építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A műemlékvédelem ügye – 1992.04.01. - 2012.07.01.

„...több ponton is súlyosan sérül a szakmaiság és a műemlékek hiteles fenntartásának lehetősége”. Klaniczay Péter építészmérnök, műemléki felügyelő levelében áttekinti az örökségvédelmet érintő jogszabályok közelmúltban történt változásait és bemutatja a legújabb módosításokat, reagálva a „nyílt levélre”, a hozzászólásokra és L. Simon László államtitkár válaszára is.

Élt húsz évet és három hónapot a műemlékeket érintő építésügyi hatósági jogkör az Országos Műemlékvédelmi, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. Nyilván másként látja az, aki benne volt és nap mint nap azonnali döntésekkel tudott intézkedni, gyakran még a kiemelt nemzetgazdasági ügyként kezelt beruházások eljárási idejénél is gyorsabban. Szinte órák alatt segíthetett az uniós pályázatok bűvkörében élő önkormányzatok szárnyaló, de sokszor csak az utolsó pillanatban előterjesztett elképzeléseinek építési engedélybe öntésével.

Persze érthető a kívülálló másik oldal is, hiszen sokszor valóban korlátozva érezhette magát az, aki nem akart vagy tudott megfelelő színvonalú tervet készíteni, vagy éppen nem mérte fel az adott műemlék teherbíró képességét és ezért nem kapott engedélyt. Esetleg már a tervtanácson elutasították az elképzelését, s emellett semmiféle komoly anyagi támogatást nem lehetett kilátásba helyezni, amennyiben a műemlék értékeit szem előtt tartó helyreállítás történne. Két évtizeden át próbálkozott a kulturális kormányzat, hogy az örökségvédelem gazdaságilag is elfogadható támogatási rendszerét létrehozza - sikertelenül.

Az elmúlt húsz év alatt igen sok vihart ért meg a műemlékvédelem lélekvesztője, hiszen szinte nem volt olyan félév, hogy ne változott volna valamilyen jogszabály, ami alapvetően érintette az örökség ügyét. Ember fia ki nem igazodott már a tengernyi előíráson. Bravó, ebben talán már nagyot fejlődtünk, bár az újabb és újabb jogszabályok, salátatörvények inkább csak a zavart fokozták és ez most még inkább igaz.

A Kulturális Örökségvédelmi Törvényt módosító áprilisi XL. Tv-hez beadott módosító indítványukban a tisztelt előterjesztők még arra hivatkoztak, hogy az építési jogkör párhuzamos fenntartására az örökségvédelemnél azért nincs szükség, mert létrejönnek az önálló (értsd önkormányzatoktól független, állami) építésügyi hatósági hivatalok és az önkormányzatok is szakhatóságként fogják érvényesíteni a települések érdekeit.

S lám, alig telt el néhány hét és az építésügy állami kézbe helyezése lekerült a napirendről. Csak éppen a képviselők elfelejtették korábbi előterjesztésüket visszavonni vagy legalább életbe lépését arra az időre tolni, amikor valóban létrejön az általuk kívánt építésigazgatási helyzet, noha a módosítás indoklásában meghatározott érvek már szertefoszlottak. Vagy mégsem? Az újabb nyilatkozatokban - érdekes fordulatként - már azt olvashatjuk az előbbi kitétel után, hogy az önálló hivatalok pedig az önkormányzatok építési hivatalai lesznek. Akik ezt hangoztatják, vagyis akik azt hiszik, hogy az önkormányzatoknál maradó építésügy egységes szemléletű lesz, azoknak fogalmuk sincs az egészről.

Csak egy kis példával utalnék arra, hogy a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő műemlékállományon a legkisebb - építési engedéllyel végezhető - munka esetén is majd szaladhatnak az önkormányzatok, hogy eljáró építési hatóságot jelöljön ki nekik a kormányhivatal. Az, hogy az ügyet és a helyszínt végképp nem ismerő kijelölt áldozat be is vonja az illetékes örökségvédelmi irodát szakhatóságként, már pusztán csak jóindulat és vérmérséklet kérdése lesz. Vagy esetleg egyszerűen elfelejtődik, hogy műemlékről van szó és akkor viszont mehet panaszra, aki akar, de már az elrontott helyzeten és szabálytalanságon javítani - főleg ha a műemlék sérült - alig lehet. Így az egységes szemléleten túl az ügyek intézésének egyszerűsítése is prímán megvalósultnak látszik. Nem beszélve arról, hogy amennyiben egyszerre több ügye lesz a sok műemlékkel megáldott önkormányzatnak, biztos különböző eljáró hatóságot jelölnek majd ki nekik, hisz őket sem lehet agyonterhelni ugyebár. Ez már előre is vetít egy kisebb fajta káoszt, aminek jogszabályi háttere szintén az átlátható, egyszerű és gyors ügymenet jegyében fogant.

Mások viszont résen lehettek a parlamentben és a sebtében összefércelt XL. Tv. műemlékekre vonatkozó passzusait szinte észrevétlenül egy újabb - mégpedig a levéltárakról rendelkező - tv-be (LXI. Tv.) csempészték bele. Nem tudni, hogy ezt kik látták vagy dolgozták ki, de néhány hét leforgása alatt - még csak nem is nevesítve - módosítani az örökségvédelemre vonatkozó törvényt, az azért nagy művészet. Itt már tovább lépett a törvényalkotó, s noha ebből már - ésszerűen - kimaradt a műemléki hatósági engedélyezés helyett építési engedélyezési körbe kerülő egyes tevékenységek felsorolása (fakivágás, díszvilágítás, műemlék elmozdítása, reklámok elhelyezése), még tovább sikerült gyengíteni az örökségvédelem hatáskörét - a műemlékek egészére korábban vonatkozó szabványoktól való eltérési lehetőség engedélyezése és a kötelezés, továbbá a jókarbantartás elrendelése terén. Ugyanis ezek a jogok már csak az örökségvédelmi hatósági jogkörbe eső tevékenységek esetére érvényesek.

Hogy mi lesz a műemlékek egészét érintő szabvány alóli felmentésekkel vagy még inkább a szabálytalanságok miatti kötelezéssel és az elrendelendő jökarbantartással, arra jelenleg nincs válasz. No persze a kiváló 193/2009-es korm. rendelet alapján eddig se lehetett a fennmaradási engedélyezéssel mit kezdeni a műemléken, mivel a felhívás nem teljesítése esetén csak a bontást helyezte kilátásba, ami jól tudjuk, a műemléken nem igazán jó gyakorlat.

Teltek-múltak a napok és végre, a nagy váltás előtt két nappal meg is jelentek  egyes újabb rendeletek, amit hétvégi csemegeként lehet tovább emészteni. Ez egyrészt a 32/2012 BM rendelet, ami röviden és velősen nyúl bele a korábbi 37/2007-es ÖTM rendelet mellékletébe úgy, hogy totális zavart okozzon az építési engedélyezés alá tartozó tevékenységeket rögzítő, eddig is sok értelmetlenséggel bíró, valamint az ésszerű építési kontroll és a helyszínek védettségéből fakadó fokozatosság elvét is nélkülöző - az építésztársadalom és a hatóságok által is általánosan kifogásolt - táblázatba.

Nem lehet elhinni, hogy épeszű szakmai döntés volt a „műemléki területek” „műemléki jelentőségű területekre” változtatása mögött. Így viszont az ország több száz kijelölt műemléki környezetét, az összes műemlék közvetlen környezetét (amelyek nem MJT-n és MK-ban állnak) és az eddig egyetlen Tokaj-Hegyalja történeti tájat érintő lényeges kérdéseket sikerült kivonni a szakhatósági jogosítványok alól.  Ezzel a módosítással nem lesz építési engedélyköteles tevékenység az itt lévő építmények külső felújítása, alakítása (reklámok, hirdetések stb.), közterület felőli kerítése, 100 m2-nél kisebb pavilon építése, önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása, sőt nincs építésügyi eljárás a 100 m3-nél nagyobb építmények bontásánál sem (a 100 m3-nél kisebbeknél még a bejelentés sem lesz előírás). 

Merem remélni, hogy valaki úgy döntött a konzekvens kiigazításról, hogy félreértette a korábbi kifejezést (ezekkel amúgy is hadilábon állt a tisztelt jogalkotó - érdemes megnézni a 37-es számos módosításában hemzsegő szakkifejezések kavalkádját), noha a kulturális örökségvédelmi törvény 38-40. §-ai egyértelműen rögzítik, hogy mit értünk műemléki területen. Tehát bármelyik védett templom, palota vagy parasztház szomszédját hupililára lehet festeni, tetejét bármivel fedni, ablakát kicserélni, de ugyanígy teljes  - jelenleg műemléki környezetként védett - belvárosok, mint Cegléd, Aszód, Nagykőrös stb., s az Unesco nemzetközi jogrendjével is ellentétesen, Tokaj-Hegyalja történeti tájként védett teljes területe is kicsúszik a védelemnek eme formája alól. Ehhez csak gratulálni lehet.

Másrészt a 134/2012 korm. rendelet adja fel a leckét annak, aki el szeretne igazodni a jogszabályi dzsungelben. A részletes elemzés helyett csak néhány, első ránézésre is szembetűnő észrevétel sem tűnik haszontalannak. Ezt a rendeletet mintha máshol gyúrták volna, mivel itt senkinek sem jutott eszébe a műemléki területet kigyomlálni a rendeletből.

1. § Kíváncsian várjuk, hogy az építésügyi bírság számítása hogy fog menni az örökségvédelmi bírság kritériumai alapján. Már most barátkozhatnak az önkormányzatok a gondolattal (245/2006 Korm. rend.). Eddig is megfellebbeztek minden bírságot, ami a végére általában a felére vagy a tizedére csökkent, s még ezt is alig fizették be a tisztelt szabálytalankodók.

6. § A két szakterület összemosása és az építéshatóságok felé billenése érződik az egyes műemléki hatósági engedélyezés alá tartozó tevékenységek építésügyi hatáskörbe kerülésével, amennyiben építési munka is folyna az ingatlanon (343/2006 korm. rend.). Nem hiszem, hogy pl. a belső díszítőfestés restaurálásának kérdése, mivel ez a teljes felújításoknál szinte az építéssel együtt jelentkezik, beépíthető lenne egy építési engedélybe a maga speciális elvárásaival, feltételrendszerével, indoklásával. Ez az eléggé képtelennek tűnő  döntés a 17. § 13. pontjában szereplő esetek többségére is igaz lehet. Viszont egyáltalán nincs arról szó, hogy ezekben az esetekben, hogyan lenne  - nyilvánvalóan  - szakhatóság az örökségvédelmi hatóság vagy úgy is érthetjük, hogy ilyenkor az első fok önállóan dönthet. Szóval a letisztultság nagy erénye lehetne a jogszabálynak, de ebben az esetben nem így történt.

10. § Végre teljesült a tisztelt rendeletalkotó vágya, hogy a műemlékügy is bekerüljön a megregulázott tartalmú (rendeletben szabályozott) szakhatósági megkeresések közé (193/2009 korm. rend.). De míg az útügy és a természetvédelem részére hosszú lista rögzíti a szükséges mellékleteket, ami az összes speciális igényt kielégíti, addig a műemlékre roppant sovány (egyébként a korábbi 37/2007 -es rendelet mellékletében is jórészt szereplő) egyedi kiegészítéseket kell benyújtani. A mellékletből meg egyenesen az sugárzik, hogy csak azokat. A homlokzatokon és a reklámokon kívül más esetre nem kapunk eligazítást, viszont pozitívum, hogy a használatbavételi engedély iránti kérelemhez a megvalósulási tervet is csatolni kell.

17. § Bár a 10/2006-os NKÖM rendelet újraírásáról még nincs hír, de az eddig is tartotta magát, számos ponton ellentmondva az azóta módosult összes többi építési jogszabálynak. A kiigazított Kötv. már nem tartalmazza tételesen a műemléki hatósági jogosítványokat (63. § 3. bek.), amelyek közül csak a reklámok elhelyezése és a műemlék elmozdítása emelkedett építéshatósági szintre, míg a fakivágás és a díszvilágítás maradt a hatósági jogosítványok között  (324/2010 korm. rend.). A 13. pont viszont egyértelműen a 10/2006-os rendelet 9. §-át vesézte ki, az ott felsorolt 15 tételből hatot kivettek, amelyek eddig úgyis némi átfedésben voltak az építési engedélyezés alá tartozó tevékenységekkel, mint a tetőfelújítás, homlokzatjavítás stb. Csak nehogy ezzel el legyen intézve a 10/2006-os módosítása, bár ebben a rendeletben erre egyetlen utalás sincs, de még egyetlen jogszabályi módosítás esetén sem volt.

18. § Egy újabb vezércsel viszont a szakigazgatási szervek és a központi hivatal eddig nem túl rózsásan működő, ám eléggé részletezett kapcsolatát (értsd: tudományos adatszolgáltatás kérése és közlése) tette kérdésessé, mivel gyakorlatilag minden ügyben (a legkisebb névtábla esetében is) az MTT véleményének kikérését írja elő. Mindezt az eljárási időn belül, ami a szakhatósági állásfoglalás megadásához jelenleg előírt 30 napos időtartamba nehezen szorítható bele. Egyetértve Dávid Ferenccel, a felügyelet ily módon való szétaprózódása valóban nem tartható fenn hosszú távon.

Szóval nem lehetünk boldogok a fenti módosításokkal kapcsolatban, mert - mint látható - több ponton is súlyosan sérül a szakmaiság és a műemlékek hiteles fenntartásának lehetősége. Épp elég gond adódott építés közben - amit a gyakorló műemlék felügyelők nagyon jól tudnak -, de legalább tudtak azonnal intézkedni, ha energiájukból még futotta. De jelenleg úgy tűnik, a közvetlen beavatkozás lehetősége megszűnik, sőt - hasonlóan az eddigi gyakorlathoz - mint szakhatóság nem is fog értesülni a munkák megkezdéséről, bár hatóságként sem volt elkényeztetve az építésfelügyeletre történő bejelentések továbbítása terén. Talán a 191/2009-es kormányrendeletet is módosítani kellene, hiszen a hetekkel később jövő értesítés vagy a véletlenszerűen felfedezett építkezés egy műemlék esetében végzetes lehet. Ott, ahol a munka bontással kezdődik, addigra már semmilyen érték nem marad.

Szeretném jelezni, hogy még lehet rontani az egész helyzeten, s erre meg is van minden esély, ha a 10/2006-os rendelet módosítása nem fogja tartalmazni mindazt a kiegészítést, ami az új helyzetre és az eddigi hat év gyakorlatából fakadóan szükséges lenne. De ehhez nyugodt és valóban a témához értő gyakorlati szakemberek bevonására lenne szükség, amit az eddigi rendeletek alapján nem remélhetünk. A fent vázolt kapitális félreértéseket pedig legalább olyan gyorsan kellene kijavítani, mint ahogy megszülettek. Hiszen jól emlékszünk még arra a fél évre, amikor jogszabályi kiigazítások nyomán kimaradt a telekosztás és a bontás esetében a szakhatósági jogosítvány a műemléki területekkel kapcsolatban. Szabdalták is a telkeket, s bontottak is bőven. Gondolom a történeti tájban (világörökségi területen) bekövetkező torzulások nyomán a nemzetközi szakma sem lesz sokáig elnéző.

Sajnos a fentiek tükrében nem igazán látszik megvalósíthatónak L. Simon László által emlegetett cél, ami a műemlék-felügyelet szakmai alapokon nyugvó ellátását vizionálja. Talán előbb készült volna az a szakpolitikai stratégia, talán előbb kellett volna létrehozni az önkormányzatoktól független építési hivatalokat és látni, hogy normál esetben működőképesek-e. S emellett kísérletet tenni, hogy az építésigazgatásban dolgozók műemlékekkel kapcsolatos szakmai tudása, felkészültsége megfelelő szintre emelkedjen a valóban néha embert próbáló szakmai kihívások kezelésére.

Persze az egy kicsit gyanús, hogy a műemlékvédelmi szervezet csak egy kis fogaskerék lesz a majdani koordináta-rendszerben, ami egyben előrevetíti, hogy valahol valakik (de hol van ez sok kiváló szakember?) titokban dolgoznak az új szisztémán. Az örökségvédelem „nota bene teret ad a gazdaságnak” blikkfangos megközelítése már az új szelek szárnyán fogant. Hiszen jól ismerjük azt az ingatlanfejlesztői álmot, amikor a műemlékekkel agyonspékelt belvárosi tömböt összevonjuk, hogy a közepén helyet adjunk az új beruházásnak, az intenzív fejlesztésnek, hivatkozva arra, hogy ez a műemlékek fennmaradásának egyetlen lehetősége. De ne legyen igazam és a látszólagos ellentmondás tényleg az maradjon, bár amikor három képviselő előterjesztésére törvényben ki lehet mondani, hogy az átalakításra váró Puskás Ferenc stadion környékére nem érvényesek az örökségvédelmi jogszabályok, vannak kétségeim.

Egyébként a nyílt levélben foglaltak nagy részével én is egyetértek, de el tudnám fogadni - hasonlóan több kollégámhoz - egy jól kidolgozott formában az egységes építésigazgatást is. Valóban nem igazán a műemléki gyakorlathoz közel álló feladat a szakhatóságok és közművek keresgélése, a szomszédok üldözése, liftengedélyek elkészítése, de ha ez volt az ára, hogy az első vonalban és azonnal képben legyünk az adott építkezésen, nyilván mindenki vállalta a pluszmunkát. Ha ezentúl műemlék esetében se fogjuk tudni, hogy ki a kivitelező, van-e alkalmas felelős műszaki ellenőr és műszaki vezető, nem fogjuk megkapni az építkezéssel kapcsolatos dokumentumokat, nyilatkozatokat, akkor minden olyan lehetőség elenyészik, ami adott esetben még lehetővé tenné az építés közben kialakult helyzetek szakszerű kezelését.

Klaniczay Péter
építészmérnök (25 éve műemlék felügyelő)

 

4 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »