építészet : környezet : innováció

A Bosch megnyitotta új magyarországi központját

A magyarországi Bosch csoport 2013. július 31-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével adta át a Fodróczy József által tervezett új budapesti központját. A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója összesen 30 milliárd forintot ruház be budapesti létesítményébe, amely 2015-től a vállalat kutatási és fejlesztési központjának is otthont ad.

A most elkészült 11 000 négyzetméteres épületkomplexumba a Bosch 350 fejlesztő, kereskedelmi és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözött. A második ütem alapkövét idén áprilisban tették le, az építkezés várhatóan 2015-ben zárul. Ez lesz majd a Bosch gépjármű-technológiai fejlesztések innovációs bázisa, a jelenleg bérleményben működő Bosch Budapesti Fejlesztési Központ új otthona.

A Bosch új központja

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter így fogalmazott a megnyitó ünnepségen: „A járműipar a magyar gazdaság olyan húzóágazata, amelyben a Bosch kiemelkedő szerepet vállal, nem csupán a termelés, hanem az iparágon belül Magyarországon egyedülálló kutatás-fejlesztési tevékenysége révén is. A lassan 1000 fős budapesti központ példaértékű abban a tekintetben is, hogy a Magyarországon megszerzett tudás itthon kamatozzon.” A Bosch tíz leányvállalattal és 8 500 munkavállalóval van jelen Magyarországon, amelyből 1000 főt a kutatás-fejlesztés területén foglalkoztatnak. A vállalat összforgalma 2012-ben több mint 594 milliárd forint volt. A Bosch az elmúlt évtizedben végrehajtott beruházásainak értéke a 2013-as év végére meghaladja majd a 250 milliárd forintot.

„Ma Magyarország a Bosch gyártási és fejlesztési tevékenységének egyik kulcshelyszíne. A magyarországi cégcsoport forgalma a magyar GDP több mint 2 százalékának felel meg.” – mondta el az ünnepségen Uwe Raschke, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. – „Derűlátóan ítéljük meg itteni üzletfejlesztési lehetőségeinket, és ez az új központ is egyértelmű szimbóluma ennek az optimizmusnak.”

A Bosch új központja

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője kiemelte: „Az új központi bázis építése azért stratégiai fontosságú, mert nemcsak a cégcsoport egészének fejlődéséhez járul hozzá, hanem modern, szellemileg inspiráló, korszerű munkakörnyezetet teremt a fejlesztő-alkotó munkához.”
A magyarországi Bosch csoport az ünnepség keretében stratégiai megállapodást írt alá Magyarország kormányával. Ez az egyezmény is azt jelzi, hogy a Bosch ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét, és a magyar tudástőke mellett.

forrás: sajtóközlemény

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »