építészet : környezet : innováció

A Carter-doktrína

A gazdasági válságok történetében érdekes színfoltot jelent az 1973-as első és az 1979-es második olajválság korszaka, és annak az épített környezetre gyakorolt hatása.
Krízisépítészeti sorozatunkban
az energiatakarékos építészet kezdeteit vizsgáljuk a Carter-korszak Amerikájában.

A gazdasági világválságok történetében érdekes színfoltot jelent az 1973-as első és az 1979-es második olajválság korszaka, és annak az épített környezetre gyakorolt hatása. Az a válság akkor nem hitelfedezeti, hanem energiaválság volt, hátterében pedig elsősorban az Egyesült Államok saját olajkészleteinek 75 százalékos kimerülése állt. A kétpólusú világ egyik pólusa tehát védtelenül és kiszolgáltatva állt az arab és a szovjet olaj szorításában. Képzeljünk el egy nagyhatalmat saját energia nélkül. Észak-Amerika (és Nyugat-Európa) függővé vált a közel-keleti olajtól, és a politikai helyzet embargót eredményezett. A nyugati világban hosszú kocsisorok kígyóztak a benzinkutaknál – először, de nem utoljára. A kereslet miatt egekbe szökött az olaj világpiaci ára. A KGST-n belül pedig hiába ismételgette Kádár sok más vezetőtársával együtt hogy zárt gazdaságunk megvéd a világpiaci helyzettől, végső soron a jóléti kirakat-szocializmust nyugati hitelekből fedező (tehát mégsem zárt) kis közép-kelet európai népi demokráciák még inkább eladósodtak. Kemény valutában. Az új gazdasági mechanizmus és az ezt követő elő-kapitalizmus végső soron így nyert polgárjogot a szovjet érdekszférában.

 

Carter elnök Husszein jordán királlyal 1977-ben
 

 

Új szelek a krízis előtt
De nem csak a társadalmi berendezkedésre volt óriási hatással a krízis: először került a felszínre az energiahatékonyság és az alternatív energia kérdése. Az 1970-es évek elejének szemléleti változásait (az első űrfelvétel a Földről, a Föld Napja, a környezetvédelem fontosságának felismerése) így jól adagolt dózisban továbbpörgette az olajkrízis. Annak felismerése, hogy az olaj alapú gazdaság véges és sérülékeny, rengeteg intézkedést vont maga után, amelyek az épített környezetet is érintették.

Carter és az ő energiahatékonysági programja

Nem véletlen, hogy Carter elnöksége (1976-1980) idején új energiatakarékossági program került kidolgozásra. Ez részben a megújuló energiaforrások terén hozott a kutatásban és fejlesztésben azóta ható (bár mint látni fogjuk eltérő intenzitású) változásokat, másrészt az épületek energiahatékonysági paramétereinek alakulására is hatást gyakorolt. A Carter adminisztráció intézkedéseinek hatására hatékonyabbá tették a légkondicionáló berendezéseket, az új építési szabályzatok előírták a kétrétegű ablakok kötelező használatát, a világos színek használatát (a tetőfelületeken is) a felújítások és új építések során, a jobb hőszigetelés alkalmazását és a fűtőrendszerek hatékonyságának növelését. Épületgépészeti reform következett be.

Az amerikai gazdaság 1977 és 1985 között mintegy 27 százalékkal nőtt, míg ugyanezen gazdaság olajigénye hatodával esett vissza. Az OPEC ezen időszak alatt megtanulta, hogy Amerikának új olajfegyvere született: a takarékosság. Más kérdés, hogy ezeket az intézkedéseket mind sutba dobták abban a pillanatban, amikor az arab olajsejkek 10 dollár alá vitték az olaj hordónkénti árát Reagan második ciklusában.

 

Napelemek felszerelése a Fehér Házra
Napelemek felszerelése a Fehér Házra
Napelemek felszerelése a Fehér Házra
 

 

Egy bizonyos háztető, ami egy korszakot írt le
Az olajkrízis által kiváltott első energiatudatossági korszak tündöklését és bukását mi sem illusztrálja jobban, mint egy ikonikus épület alakváltozása. Miután Jimmy Carter 1977 április 18-i beszédében meghirdette az új energiapolitikát, mintegy 30 ezer dollár értékű napkollektor rendszert szereltek az elnöki hatalom legfőbb szimbólumára, a washingtoni Fehér Ház tetejére. Az igazsághoz az is hozzátartozik: az ide applikált napkollektoroknak inkább volt szimbolikus üzenetük, mint valódi hasznuk. Azt üzenték Amerikának: a megújuló energiaforrások jelentik a jövőt. A tervek szerint a rendszernek évi 1000 dollár megtakarítást kellett volna produkálnia, csökkentendő a Fehér Ház melegvíz és fűtés költségeit. Igazából a kollektorok akkori technikai fejlettsége inkább azt eredményezte, hogy Carter idején a Nyugati Szárny dolgozói csak hideg vízben moshattak a kezet.

Mégis ez indította meg azokat a kutatási projekteket, amelyek nyomán ma a szilícium alapú napelemgyártó ipar évi 7 milliárd amerikai dollár forgalmat bonyolít le, küszöbön áll a második generációs (fullerén alapú) olcsó, flexibilis, hatékonyabb napelem család bevezetése, a szélerőművek gyártása pedig világszerte immár százezer embernek ad munkát. Persze lehetne ez jóval nagyobb szám is, de amint a második olajválság lecsendesült, a Fehér Ház tetejéről hirtelen eltűntek a panelek. 1986-ban Ronald Reagan második ciklusában a javítási munkálatok miatt ugyanis eltávolították, majd (hogy-hogy nem) végleg elfelejtették őket. A leszedett elemek később egy maine-i egyetemre kerültek, ahol máig használatban vannak.  Reagan elnök mindezzel azt demonstrálta: az amerikai álomba az energiatakarékos előrelátás nem fér bele. Egy világhatalom nem lehet önmegtartóztató.

 

Az eredeti napelemek a Fehér Házból egy maine-i egyetemen
Reagan elnök az ovális irodában - nem szerette a takarékosságot
 

 

Más kérdés: ezt ma odaát megint másként gondolják. 2002-ben a nem éppen környezetvédelmi elkötelezettségéről ismert Bush adminisztráció idején a Nemzeti Park Szolgálat ismét napelemeket szereltetett fel a Fehér Ház egyik kiszolgáló épületének tetejére. Azóta az elnöki úszómedencét ismét megújuló forrásból látják el melegvízzel, igaz, ennek a fejlesztésnek nem csaptak nagy hírverést.

Az olajkrízisből magyar geotermia?
Míg a Kádár-rendszer befelé kétségbeesetten igyekezett elhitetni a 70-es években, hogy a rothadó kapitalizmus most rúgja az utolsókat, ámde az olajkrízis a mi rendes önellátó szocialista gazdaságunkra semmiféle hatással nem bír, addig az olajárrobbanás után a hazai olajkutatás a 30-as évek óta nem látott lendületet kapott. A politikai vezetés által finanszírozott olajbányászok ementáli sűrűségben lyukasztgatták szét az anyaföldet, hátha találnak néhány csepp olajat vagy földgázt, ami kihúzza a honi gazdaságot a slamasztikából, de "csak" termálvizet találtak. A sors fintora, hogy az alternatív energiakutatás szószólói ezeket a lefojtott „meddő” CH-kutakat (az Alföld, Somogy és Zala területén közel 8000 darab akad belőlük) tekintik ma az egyik legjelentősebb ki nem használt infrastrukturális kincsünknek.


Bardóczi Sándor


Felhasznált irodalom:
Jimmy Carter, "The President's Proposed Energy Policy." 18 April 1977. Vital Speeches of the Day, Vol. XXXXIII, No. 14, May 1, 1977, pp. 418-420.
Paul Roberts, The End of Oil. On The Edge of Prelious New World. 2005
Jimmy Carter
Kujbus Attila vezérigazgató, CEGE: A geotermikus energia hasznosításának lehetőségei Magyarországon, Budapesti Műszaki Egyetem, 2009. április 2.

vélemény írásához jelentkezzen be »