyebb nyílások), maga az anyaghasználat és nem utolsó sorban a hidak jelenléte már-már monumentális, reprezentatív középület érzetét keltik. Ez a hatás ott a legerősebb, ahol ez a két világ találkozik. A Petőfi Sándor utcai homlokzaton egyszerre látjuk a vakolt, nyílás nélküli bütüket és a téglaburkolatos-hidas köztes világot, csaknem teljesen szimmetrikus szituációban. A szimmetriát erősíti a két híd elhelyezkedése, minthogy az első emeleti híd hátrébb, a második előrébb feszül be a tömegek közé. Hatalmas, az utcára nyíló tölcsérszerű tér tárul fel itt.


Egészségház Balatonalmádiban, fotó: Bujnovszky Tamás


Az épületen belül e három eltérő architektúra között radikális léptékváltás valósul meg, lényegében függetlenül azok jelentéstani következményeitől (az épület főbejáratát a „leghalkabb” homlokzaton találjuk, míg a monumentális Petőfi Sándor utcai homlokzaton keresztül a gyermekrendelőket érhetjük csupán el).

A balatonalmádi egészségház kivitelezési színvonalára jellemző, hogy a kötött büdzsé és a hazai közbeszerzési háttér, az előzőekben már tárgyaltakon túlmenően is a tervek fokozatos módosítását, lecsupaszítását követelték. Így például alumínium helyett műanyag ablakok betervezése jelentett kompromisszumot már kiviteli tervi szinten is, elmaradtak a belsőépítészeti falburkolatok, az építkezés során pedig számos fontos építészeti döntést kellett feláldozni a még fontosabbakért. A választott építészeti stratégiát meghatározó struktúra eredményessége egyedül annak teherbírásán múlt. Egyrészt jól kitapinthatók a struktúra korlátai, rugalmatlan és zárt rendszere, amelyben az értelmezési keretek hangsúlyai elmozdultak, az olvasatok egyértelműsége elhomályosult, helyenként belső ellentmondások alakultak ki. Másrészt azonban az alkalmazott alapképlet olyan rugalmas, nyitott rendszert definiált, amely bizonyos szempontból ellenállónak bizonyult a kényszerű módosításokkal, az anyaghasználati változtatásokkal vagy a kivitelezés hibáival szemben. Így a képlet – a radikális módosítások dacára – jól olvasható maradt, a kedvezőtlen körülmények közepette is megőrizve az egyébként általában sérülékeny építészeti gondolatot.

Szabó Levente
(A cikk az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.)

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »